Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-04 / 29. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 4. Sport 15 A cseh Michal Brezinának négy nappal a verseny előtt kificamodott a válla, de így is bronzérmes lett a műkorcsolya-Európa-bajnokságon „Újévkor megfogadtuk, érmet hozunk Zágrábból” A cseh Michal Brezina öt éve a zágrábi Európa- bajnokságon mutatko­zott be a felnőtt műkorcsolyázók mező­nyében, s végül a horvát főváros volt az, ahol oly sok negyedik hely után 2013-ban végre dobogó­ra állhatott. A januári kontinensviadal boldog bronzérmesével a ver­seny után beszélgettünk. BŐDT1TANILIA Zágrábban megtört a ne­gyedik helyek átka: két Eb- és két vb-4. hely után bronzér­mes lett. Szuper érzés, érmet viszek haza! Nem voltak rémálmai már a sok negyedik hely miatt? Nem, igyekeztem nem gon­dolni erre, s úgy korcsolyázni, hogy megérdemeljem a dobo­gós helyet. Azt hiszem, ez sike­rült is. A rövidprogram után vi­szont megint negyedik volt... Igen, megint. De ez nem volt annyira szörnyű, hiszen tud­tam, hogy a kűrben még min­den megváltozhat. Ezért nyu­godt tudtam maradni. Elteijedt a hír, hogy nem sokkal a verseny előtt megsé­rült a válla. Most már el­mondhatja, mi történt? A hétfői edzésen kificamo­dott a vállam. Amikor kedd reggel megint tréningre men­tem, fogalmam sem volt, hogy képes leszek-e versenyezni... Szerencsére a zágrábi orvosok jól gondomat viselték, és össze­rakták a vállamat, mire kellett. Név: Michal Brezina Született: 1990. március 30-án Brünnben Edzője: Viktor Petrenko Koreográfusa: Pasquale Camerlengo, Frank Dehne Legnagyobb sikerei: Eb­bronzérmes (2013, Zág­ráb), junior-vb-ezüstér­mes (2009, Szófia) Egyélű legjobbjai - rö­vidprogram: 87,64 (vb, 2012) , kűr: 163,68 (Eb, 2013) , összetett: 243,52 (Eb, 2013) Le kell kopognom, nem is volt gond. A férfiak versenye csütör­tökön kezdődött. Voltak még fájdalmai? Akkor már nem. Közvetlenül a sérülés másnapján még fáj­dalmak között edzettem, de tudtam, hogy ha akkor nem mozgatom meg rendesen az ízületet, akkor búcsút mondha­tok a versenynek. Amúgy már ötödször ugrott ki a vállam, te­hát valamelyest már hozzá­szoktam, de az is igaz, hogy négy nappal a verseny előtt még sosem fordult elő, ez azért kicsit sokkolt. A vállával nem lehet kez­deni semmit? Gyerekkorom óta hipermobil vagyok, csak az operáció segít­hetne. De ez csak az olimpia után jöhet szóba, mert utána fél évig egyáltalán nem edzhetnék, s akkor is csak fokozatosan ter­helhetném az ízületeimet. A zágrábi kűr napján úgy tűnt, ez nem a csehek napja lesz. Pavel Kaška belázaso­dott, és kénytelen volt vissza­lépni, Tomáš Vemer pedig teljesen összeomlott a kűrben, s végül csak 11. lett. Amikor Tomáš korcsolyá­zott, éppen bemelegítettünk, úgyhogy láttam a kűrjét a kép­ernyőn. Kicsit furán éreztem magam tőle. Nagyon sajnál­tam, mert láttam, hogy az edzéseken milyen jól mentek neki az ugrások, a kűrben meg semmi nem jött össze. Fogal­mam sincs, mi történhetett ve­le, talán jövőre jobb lesz. Nem zökkentette ki honfi­társa gyenge teljesítménye? Nem. Úgy vettem, szeret­ném megmutatni a cseh műkorcsolyázás erejét, hogy mindenki láthassa, képesek vágjunk jó eredményre, ha Tómnak nem jött is össze a kűr. Azon voltam, hogy leg­alább a két kvótát a következő Eb-re is megtartsuk az ország­nak, hogy erős csapatot állít­hassunk össze. A rövidprogram után 4,09 pont volt a lemaradása a harmadik helyen álló Brian Joubert-től, aki a kűrben két­szer is hibázott, és pont két kombinációja hiányzott. Ek­kor már reménykedett az éremszerzésben? Nem láttam Briant, ahogy senkit, aki az utolsó csoportban .. j Brezina öröme: végre összejött a dobogó (SITA/AP-felvétel) előttem korcsolyázott. Csak sa­ját magamra koncentráltam. A spanyol Javier Feman- dez után lépett a jégre, aki három négyfordulatost ug­rott, és hihetetlenül magas pontokat kapott. A közönség még hosszú percekig őt ün­nepelte. Nem volt nehéz így összpontosítani? Én már kiskoromban, ami­kor az apám üvöltözött velem, nagyon jól megtanultam, hogy ami az egyik fülemen be, az a másikon ki... így a csarnokban uralkodó hangzavart is ki tud­tam kapcsolni. Mindent kikap­csoltam, és már csak a kűröm létezett. Mennyit változtatott a ta­valyi szabadprogramján? Csak a kűr elején lévő ugrá­sok sorrendjén változtattunk, a többi úgy maradt, ahogy az előző szezonban volt. A rövid­programom viszont új. A kö­vetkező, olimpiai szezonban azonban természetesen mind­két programom új lesz. A múlt szezon végén edzőt váltott, s a németor­szági Oberstdorfból Ameri­kába költözött, ahol Viktor Petrenko irányítása alatt gyakorol. Nagy váltás volt, de örülök, hogy megléptem. Most már lát­szik, hogy megérte, bár az idény elején sokan azt hitték, hogy nagy hibát követtem el. Pedig minden változás után be­letelik egy kis időbe, amíg az ember megtalálja a helyét, megszokja az új körülménye­ket. Mostanra teljesen kiismer­tük egymást Viktorral, tudjuk, mit várhatunk a másiktól. Na­gyon örülök, hogy végre érmet szereztem, még ha ez nem is pusztán annak az eredménye, hogy elmentem Amerikába. Ez sokkal hosszabb folyamat és nagyon kemény munka gyü­mölcse, s nemcsak Viktornak tartozom köszönettel, hanem korábbi edzőimnek, Fajfr és Starec úrnak. Kiskoromtól ők foglalkoztak velem. Sokáig tanakodott az edzőváltáson? Nagyon sokáig. Főleg az volt a kérdés, kihez menjek, mert mindenképpen olyan edzőt kerestem, akinél én le­szek az első számú korcsolyá­zó. Ezért is tartott olyan hosszú ideig a keresés, de Vik­tor Petrenko végül megfelelő döntésnek bizonyult. En va­gyok az első számú korcsolyá­zó a csapatban, minden ener­giáját belém fekteti. Más tré­nereknél ez nem lenne így. Miben fejlődött a legtöb­bet, amióta Petrenkónál edz? Sokkal stabilabbak az ugrá­saim, ez talán az Eb-n is lát­szott. A kűrben nagyon keve­set hibáztam, elestem ugyan rögtön az elején a négyfordu­latos salchowban - ráadásul jó hülyén estem el, mert már tu­lajdonképpen megvolt az ug­rás, leérkeztem, csak megbil­lentem -, de utána mentem tovább, és hibátlanul végigcsi­náltam a kűrt. Ha az éremtáblázatban az országok helyett városokat rangsorolnának, Brünn elég jó helyen állna két bronzzal. A szintén brünni Ondrej Ho- tárek párosban olasz színek­ben lett harmadik Stefánia Bertonnal az oldalán. Szerintem egy Eb-ről ennyi érmet Brünn még nem hozott! Főleg nem Židenice városrész! Inspirálta önt Hotárekék bronza? Igen. Ondrával újévkor meg­fogadtuk, hogy Zágrábból ho­zunk valamüyen érmet. Örü­lök, hogy végül mindkettőnk­nek sikerült dobogóra állni. Ondra többször elmondta, hogy szinte már az edzőjük­nek számít, mert szeme van a páros műkorcsolyázásra, észreveszi a hibákat. Ez így van. Amikor mind­annyian Oberstdorfban edzet­tünk, sokszor segítettem ne­kik. Nem tudom, miért, de lá­tom, mit csinálnak rosszul, és azt is tudom, hogyan tudják ki­javítani. Sajnos, eddig ez csak ennél az egyetlen párnál működik így, úgyhogy nem biztos, hogy párosedző le­szek. .. De örülök, ha hasznos lehetek, és tudom, hogy Ondra is hálás az észrevételeimért. Ez egyébként kölcsönös, ő is sok jó tanácsot ad nekem. Ilyen a brünni kölcsönös segítség- nyújtás. A versenyeken is na­gyon jó érzés, hogy van mellet­tem egy barát. ^ Brezina zágrábi programjait megnézhetik az ujszo.com-on. A klubvezetés szerint az edző már inkább a felelősöket kereste, nem a megoldásokat Menesztették Zdének Zemant a Romától ÖSSZEÁLLÍTÁS Róma. Menesztették Zdé­nek Zeman vezetőedzőt az AS Roma labdarúgócsapatától. A római klub szombaton, egy nappal a Cagliaritól el­szenvedett kínos, 4:2-es hazai vereséget követően jelentette be, hogy a 65 éves trénert fel­mentették a munkavégzés alól. Ideiglenesen Aurelio Andre- azzoli irányítja a Farkasok szakmai munkáját. „Zemanban eddig nem kétel­kedtünk, azonban úgy tűnik, már nem hisz a csapatban, és szívesebben foglalkozik azzal, hogy a felelősöket keresse, mint hogy megtalálja a problémákra a megoldást” - mondta a szak­emberről Franco Baldini, a Ro­ma ügyvezető igazgatója, aki beszélt Maarten Stekelenburg helyzetéről is. „Maarten el­mondta, hogy el szeretné hagy­ni Rómát a Fulham kedvéért, azonban a londoni csapat aján­lata az utolsó órákban érkezett, és már nem tudtunk helyettest találni a posztjára, így meghiú­sult az átigazolás. Most az a cél­ja, hogy visszaszerezze a helyét a kezdő tizenegyben” - zárta nyilatkozatát a klubvezető. Az AS Roma eddig a legtöbb gólt szerezte a bajnokságban, de 23 mérkőzésen mindössze 34 pontot gyűjtött, ezzel pedig a csalódást jelentő nyolcadik helyen áll a Serie A-ban. A hát­ránya kilenc pont a Bajnokok Ligája-szereplést érő harmadik pozíciótól. (MTI, nso) SPORT A TEVEBEN STV 2 - 20.00: Az év legjobb szlovák labdarúgója, ünne­pélyes díjátadás (élő) EUROSPORT 2 - 20.15: 1860 München-Kaiserslau- tem német II. ligás labdarú­gó-mérkőzés (élő) SPORT 2 (cseh), SPORT 1 (magyar) - 21.00: Real Madrid Castüla-Almería spanyol másodosztályú lab­darúgó-mérkőzés (élő) SPORTKLUB - 20.30: Zág­rábi férfi tenisztorna (élő) DIGI SPORT 1 (magyar) - 0.55 (kedd): Syracuse-Not- re Dame kosárlabda NCAA- mérkőzés (élő) DIGI SPORT 2 - 21.00: Pacos Ferreira-Estoril portugál baj­nokifutballmérkőzés (élő) ČT SPORT- 20.20: Az év leg­jobb cseh labdarúgója, ünne­pélyes díjátadás (élő)

Next

/
Thumbnails
Contents