Új Szó, 2013. március (66. évfolyam, 51-75. szám)
2013-03-07 / 56. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AAÁRC1US 7. Sport 19 Az új szabályok alkalmazása nem nyerte el a versenyzők tetszését, gyorsabb, de kevésbé látványos lett a sportág H Túl sok lett a shido a cselgáncsban Joó Abigél (kékben) hangot adott az új szabályok miatti elégedetlenségének (TAS R/A P-f e I véte I) A legfontosabb szabálymódosítások + shidóval büntetendő a fogásbontás két kézzel, valamint ha a keresztfogást, övfogást és az egyoldalas fogást nem követi azonnali támadás; ugyanígy a bíróknak szigorúan kell büntetni azt a versenyzőt, aki nem törekszik a mielőbbi fogás felvételére, vagy megpróbálja megakadályozni ellenfelét a fogásban ♦ a küzdelem közben három shido adható, a negyedik már leléptetést jelent 4 a shidókért nem jár a másik versenyzőnek pontérték, de ha a mérkőzés végén a ponteredmény egyenlő, az nyer, akinek kevesebb shidója van ♦ abszolút egyenlőség esetén golden score (aranypont) küzdelemre kerül sor, ez nincs időben behatárolva, az nyer, aki az első pontot eléri (vagy az első shidót kiérdemlő versenyző lesz a vesztes) ♦ akkor is folytatódik a küzdelem, ha a küzdő felek kilépnek a szőnyegről (amob.hunyomán) Az új évben több jelentős szabálymódosítást vezettek be a cselgáncsban. A változások nem mindenki tetszését nyerték el: Joó Abigél a párizsi GP-n tiltakozásul levonult a tatamiról, s más olimpikonok is panaszkodtak. A szabályokat az őszi vb-ig kísérleti jelleggel vezették be, utána elképzelhetők újabb módosítások. BŐDTITAN1LLA A versenyzők fő kifogása az új szabályok ellen az, hogy túlságosan elszaporodtak a shi- dók, azaz az intések, amelyeket most már sokkal gyakrabban oszthatnak a bírók, mint korábban. Joó: „így ez elég durva” Joó Abigél, akinek londoni hősiességére a laikus drukkerek is emlékezhetnek - a magyar sportoló küzdelem közben porcleválást szenvedett, de így sem adta fel a versenyt, s végül 5. lett -, a párizsi Grand Prix-n tapasztalta meg az új szabályok erejét, s miután furcsa körülmények között kikapott egy kanadai ellenféltől, majd a japán Ruika Szato elleni meccsen negyedszer is meg akarták inteni, tiltakozásképpen levonult a szőnyegről. Mindezt később a Faceboo- kon így kommentálta: „Nem az edzőm hívott le a szőnyegről, magamtól mentem le, miután ő is helyeselte. Ennek az oka az volt, hogy a kanadai elleni meccsemen kevesebb mint két perc alatt eldöntötte a bíró, hogy a másik jobb nálam. Aja- pán ellen is elkezdett mindkettőnket integetni, és úgy gondoltam, ha a bírók szabotálnak minket, versenyzőket abban, hogy dobással döntsük el a meccset (pedig szerintem a dzsúdó erről szól), akkor én is szabotálom őket a munkájukban, és véleményt nyilvánítok azzal, hogy meghajolva a bírónak is elhagyom a tatamit. Nem tartom normálisnak, hogy nem hagynak minket dobni, hanem két perc után akció nélkül véget ér a meccs. Lehet, hogy én Miért épp a West Ham? London. A harmadosztályú Leyton Orient labdarúgóklub vezetősége bírósághoz fordult, amiért a londoni Olimpiai Stadion használatát az élvonalbeli West Ham kapta meg 99 évre. A 486 millió fontból épített aréna bérbevételére korábban a Leyton is pályázott, ám decemberben a létesítmény újrahasznosításáért felelős vállalat a West Ham mellett döntött. (MTI) nyertem volna a japán ellen intésekkel, de az nem lett volna nagy dicsőség. Remélem, kicsit kevesebb shido lesz, mert így ez elég durva.” Nem Joó volt az egyetlen magyar olimpikon, aki az idény első néhány versenye után zúgolódott az új szabályok miatt, de máspk nem akartak nyíltan beszélni erről, attól félve, a későbbi versenyeken bajuk lehet belőle. A nemzetközi szövetség egyelőre pozitívan értékeli a szabályok bevezetését, Vízer Máriusz elnök szerint a mérkőzések látványosak, a sportág ,jó úton jár”. A szurkolók már nem így gondolják - a közösségi oldalakon olvasható olyan megjegyzés is, hogy a cselgáncs a birkózás útjára lépett, s nem az akciók, hanem az intések fogják eldönteni a meccseket. A birkózásnak pedig nagyon nem jött be ez az irányvonal, hiszen a NOB legközelebbi közgyűlésén az olimpiai programban maradása lesz a tét. Gyorsabb, de szegényebb Vincze Ferenc, a gútai cselgáncsklub elnöke szerint az új szabályok felgyorsíthatják a küzdelmet, de látványosabbá biztosan nem teszik. „Az új szabályok kevésbé hagynak teret a versenyzőknek arra, hogy a fogásért való küzdelmet elnyújtsák. Ettől gyorsabb lehet a küzdelem. Azzal viszont, hogy a lábfelszedéseket most már kombinációk és kontratechnikák formájában is betiltottuk, szegényítettük a cselgáncsot, mert kizártunk ezzel rengeteg látványos ívű dobást” - mondta lapunknak Vincze, aki a két másik jelentős szabálymódosítással, a „zászlózás” eltörlésével, valamint a küzdelem szőnyegen kívüli engedésével egyetért. „Eddig, ha az aranypont idejének lejártával is dön- teden volt az állás, bírói döntés következett, tehát a bírók annak a versenyzőnek a zászlaját emelték fel, aki szerintük többet támadott, aktívabb volt. Most a hosszabbítás, az aranypont tényleg az első akcióig vagy az első intésig tart. Kis túlzással tehát akár tíz percig is küzdhetnek a felek. Ez véleAmszterdam. Vallomása szerint tíz éven át élt rendszeresen doppingszerekkel Michael Boogerd 2007-ben visszavonult holland kerékpáros, aki két szakaszt nyert meg a francia körversenyen, a Tour de France-on. A 40 éves volt versenyző egy tévéinterjúban beismerte, hogy használt EPO vérdoppingot és kortizont, emellett vérátömlesztéseken is átesett. „1997-től pályafutásom beményem szerint pozitívum, mert nem a bírói szubjektivitás dönt, hanem az, hogy kinek az erőnléte jobb, ki bírja tovább ezt a küzdelmet” - magyarázta fejezéséig éltem tiltott anyagokkal” - mondta az 1998-as Tour ötödikje, aki 1999-ben megnyerte az Amstel Gold Race hagyományos egynapos versenyt. Utóbbi viadalon az amerikai Lance Armstrong lett a második, akit nemrég mind a hét Tour-diadalától megfosztottak doppingolás miatt. Armstrong Oprah Winfrey- nek adott decemberi tévéinterjúja óta szinte minden héten újabb doppingügy kerül nyilvánosságra. Január végén a német Grischa Niermann, pár a gútai sportvezető. Azt is jó ötletnek tartja, hogy akkor is folytatódik a küzdelem, ha a sportolók kilépnek a szőnyegről, mert így az alibista típusú nappal később a dán Michael Rasmussen ismerte be, hogy éveken keresztül tiltott szerekkel élt. Eközben a spanyol bíróságon a doppingdoktorként el- híresült Eufemiano Fuentes elleni per tárgyalásán is többen vallottak: az olasz Ivan Basso vagy az amerikai Tyler Hamilton is elismerte, hogy fizettek a doppingszolgálatokért. De lebukott már George Hincapie, Floyd Landis, Levi Leipheimer vagy legutóbb a luxemburgi Frank Schleck, aki egyéves eltiltást kapott. versenyzőknek kevesebb lehetőségük lesz félbeszakíttatni a meccset. Bízva a kompromisszumban Vincze Ferenc bízik benne, hogy az őszi, riói világbajnokság után ésszerű döntés születik arról, mely szabálymódosításokat hagyják érvényben, és melyeket törlik el: „Ez tesztelési időszak, bízom abban, hogy születik egy értelmes kompromisszum, és bizonyos technikákat nem úgy kell majd tanítanunk a fiúknak, hogy »megmutatom, de nehogy használjátok, mert az büntetéssel jár«. Kár lenne szegényebbé tenni a sportágunkat.” A cselgáncs a londoni olimpián a harmadik legeredményesebb magyar sportág volt, Ungvári Miklós ezüst-, Cserno- viczki Éva bronzérmes lett, Ka- rakas Hedvig és Joó Abigél pedig az ötödik helyen végzett. Mindez remek kiindulási alap az április végén, Budapesten rendezendő Európa-bajnokság előtt. Addigra talán az új szabályok értelmezése is letisztul, legalábbis Vincze Ferenc ebben reménykedik: ,A budapesti Világkupán is tapasztaltam, hogy az egyes mérkőzésvezetők eléggé különbözőképpen ítélték meg az intéseket. Volt, aki a küzdelem hetedik másodpercében már intett, de volt olyan is, aki két perc passzív küzdelmet még hagyott, kivárt. Volt olyan döntő, ahol két és fél perc alatt egészen a kizárásig eljutottak az intésekkel, a küzdő felek kaptak összesen öt vagy hat intést. De szerintem ez idővel ki fog kristályosodni.” A nemzetközi szövetség renoméját mindenesetre nem emeli, hogy a statisztikákat a maga kedvére próbálja alakítani - a párizsi GP-viadalról például elérhető a waza-arik és a yukók száma, de azt nem lehet megtudni, hogy összesen hányszor intettek a bírók (az előző két évben a judoinfo.hu adatai szerint meccsenként átlagosan 1,2 shido volt). Az intések miatti leléptetést pedig ipponként könyvelték el a statisztikákban, így kimutatható lett, hogy gyorsan megszaporodtak az ipponnal végződött mérkőzések. Négy meccset hagy ki Eltiltották Valdezt Barcelona. Négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Victor Valdes, a spanyol listavezető FC Barcelona labdarúgócsapatának első számú kapusa. A klubtól az idény végén távozó hálóőr szombaton, a Real Madrid vendégeként 2:l-re elvesztett örökrangadó lefújása után magából kikelve rohant oda Miguel Angel Perez Lasa játékvezetőhöz, és trágár szavakkal kérte számon tőle, hogy nem adott meg egy 11-est a katalánoknak a hajrában. (MTI) ■ Labdarúgás EURÚPA LIGA, nyolcaddöntő. első mérkőzések - 18.00: Anzsi Mahacskala-Newcastle United: 19.00: VfB Stuttgart-Lazio, Viktoria Plzeň-Fenerbahce Istanbul, Steaua- Bucuresti-Chelsea: 21.05: Benfica Lisboa-Girondins Bordeaux, Tottenham Hotspur- Internazionale, Levante-Rubin Kazany, FC Basel- Zenit Szentpétervár. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFF, negyeddöntő, 2. mérkőzések -18.00: Zvolen-Banská Bystrica, Košice-Poprad. ■ Labdarúgás MAGYAR LIGAKUPA, negyeddöntő, visszavágó: Győr-Eger 3:3 - az első meccsen: 1:4, továbbjutott: Eger. A Pápa-Ferencváros párharcban hosszabbításra került sor, amely lapzárta után ért véget. BAJNOKOK LIGÁJA, nyolcaddöntő, visszavágók: Manchester United-Real Madrid 1:2, g.: Sergio Ramos (48., öngól), ill. Modrie (66), Cristiano Ronaldo (69.) -az első meccsen: 1:1, továbbjutott: Real Madrid: Borussia Dortmund-Sahtar Donyeck 3:0, g.: Felipe Santana (31), Götze (37), Blaszczykowski (59) - 2:2, tj.: Dortmund. A tegnap esti mérkőzések lapzárta után értek véget. SKÚCIA, 31. forduló: Hearts-St. Johnstone 2:0. ■ Jégkorong NHL: New Jersey-Tampa Bay 2:5, NY Islanders- Montreal 6:3, Washington-Boston 4:3 - hosszabbítás utáh, Zdeno Chára (B) 1+0, Carolina-Buftalo 4:3, Columbus-Edmonton 4:3 - rávezetésekkel, NY Rangers-Philadelphia 4:2 - Marián Gáborík (NY) 0+1, Florida-Winnipeg 4:1 -Tomáš Kopecký (F) 1 +0, Detroit-Colorado 2:1, Chicago-Minnesota 5:3 - Marián Hossa (Ch) 1:0, Vancouver-San Jose 2:3 - rávezetésekkel, Los Angeles-St. Louis 6:4. TIPSPORT EXTRALIGA. SLOVNAFT PLAYOFF, negyeddöntő: az 1. mérkőzések lapzárta után értek véget. ■ Kosárlabda NBA: Philadelphia-Boston 101:109, Oklahoma City-LA Lakers 122:105, Sacramento-Denver 113:120. FÉRFIEXTRALIGA, 4. forduló (pótolt mérkőzés): Prievidza-MBK Rieker Komárno 90:81 (26:20, 12:25,17:21,35:15), legeredményesebbek: J. Harris 21, ill. Kozlík 19. ■ Röplabda NŰI EXTRALIGA, playoff, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Slávia EU Bratislava-COP Nitra 3:0 (15,15,23)-a sorozat 3 győzelemig tart. ■ Síakrobatika VILÁGBAJNOKSÁG, Oslo, félcső, férfiak: 1. David Wise 96,2 pont, 2. Torin Yater-Wallace (amerikaiak) 95,6; 3. Thomas Krief (francia) 94,2. Nők: 1. Virginie Faívre (svájci) 83,8; 2. Anais Cara- deux (francia) 80,6; 3. Ajana Onozuko (japán) 80,4. Moguls - férfiak: 1. Mikael Kingsbury, 2. Alex Bilodeau (kanadaiak), 3. Patrick Deneen (amerikai). Nők: 1. Hannah Kearney (amerikai), 2. Miki lto (japán), 3. Justine Dufour-Lapointe (kanadai). ■ Sportfogadás KENŐ:: 8,10,13,20,21,27,29,30,34,36,39,40, 46,53,55,61,66,68,77,79. KENŐ Plusz-szám: 13. L0T0,10. játékhét, I. húzás: 9,14,18,21,22,23; pótszám: 5. NYEREMÉNYEK: 1. di): 450678,31 euró (1 nyertes); 2. díj: 8 331,80 euró (1); 3. díj: 1041,40 euró (12): 4. díj: 21,80 euró (825); 5. díj: 3,60 euró (15 365). JACKPOT: 300 000 euró. II. húzás: 1,8,11,23,26,28; pótszám: 35. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 543,30 euró (23); 4. díj: 18,20 euró (988); 5. díj: 3,30 euró (16 596). JACKPOT: 1 197 426,43 euró. JOKER-szám: 780629. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (13); 4. díj: 33 euró (127); 5. díj: 3,30 euró (1444). L0T0 5 a 35-ből: 13,15,27,31,32. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 98,30 euró (60), 3. díj: 3,30 euró (1535). Csütörtök, március 7. Labdarúgó Európa Liga: 11759. Steaua- Chelsea 3,76-3,43-1,95-1,8-1,25- 1,29; 11761. Tottenham- Intemazionale 1,77-3,53- 4,54-1,17-1,98-1,27. A holland Michael Boogerd is beállt a vallomást tevők sorába Tíz éven át doppingolt egy kerekes MTl-JELENTÉS