Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-23 / 46. szám, szombat
8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 23. www.ujszo.com Ragályi Elemér: „Én mindig inkább a rendezőkre éreztem rá, nem az írókra, hiszen a forgatókönyv már messze eltávolodik az eredeti írásműtől..." Mándyval teremtett új filmnyelvet a moziban Világítástechnikájával és kézikamera-kezeléseivel Ragályi Elemér a magyar film egyik stílusteremtő operatőre. Mándy Iván a magyar irodalom egyik „legfílmszerűbb” írója. Prózája csupán részleteiben realista, az egészet tekintve inkább látomásszerű. Ragályi Elemér három Mándy-filmben dolgozott, amelyek közül kettő már megjelent a DVD-piacon. SZABÓ G. LÁSZLÓ Mindkettő Sándor Pál rendezése. A Régi idők focija negyven, a Mélyvíz alapján forgatott Szabadíts meg a gonosztól harmincöt évvel ezelőtt készült. A harmadik Mándy-film, az 1967-es Sziget a szárazföldön Elek Judit alkotása. Ragályi Elemér operatőri stíhtsbravúijának köszönhetően minden alkalommal egy eredeti, összetévesztheteden írói világ került mozivászonra. Külföldön forgatott filmjei között van Oscar- és Emmy- díjas alkotás, de az Amerikai Operatőrök Szövetségének televíziós elismerését is elnyerte már. A Mándy-novellák alapján készült filmek olyan érzelmi-hangulati jelentések, amelyek azonnal felismerhető kézjegyről beszélnek, miközben egy páratían írói stílust is hitelesítenek. Olvasóként, a hatvanas években, milyen viszonyban volt Mándyval? Emlékeim szerint a Sziget a szárazföldön kapcsán olvastam először Mándyt. Nem hatott rám sem elementárisán, sem frenetikusán. Igazából nem is értettem, miért kellene olyan rendkívüli módon rajonganom Mándyért. Pedig a hatvanas évek második felében már komoly kultusza volt, illett olvasni őt. Hozzátartozott a kulturált ember képéhez. Mándy mellett Mészöly Miklós volt a másik szerző, aki az idő tájt nagy népszerűségnek örvendett. Nekem mindkettőt sikerült megfilmesítenem, hiszen Mészöly Magasiskolájának is én voltam az operatőre. Mándyt én egy feladatnak tekintettem. A kvalitásait persze éreztem, a soksok fantasztikus jelzőt, amellyel illették, viszont nem osztottam. Nem voltam túlzottan lelkes híve. Személyes ismeretségünk is a Szigettel kezdődött, tán még az előkészületi stádiumban vagy közvedenül a forgatás előtt. Aztán jött egyszer-kétszer musztert nézni, és akkor nagyon elégedett volt. De hogy miért, azt nem tudom, hiszen annak a föld felett úszó vagy meseszerű realizmusnak, azoknak a stiláris jegyeknek, amelyek jellemzők voltak rá, abszolút ellentmondani látszott, ahogy én leforgattam a filmet. Az egész Elek Judit-film kézi kamera volt. Emlékszem, a kritikák azt is írták, hogy milyen mándys a dolog. En azt hiszem, ehhez nagyon is hozzátartozott az a tisztelet és szeretet, ami övezte a mestert. A film „mándyssága” szerintem inkább a karakterek kiválasztásában, a díszletekben és jelmezekben nyilvánulhatott meg, mint magában a szigorúan vett képben és a kép hogyanjában. Irodalmi remekművekből nagyon ritkán készül sikeres filmalkotás. Hrabal novelláit is csak Jirí Menzel tudta mozivászonra vinni, másoknak egyáltalán nem sikerült. Már- quez regényei közül pedig még egyetlen remekbe szabott filmes adaptáció sem készült. Ezzel én mélyen egyetértek. Nem is tudok nagy hirtelen olyan remek írásművet említeni, ami a megfilmesítés során ne veszített volna rengeteget az értékeiből. Mintha valahogy törvényszerű lenne, hogy egy gondolat megfogalmazásának igazából egyetlen tökéletes kifejezési módja van, de ha át akarunk lépni egyik kategóriából a másikba, még egyszer nem sikerül létrehozni azt a minőséget, amelyet egyszer, valamilyen formában már sikerült. ni. De hogy mik azok a dolgok, elmondani egyszerűen képtelen voltam. S akkor éreztem, hogy az én megszólalásom pusztán fiaskó lenne, annak pedig semmi értelme, ezért Mándy zárószavai alatt kimásztam a képből - az asztal alatt. Egyszerűen megszöktem a riport elől. Évtizedeken keresztül üyen igen komoly harcban voltam a szavakkal. Egyrészt mert nem vagyok igazán beszédes típus, másrészt pedig olyan mértékben foglalta el az agyamat a képen keresztül való kifejezés vágya és ténye, hogy bizonyos fokig beszűkült ez az agyterületem. Nagyon-na- gyon nehezen fogalmaztam. De talán azért is, mert nem volt igazán operatőri koncepcióm. A Régi idők focijára ez a felismerés aligha érvényes. Ott már más volt a helyzet. A Sziget a szárazföldön magányos öregasszonya után, aki régi bútorokkal és emlékni. A korszakra mégis a realizmus volt jellemző, és Sándor Pállal mi éppen attól akartunk elszakadni. Mándy pedig remek trambulin volt ehhez az elszakadáshoz. És akkor elkezdtünk gondolkodni, hogy mit hogyan lehetne. De meg kell, hogy mondjam, akkor már igen keveset töprengtünk azon, hogy vajon ezt Mándy így, vagy jónak gondolná-e? Éreztük magunkat annyira szuverénnek, hogy a szellemét transzponáljuk, és ne lépésről lépésre, sorról sorra. Ehhez nagyon jó lehetőséget teremtett a forgatókönyv, ami azért elég sok részletében eltávolodott az eredetitől. Itt kell szót ejteni a forgatókönyvíró Tóth Zsuzsáról, aki rettenetesen megérzett valamit. Ha ő nincs, talán soha nem lesz olyan a Régi idők focija, mint amilyen lett. Nagyon sok minden másképp történt a forgatókönyvben, mint az eredeti műben, de amit nem Mándy írt, az még olyanabb volt, mintha ő írta volna. Tóth nikai újdonsághoz. A mágikus realizmus közöttünk is kulcsszó volt akkoriban. Stanley Kubrick jóvoltából akkoriban került piacra egy optikasor, az úgynevezett nagy fényerejű optika, amelyet még a NASA dolgozott ki annak idején Kubricknak mint szenzációs fotográfusnak. Az ő filmjében használták először ezt az optikasort. Tehát tudtam, hogy ez létezik. Ma már nem újdonság. Ennek a lényege, hogy olyan nagy fényerejű, hogy nem igényel különösebb vüágítást. Azzal a nyersanyaggal tehát, ami akkor létezett, izzók becsavarásával és egy kis kézüámpával az egész filmet le tudtuk fotografálni nagy lámpapark nélkül. És még egy furcsaságot kitaláltunk: egyetlen optikával fotografáltam le az egész filmet, ami egy 25-ös, aránylag nagy látószögű optika. Ugyanis minél nagyobb látószögű egy optika, annál nagyobb a mélységélessége. Tehát miközben én ülök veled szemben, és Annyira, hogy Mándy a sajátjának érezhette őket. Vagy horribüe dictu észre sem vette, hogy beékelődtek, bár ezen nagyon csodálkoznék. Egy tájleírásba bele lehet írni, ám egy dialógra halál pontosan emlékszik az ember. Én legalábbis úgy gondolom. A Szabadíts meg a gonosztól színvilága annyira redukált, annyira paszteUben van tartva, hogy amikor a ruhatárosnő lányát alakító Kútvölgyi Erzsébet piros sapkában, égő vörösre festett szájjal megjelenik a vásznon, valósággal kipattant a szemem. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy legyen egy megkülönböztető jel kosztümben. Ez jellemzi is a nőt. Hozzáteszem: ebben a konstellációban azonban, ahol Sándor Pál volt a rendező és Garas Dezső az egyik főszereplő, a harc nem Mándyért, hanem egy filmnyelvért, egy filmnyelv megújításáért folyt. Mi azon fáradoztunk. Ehhez pedig nagyon jó apropót teremtett Mándy. Kijárt a forgatásra? Eljött egyszer-kétszer, de nem nagyon szeretett kijárni. Nem hiszem, hogy jól érezte magát. Nem az ő világa volt a forgatás. A mozi igen, de ahogy egy film születik, az nem. Ott emberek hangoskodtak, lökdösődtek, a rendező kiabált, nagy volt a hangzavar, egy olyan finom úr pedig, mint amüyen ő volt, abszolút idegenkedett ettől. Mándy Judit, az író felesége mesélte: a Sziget a szárazföldön forgatásakor valósággal megszökött a riporteri kérdések elől. Hogyan történt ez és miért? Akármilyen bizarmak tűnik is ez manapság, akkoriban a híradó még foglalkozott kulturális eseményekkel. Hozzánk is kijöttek a forgatásra, leállították a kamerát, és leültettek bennünket a díszletbe. Volt ott egy kanapé, azon ültünk hárman. Elek Judit, Mándy Iván és én. A megszólalás sorrendje is ez volt. Elek Judit nagyon korrektül fogalmazott, érzékletes és pontos mondatokban vázolta a célt, amelyet maga elé tűzött ennek a filmnek az elkészítésével. Utána következett Mándy, aki a tőle megszokott bravúrral, a szó bűvészeként és művészeként mondta el azokat a mondatokat, amelyeket hallva én úgy éreztem, képtelen leszek artikulálni azt, amit egyébként sem tudok pontosan. Az idő tájt vágtam a ködöt, nem volt nekem igazán koncepcióm, a tehetségem bizonyára abban rejlett, hogy megéreztem bizonyos dolgokat, s azokat nagyon pontosan meg is tudtam csináltárgyakkal zsúfolt kétszobás lakását cserére hirdeti meg, jött Minarik Ede, a Régi idők focijának mosodása, a Chap- lin-kalapos megszállott, áld maga szervezte csapatával akarja legyőzni rengeteg ellenfelét Lehet, hogy ennél a történetnél jobban ráérzett Mándy írói vüágára? Én mindig inkább a rendezőkre éreztem rá, nem az írókra, hiszen a forgatókönyv már messze eltávolodik az eredeti írásműtől. A forgatókönyvből nem lehet olyan ihletet meríteni, mint egy regényből vagy egy novellából. Az már le van kopaszítva, nagyon tényszerűvé válik, már instrukciók vannak benne, meg ott van mögötte az a feladat, amit nekem végre kell hajtani. Tehát nem tudom a forgatókönyvet élvezni, hiszen a soron következő feladatom tárgyát képezi. A Régi idők focijában valószínűleg jobban megéreztem Mándyt, közelebb kerültem ahhoz a képhez, amit az olvasók számára jelentett. Erősen realista korszakát éltük mi akkor a magyar filmnek. Gondolok Fábrira, Ranódyra, aki nagyon költői is tudott lenZsuzsa nagyon bele tudott bújni a bőrébe és a leikébe. Szerintem élete egyik fő munkája volt ez. Borzasztóan élveztük mindany- nyian, mert minden ízében kiélveztük azt a gyönyörűséget, hogy nem a valóságot fotogra- fáljuk, hanem valami mást. A Sziget a szárazföldön fekete-fehérben fogalmazta meg az író világát, a Régi idők focija és a Szabadíts meg a gonosztól színesben. Mándy esetében bizonyára egyszerűbb lehetett fekete-fehérben gondolkodni. A színes filmnél meg kellett keresnünk az ábrázolásnak egy egészen újszerű, addig szokatlan módját, amit lágyító szűrőkkel, speciális világítással, a külsőkben a napfény teljes elkerülésével próbáltunk megvalósítani. A Szabadíts meg a gonosztól Mélyvíz címen bukott meg a Petőfi Színházban. Sándor Pál nagyon félt tőle. Ott is eléggé elszakadtunk az eredeti műtől. Mi azzal sem foglalkoztunk, hogy színházban hogyan adták elő. Minket a műben rejlő lehetőségek érdekeltek. Hozzákapcsoltuk a dolgot egy techtéged fotografállak, látom mögötted a hátteret elég szélesen, és a háttér is elég éles, tehát jól látható. Nagyon fontos volt számomra, hogy ne válasszuk le az akciókat a helyszínről, ahol játszódnak, így magát a helyszínt is élővé, fontossá tettük. Egészen fantasztikus hatásokat értünk el, hogy minimális fénnyel dolgoztunk. Nagyon furcsa, meghökkentő eredményhez vezetett ennek az optikának és az alig fénynek a használata. Még olyan szemtelenséget is elkövettem, ami akkor még tabunak számított, hogy egy képen belül kerestem a kék és a meleg sárga fényt. A tánciskola-jelenetben hagytam kintről bejönni a kék fényeket, és csak a kis effekt- lámpák világítottak belül. Tehát a sárga fény is jelen volt. Mándy szerette ezeket a filmeket? Szerette, de volt ebben bizonyos nagyvonalúság is a részéről. Néha bizony nagyon eltértek az eredetitől, és új jelenetek is voltak beleírva, nagy dialógok, amiket nem ő írt. De ezek a párbeszédek beleillettek a történetbe. Magánemberként milyen hatással volt önre? Mint egy kínai porcelán. Finom volt és nemes. Nem tudok rá jobbat mondani. Ha meg is jelent párszor a forgatáson, any- nyira diszkrét volt, hogy nem tolta magát annyira előtérbe, hogy vele foglalkozni kelljen. Ha valahol szobrot akarnának állítani neki, akkor a Művész Cukrászdát javasolnám. Nagyon jól beillett az ottani miliőbe, enteriőrbe. Több évtizeddel e három film után van már kedvenc Mándy-írása? Nagyon régen nem olvastam őt. Megmondom, félnék is a kezembe venni, hiszen annyira másról szól az élet. A régi filmekkel ugyanígy vagyok. Azokat sem vagyok hajlandó végignézni, mert attól tartok: tiszavirágéletű dolog ez. Nagyon kevés film marad fenn a rostán, s ezzel nem jó szembesülni. Mándy regényei, novellái valószínűleg mégsem okoznának csalódást, mert annyira nem evilágiak. A Régi idők focija Teheránban és Palermóban nyert, a Szabadíts meg a gonosztól Montrealból hozta el a legjobb operatőr díját. A magyar film- kritikusok mindkét alkotást díjazták. Az a módszer, amit a Régi idők focijánál alkalmaztunk, amihez szervesen hozzátartozott a némafilm látványvilága, adekvát volt a Mándyéval is. Nagyon szépen összecsengett a kettő. Nagyon jól állt mind a filmnek, mind Mándy szellemének.
