Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-14 / 62. szám, csütörtök
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 14. www.ujszo.com RÖVIDEN Keddig bezárnak a múzeumok Athén. Sztrájk miatt jövő keddig zárva maradnak a görögországi múzeumok és romvárosok, így az athéni Akropo- lisz is. A görög régészek és múzeumőrök a kormány által tervezett összevonások és bezárások ellen tiltakoznak. A szak- szervezetek tömeges elbocsátásoktól tartanak a tervezett megszorító intézkedések következményeként. A görög kormány 150 ezer közalkalmazott 2015 végéig történő elbocsátását ígérte meg hitelezőinek. (MTI) „Csendes nap” Cipő emlékére Kisvárda. Egész napos csendes emlékezést szerveznek ma Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes elhunyt énekeszeneszerzője tiszteletére egykori gimnáziumában, Kisvárdán, az intézmény kertjében felállított gránit emlékoszlopnál. Az emlékoszlopot a gimnázium elhunyt tanárai, diákjai emlékére állították, ahol most Bódi Lászlóért is gyertyát gyújthatnak a gyászolók. A szívbetegsége következtében elhunyt zenész egyéves korában költözött családjával Ungvár- ról Kisvárdára, ahol zenei általános iskolába járt. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel - innen ered a Cipő becenév is. A Cipőfűző együttes 2010-ben, megalakulásának harmincadik évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig ismét összeállt. A város Bódi Lászlót egyik legnagyobb büszkeségének tekinti. (MTI) PENGE Árnyéklovag Vidra Szabó Ferenc első regénye egy árnyéklovag útja a lebegő létezéstől a megélhető, vállalható, réte- geződő identitásig. Kudarctörténet, szenvedésretorikával megírt, többszólamú szöveg, mely a magány módozatait analizálja az elfojtástól a társas magányig. Az írói ambíciókkal megáldott (vagy inkább megvert) Elemér csak a legritkább esetben képes megragadni a lét nagy pillanatait, s amikor mégis egy-egy nagy elhatározásra jut, akkor sem jut közelebb a konstans boldogság ideájához, mert olyan, természetesen, nincs is. Az elbeszélő vele együtt hárít, amikor kizökken az önmarcangoló, ámyéklét-re- torikából: „Nehéz ezekről beszélni, mert félek, hogy túl giccsesre sikerednek a mondataim”. A boldogság mindig a giccs közelében tenyészik, pompázik ideig-órá- ig - ez a felismerés az írás kordában tartásához is hozzájárul, hiszen az elbeszélőnek és a főhősnek is inkább a szorongáshoz, a vágyakozáshoz, a megalázottsághoz, a bizonytalansághoz van nyelve. Elemér a szocializmus ámyékvilágának gyermeke, tipikus sodródó értelmiségi, aki egy március 15-ei ünnepségen való részvétel miatt hivatalosan is a rendszer ellenségévé válik. A rendszer ellensége ő minden tekintetben, de nem lázad ellene, hanem identitássá szublimálja a rendszer kívánalmait, szinte öntudadan önpusztításának kiváltó okait. Amikor három bőrfejű lány (!) acélbetétes bakancsokkal félholtra rugdos egy prostitúcióból élő cigányfiút, Elemér későbbi pártfogoltját, a főhős egy telefonfülkében lapul meg: ez a bezártság szimptomatikus jelképe önnön vágyainak és identitásának is. A telefonfülke nem a kommunikáció tere, hanem a rettegésé és az elszigeteltségé. A nevelőintézet hasonlóan nyomasztó, korlátozó szimbolikus térré válik, ahogy az emberpróbáló túrázás is a szabadulás képzeteit erősíti. Vidra Szabó könyve nem teljesen kiforrott alkotás, hullámzó színvonalú szöveg, ez a katasztrófa-orientált hullámzás azonban igencsak sodró erejű. Időnként a tételesség is megpróbál erőt venni a szövegen, de sohasem sikerül neki igazán. A főhős készülő regényéből vagy kísérleti novelláiból beiktatott szövegek műkedvelő karaktere egyszerre válik pszichológiai látleletté és helyenként egyenesen paródiává. Ez a szólamsokszorozás ugyanakkor a regény narrá- cióját újabb árnyalatokkal színesíti. (Vidra Szabó Ferenc, Árnyéklovag, Budapest, Queer Kiadó, 2012.) Értékelés: •••••00000 JRQuincy Jones megszerettette a fehérekkel a dzsessz alapú fekete popzenét A nagy fekete géniusz Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Quincy Jones, az amerikai könnyűzene mindenese. Sok területen alkotott nagyot az elmúlt hatvan év alatt: zeneszerzőként, producerként, hangszerelőként, zenekarvezetőként, sőt zenei témájú könyvek szerzőjeként is. JUHÁSZ KATALIN Csak a színpadi szereplést hanyagolta kissé, talán azért, mert mindig is jobban szeretett a háttérben tevékenykedni, szervezni, másokat ösztönözni. Először talán 1985-ben, a We are the World című jótékony- sági megasláger videoklipjé- ben látta őt a világ „akció közben”, dirigensként, bár ez sem teljesen igaz, hiszen a dalt előzőleg stúdióban keverték tökéletesre, a klipen már csak tátogtak a sztárok, Quincy Jones pedig imitálta a vezénylést. Ez a produkció egyébként ötszázmillió dollárt hozott az afrikai éhezők megsegítésére. Jones akkoriban már meghatározó zenecsináló volt, egy hatalmas ország és rajta keresztül a világ ízlését formálta minden idők legkelendőbb albumának producereként (Michael Jackson: Thriller), de Jackson előző, Off the Wall című lemezének is ő volt a producere. Ha úgy tetszik, ő csinált világsztárt Michael Jacksonból. A szakma már akkor felfigyelt rá, és persze sokan szerettek volna vele dolgozni. A producer és hangszerelő Quincy Jonesnak köszönhető az az új felfogás, amely a hetvenes évek vége felé kezdett terjedni az amerikai muzsikusok körében. Eszerint a populáris műfajok sokkal gyorsabban közelednek egymáshoz, mint azt a magukat saját műfajukba vakon beleásók gondolnák. Jones segített elmosni a határvonalakat, és azt sugallta, hogy nincs értelme szigorúan csak egy-egy stílusra szakosodni. Emellett mindig is a fekete zene elkötelezett híve volt, valamennyi populáris stílust afroamerikai szellemben közelített meg. Zenei világa a sokrétűség ellenére éppen ezért hat egységesnek. Minden projektjéhez képes megtalálni a legmegfelelőbb zenészeket, akik egyébként nem „kötelezően” feketék, de a feketékre jellemző nyitottsággal közeh'tenek a zenéhez. Mindezt a dzsessz alapjainak tökéletes elsajátítása után kezdte el, elegáns, nívós, markáns irányt szabva az amerikai mainstream popzenének. Hősünket Quincy Delight Jones Jr. néven anyakönyvezték Chicagóban, de a nyugati parton, Seattle-ben nőtt fel. Az akkori gyakorlathoz híven egy helyi gospelkórus- ban kezdett énekelni és trombitálni, majd a dzsessz- berkekben máig világhírű bostoni Berklee School of Musicba vették fel ösztöndíjjal. Alig húszévesen már Lionel Hampton zenekarának tagja volt, három évvel később pedig Dizzy Gillespie hívta zenekarába. Quincy Jones első, 1956-os albumának megjelenése után Párizsba költözött, hogy a híres zenepedagógus Nadia Boulan- gemál tanulhasson. Franciaországi tartózkodása alatt Jaques Brel, Charles Aznavour, Billy Eckstine és Sarah Vaughan lemezeinek hangszerelője volt. Annyi újat hozott a sanzon megkövesedett világába, hogy hazatérése után, 1961-ben az amerikai Mercury Records is felfigyelt rá, és alelnöki állást ajánlott fel neki. Ó lett az első afroamerikai, aki vezető pozíciót töltött be egy nagy amerikai lemezkiadónál. Ekkor már filmzenéket is írt, olyan világhírű alkotásokhoz is, mint a Hidegvérrel, A kaktusz virága, Az Anderson-magnószalagok, és nem mellékesen ő jegyezte a Gyökerek című tévésorozat kísérőzenéjét is. Steven Spielberg is őt kérte fel az 1985-ös Bíborszín című filmdráma zenéjének megírására. Quincy Jones 1964-ben rövid ideig még dzsesszkörökben, Count Basie-vel dolgozott, majd Frank Sinatra albumait hangszerelte. A hetvenes-nyolcvanas években végleg átnyergelt a popzenére. Karrierje során összesen 27 Grammy díjat gyűjtött be, 79 Grammy-jelölésével pedig rekorder a díj történetében. Ő egyengette például Paul Simon szólókarrierjét, és Aretha Franklin útját is. Nem csinál titkot politikai meggyőződéséből, mindenki tudja róla, hogy a demokratákkal szimpatizál. 1993-ban Bül Clinton beiktatására óriási ingyenkoncertet szervezett, Barack Obama beiktatása előtt pedig azt ígérte, intenzíven lobbizni fog azért, hogy az új amerikai kormányban legyen külön kulturális miniszter. (Félig viccesen hozzátette, hogy akár ő is elfogadná ezt a posztot.) Miniszter ugyan nem lett belőle, de ő az első amerikai születésű zenész, aki megkapta a francia Becsületrend parancsnoki fokozatát. Legnagyobb érdeme viszont az, hogy elfogadtatta a nívós amerikai fekete zenét a világgal. A „Motown-forrada- lom” óta először rajongtak fehér középosztálybeli nők fekete előadókért. Jones idén is hallatott magáról: februárban került a boltokba az a közreműködésével készült zongoraoktató szoftver, amelynek célja, hogy szórakoztatóvá tegye a zenetanulást. A program felhasználói világhírű előadók, köztük Frank Sinatra, Beyoncé és Katy Perry ismert slágereinek interaktív kottáival sajátíthatják el a zongorázás alapjait. A szoftver azt is megmutatja a felhasználóknak, mennyit fejlődnek egyik óráról a másikra. Úgy tűnik tehát, hogy Quincy Jones nemcsak a zenéről tud mindent, hanem az emberekhez is nagyon ért. Az Irodalmi Szemle márciusi számában kivétel nélkül női szerzők írásai szerepelnek A rejtőzködő férfi AJÁNLÓ A főszerkesztői jegyzet azt állítja, nem női témájú lapszámot tart a kezében az olvasó, hanem pusztán egy női szerzők szövegeiből építkező számot: „Abban bízunk, majd az olvasó megállapítja, ez most akkor női irodalom-e, vagy csak egy lapszám, amelyet nők írtak.” Ehhez a nyitottsághoz társul még egy elegáns provokáció: A nőuralom ugyanis nem teljes, valahol megbújik a lapban egy női álnéven publikáló férfi. Az már csak a hab a tortán, hogy aki felismerni a rejtőzködő férfi-szöveget, vagy netán annak szerzőjét is, nyereményben részesül. Egy hétköznapinak induló, de titokkal záruló találkozással indít Tóth Krisztina: Üzenet című verse, majd Rapai Ágnes két versében már inkább az életút kérdésein töpreng a lírai én. Polgár Anikó fordításában olvashatjuk Mirkka Rekola néhány mediterrán élményből építkező versét. Az antikvitás töredékes nyomaira, az eltűnt idő vásznára vetülnek a jelen eseményei. A versblokk Juhász Katalin két versével zárul. A szám igazi kuriózuma a magyar kontextusban kevéssé ismert kortárs orosz író, Nyina Szadur két novellája Gyürky Katalin fordításában. A nő férfival való találkozására terelődik a hangsúly Bárczi Zsófia Elvira című ironikus novellájának, valamint Csobánka Zsuzsa Adventjének esetében, mely a gyakori nézőpontváltásokból építkezik. Szintén az irónia dominál Bencsik Orsolya és N. Tóth Anikó novelláiban. Magowa novellájának főszereplője műfordító - de nem csak a nyelvben, a térben is bolyong: kutyájával, Ponttal ugyanis egy idegen bolygóról jöttek. Peredy Márta műfajok közt egyensúlyoz: most közölt néhány írása egyszerre olvasható rövidprózaként és prózaversként. Bolemant Lilla Berde Mária: A szent szégyen című regényéről közöl tanulmányt, Polgár Anikó pedig Soft Oksanen Sztálin tehenei és Baby Jane című regényeit vizsgálja. Pet- res Csizmadia Gabriella tanulmányában az önéletleírás műfaját vizsgálja narratív, rituális és pszichológiai szempontból, a női önvallomás jelenségére összpontosítva. Nagy Csilla írása pedig Németh Zoltán a Szlovákiai magyar szép irodalom 2012 című antológiáról szóló, a Szemle 2012. októberi számában megjelent kritikájára reagál. A szám képzőművészeti anyaga is erős: Németh Ilona térinstallációi és public art-os munkáinak fotói kísérik. N. Tóth Anikó inteijújából pedig sok mindent megtudhatunk Németh Ilona újabb munkáiról. Végezetül Mayer Kitti a Magyar Nemzeti Galéria Vi- lágmodellek című kiállításáról közöl recenziót, (szp) Markáns irányt szabott az amerikai popzenének (Képarchívun Csehy Zoltán kritikai rovata
