Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-11 / 59. szám, hétfő
16 Sport ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 11. www.ujszo.com Női kézilabda Bajnokok Ligája: a Zvenyigorod idegenbeli legyőzése mellett a Ljubljana sikeréért is szorítania kell az FTC-nek az utolsó fordulóban Kikapott a Fradi, veszélyben a továbbjutás A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének ötödik fordulójában az FTC hazai környezetben hétgólos, 30:23-as vereséget szenvedett a román Oltchim Valceától, így az elődöntőbejutása most már nem csak a saját kezében van. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az FTC azzal a tudattal készült a Valcea elleni középdöntős meccsre, hogy már egy pont is elég a biztos továbbjutáshoz. Ez egy félidőnyi játék után, 15:15-nél meg is volt. A második játékrészben azonban a románok meg tudtak lépni, az 50. percben ötgólos előnyük volt, s bár a Fradi komoly hajrát nyitott, végül még nőtt is a különbség a két csapat között (23:30). „Cserelehetőségekben nagy volt a különbség a két együttes között, és nem a mi javunkra, volt olyan periódusunk, amikor kizárólag fiatalokkal játszottunk, ráadásul Tömöri Zsuzsi eleve betegen vállalta a játékot, az első félidő aztán teljesen fel is emésztette az ő erejét. Küzdöttünk, hajtottunk, most ennyi van a csapatban pillanatnyilag, és ennyi különbség volt a két együttes között - mondta Elek Gábor, az FTC vezetőedzője. - Nehéz ezt a mérkőzést értékelni, de az biztos, hogy káprázatos környezetben és szurkolók előtt játszhattunk, az ősszel és a tavasszal is jó játékkal, eredményekkel háláltuk meg ezt a bizalmat. A közönség mérkőzés utáni reakciója nagyon sokat jelent nekünk, nem adjuk fel a továbbjutási terveinket, úgy megyünk Oroszországba, hogy nyerni szeretnénk.” A szurkolók vastapsa magukat a játékosokat is meghatotta, ezért is szeretnének mindent megtenni az elődöntőbe jutásért. „Jó lenne, ha a matematika mellénk állna a záró fordulóban, és igyekszünk, hogy rajtunk ne múljon semmi. Zvenyigorodból nem jöhetünk haza vesztesen, és nagyon bízunk a Krím Ljubljanában, amelyet tartunk olyan erős csapatnak, hogy a Valcea vendégeként is győzzön, ami a továbbjutásunkat jelentené” - számolgatott Tömöri. A másik csoportban a már biztos csoportgyőztes győriek Podgoricába látogattak, a tegnap esti mérkőzés lapzárta után ért véget. (MTI, nso) Cifra Anitát keményen fogták a románok, az FTC beállása csak egy gólt dobott (MTI-felvétel) HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA, 29. forduló: Queens Park Rangers-Sun- derland 3:1, g.: Remy (30.), Townsend (70.), Jenas (90.), III. Fletcher (20.): West Bromwich-Swansea 2:1, g.: Lukaku (40.), De Guzman (61., öngól), ill. Moore (33.); Reading-Aston Villa 1:2, g.: Baker (32, öngól), ill. Benteke (33.), Agbonlahor (45.); Norwich-Southampton 0:0; Newcastle-Stoke 2:1, g.: Cabaye (73.), Cisse (90.), ill. Walters (67,11 -es- ből); Liverpool-Tottenham 3:2, g.: Suarez (21.), Downing (66.), Gerrard (83., 11-esből), ill. Vertong- hen (45,53.). ANGOL FA-KUPA, negyeddöntő: Manchester City-Bamsley 5:0, Everton-Wigan 0:3, Milwall- Blackburn0:0. NÉMETORSZÁG, 25. forduló: Augsburg-Nürnberg ,1:2, g.: Werner (36.), ill. Kiyotake (21.), Esswein (54.); Mönchengladbach-Werder Bremen 1:1, g.: Miapa (72.), ill. Ignjovski (77.); Bayern München- Fortuna Düsseldorf 3:2, g.: T. Müller (45.), Ribéry (74.), J. Boateng (86.), ill. Bolly (16.), Lambertz (71.); . Freiburg-Wollsburg 2:5, g.: Kruse (2.), Fiúm (65.), ill. Olic (22,49.), Makiadi (7, öngól), Vierinha (16.), Diego (90.); Greuther Fürth-Hotfenheim 0:3, g.: Firmino (10.), Joselu (16.), Weis (50.); Mainz-Leverkusen 1:0, g.: Ivanschitz (61,11-esből); Schal- ke-Dortmund 2:1, g.: Draxler (12.), Huntelaar (35), ill. Lewandowski (59.); Hannover- Frankfurt 0:0. SPANYOLORSZÁG, 27. forduló: Real Mallorca-FC Sevilla 2:1, g.: Altaro (16,66.), ill. Negredo (61.); FC Barcelona-Deportivo La Coruna 2:0, g.: Alexis Sánchez (38.), Messi (88.); Reá! Valladolid-Málaga 1:1, g.: Manucho (41.), ill. Demichelis (8.); Vallecano-Espanyol 2:0, g.: A. Dominguez (9.), Piti (77.); Betis Sevilla-Osasuna 2:1, g.: Molina (19.), R. Castro (79.), ill. F. Silva (73.); Bilbao-Valencia 1:0, g.: Muniain (69); Levante-Getale 0:0. OLASZORSZÁG, 28. forduló: FC Genoa-AC Milan 0:2, g.: Pazzini (22.), Balotelli (60.); Udinese-AS Roma 1:1, g.: Muriel (62.), ill. Lamela (21.); Atalanta Bergamo-Delfino Pescara 2:1, g.: Denis (34,67.- az elsőt 11-esből), ill. D'Agostino (24.); Cagliari- Sampdoria 3:1, g.: Ibarbo (18, 52, 72.), ill. Maxi López (90, 11-esből); Chievo-Neapol 2:0, g.: Drame (12.), Thereau (43.); Juvenlus-Catania 1:0, g.: Giaccherini (90.); Palermo-Siena 1:2, g.: Ansel- mo (44.), ill. Emeghara (51.) A. Rosina (72,11-es- ből); Parma-FC Torino 4:1, g.: Amauri (77, 84, 90.), N. Sansone (80.), ill. M. Santana (56.). CSEHORSZÁG, 19. forduló: Zbrojovka Brno-Slavia Praha 0:1, g.: Juhar (62.); Dukla Praha-Pŕíbram 1:0, g.: Pfeučil (69.); Olomouc-Jihlava 3:0, g.: Ordoš (49,), Schulmeister (52.-), Doležal (54.): Slovan Liberec-Dynamo České Budéjovice 3:1, g.: Kušnír (31.), Rybalka (78.), Fleišman (90.), ill. Hora (15); Baník Ostrava-Hradec Králové 3:0, g.: Baroš (5,33,54.); Teplice-Slovácko 0:4, g.: Došek (19, 67.), Valenta (36.), Trousil (53.); Mladá Boleslav- Plzeň 0:2, g.: Kolár (45.), Horváth (83,11-esből). HOLLANDIA, 26. forduló: Heerenveen-PSV Eindhoven 2:1, Heracles Almelo-NEC Nijmegen 1:0, Willem II Tilburg-Venlo 1:0, Alkmaar-Den Haag 1:1, Gro- ningen-NAC Breda 1:1, Ajax-Zwolle 3:0, Utrecht-Waalwijk 1:0, Twente-Vitesse 0:1. BELGIUM, 29. forduló: Anderlecht-Mechelen 1:0, Cercle Bruges-Mons 1:3, Genk-Gent 3:2, Leuven- Standard Liége 0:4, Lierse-Kortrijk 1:0, Lokeren- Charleroi 1:1, Waasland-Beveren-Beerschot 3:2, Zulte-Waregem-FC Bruges 1:2. FRANCIAORSZÁG, 28. forduló: Stade Rennes-St. Etienne 2:2, Paris SG-Nancy 2:1, Ajaccio-Lorient 1:0, Troyes-Reims 4:2, Evian-Sochaux 5:1, Brest- Toulouse 0:1 .Valenciennes-Lille 1:3, Nice- Montpellier 2:0, Bordeaux-Bastia 1:0. AUSZTRIA, 25. forduló: Wiener Neustadt-Austria Wien 0:0, Admira-AC Wolfsberger 0:1, Rapid Wien-Mattersburg 2:2, Ried-Sturm Graz 1:2, Innsbruck-Salzburg 2:2. OROSZORSZÁG, 20. forduló: Dinamo Moszkva- Lokomotiv Moszkva 1:0, Vlagyikavkaz-FK Rosztov 0:0, Szamara-CSZKA Moszkva 0:2, Szpartak Moszkva-Groznij 3:1, Rubin Kazany-Zenit Szentpétervár 1:0, Szaransk-Anzsi Mahacskala 2:0. SKÚCIA, 30. forduló: Aberdeen-Motherwell 0:0, FC Dundee-lnverness 1:1, Ross County-Celtic Glasgow 3:2, St. Johnstone-Kilmarnock 2:0, St. Mirren- Dundee United 0:0, Hibemian-Hearts 0:0. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA SL0VNAFT PLAYOFF, negyeddöntő, 1. meccsek: Piešfany-Skalica 5:1 (1:1, 2:0,2:0), g.: H. Ručkay (9.), M. Toman (25.), Peško (38.), S. Saliji (43., 51.), ill. R. Skoliak (20.); Nitra-Trenčín 2:1 (1:0,1:0, 0:1), g.: R. Tománek (6.), Pupák (34.), Hl. Lelkeš (44.). 2. meccsek: Piešfany-Skalica 1:4 (0:0.1:3, 0:1), g.: Melichárek (34.), ill. Lažo (27.), Pálffy (32.), Kutá- lek (38.), Stieler (55) - a négy győztes meccsig tartó sorozata állása: 1:1; Nitra-Trenčín 2:0 (0:0,0:0, 2:0), g.: Tománek (56., 60.). 3. meccsek: Banská Bystrica-Zvolen, Poprad- Košice - lapzárta után ért véget. NHL - péntek: NY Rangers-Ottawa 2:3, Florida- Winnipeg 2:3 - hosszabbítás után, Kopecký (F) - 0+1, Nashville-Edmonton 6:0, Colorado-Chicago 6:2 - Hossa (Ch) 0+1, Anaheim-Calgary 4:0. Szombat: Boston-Philadelphia 3:0, NY Isländers- Washington 5-2 - Višňovský (I) 0+1, Columbus- Detroit 3:0, San Jose-St. Louis 3:4 - hosszabbítás után, Toronto-Pittsburgh 4:5- rávezetések után, Carolina-New Jersey 6:3, Tampa Bay-Montreal 3:4, Nasvhville-Minnesota 1:2 - rávezetések után, Phoenix-Dallas 2:1, Los Angeles-Calgary 6:2. ■ KézUabda NŐI BL, középdöntő, 5. forduló, II. csoport: FTC-Oltchim Valcea 23:30 (15:15), hazai góldobók: Tömöri 7, Dajka 4, Szucsánszki 3, Szamoránsky 2, Vérten 2, Such 2, Szekerczés 2, Cifra 1. NŐI KEK, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Vác-lssy Pa- ris 24:23 (9:11). FÉRFI EHF-KUPA, csoportkör, 4. forduló: Tatran Prešov-Motor Zaporozsje 36:28 (19:17), legeredményesebbek: Kristopans 7, T. Urban 6, Rábek 4, ill. Burka 9. FÉRFI TIPSPORT EXTRALIGA, 25. forduló: ŠKP Bratislava—Michalovce 23:30 (10:12), legeredményesebbek: Slaninka 7, Kucharik 4, Stepanovský, M. Volentics 3-3, ill. P. Hruščák 10/2, Gamrát 9; Topoľčany-Považská Bystrica 26:22 (15:11), Klačanský 5/2, Masaryk 4, Ďurček 3, ill. Zdráhala 4/1, Adamčik, Hároník 4-4; Hlohovec-Košice 39:24 (18:11), Zaťko, Jurka 7-7, Ďuriš 5, ill. Pecha 7/1, Fuňak6, Pristáš4. WHIL, 23. forduló: Partizánske-Senec 35:23 (16:10), legeredményesebbek: Michnová 12/5, Janšáková 7, Hodošková, Sáteková 4-4, ill. Weibelo- vá 7/2, Dubajová, Kodajová, Štetáková 3-3; Veselí nad Moravou-Slavia Praha 21:19 (10:6), Fleková 6, Rajnohová 5/2, ill. Jonášova 5/2, K. Černá 5; Písek-Jindňchov Hradec 32:23 (14:11), Vyhnalová 7, Borovská 6, ill. Krupicová 7/3, Zbožínková. 4; Zlín-Nitra 34:27 (16:14), Brzósková 7, Brandová, Sviráková 4-4, ill. J. Vargová 10, S. Sýkorová 5; Olomouc-ŠaFa 27:28 (10:12), g.: Ružičková 8, Uličná 4, ill. Szarková 13, Bérešová 5, Porubská 3; Michalovce-Poruba 35:28 (18:17), g.: Viňukovová 10, Tregubova 8/3, Horňáková, Sznopova 5-5, ill. Hrbková 8, Chrenková 8/2, Adámková 3. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, 4. forduló, pótolt meccs: Astrum Levice-MBK Handlová 85:73 (18:19,26:15,23:15, 18:24), legeredményesebbek: Fields 19, Simmons 15, Kemp, Grznár 12-12, ill. Bridgewaters 32, Crim- mins14. 6. (pótolt) forduló: Astrum Levice-MBK Rieker Komárno 82:77 (22:17, 21:22, 20:17,19:21), Fields 23, Kemp 18, Simmons,Grznár 11-11, ill. Lowe 18, Kozlík 15, Soška, Thompson 8-8; BC Prievidza-BK 04 AC LB Spišská Nová Ves 95:75 (28:17,23:17, 24:17,20:24), Bafka 21, Powers 20, J. Harris 15, ill. Acker 26, Frost 21, Hovaňák 11; BK Iskra Svit-fiK Inter Bratislava 65:70 (21:18,11:24,18:13,15:15), Jackson 15, Channels 13, Mascoll, George 10-10, ill. M. Rančík 16, Tucker 12, Sedmák 11. NŐI MAGYAR-SZLOVÁK BAJNOKSÁG, 7. forduló: Ružomberok-Sopron 62:76 (14:27,18:17,13:12, 17:20), legjobb hazai dobók: Lukačovičová 10, Černáková, Andersson, Parker 8-8; Miskolc- Samorín 80:67 (23:8,24:15,15:16,18:28), legeredményesebb somorjaiak: Ciappina 20, Hicks 13, Murphy 11. NŐI EXTRALIGA, az 5-9. helyért, 27. helyért: Cas- sovia Košice-Spišská Nová Ves 55:87 (15:26, 16:19, 14:21, 10:21), legeredményesebbek: Filičková 15, Jassová 10, R. Oravcová 9, ill. Sliš- kovičová 22, Petríková 16, Jalčová 14; Spišská Nová Ves-Levlce 100:54 (26:21,34:15, 20:5, 20:13), Palušná 27, Stehlíkova 16, Lásková 11, ill. Belanská 20,0zdincová9, Kubušová 7. NBA - péntek: Charlotte-Oklahoma City 94:116, Orlando-Indiana 86:115, Brooklyn-Washington 95:78, Detroit-Dallas 99:102, Cleveland-Memphis 92:103, Miami-Philadelphia 102:93, Chicago-Utah 89:88, Boston-Atlanta 107:102, San Antonio- Portland 106:136, Sacramento-Phoenix 121:112, Golden State-Houston 88:94, LA Lakers-Toronto 118:116. Szombat: Atlanta-Brooklyn 80:93, NY Knicks-Utah 113:84, Washington-Charlotte 104:87, Memphis- New Orleans 96:85, Denver-Minnesota 111:88, Phoenix-Houston 107:105, Golden State- Milwaukee 93:103. ■ Röplabda FÉRFI KÖZÉP-EURÚPAI LIGA, Final Four, elődöntő: Hypo Tirol Innsbruck-Posojilnica Aich/Dob 1:3 (-19, -17,21, -18); Volley Ljubljana-Volley Team UNICEF Bratislava 3:1 (18,-19,13,23). A 3. helyért: Volley Team UNICEF Bratislava-Hypo Tirol Innsbruck 2:3 (-21,-23,21,19,-15). NŰI KÖZÉP-EURÚPAI LIGA, Final Four, elődöntő: Calcit Kamnik-Branik Maribor 1:3 (23, -22, -13, -18); Post Schwechat-Slávia Ekonomická univerzita Bra- ttislava 3:0 (12,18,19). FÉRFI EXTRALIGA, playolf, negyeddöntő, első mérkőzések: Svidník-Nitra 3:1 (21, -17,18,20); Humenné-Trenčín 3:0 (14,15,19); Myjava-Prešov 2:3(16,-23,20,-20,-11). NŰI EXTRALIGA, playoff, negyeddöntő, első meccsek: Doprastav Bratislava-Kežmarok 3:0 (15, 26,12); Paneurópa Bratislava-Spišská Nová Ves 3:0 (17,13,15); Pezinok-UKF Nitra 0:3 (-23, -17, -24). ■ Tenisz INDIAN WELLS-I NŰI TORNA, 2. forduló: Rybáriko- vá (szlovák)-Safáfová (cseh, 16.) 6:2, 4:6, 6:2; Azarenka (fehérorosz, 2.)-Hantuchová (szlovák) 6:4, 6:1; Cibulková (szlovák, 12.)-Halep (román) 7:5,7:6. Páros, 1. forduló: Hantuchová, Medina-Garrigues (szlovák, spanyol)-Huber, Martinez Sanchez (amerikai, spanyol, 5.) 7:6,1:6,10:5. INDIAN WELLS-I FÉRFITORNA, 1. forduló: Lacko (szlovák)-Gimeno Traver (spanyol) 1:6,4:6. ■ Kerékpár TIRRENO-ADRIATICO, 4. szakasz (Narni-Prati di Tivo, 173 km): 1. Christopher Froome (brit) 4:41:31; 2. Mauro Santambrogio (olasz) +6 mp; 3. Vincenzo Nibali (olasz) +11;... 98. Peter Sagan (szlovák) +17:16;... 158. Martin Velits (szlovák) +19:51. 5. szakasz (Ortona-Chieti, 239 km): f. Joaquim Rodriguez (spanyol) 6:06:43; 2. Bauke Mollema (holland) +0:08,3. Alberto Contactor (spanyol) +0:17. Összetettben: 1. Froome 22:11:53; 2. Contactor +0:20,3. Nibali+0:24. PÁRIZS-NIZZA, 6. szakasz (Manosque-Nizza, 220 km): 1. Sylvain Chavanel (francia) 5:14:23; 2. Philippe Gilbert (belga), 3. Jose Joaquin Rojas (spanyol), ... 17. Peter Velits (szlovák) mind azonos idővel. 7. szakasz, hegyi időfutam, 9,6 km: 1. Richie Porte (ausztrál) 19:16; 2. Andrew Talansky (amerikai) +0:23,3. Nairo Quintana (kolumbiai) +0:27;... 23. Peter Velits (szlovák) +1:35. Végeredmény: 1. Porte 29:59:47,2. Talansky +0:55, 3. Peraud +1:21,... 10. Peter Velits+2:28. ■ Vívás VK, Tauberbischofsheim, női tőr: 3. Mohamed Aida (magyar). ■ Alpesi sí VK, Otterschwang, női óriás-műlesiklás: 1. Anna Fenninger (osztrák) 2:29,39; 2. Tina Maze (szlovén) +0,44; 3. Viktoria Rebensburg (német) +0,96;... 51. Barbara Kantorová (szlovák) +1:17,41. A szakági Vk állása: 1. Maze 700 pont, 2. Fenninger 435,3. Kathrin Zettel (osztrák) 382. Női műlesiklás: 1. Tina Mazel :52,85; 2. Wendy Hol- dener (svájci) +0,25; 3. Mikaela Shitfrin (amerikai) +0,75;... 7. Veronika Velez-Zuzulová (szlovák) +2,06 A szakági Vk állása: 1. Maze 595,2. Shitfrin 588,3. Velez-Zuzulová 471... 42. Vlhová (szlovák) 24. Az összetett Vk állása: 1. Maze 2254,2. Maria Höfl- Riesch (német) 1065,3. Anna Fenninger 984,4. Julia Mancuso (amerikai) 835,5. Lindsey Vonn (ameriai) 740, ...11. Velez-Zuzulová 471.... 91. Vlhová 24., VK, Kranja Gora, fértióriás-mőlesiklás: 1. Ted LE gety (amerikai) 2:35,43; 2. Marcel Hirscher (osztrák.) +0,45; 3. Alexis Pinturault (francia) +0,77; ... 38. Adam Žampa +4,57,... 48. Andreas Žampa (szlovákok)+7,21. A szakági Vk állása: 1. Ted Ligety 620,2. Marcel Hirscher 495,3. Manfred Mölgg (olasz) 275,... 32. Adam Žampa 29. Műlesiklás: 1. Ivica Kostelic (horvát) 1:45,81; 2. Marcel Hirscher +0,19; 3. Mario Matt (osztrák) +0,34. A szakági Vk állása: 1. Marcel Hirscher 880,2. Felix Neureuther (német) 616,3. André Myhrer (svéd) 482,4. Ivica Kostelic 475,5. Manfred Mölgg 309,... 45. Adam Žampa 18. Az összetett Vk állása: 1. Marcel Hirscher 1375,2.- Aksel Lund Svindal (nor) 1226,3. Ted Ligety 922,4. Felix Neureuther 848,5. Ivica Kostelic 840,6. Alexis Pinturault (francia) 730,... 83. Adam Žampa 49. ■ Biatlon VK, Szocsi, női 7,5 km-es sprint: 1. Magdalena Gwizdon (lengyel) 25:28,7 (0 büntetőkör); 2. Anastasia Kuzmina (szlovákiai) +10,2 (1); 3. Tora Berger (norvég) +13,7 (1); ...27. Jana Gereková (szlovák) 1:52,0(1). A szakági Vk állása: 1. Berger 394,2. Domracseva (fehérorosz) 323,3. Habert-Dorin (francia) 302,... 7. Kuzmina 254,... 15. Gereková 185. Az összetett Vk állása: 1. Berger 1165,2. Domracseva 848,3. Henkel (német) 742,6. Kuzmina694,... 23. Gereková 367. Női 4x6 km-es váltó: 1. Németország 1:09:27,1 (1 büntetőkör+7 lőhiba); 2. Ukrajna +11,9 (0+6); 3. Norvégia+21,2 (0+10). Férfi 10 km-es sprint: 1. Martin Fourcade (francia) 25:17,3 (0); 2. Jevgenyij Usztyugov (orosz) +42,3 (1); 3. Henrik L 'Abee-Lund (norvég) +51,0 (0);... 53. Matej Kazár (szlovák) +2:45,3 (2). A szakági Vk állása: 1. Martin Fourcade 424,2. Emil Hegle Svendsen (norvég) 304,3. Jakov Fák (szlovén) 302,... 52. Matej Kazár 52,... 79. Dušan Šimočko 8, 83. Miroslav Matiaško (szlovákok) 4. Az összetett Vk állása: 1. Martin Fourcade 1132,2. Emil Hegle Svendsen 751,3. Jakov Fák 694,4. Jev- genij Usztyugov631,... 50. Matej Kazár 112,... 68. Miroslav Matiaško 43,... 86. Pavol Hurajt14,... 92. Dušan Šimočko 8. Férti 4x7,5 km-es váltó: 1. Oroszország 1:09:50,8 (1 büntetőkör+6 lőhiba); 2. Németország +38,3 (0+10); 3. Csehország +42,9 (0+13); ...9. Szlovákia (Dušan Šimočko, Pavol Hurajt, Miroslav Matiaško, Matej Ka- zár) +1:51,6 (1+10). Vk-végeredmény: 1. Oroszország 305 pont, 2. Norvégia 302,3. Franciaország 296,... 10. Szlovákia 194. ■ Sífutás VK, Lahti - női sprint (1,55 km): 1. Kikkan Randall (amerikai) 2:41,8;2. Marit Björgen (norvég) +0,7; 3. Alena Procházková (szlovák) +1,2. A szakági Vk állása: 1. Randall 488, 2. Kowalczyk (lengyel 280,3. Celine Brun-Lie (norvég) 251,... 25. Procházková 77. Női 10 km (klasszikus stílus): 1. Justyna Kowalczyk 25:38,9,2. Marit Björgen +23,1; 3. Heidi Weng (norvég) +25,5;... 25. Alena Procházková +1:57,7. Az összetett Vk állása: 1. Kowalczyk 1678,2. Johaug 1097,3. Randall 1009,... 49. Procházková 96. Férfisprint (1,55 km): f. Emil Jönsson (svéd) 2:26,9; 2. Ola Vigen Hattestad (norvég) +0,7; 3. Finn Haagen Krogh (norvég) +0,9. A szakági Vk állása: 1. Jönsson 466,2, Andrew Newell (amerikai) 236,3. Teodor Peterson (svéd) 214. Férfi 15 km (klasszikus stílus): 1. Petter Northug (norvég) 34:35,6; 2. Alekszej Pöttömnyin (kazah) +31,7; 3. Martin Johnsrud Sundby (norvég) +35,1. Az összetett Vk állása: 1. Dario Cologna (svájci) 1173.2. Alekszandr Legkov (orosz) 1066,3. Petter Northug 1050,... 137. Martin Bajčičák (szlovák) 10. ■ Síugrás VK, Lahti: 1. Richard Freitag (német) 274,2 (126,5 m +128,5 m); 2. Anders Bardal (norvég) 266,9 (121,5+ 126.0) , 3. Anders Jacobsen (norvég) 265,8 (123,0 + 127.0) , Severin Freund (Nem.) 265,8 (124,0 + 124.0) . A Vk állása: 1. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 1336.2. Bardal 862,3. Jacobsen 792. Csapatverseny: 1. Németország 1079,5; 2. Norvégia 1038,8; 3. Lengyelország 1036,2. A Vk állása: 1. Ausztria 4712,2. Norvégia 4555,3. Németország 4368. ■ Északi összetett VK, Lahti:1. Németország 124:53,0; 2. Franciaország 1+21,8; 3. Németország II+22,7, ■ Gyorskorcsolya VK, Heerenveen, nők -1000 m: 1 Christine Nesbitt (kanadai) 115,48; 2. Csüng Csang (kínai) 1:15,50; 3. Laurine van Riessen (holland) 1:15,95. A Vk végeredménye: 1. Heather Richardson (amerikai) 525,2. Brittany Bowe (amerikai) 480,3. Karolína Erbanová(cseh)465. 3000 m: 1. Ireen Wüst (holland) 3:58,68; 2. Diane Valkenburg (holland) 4:04,75; 3. Linda de Vries (holland) 4:04,87. A Vk végeredménye: 1. Martina Sábliková (cseh) 475.2. Claudia Pechstein (német) 421,3. Valkenburg 410. Csapatverseny: 1. Hollandia 3:00,50, 2. Kanada 3:03,50,3. Lengyelország 3:04,19. A Vk végeredménye: 1. Hollandia 400,2. Kanada 370.3. Lengyelország 295. Férfiak - 1000 m: 1. Stefan Groothuis 1:08,91, 2. Mark Tuitert 1:09,22,3. Kjeid Nuis (mindhárom holland) 1:09,24. A Vk végeredménye: 1. Nuis 587, 2. Shani Davis (amerikai) 546,3. Hein Otterspeer (holland) 507. 5000 m: 1. Sven Kramer (holland) 6:10,78,2. Jorrit Bergsma (holland) 6:15,74,3. Bob de Jong (holland) 6:18,26. A Vk végeredménye: 1. Bergsma 520,2. de Jong 485.3. Kramer450. Csapatverseny: 1. Hollandia 3:40,64,2. Koreai Köztársaság 3:42,69,3. Oroszország 3:43,02 A Vk végeredménye: 1. Hollandia 450,2. Koreai Köztársaság 350,3. Oroszország 285. ■ Sportfogadás LOT010. játékhét (vasárnap)-I. húzás: 13,14,19, 22,35,39; pótszám: 38. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 868,30 euró (17 nyertes); 4. díj: 23,50 euró (906); 5. di): 3,80 euró (17136). JACKPOT: 300 000 euró. II. húzás: 3,34, 35,44,45,48; pótszám: 38. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 922,50 euró (16); 4. díj: 36,30 euró (586); 5. díj: 4,90 euró (13 308). JACKPOT: 1260 200,68 euró. JOKER-szám: 139 439. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. dij: 330 euró (17); 4. díj: 33 euró (177); 5. díj: 3,30 euró (1664). L0T0 5 a 35-ből: 5,13,14,25,26. NYEREMÉNYEK: 1. dij: nincs nyertes; 2. díj: 141,50 euró (58); 3. díj: 3,30 euró (1989). KENŐ - szombat: 2,8,10,14,16,17,19,22,29,36, 41,45,46,48,49,51,58,67,72,77. Kenő Pluszszám: 36. Vasárnap: 1,4,14,16,21,26,32,35,39,41,42,44, 47,48,61,74,76,77,78,79. Kenő Plusz-szám: 21. A magyar ÖTÖSL0TTŰ nyerőszámai: 6,18,26,76, 77. JOKER-szám: 089 043. NYEREMÉNYEKÉ talála- tos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre 1 371 185, á 3 találatos szelvényekre 17 750, a 2 talála- tos szelvényekre 1260 forintot fizetnek. HATOSLOTTÓ: 7, 18, 32, 35, 41, 44. NYEREMÉNYEK: 6 találatos szelvény nem volt.Az 5 találatosok- ra 239 645, a 4 találatosokra 4 835, a 3 találatosokra 1185 forintot fizetnek.