Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-13 / 61. szám, szerda
www.ujszo.cotn ÚJ SZÓ 2013. MÁRCIUS 13. Régiósport 19 Elpártolt a szerencse a naszvadiaktól a csallóközaranyosi női kézilabda-rangadón Hazai forgatókönyv szerint Csallóközaranyos/Naszvad. Rangadóhoz méltó hangulatban, több mint háromszáz néző előtt zajlott a dél-szlovákiai csapatok összecsapása, amely sima hazai győzelmet (20:14) hozott a női I. kézilabdaliga 13. fordulójában. Ami a csal- lóközaranyosiaknak rendre bejött, a vendég naszvadi/ímelyi csapatnak nem sikerült. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az első gólt még a vendégek lőtték, de aztán már többször nem vezettek. „Minden a saját forgatókönyvünk szerint történt - pillantott vissza a bajnokira Pint János csallóközaranyosi klubelnök. - Végig uraltuk a meccset, a vendégek nyitógóljára többször is válaszoltunk, s elég hamar 9:3-at mutatott az eredményjelző. Szünet után egyszer még két- három gólra felzárkóztak a naszvadiak, de sikerült lendületet venniük a lányoknak, újabb fokozattal rákapcsolni, és gyönyörű, hatgólos győzelem született.” Igazi csapatsikert emleget a klubelnök, szerinte mindenki a legjobb formáját hozta, s ez vezetett a két pont megszerzéséhez. „Kiemelném azonban a védekezésünket, hiszen csak 14 gólt kaptunk - folytatta Pint János. - Ebben nagy érdeme van kapusunknak, Balia Honának, aki négyből két hétméterest hárított, és ziccerek tömkelegét ártalmatlanította. Olyan napot fogott ki, amikor nem veszíthettünk. Éppen a kapusteljesítmény volt a különbség a két csapat között.” Nehezebb a vereség után véleményt mondani. Miskovics György, a naszvadi/ímelyi csapat edzője arra a következtetésre jutott, hogy ezúttal csak futottak az eredmény után. „Az akarat nem hiányzott, de miután az első félidőben rengeteg helyzetet kihagytunk, a folytatásban már hiába próbálkoztunk, a szerencse is elpártolt tőlünk, és nem tudtunk felzárkózni - részletezi meglátásait.- Hat-hét játékos hiánya a cserepadunk ütőképességén is megmutatkozott, meccs közben is volt két sérültünk, s ez mind együttvéve azt eredményezte, hogy csapatom az idény legrosszabb teljesítményét nyújtotta. Ráadásul senki se akadt, aki egyénileg kitűnt volna. Nem ment a játék, a sok kimaradt ziccer rányomta bélyegét teljesítményünkre. A könnyek is előjöttek a meccs végén, kézilabdázóinknak fájt a vereség, a rossz játék. Ez azonban jó jel, lehet rá építem a folytatásban. Már akár a hétvégén is, amikor előbb Nagy- mihályban szeretnénk helytállni az ottani B csapat ellen, másnap pedig Kassán szereznénk pontokat.” (jmk) Vesztes állásból fordítottak a nyékvárkonyiak Góllal debütált Borbély ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A hajrában roppantak össze a felsőszeliek Öt perc alatt három találat ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nyékvárkony/Párkány. A bajnokaspiránsok közé sorolt nyékvárkonyiak nagy csatában, vesztes állásból fordítva, a végjátékban szerzett góllal fektették két vállra (2:1) a párkányiakat a nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának tavaszi nyitányán. „Új játékrendszerünk ugyan a műfüves pályákon lejátszott felkészülési mérkőzéseken jól működött, az idénynyitón azonban akadozott a gépezet. Offenzív felfogásban játszottunk, három tizenkilenc esztendős csatárral, Zvoncsárral, Bódissal és Kubikkal igyekeztünk bevenni az ellenfél kapuját. Bebizonyosodott, hogy a télen távozott gólerős támadónkat, Andrej Hese- ket nem lesz olyan egyszerű feladat helyettesíteni. Mi irányítottuk a játékot, az ellenfél fegyelmezetten védekezett, kontrákkal kísérletezett. Már a meccs elején vezetést szerzett. Fordulás után sikerült egyenlítenünk, majd a hajrában a három pontot érő találatot is megszereztük. Akaraterőnk diadalaként értékelem a győzelmet” - summázta az idénynyitót Németh Krisztián, a csallóköziekjátékosedzője, aki a 69. percben egyenlített, majd húsz perccel később a nyékvárkonyiak új szerzeménye, Borbély Balázs megszerezte a győztest gólt. Mindkét találatot pontrúgás előzte meg, s a vendéglátók két egykori élvonalbeli futballistája fejes góllal került rivaldafénybe. A Duna-partiak derekasan küzdöttek, betartották edzőjük taktikai utasításait. Röviddel az összecsapás befejezése előtt még döntetlenre álltak. „Elpártolt tőlünk a szerencse. Néhány másodperc hiányzott csupán a zsákmányszerzéshez. Ilyen a foci. Szomorúak vagyunk, de gratulálunk a hazaiaknak a sikerhez. Mi tagadás, nagyobb nyomást vártunk a favorizált nyékvárkonyiaktól, akiket alighanem kizökkentett a kerékvágásból Bábsky vezető találata. Sajnos, a standardhelyzeteknél nem ügyeltünk eléggé a részletekre, ebből húztak hasznot a hazaiak kiválóságai. Nem láttam ugyan a videofelvételt, ezért nem kívánok állást foglalni az esettel kapcsolatban, de egyik védőnk azt állítja, hogy Németh egyenlítő gólját keze- zés előzte meg. Borbélyról pedig lemaradt az őrzője. Elismerem, ilyen kaliberű futballistákat nehéz semlegesíteni” - értékelte első tavaszi fellépésüket Bohumil Tobérný, a párkányiak trénere, (ái) Alsószeli/Felsőszeli. Az utolsó negyedórában öt perc alatt dőlt el a mérkőzés sorsa a galántai területi bajnokság 16. fordulójában: az alsósze- liek 3:0-ra lelépték szomszédjukat, a tavaszra megerősödött felsőszeli tizenegyet. „Nem érdemeltünk háromgólos vereséget. Ä hetvenedik percig nekünk voltak tisztább helyzeteink, de a bekapott gól után megtört csapatom ellenállása. Ráadásul a második sárga lapot követően egyik játékosom a kiállítás sorsára jutott - sajnálkozott a vereség után Fiaska József felsőszeli edző. - Sportszerű meccset látott a szépszámú közönség.” Alsószeli mércével mérve a szokottnál kétszer annyi, mintegy háromszáz néző látta a találkozót, melyre Richard Škúci hazai klubelnök szerint rányomta bélyegét az, hogy az idény első bajnokijáról volt szó. „Hiányzott a pontos össz- játék, nem volt szemet gyönyörködtető futball, tartottak egymástól a csapatok, inkább a taktika dominált - sorolta észrevételeit. - Az első félidőben is csak egy-egy helyzet volt mindkét oldalon. Érezni lehetett, aki az első gólt berúgja, megtörheti ellenfele ellenállását. Mi szereztünk vezetést, aztán még kétszer is eredményesek voltunk. Az utolsó tizenöt percben már uraltuk a meccset, még több gólt is rúghattunk volna. Az eredmény bánthatja a vendégeket, mert más csapatuk van, mint ősszel volt. Három kezdőemberünk nélkül játszottunk, de van 15 fős keretünk, s akik lehetőséget kaptak, a pályán hagyták a szívüket.” Mindhárom gólnál érdemes elidőzni. Az elsőt ordító vendéghelyzet előzte meg. „Egy visszaadott labdát csatárunk nem talált el jól, s az ellentámadásból gólt kaptunk”- - jegyzi meg Fiaska József. A találat szerzője a hazaiak új igazolása, Ondrej Prístavok volt, aki üresen hagyva fejelhetett a kapuba. Két perccel később egyes nézők szerint lesgyanús helyzetből esett Szabó Tibor gólja, de a harmadikról egyértelmű volt mindkét tábor véleménye: Harsányi Adrián ritkán látható, szép lövést küldött kapura. „Ezt még Petr Čech se védte volna ki. Életében egyszer szokott valaki ilyen gólt rúgni” - emelte ki a látványos találatot Fiaska József. (jmk) így végződik, ha a bíró a labda helyére téved . A furcsa jelenet a dunaszerdahelyi területi bajnokság II. osztályában az lžop-Dolný Štál B (1:0) mérkőzésen történt. (Kovács Zoltán felvétele) HIRKOSAR I Kézilabda FÉRFI I. LIGA, 12. forduló: Martin-Stupava 31:25 (13:11). DAC-Považská Bystrica B 22:26 (10:14), ŠKP B-Pezinok-Levoča 27:21 (14:9), Malacky- Šaľa 28:28 (15:15). Az állás: 1. Pezinok 17,2. Martin 16 (327:277), 3. Pov. Bystricia B 16 (352:324), 4. Stupava 12,5. Levoča 11,6. Malacky 10 (305:306), 7. Sala 10 (329:341), 8. Dunajská Streda 0. Nűl I. LIGA, 13. forduló: Senica-Bernolákova Košice 28:25 (13:12): Močenok-lnter SC Bratislava 27:34 (15:18); Zlatná na Ostrove-Nesvady 20:14 (10:6), góldobók: Tuna Sziliva 5, Szabó Julianna 5, Zakói Vivien 3, Gogh Milada 3, Gaál Erika 1, Svec-Somogyi Réka 1, Kasznár Marianna 1, Kristina Behinská 1, ill. Molnár Aliz 2, Haris Edina 6, Erdei Flóra 3, Sulan Zsuzsa 2, Oláh Gabriella 1; Banská Bystri- ca-Michalovce jun. 27:26 (17:10); Sereď-Bánovce 24:26 (12:10). Az állás: 1. Inter 23,2. Michalovce jun. 18,3. Banská Bystrica 16,4. Nesvady/lmef 15,5. Zlatná 14, 6. Senica 10,7. Močenok 8, 8. Košice 6 (278:322), 9. Bánovce 6 (311:358), 10. Sereď2. ■ Asztalitenisz IV. LIGA, KELETI CSOPORT, 18. forduló: ŠKP Rimavská Sobota B-STK Gemerské Dechtáre 0:18, ŠK SO Revúčka-STK Magnezit Revúca-Tisovec B 7:11, STK Metabond Tornata-Mladosf Relax Rimavská Sobota D 18:0, Mladosf Relax Rimavská Sobota C-DSTK Rimavská Sobota 16:2, ŠKP Rimavská Sobota A-lskra DaS Hnúšfa 12:6. Az állás: 1. STK Magnezit Revúca-Tisovec B 53,2. ŠKP Rimavská Sobota A 49,3. STK Gemerské Dechtáre 46. (jd j) IV. LIGA, NYUGATI CSOPORT, 18. forduló: STK Lučenec-Kalinovo E-TJ Malá Čalomija 7:11, STK Lučenec-Kalinovo F-STK Lučenec-Kalinovo D 3:15, TJ Balog nad IpTom—Slovan Modrý Kameň 16:2, ŠKST A-spektrum Velký Krtfš B-Jednota Málinec 9:9, STK Lučenec-Kalinovo C-Viktória Želovce 10:8. Az állás: 1. STK Lučenec-Kalinovo C 49,2. STK Lučenec-Kalinovo E 45,3. Málinec 44. (jdj) ■ Labdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK: Cičarovce-Kráľov- ský Cblmec 2:1 (1:1), g. Helmeczi Tibor (öngól), Tárczy Lajos, ill. Bodnár Csaba; Kráľovský Chlmec B-Biel 2:0 (1:0), g Dobos Csaba, Iván József; Veiké Kapusa ny-Velký Horeš 2:1, nagygéresi gól: Szemán Erik; Leles-flof 6:2 (1:0); Vojka-Pofany 0:4. (pan) Csak a nyékvárkonyiak sikere jött be Ki tudja, mire gondolt Borbély Balázs a Vrakúň-Štúrovo mérkőzés (nyugat-szlovákiai IV. liga, délkelet) 89. percében, amikor megszerezte a győztes gólt, és ezzel új, csallóközi csapata 2:1 -re nyerte a bajnokit. A Hétvégi Fociszeletek szombati kínálatában mi is hazai sikert vártunk, ám más eredménnyel (3:1). Ennél több fogásunk viszont nem volt a tavaszi idénynyitó hétvégén. A másik két mérkőzésre döntetlent tippeltünk, ami alapos melléfogásnak bizonyult. A vágkirályfaiak ugyanis 1:1 helyett sima, 2:5-ös vereséget szenvedtek a listavezető vásárútiaktól (nyugat-szlovákiai V. liga, dél), az alsó- szeliek pedig 3:0-ra nyertek a felsőszeliek ellen (galántai területi bajnokság, I. osztály). Ha a 74. percben a bíró lefújja a meccset, akkor még bejött volna a 0:0-s tippünk. Olvasóink szokásos módon tíz mérkőzésre adhattak tippet, hogy hány melléfogásuk volt, arról holnapi számunkban, a tippverseny 16. fordulójánakértékeléséből értesülhetnek. V. LIGA, POZSONY VIDÉK, B CSOPORT - TAVASZI MENETREND _______j V. LIGA, KELET-SZLOVAK1A, DELI CSOPORT - TAVASZI MENETREND 16 . forduló, március 17., 15.00: Svätý Jur B-Dubo- vá pri Modre, Kráľová pri Senci B-Častá, Chorvátsky Grob-Slovenský Grob B, Malinovo-Vištuk, Milosla- vov-Doľany, Čataj-Nová Dedinka, Grinava-Modra, Kaplna-Blatné. 17. forduló, március 24., 15.00: Kaplna-Sv. Jur B, Blatné-Grinava, Modra-Cataj, N. Dedinka-Milosla- vov, Doľany-Malinovo, Vištuk-Chorv. Grob, Slov. Grob B-Kráľová p/S. B, Častá-Dubová p/M. 18. forduló, március 31., 16.00: Sv. Jur B-Častá, Dubová p/M.-Slov. Grob B, Kráľová p/S. B-Vištuk, Chorv. Grob-Dofany, Malinovo-N. Dedinka, Milos- lavov-Modra, Cataj-Blatné, Grinava-Kaplna. 19. forduló, április 7., 16.00: Grinava-Sv. Jur B, Kaplna-Cataj, Blatné-Miloslavov, Modra-Malinovo, N. Dedinka-Chorv. Grob, Doľany-Kráľová p/S. B, Vištuk-Dubová p/M„ Slov. Grob B-Castá. 20. forduló, április 14., 16.30: Sv. Jur B-Slov. Grob B, Častá-Vištuk, Dubová p/M.-Doíany, Kráľová p/S. B-N. Dedinka, Chorv. Grob-Modra, Malinovo-Blat- né, Miloslavov-Kaplna, Čataj-Grinava. 21. forduló, április 21., 17.00: Cataj-Sv. Jur B, Grinava-Miloslavov, Kaplna-Malinovo, Blatné-Chorv. Grob, Modra-Kráľová p/S. B, N. Dedinka-Dubová p/M, Doľany-Častá, Vištuk-Slov. Grob B. 22. forduló, április 28., 17.00: Sv. Jur B-Vištuk, Slov. Grob B-Doľany, Castá-N. Dedinka, Dubová p/M.-Modra, Kráľová p/S. B-Blatné, Chorv. Grob- Kaplna, Malinovo-Grinava, Miloslavov-Cataj. 23. forduló, május 5., 17.00: Miloslavov-Sv. Jur B, Čataj-Malinovo, Grinava-Chorv. Grob, Kaplna-Krá- ľová p/S. B, Blatné-Dubová p/M„ Modra-Castá, N. Dedinka-Slov. Grob B, Doľany-Vištuk. 24. forduló, május 12., 17.00: Sv. Jur B-Doľany, Vištuk-N. Dedinka, Slov. Grob B-Modra, Častá-Blat- né, Dubová p/M.-Kaplna, Kráľová p/S. B-Grinava, Chorv. Grob-Čataj, Malinovo-Miloslavov. 25. forduló, május 19., 17.00: Malinovo-Sv. Jur B, Miloslavov-Chorv. Grob, Cataj-Kráľová p/S. B, Gri- nava-Dubová pri Morave., Kaplna-Castá, Blatné- Slovenský. Grob B, Modra-Vištuk, Nová Dedinka- Doľany. 26. forduló, május 26., 17.00: Sv. Jur B-N. Dedinka, Doľany-Modra, Vištuk-Blatné, Slovenský Grob B-Kaplna, Castá-Grinava, Dubová pri Morave-Čataj, Kráľová pri SenciB—Miloslavov, Chorvátsky Grob- Malinovo. 27. forduló, június 2., 17.00: Chorvátsky Grob-Sv. Jur, Malinovo-Kráfová pri Senci. B, Miloslavov-Du- bová pri Morave, Čataj-Castá, Grinava-Slovenský Grob B, Kaplna-Vištuk, Blatné-Doľany, Modra-Nová Dedinka. 28. forduló, június 9., 17.00: Sv. Jur B-Modra, N. Dedinka-Blatné, Doľany-Kaplna, Vištuk-Grinava, Slov. Grob B-Čataj, Častá-Miloslavov, Dubová pri Morave-Malinovo, Kráľová pri Senci B-Chorvátsky Grob. 29. forduló, június 16., 17.00: Kráľová p/S. B-Sv. Jur B, Chorvátsky Grob-Dubová pri Morave, Mali- novo-Castá, Miloslavov-Slovenský Grob B, Čataj- Vištuk, Grinava-Doľany, Nová Dedinka-Kaplna, Blat- né-Modra. 30. forduló, június 23., 17.00: Sv. Jur B-Blatné, Modra-Kaplna, N. Dedinka-Grinava, Doľany-Čataj, Vištuk-Miloslavov, Slov. Grob B—Malinovo, Častá- Chorvátsky Grob, Dubová pri Morave-Kráľová pri Senci B. 17. forduló, március 16., 15.00: Sobrance-Veľké Kapušany, Rožňava-Caňa. Március 17., 15.00: Kráľovský Chlmec-Medzev, Sokoľany-Šaca, Tuma nad Bodvou-Rudňany, Michaľany-Strážske, Poproč- Spišské Vlachy, Velký Folkmar-Krompachy. 18. forduló, március 23., 15.00: Rudňany-Sokoľa- ny. Március 24., 15.00: V. Kapušany-V. Folkmar, Krompachy-Poproč, Sp. Vlachy-Michaľany, Stráž- ske-Turňa n/B., Šaca-Rožňava, Caňa-Kr. Chlmec, Medzev-Sobrance. 19. forduló, március 30., 15.00: Sobrance-Caňa, Rožňava-Rudňany. Március 31., 15.00: Medzev-V. Kapušany, Kŕ. Chlmec-Šaca, Sokoľany-Strážske, Turňa n/B.-Sp. Vlachy, Michaľany-Krompachy, Pop- roč-V. Folkmar. 20. forduló, április 6., 15.30: Rudňany-Kr. Chlmec. Április 7., 15.30: V. Kapušany-Poproč, V. Folkmar- Míchaľany, Krompachy-Turňa n/B„ Sp. Vlachy-So- koľany, Strážske -Rožňava, Šaca-Sobrance, Čaňa- Medzev. 21. forduló, április 13., 15.30: Sobrance-Rudňa- ny.Rožňava-Sp. Vlachy. Április 14., 15.30: Caňa-V. Kapušany, Medzev-Šaca, Kr. Chlmec-Strážske, Sokoľany-Krom pachy, Turňa n/B.-V. Folkmar, Micha- ľany-Poproč. 22. forduló, április 20., 16.00: Rudňany-Medzev. Április 21., 16.00: V. Kapušany-Michaľany, Pop- roč-Turňa n/B., V. Folkmar-Sokoľany, Krompachy- Rožňava, Sp. Vlachy-Kr. Chlmec, Strážske-Sobran- ce, Šaca-Caňa. 23. forduló, április 27., 16.00: Sobrance-Spišské Vlachy, Rožňava-Velký Folkmar. Április 28., 16.00: Šaca-Veľké Kapušany, Caňa- Rudňany, Medzev- Strážske, Kráľovský Chlmec- Krompachy, Sokofany- Poproč, Turňa nad Bodvou- Michaľany. 24. forduló, május 4., 16.30: Rudňany-Šaca. Május 5., 16.30: V. Kapušany-Turňa n/B., Michaľany- Sokoľany, Poproč-Rožňava, V. Folkmar-Kr. Chlmec, Krompachy-Sobrance, Sp. Vlachy-Medzev, Stráž- ske-Caňa. 25. forduló, május 11., 16.30: Rudňany-V. Kapušany, Sobrance-V. Folkmar, Rožňava-Michaľany. Május 12., 16.30: Šaca-Strážske, Čana-Sp. Vlachy, Medzev-Krompachy, Kr. Chlmec-Poproč, Sokoľa- ny-Turňan/B. 26. forduló, május 19., 17.00: V. Kapušany-Soko- ľany, Turňa n/B.-Rožňava, Michaľany-Kr. Chlmec, Poproč-Sobrance, V. Folkmar-Medzev, Krompa- chy-Caňa, Sp. Vlachy-Šaca, Strážske-Rudňany. 27. forduló, május 25., 17.00: Rudňany-Sp. Vlachy, Sobrance-Michaľany, Rožňava-Sokoľany. Május 26., 17.00: Strážske-V. Kapušany, Šaca-Krom- pachy, Caňa-V. Folkmar, Medzev-Poproč, Kr. Chl- mec-Turňa n/B. 28. forduló, június 2., 17.00: V. Kapušany-Rožňa- va, Sokoľany-Kr. Chlmec, Turňa n/B.-Sobrance, Mi- chaľany-Medzev, Poproč-Čafta, V. Folkmar-Šaca, Krompachy-Rudňany, Sp. Vlachy-Strážske. 29. forduló, június 8., 17.00: Rudňany-V. Folkmar, Sobrance-Sokoľany. Június 9., 17.00: Sp. Vlachy- V. Kapušany, Strážske-Krompachy, Šaca-Poproč, Čaňa-Michalany, Medzev-Turňa n/B., Kr. Chlmec- Rožňava. 30. forduló, június 15., 17.00: Rožňava-Sobrance. Június16., 17.00: V. Kapušany-Kr. Chlmec, Sokoľa- ny-Medzev, Turňa n/B.-Čaňa, Michatany-Šaca, Poproč-Rudňany, V. Folkmar-Strážske, Krompa- chy-Sp. Vlachy.