Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-11 / 59. szám, hétfő
14 EZ-AZ EGESZSEG ■ 2013. MÁRCIUS 11. www.ujszo.com Ikreket vár „Köszönöm, jól vagyok” — sugárzott Kristína Farkašová. A harmincéves színésznő, aki a köz- szolgálati televízió Poplegendák című műsorát vezette, ikreket vár, a papa a JOJ tévé esti híradójának műsorvezetője, Juraj Hajdin. Kristína, akinek édesapja, Boris is ismert művész, elmondta, hogy jól érzi magát, a kezdeti szokásos reggeli rosszulléteken kívül más problémája nem volt. Már eldöntötte, hogy a pozsony-ligetfalui kórházban fog szülni, de egyelőre még nem beszélt meg semmiféle közelebbi részletet nőgyógyászával. Hiszi, hogy ezután is minden a legnagyobb rendben zajlik majd, eddig sem izgult, s reméli, ezután sem lesz oka rá. Igyekszik vigyázni magára, hogy ne veszélyeztesse a terhességet, s minden egyebet a sorsra bíz. 2 Testkontrollal újra formában A tehetség és a siker egy dolog, az, hogy ezzel jól bánjon az ember, nem kevésbé fontos. Muri Enikő, az X-Faktor felfedezettje, a 2011-es év énekesnője tudja, hogy a munkája mellett, amiből az utóbbi időben nincs hiány, nagyon oda kell figyelnie magára is. Fontos, hogy minél feszítettebb az életritmusa, annál inkább ne feledkezzen meg a testéről, a lelki egyensúlyáról sem. Mindennap sportol, igyekszik minél egészségesebben élni. Annál is inkább szüksége van erre, mivel az evést illetően, s ezt nem szégyelli bevallani, nem teng túl az önfegyelme. Képtelen lemondani a finom falatokról, ezért úgy döntött, hogy test- kontroli diétára adja a fejét. Ezt azért választotta, mert így önsanyargatás nélkül formába tudja magát hozni. Az említett módszer abból áll, hogy minden reggel és este csak zöldséget és gyümölcsöt eszik, napközben pedig odafigyel arra, hogy ne fogyasszon egyszerre fehérjét és szénhidrátot, ez a diéta egyik kulcsa. A főételek mellé, köretként csak zöldséget szabad enni, a cukros üdítők helyett pedig kizárólag szénsavmentes ásványvizet fogyaszthat. S ami nagyon lényeges: mindig az előírt mennyiséget. A módszer hívei esküsznek arra, hogy automatikusan és természetes módon érhető el a kívánt testsúly. Játsszon velünk és nyerjen! Mindössze két hétig tart a játék, s csak két szelvényt kell postai levelezőlapra felragasztani és beküldeni szerkesztőségünk címére, ám ajándékot sokkal többet lehet nyerni. A beküldési határidő március 20. A sorsolás eredményét március 25-iki számunkban olvashatják. íme a díjak: Habos simogatás A Nescafé Cold Crema kisebb ! csodának is nevezhető az oldódó ; kávék között. A legjobb kávéfajták összetéveszthetetlen írómája párosul a gazdag habbal. Ezzel a kávéval kellemes perceket tölthet el. Igazi „krémeš simogatás". , Három olvasónk nyerheti meg. Sztéviával édesítve Új, sztéviával édesített hideg tea került nemrég forgalomba. Kalóriaértéke így 30 százalékkal kisebb, mint a hagyományosé. Barack ízű aromája kellemes, tartósítószert vagy színezőanyagok nem tartalmaz. Öten nyerhetik meg. A tavasz színei az asztalon Köszöntse a tavaszt ,és a finom süteményeket díszítése Dr.Oetker dekorációs termékeivel. Piros, kék, sárga és zöld gyöngyök puha, kellemes eper ízű töltelékkel nemcsak vidámmá, hanem ízletessé is teszik a süteményeket. Az ünnepi asztal színes lesz, a locsolkodók pedig nagyra értékelik azt, amit kínálnak nekik. Öten nyerhetik meg. Kicsiknek és nagyoknak A hagyományos csokoládégyár, az Orion ismét finom újdonságokkal készült a húsvéti piacra. Igazi finomság a Slivovica praliné. Egy csomagolás 20 darabot tartalmaz 2,6 százalékos alkohollal töltve. A húsvét elképzelhetetlen hímes tojás nélkül, főleg a kicsik örülnek a szebbnél szebb húsvéti csokifiguráknak. Három olvasónk nyerheti meg. A szivárvány minden színében Lepje meg a locsolókat színes gyümölcs cukorkával. A közkedvelt Skittles most hármféle ízben került forgalomba: Fruits, Wild Berry és Crazy Sours. A cukorka belsejében rágógumi van, amit ropogós „csomagolás" vesz körül. Előnye, hogy soha nem ragad össze, és nem olvad el a kézben. Öten nyerhetik meg. CSAK LOCSOLKODÓKNAK! Márciusban mutatkozott be a bruno banani ötödik női illata, a DANGEROUS Woman. Csábító női illat azoknak a hölgyeknek, akik tudják, hogy ezzel az illattal ellenállhatatlanokká válnak Izgató, orientális-virágós, csábító, nőies, élettel teli illat - különösen éjjel. Három olvasónk nyerheti meg. EGY HET A SZEPASSZONNYAL Március 11 és 12. - a Hold a Halak jegyében van A Halak a talpakra, a járásra és a nyirokrendszerre hat. Vegyen meleg lábíurdőt - felmelegít, serkenti a vérkeringést, és nyugodt alvást biztosít. A vízbe szórjon egy marék tengeri sót, a bőrt puhává teszi. Masszírozza meg a talpát és mozgassa meg a lábujjait. Vigyázat: a Halak jegyben minden erősebben hat - alkohol, kávé, cigaretta, gyógyszerek. Ha böjtöl, készítsen tervet, hogy mit fog enni és inni, és az élelmiszereket készítse elő. Gondoljon a test tisztítására, ne pedig a diétára. Igyon sokat, mindig legyen a táskájában egy flakon víz. A gyümölcs-, zöldség- vagy rizsnap segít a tesmek összegyűjteni a káros anyagokat és a felesleges zsírokat, segít eltávolítani őket a szervezetből. Március 13. és 14. - a Hold a Kos jegyében van A Kos a fejet, az agyat, az arcot és az életerőt befolyásolja. Tanulja meg „kikapcsolni” az agyát - sétáljon, utazzon, ússzon, stb. Meditáljon - gyógyszerként hat. Találjon egy helyet, ahol jól érezi magát, és ahol szeret. Kényelmesen üljön vagy feküdjön le. Fontos, hogy ellazuljon. Ne gondoljon a múltra, se a jövőre, összpontosítson a jelenre és a légzésre. Kilégzés, belégzés. A belégzés aktív cselekedet, a kilégzés passzív. Házi recept kötőszövet-gyulladás ellen: zsályapakolás. Forró vízzel öntse le a zsályát, hagyja 10 percig lúgozódni, a folyadékba mártson vattatampont, és helyezze a szemére. Március 15., 16. és 17. - a Hold a Bika jegyében van A Bika hatással van a nyakra, a mandulára, a szaglásra, az ízérzékelésre, a tarkóra és a vállra. A megfázás megelőzésének módszere a mindennapi gargalizálás és a szájöblögetés. A száj fertődenítésére elég a sós víz vagy a gyógynövénytea. Jól bevált a zsálya és a bojtorjántea. A szájat naponta többször öblítse ki addig, amíg a nyálkahártya meg nem nyugszik. Próbálja ki a jóga hidroterápiát: langyos sós vizet először az egyik, majd a másik orrlyukába szívjon fel, hajtsa hátra a fejét, majd fiíjja ki az orrát. Hosszú ideig ne használjon egyfajta fogkrémet, váltogassa. A legutóbbi kutatások rámutattak például a fluor bélbaktériumokra gyakorolt negatív hatására. Házi recept - hagymatea kakukkfűvel és szegfűszeggel: a felszeletelt hagymát héjával együtt, a szegfűszeget és a cukrot kevés vízben kb. 2 óráig főzze. Időnként pótolja a vizet, hogy ne párologjon el. Ezután szűrje le és 1:1 arányban keverje meleg tejhez. (www.krasnapani.cz) A jövő heti EGÉSZSÉG tartalmából Mozogjunk az érelmeszesedés ellen! Az érelmeszesedés következményeként bekövetkező érszűkület nagyon sok embert érint, ám megfelelő életmóddal, mozgással megelőzhető lenne a betegség. Az ütőerek (artériák) meszesedése tulajdonképpen-az Idősödéssel járó természetes folyamat, amelyet azonban több tényező lassíthat, illetve gyorsíthat. Részletek egy hét múlva. A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461 Reklámmenedzser: Csáder Zsuzsa 0908/354 953, fotók: Fotolia, képarchívum Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1