Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)

2013-02-02 / 28. szám, szombat

I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 2. Régiósport 23 A városi hivatal üléstermében zajlottak a bábucsaták (A szerző felvétele) Meglepő eredmények a rozsnyói sakkversenyen Kovács vitte haza a serleget POLGÁRI LÁSZLÓ Másodszor rendeztek asztalitenisz-versenyt Pingpongtéboly Szirénfalván Rozsnyó. Nem kevesebb, mint 64 versenyző ült asztal­hoz a 3. rozsnyói nyűt nemzet­közi sakkversenyen. Meglepő eredmények születtek a mind­végig jó hangulatú, svájci rend­szerben lebonyolított kilenc- fordulós tornán. Mindenkép­pen annak számít a mezőny el­ső számú kiemeltjének (2212 az Élő-pontszáma), a pelsőci származású Ligárt Tamásnak a gyenge teljesítménye. A Ma­gyarországon sakkozó játékos végül csak a 19. helyen zárta a versenyt. Szoros küzdelem után alakult ki a végső sorrend, az első és a harmadik hely sor­sáról a segédpontok döntöttek. A polgármester serlegét és az ezzel járó pénzdíjat a magyar- országi Sajószentpéterről ér­kezett Kovács Apollon szerezte meg 7,5 ponttal, honfitársa, Zabiák József (7,5) előtt. Har­madik a rozsnyói ifj. Csoltó Ti­bor, negyedik pedig a tornaijai Istók Béla lett, mindketten 7 pontot gyűjtöttek. A városi hivatal üléstermé­ben a nemrég hivatalba lépett polgármester, Burdiga Pál üd­vözölte a határ mindkét olda­láról érkezett versenyzőket. Azt is elárulta, hogy nem tit­kolt szándékuk még ebben az évben a város napjának ün­nepség- és eseménysorozata keretében megrendezni a tor­na következő, negyedik kiírá­sát. Tavaly ugyanis elmaradt a nyílt verseny. Szirénfalva. Helyi viszo­nyok között a kikapcso­lódás új lehetőségével élnek az Ung-vidék kis­községében. Délutánon­ként és esténként a művelődési otthon nagy­termében felállított két asztalon folynak az ádáz asztalitenisz-küzdelmek, legutóbb már háziver­senyt is rendeztek. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagy érdeklődés és részvé­tel mellett, Matyi Sándor veze­tésével zajlott a második helyi torna, mégpedig két kategóri­ában. Az elsőben, a 30-50 éve­sek között 14 versenyző in­dult. Az első helyen a várako­zásnak megfelelően Matyi Ar­nold végzett, második Matyi Sándor, Tóbiás pedig harma­dik Attila lett. A második kategóriában, az ötven év felettiek között Bodnár János, Tokár Ambrus és Pásztor Gyula sorrend alakult ki a 24 mérkőzés lejátszása után. A dobogósok értékes díjakat kaptak. A két győztes egy évre hazavihette a vándorserleget is. A legidősebb aktív résztvevő a 61 éves Pásztor Gyula volt. Lejátszották a szuperdöntőt is, amelyben a két kategória győztese találkozott. A nagyobb játéktudás és állóképesség meg­hozta eredményét, Matyi Arnold biztosan, 2:0 arányban bizo- nyult jobbnak Bodnár Jánosnál. Takács Sándor polgármester szerint a falu tulajdonképpen csak a lehetőséget teremtette meg azzal, hogy a nagytermet a sportolásra vágyók rendelke­zésére bocsátotta. A többit a szervezők önkéntes alapon vagy támogatók bevonásával teremtették elő. Értelmes ki- kapcsolódást teremtve ezzel maguknak, (pan) > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: S Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 © 0908/794 266 814 64 Bratislava 1 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal KERDEZ0SK0D0 Menekülnek a középiskolás diákok a tornaóráról? Mancal Attila, a dunaszer- dahelyi Vámbéry Ármin Gim­názium testnevelőtanára Öt év távlatából nézve, azt mon­dom, hogy igen. 2001 óta taní­tok a Vámbéry- ben. Különböző sportágakban rendezünk osztálybajnokságot a diákoknak. Régebben nem volt gond a tanítási órák után kez­deni a versenyt, ami akár né­gyig, fél ötig is eltartott. Aztán ez az idő egyre jobban lerövi­dült, s most már ott tartunk, hogy a félórcis ebédszünetben játszunk egy-egy meccset, vagy ha nincs hatodik órájuk a diá­koknak, akkor mégfolytathat­juk az ebédszünetet követően. A hetedik óra után már kicsi az esélye annak, hogy ez megvaló­suljon. Ami a tornaórát illeti, a nyolcévesben a középiskolás ko­rig mégszeretnekmozogniadi- ákok, később már kevésbé, s ez főleg a lányoknál jelentkezik. A fiúknál állandó tábora van a sportolódnak. Aki nem sportolt, vagy nincs hozzá adottsága, az menekül, kibúvókat keres. Nagyjából a tíz-húsz százaléka a gyerekeknek. Nagyon kicsi azoknak a száma, akik abszolút nem sportolnak, ők nem éreznek annyi bátorságot magukban, hogy beálljanak a többiek közé, mert nincs rá tehetségük. Akkor inkább nem vállalják a mozgást ésfélmentéstkémék. Kiss Ervin, a galántai Ko­dály Zoltán Gimnázium test­nevelőtanára Csakfiúkattaní- tok, s nálam ki­lencvenöt száza­lékos a részvétel a testnevelési órákon. Ha va­laki hiányzik, az legtöbbször betegség miatt nem tornázik. A gyerekek szeretnek. Ha megadok nekik mindent, ak­kor megszeretik a tantárgyat, így a testnevelést is. Szerintem minden gyerek eleve szereti a testnevelést. Keménynek, de kö­vetkezetesnek kell lenni. Bizo­nyos dolgokban elnézőnekis, ésa gyereknek megkell adni azt a le­hetőséget, hogy játsszon. Mert az a klasszikus testnevelés, amiben mi nőttünk fel, hogy a negyvenöt percből harmincötöt güriztünk, aztán esetleg a végén öt percet játszottunk, az már elmúlt. Az óra felének játéknak kell lenni, hogyszeresseagyerekatestneve- lésórát. Anégyévesgimnázium­ban nemtapasztalomamozgás- igény iránti érdeklődés csökke­nését. A nyolcévesből érkezőknél előfordul, mertköztüktöbbatúl- súlyos diák, az elkényeztetett gyerek. Egészében véve azonban nem látok gondot. Nálunk úszás is van, a heti két óra testnevelés mellettpluszegyóra.Aszülőifél- tés érezhető, ha egy kicsit náthás a gyerek, írják a felmentéseket, hogy ne ússzon aznap. Inkább azt mondanám, átlagos képes­ségűek a diákok. Azelőtt több volt a tehetség, aki elindulhatott az élsport felé. Most kevesebb az a gyerek, aki hajlandó keményen dolgozni, elérni valamit sport­ágában. A jó átlagos gyerekből azonban nagyon sok van. Ha akarnak, sportolhatnak, én megadok nekik mindent. Kudlicska Róbert, a po­zsonyi Duna Utcai MTAG testnevelőtanára Véleményem szerint igen. Lá­nyokat tanítok, s mintha kö­zömbössé vált volna nekik a testnevelésóra. Azt észlelem, inkább fitneszre meg hasonló divatos dolgokra óriási pénzeket költenek, amit az iskolában is megkaphatná­nak, de valahogy nem vonzza őket. Igyekszünk kreatívak lenni, bevezettük a floorballt, fitlabdákat is szereztünk, ezzel is próbáljuk vonzóbbá tenni a testnevelést. Valaki kapható rá, de nem mindenki, értük bármit tehetünk, nem segít. Szerintem ehhez a szülő is hozzájárul. Sokan szeretnék, ha mozogna a gyerek, ugyan­akkor nagyon sok lány fel­menteti magát a torna alól, ami régebben nem volt. Nem mondanám, hogy növekvő tendenciáról van szó. Inkább embertípus kérdése, vagy azon múlik, hány követője akad egy-egy kezdeményezőnek az osztályban. Nagyon egyszerű orvosi igazolást szerezni arra, hogy ne tornázzon a diák. A felmentetteknek legalább a fele olyan, aki járhatna testneve­lésre, de egyszerűbb nekik pa­pírt szerezni, utána nem hor­danak tornaruhát, és nyugtuk van. Végül készítenek egy sze­mináriumi munkát, hogy leg­alább valamivel motiváljuk őket. (jmk) FOCIMENETREND NŰK VI. TEREMTORNÁJA A DUNASZERDAHELYI lice n/0.10.57: V. Meder-N. Život; 11,14: Holice TERÜLETI FUTBALLSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SER- n/O.-Jahodná; 11.31: Baloň-Dol. Stál. 12.00: Mér­LEGEÉRT, Nyárasd - szombat, 9.15: Dolný StáE-Ja- kőzés az 5-7. helyért (A3-B4). 12.17: Elődöntő hodná; 9.32: Malé Dvorníky-Velký Meder; 9.49: Ho- (A1-B2). 12.34: Elődöntő (A2-B1). 12.51: Mérkőzés lice na Ostrove-Balon; 10.06: Nový Život-Malé Dv- az 5-7. helyért (A3-B3). 13.08: A 3. helyért. 13.25: orníky; 10.23: Jahodná-Baloň; 10.40: Dol. Štál-Ho- Az 5-7. helyért (B4-B3). 13.45: Döntő, (ái) hírkosár ■ Kézilabda V. GERA CUP nemzetközi férfitorna, Vágsellye: Sa- la-Győr 28:26, Topoľčany-Kopŕivnice 33:20, Šaľa- Topoľčany 26:37, Győr-Kopfivnice 33:30, Šaľa-Kop- ňvnice 22:34, Topofčany-Gyôr 36:31. Sorrend: 1. Topoľčany 6 (106:77), 2. Győr 2 (90:94), 3. Kopfivnice 2 (84:88), 4. Šaľa 2 (76:97). ■ Futsal KÖZÉPISKOLÁSOK NAGYSZOMBAT MEGYEI DÖN­TŐJE, Nagyszombat - a Dunaszerdahelyi Vidékfej­lesztési Szakközépiskola (VFSZKI) csoportmérkő­zései: VFSZK-Senica 1:0, g.: Kétyi Árpád; VFSZK- Hlohovec 4:0, g.: Kétyi Árpád 2, Fedor Patrik, Zvon- csár Patrik. Döntő: VFSZKI-Trnava 2:0, g.: Fedor Patrik, Kétyi Árpád. Először lett megyei bajnok az iskola csapata, és indulhat az országos döntőben. A győztes együttes névsora: Pintér László-Fedor Patrik, Kétyi Árpás, Kubik Adrián, Mezzei József, Szegfű Dávid, Varga Gergely, Zvoncsár Patrik. Edző: Németh Krisztián. BAR EX TRADE LIGA, Fülek -12. forduló: F. C. Thor- ma-Zedníöek Team 5:5 (5:4), g.: Čonka 2, Nagy, Šupina, Titton, ill. Uhrin 2, Drenčák, Rácz, T. Tóth; M+M Solar Buzitka-Colony Boys 9:6 (5:2), g.: Juráé 3, R. Farkas 2, Iskra, Kováčik, Malatinec, Vilhan, ill. Brusznyai 2, A. Baláž, A. Farkas, Lelák, T. Varga; Šia- torská Bukovinka-Drink Team 7:11 (1:4), g.: Šulek 4, F. Balázs, Jackuliak, J. Sarvaš, ill. Felső 5, Horváth 3, Mészáros, Szó, Hanula (öngól); The Beatles-Fiľa­kovské Kováié 8:1 (5:1), g.: Lipták 3, Erdetac 2, Bu- dinszky 2, Riečky, ill. Rezník. Az állás: 1. ZednféekTeam 12 10 2 0 81:53 22 2. DrinkTeam 12 8 1 3 85:71 17 3. The Beatles 12 7 0 5 69:42 14 4. SolarBuzitka 12 6 1 5 73:65 13 5. F.C.Thorma 12 5 3 4 75:70 13 6. Colony Boys 12 3 2 7 76:87 8 7.S.Bukovinka 12 3 0 9 70:92 6 8. Fii. Kováié 12 1 1 10 56:100 3 A Zedníiek Team már bajnok, sorrendben harmadszor. A góllövőlista élmezőnye: 1. Vilhan (M+M Solar Bu­zidra) 28,2. Horváth (Drink Team) 27,3. Čonka (F. C. Thorma) 24,4, Máé (Zedníiek Team) 22,5. Bari (Co­lony Boys) 20. ■ Labdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK: FC Vrakuüa-FC STK 1914 Šamorín 1:3, az STK góllövői: Messi, Špánik, Dedič; Vác-Slovan Levice 1:0 (1:0). U10-ES KOROSZTÁLY TEREMTORNÁJA, Dunaszer- dahely: -sorrend: 1. FK SG 2007 Dunajská Streda, 2. ŠK Slovan Bratislava, 3. FA Nitra, 4. FC Slovan Galan- ta, 5. CVC Dunajská Streda (2004-es születésűek) A győztes csapat: Bindics, Mucska, Kotrba, Anda, Magyarícs, Kántor, Ferdics, Egri, Boráros. A POZSONYI SZÖVETSÉG TÉLI TORNÁJA, B cso­port, 1. forduló: Raöa-Malinovo 2:1 (0:0), g.: Ješko 2, ill. Galambos; Most-Pustá Úľany 1:5 (0:3); Vajno- ry-lvánka pri Bratislave 6:3 (2:1). Februárban még javában zajlanak a teremtornák, de már a kin­ti pályákon is sorra rendezik az előkészületi mérkőzéseket (Somogyi Tibor felvétele) Új tag a shinkyokushin karatékák szervezetében Szeminárium és övvizsga ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Somoija. Újabb taggal bővült a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet. Az Óyama Dojo So- morja Sempai Kubicsek András, Bódis Lajos és Bódis Viktória ve­zetésével megszervezte az első hétvégi szemináriumot. Mivel a somorjai klubban is rengeteg, közel hatvan gyerkőc karatézik, így könnyen megtaláltuk a kö­zös hangot - tájékoztatta az eseményről lapunkat Markovics János, a Szlovák Shinkyokushin Szervezet elnöke. A szeminárium felkészülés volt az övvizsgára és az elkövet­kező versenyekre. A közös összevont edzésen a technikai alapokat ismételték át. Másnap már csoportbontásban folyt a munka. Külön csoportban edzettek a fehér, külön a na­rancssárga és külön a kék és ma­gasabb értékű övesek. Az edzé­seket Hupián Krisztina, Bíró Mi­hály, Bíró Balázs és Markovics János 3. dános mester vezette. A tábor övvizsgával zárult, 19-en sikeresen levizsgáztak, gyerekövfokozatot szereztek. „Szakmai szempontból új út­ra lépett a somorjai klub. Mi­vel közös cél vezérel ben­nünket, így jó lesz együtt dolgozni” - zárta sorait Mar­kovics János, (mj)

Next

/
Thumbnails
Contents