Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-19 / 42. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 19. Sport 17 A KHL három újonca közül kettő első próbálkozásra bejutott a rájátszásba, a pozsonyiak holnap kezdik a címvédő Dinamó Moszkva elleni párharcot Slovan, Lev: folytatása következik A Slovan újonc létére helytállt a KHL-ben (SITA-felvétel) Először lesz pozsonyi és prágai szereplője a Kontinentális Jégkorongliga playoffjának: a Slovan és a Lev is Moszkvában, a Dinamó, illetve a CSZKA ellen játssza az első forduló első meccsét holnap este (19.30). ÚJ SZÓ-ELŐZETES A KHL ötéves történetében szerepelt már a rájátszásban lett (Dinamó Riga), fehérorosz (Dinamó Minszk) és kazah (Barisz Asztana) csapat is. Idén a kör a szlovák és a cseh képviselővel bővült - a harmadik újonc ukrán gárda (a Július Šupler edzette Donyeck) ép- penhogy lemaradt a playoffról. Egy mindenkiért... A pozsonyiak teljesítménye elismerésre méltó: novemberben előbb legnagyobb sztárjukat, Miroslav Satan csapatkapitányt veszítették el sérülés miatt, majd az NHL beindulásával Andrej Sekerát és Ľubomír Višňovskýt, de nagy húzónév nélkül is a hatodik helyen tudtak végezni a Nyugati főcsoportban, úgy, hogy szinte nem is kerültek hullámvölgybe: két egymás utáni vereség volt a legrosszabb szériájuk az alapszakaszban. Az időközben ötéves szerződéshosszabbítást bejelentő cseh edző, Rostislav Čada vezetésével a Slovan valódi csapatjátékot mutatott be: Jaroslav Janus kapus amit lehetett, megfogott (93%-os a mutatója), a kontrákat elég gyakran góllal fejezték be a kékek, ha pedig semmi sem akart sikerülni, a fantasztikus hangulatot teremtő pozsonyi közönség hajszolta bele csapatát a győzelembe. A statisztika a Dinamó mellett Szükségük is lesz a pozsonyiaknak a szurkolásra: a playoffban a tavalyi címvédő Dinamó Moszkva ellen kellene elérni a továbbjutáshoz szükséges négy győzelmet. A 2012-es Gagarin-kupa-győztes csapat hasonló stílust képvisel: Alekszandr Ovecskin távoztá- val a kollektív játékra helyezték a hangsúlyt - s ez ellen egy éve nem volt ellenszer. Dominik Graňák csapata 23 ponttal többet gyűjtött és 26 góllal többet ütött a Slovannál, s mindkét egymás elleni meccset megnyerte az alapszakaszban (3:2-re Pozsonyban, 2:l-re rávezetésekkel Moszkvában). Ráadásul a KHL playoffjában az első fordulóban az eddigi 32 párharc során mindössze négyszer esett meg, hogy az alacsonyabban rangsorolt együttes jutott volna tovább. Másrészt: kétszer épp a Dinamó Moszkva kiesése jelentette a szenzációt. Nemzetközi oroszlánok A prágai Levet sem boldogíthatja a krónikákba való bepillantás: a CSZKA-t ugyanis már nagyon motiválja egy át- ütőbb siker, mert egy öt évvel ezelőtti főcsoport-negyeddöntőt kivéve nem tud értékelhető eredményt felmutatni. A kapus Rastislav Staňa és a támadó Alekszander Radulov azonban a KHL legjobbjai közé tartozik posztján, így van lehetőség a javításra - ahogyan ezt a Lev példája is mutatja. A prágai klub egy ideig „liftezett” a tabellán, szezon közben fokozatosan elküldték 16 és igazoltak 15 hokist (az NHL-eseket nem is számolva), de a Josef Jandač helyét elfoglaló Václav Sýkora edző végül csak összerázta a gárdát. Marcel Hossa és Tomáš Surový csapata (a harmadik szlovák, Ľuboš Bartečko sérült) otthon 3:2-re, idegenben 3:0-ra kapott ki a CSZKA-tól az alapszakaszban, de a nemzetközi brigád (a svéd Gynge, a finn Lepistö és Mäenpää, a lett Ci- pulis és Nizivijs) kiegészülve Rachűnekkel, Štépánekkel, Nakládallal még meglepetést okozhat, (ot) AZ ALAPSZAKASZ Nyugati főcsoport 1, Szentpétervár 52 36 _L _3_ _12_ 182:116 115 2. CSZKA M* 52 23 _13j _15_ 151:109 96 3. Dinamó M. 52 27 _9_ _2_ _14_ 150:115 101 4. Jaroszlavt 52 27 9 _0_ J8_ 131:121 92 S.Csmpo« 52 21 10 _28_ 16 137:117 85 6.Sta 52 17 _21_ _5_ 19 124:127 78 7. Lev Praha 52 23 1 _5_ _23_ 132:133 76 8. Mitiscsi 52 _19_ 4 8 21 137:141 73 9. Donyeck 52 17 7 7 21 134:142 72 10. Minszk 52 18 6 5 23 125:148 71 11, Ny. Novgorod 52 _19_ _2_ J_ _23_ 142:146 69 12. Csehov 52 11 7 8 _26_ 119:151 55 13. Szpartak M. 52 11 _6_ _7_ _28_ 106:151 52 14. Dinamó Riga 52 13 4 4 31 109:151 51 VÉGEREDMÉNYE Keleti főcsoport 1. Barsz Kazany 52 J8_ _6_ 8 J0_ 157:112 104 2. Omszk 52 26 9 6 11 149:121 102 3. Cseljabinszk _52_ 28 3 _8_ _13_ 152:120 98 4. Magnyitogorszk 52 27 _0| _12_ 13 167:121 93 5. Ufa 52 24 T1 _17_ 148:140 88 6, Barisz Asztana 52 23 _6_ _18_ 175:161 A 7. Novoszibirszk 52 21 7 ~7~j J7_ 124:119 84 8. Nyízsnyekamszk J2_ 17 J0_ 6 JL 144:150 77 9. H.-Manszijszk 52 _19_ 7 _3_ in 153:163 74 10. ItookMiyKk J2, _15_ 4 _5_ _28_ 132:177 58 11. Habarovszk 52 11 _5_ 1 35 115:167 44 12. Jekatyerinburg íj 7 1 12 a 104:180 j 35 * A CSZKA a Bobrov divízió győzteseként előzheti meg a tabellán a Dinamót. Állami pénzek a Slovannak Pozsony. A Slovan csapatának eredményeit némileg beárnyékolja a napokban kirobbant botrány: kiderült, hogy a fővárosiak a szlovák kormánygépet használták a KHL alapszakaszának végén (az őket korábban szállító cseh társaság repülőgépei helyett), valamint hogy az állami tulajdonú Transpetrol vállalat már közel tíz éve a klub egyik szponzora, de nem akarja nyilvánosságra hozni, mekkora összeggel támogatta a klubot. A Slovan vezetői szerint nem közpénzeket használtak fel, ezért nem tették közzé a kapott támogatás összegét, amely szakértők szerint eurószázezreket tehet ki. (SME) EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás NÉMETORSZÁG, 22. forduló: Mainz-Schalke 2:2, Szalai Ádám (M) -90 perc, Bremen-Freiburg 2:3, Karira Guédé (F) - a 82. percig, Nürnberg-Hannover 2:2, Róbert Mak (N) - a 81. percig, Huszti Szabolcs (H) - 90 perc + gól; Düsseldorf-Fürth 1:0, Varga József (F) -a 38. percig, akkor kiállították. OLASZORSZÁG, 25. forduló: Pescara-Cagliari 0:2, Vladimír Weiss (P) - a 90. percig, amikor kiállították; FC Genoa-Udinese 1:0, Juraj Kucka (G) - 90 perc + gól, Tőzsér Dániel (G) - 90 perc, Napoli-Sampdoria 0:0, Marek Hamšík (N) - 90 perc. SPANYOLORSZÁG, 24. forduló: Osasuna-Zaragoza 1:0, Pintér Ádám (Z) -90 perc. A topligák részletes adatbankját a Focitippben közöljük. ANGLIA II., 32. forduló: Nottingham Forest-Bolton Wanderers 1:1, Bogdán Ádám (BW) -90 perc, Cardiff City-Bristol City 2:1, Crystal Palace-Middle- sbrough 4:1, Hull City-Charlton Athletic 1:0, Ipswich Town-Blackpool 1:0, Derby County-Wolverhampton 0:0, Birmingham City-Watford 0:4. 23. Bristol City 24. F 32 9 4 19 45:60 31 30 9 3 18 43:55 30 AUSZTRIA, 21. forduló: Ried-Wacker Innsbruck 3:0, Sáfár Szabolcs (Wl) - 90 perc, Mattersburg- Sturm Graz 0:0, Szabics Imre (SG) - a 45. percig, Admira Wacker-Wiener Neustadt 1:2, Matúš Mikuš (AM) - a 71. perctől, Peter Hlinka (WN) - 90 perc + gól, Rapid Wien-Austria Wien 1:2. 1. Austria Wien 21 16 3 2 50:17 51 2. Salzburg 20 12 5 3 47:20 41 3. Rapid Wien 21 12 2 7 33:18 38 4. Sturm Graz 21 10 6 5 33:25 36 5. Ried 20 9 2 9 38:31 29 6. Mattersburg '21 6 4 11 23:44 22 7. Wolfsberg 19 5 6 8 27:32 21 8. W. Neustadt 21 5 4 12 17:40 19 9. Admira 21 4 5 12 32:44 17 10. Innsbruck 21 5 1 15 16:45 16 BELGIUM, 27. forduló: Anderlecht-Charleroi 2:0, Cercle Brugge-Standard Liége 0:1, Zulte Waregem- Waasland-Beveren 2:0, Oud-Heverlee Leuven- Beerschot 1:1, Lierse-Mechelen 0:2, Mons-Gent 0:2, Lokeren-Club Brügge 1:1, Genk-Kortrijk 2:0. 1. PSG 2. Lyon 3. Marseille 4. Nice 25 15 6 4 25 14 6 5 25 14 4 7 25 11 95 5. Saint-Etienne 2511 8 6 6. Rennes 25 12 4 9 7. Lorient 25 10 9 6 8. Montpellier 25 11 5 9 9. Bordeaux 25 9 11 5 10. Lille 25 9 1 0 6 U.Valenciennes 25 9 6 10 12. Toulouse 25 8 8 9 13. Ajaccio 25 7 10 8 14.Sochaux 25 7 5 13 15. Bastia 25 7 5 13 16. Brest 25 7 4 1 4 17. Reims 25 5 9 11 18. Évian 25 5 8 12 19. Troyes 25 3'10 12 20. Nancy 25 3 9 13 Az Ajacciótól 2 pontot levontak. 47:16 51 43:24 48 32:29 46 37:28 42 37:19 41 37:32 40 41:39 39 40:32 38 26:20 38 32:25 37 34:36 33 32:32 32 28:33 29 25:36 26 29:51 26 25:36 25 22:29 24 25:38 23 28:46 19 22:41 18 SKÓCIA, 27. forduló: Aberdeen-Dundee FC 1:0, Celtic-Dundee United 6:2, Hearts-Kilmarnock 0:3, MotherwelHnverness CT 3:0, Ross County-St. Johnstone 1:0, St. Mirren-Hibernian 0:1. 1. Celtic 26 18 4 4 61:20 58 2. Motherwell 25 11 7 7 43:34 40 3. Invemess 25 9 10 6 49:43 37 4. Hibernian 27 10 7 10 34:34 37 5. St.Johnstone 26 9 9 8 32:32 36 6. Aberdeen 27 9 9 9 32:34 36 7. Kilmarnock 26 9 8 9 40:34 35 8. Ross County 26 8 11 7 32:34 35 9. Dundee Utd. 26 8 9 9 42:48 33 10. Hearts 26 7 9 10 25:34 30 11.St. Mirren 26 7 8 11 33:44 29 12. Dundee FC 26 3 5 18 14:46 14 SVÁJC, 20. forduló: Sion-St. Gallen 1:0, Vanczák Vilmos (S) - a 80. perctől, Grasshoppers-Young Boys 2:0, Lausanne-Basel 1:2, Luzern-Zürich 1:1, Thun-Servette 1:1. HOLLANDIA, 23. forduló: NEC Nijmegen-WVVenlo 1:2, Babos Gábor (NEC) - 90 perc, Twente Enschede-Willem II Tilburg 1:1, NAC Breda-Heracles 1. Grasshoppers 2. Basel 3. Sion 4. St. Gallen 20 13 4 3 26:17 43 20 11 6 3 37:19 39 20 10 5 5 28:23 35 19 9 6 4 22:14 33 (59.), ill. Hmka (3.), Kmeö (15.), Mašlonka (22.), Hrnka (29.), R. Tománek (45.); Poprad-Žilina 5:2 (1:0,3:2,1:0), g.: Vandas (17.), Bálán (24., 43), D. Buc (28), Hvila (34), ill. Drevenák (33), T. Sýkora (36); Skalica-Banská Bystrica 10:1 (2:0,3:0,5:1), góllövők: Šátek (1., 58), Kudrna (15., 37., 59), Holovií (27., 54., 57), Pálffy (31., 45), ill. Kubka (41). ■ Kézilabda FÉRFI BL, 9. forduló, B csoport: THW Kiel-MKB Veszprém 32:21 (17:13), a magyar csapat góldobói: Nagy L 5, Császár 4, IváncsikT. 3/2, Gulyás 2, Terzic 2, Iváncsik G. 1, Oneto 1, Rodriguez 1, Sulic 1, Ugalde 1. ■ Kosárlabda NŰI MAGYAR-SZLOVÁK BAJNOKSÁG, 4. forduló: PEAC Pécs-SBK Samorín 76:69 (22:14, 15:19, 17:14,22:22), a vendégek legjobb dobói: Slama 19, Murphy 18; DKSK Miskolc-Piešfanské Čajky 56:51 (12:17,13:15,20:13,11:6), a vendégek legjobb dobói: Krč-Turbová 14, Zentková 13. I Röplabda Angelique Kerber (német)-Jeanette Husárova, Suaj Csang (kínai) 7:6,7:5. FÉRFI VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 12 960 pont, 2. (2.) Roger Federer (svájci) 9855,3. (3.) Andy Murray (brit) 8480,4.(4.) David Ferrer (spanyol) 6865,5. (5.) Rafael Nadal (spanyol) 5755,6. (6.) Tomáš Ber- dych (cseh) 4485,7. (7.) Juan Martin Del Potro (argentin) 4410,8. (8.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3515,9. (9.) Janko Tipszarevics (szerb) 3125,10. (10.) Richard Gasquet (francia) 2880,... 28. (31.) Martin Kližan 1270,74. (72.) Lukáš Lacko 697,171. (142.) Karol Beck (szlovákok) 319. NŐI VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (2.) Serena Williams (amerikai) 10 590 pont, 2. (1.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 10 325,3. (3.) Marija Sarapova (orosz) 9715, 4. (4.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 7750,5. (5.) Li Na (kínai) 6130, 6. (6.) Angelique Kerber (német) 5400,7. (7.) Sara Errani (olasz) 4820,8. (8.) Petra Kvitová (cseh) 4510, 9. (9.) Samantha Stosur (ausztrál) 3835,10. (10.) Caroline Wozniacka (dán) 3570,... 15. (15.) Domini1. Cardiff 31 21 4 6 53:31 67 1. Anderlecht 26 19 5 2 65:23 62 Almelo 1:1, PSV Eindhoven-Utrecht 2:1, Vitesse 5. Young Boys 20 7 6 7 31:25 27 FÉRFI EXTRALIGA, az 6-9. helyért, 8. forduló: COP vá 977, 67. (75.) Daniela Hantuchová (szlovákok) 2. Hull City 32 18 5 9 43:33 59 2,Waregem 26 16 6 4 43.25 54 Arnhem-Groningen 2:0, Zwolle-feyenoord 3:2, ADO 6. Zürich 20 5 6 9 22:26 21 Trenčín-Žilina 3:1 (23, -24,17,17); Prešov-Stará 910,80. (79.) Babos Tímea (magyar) 818,95. (96.) 3.Watford 32 17 5 10 64:42 56 3.Genk 27 13 9 5 55:37 48 Den Haag-Heerenveen 2:1, RKC Waalwijk-Ajax Ams7. Lausanne 20 5 6 9 17:24 21 Ľubovňa 3:2 (-22,23,21,-16,9). Jana Cepelová (szlovák) 700,105. (107.) Czink Me4. Crystal Palace 32 15 10 7 58:40 55 4. St. Liége 27 14 4 9 50:31 46 terdam 0:2. 8. Luzern 20 4 7 9 21:28 19 linda (magyar) 662. 5. Leicester 30 16 5 9 52:26 53 5. Lokeren 27 13 7 7 50:37 46 1. PSV Eindhoven 23 16 2 5 77:25 50 9.Thun 19 5 4 10 20:29 19 NŰI EXTRALIGA, az HO. helyért, 8. forduló: VIVUS 6. Míddlesbrough 32 16 2 14 51:50 60 6. Club Brügge 26 12 8 6 56:40 44 2.Ajax 23 13 8 2 53:24 47 10. Servette 20 2 6 12 14:33 12 Bratislava-Spišská Nová Ves 0:3 (-23, -19, -8), Žiar ■ Síugrás 7. Brighton 31 11 13 7 43:34 46 7. Mechelen 27 12 5 10 41:36 41 3.Twente 23 12 8 3 39:20 44 ■ Jégkorong nad Hronom-Kežmarok 1:3 (-21,-18,18, -12). VK, Oberstdorf, csapatverseny: 1. Norvégia (Anders 8. Blackburn 31 11 11 9 42:38 44 8. Kortrijk 27 11 5 11 31:28 38 4. Feyenoord 23 13 5 5 45:31 44 Jacobsen, Tom Hilde, Anders Bardal, Andreas Stjer-, 9. Derby 32 11 10 11 48:45 43 9. Mons 27 11 5 11 43:47 38 5. Vitesse 23 12 6 5 43:28 42 NHL: Vancouver-St. Louise 3:4 - rávezetésekkel, ■ Tenisz nen) 1577,1 pont, 2. Ausztria 1529,3,3. Szlovénia 10. Burnley 31 12 7 12 47:46 43 10. Leuven 27 7 11 9 44:46 32 6. Utrecht 23 11 6 6 34:27 39 Dallas-Calgary 3:4, NY Rangers-Washington 2:1, MEMPHISI NŐI TORNA, 1. forduló: Rybáriková 1523,6. 11. Nottingham 32 10 12 10 41:45 42 11.Gent 27 7 9 11 28:36 30 7. NEC Nijmegen 23 9 6 8 32:36 33 Winnipeg-Boston 2:3, Chára (B) 0+1, Minnesota(szlovák, 7.)-foretz Gacon (francia) 6:3,6:1; Czink ■ Sportfogadás 12. Leeds 31 12 6 13 41:48 4212. Charterei 26 8 3 15 24:46 27 8. ADO Den Haag 23 7 10 6 37:41 31 Detroit 3:2, Chicago-Los Angeles 3:2, Buffalo- Pitts(magyar)-Pucskova (orosz) 4:6,6:3,6:3. 13. Millwall 31 11 8 12 41:43 41 13. Beveren 27 6 8 13 25:44 26 9. Heracles 23 6 10 7 45:45 28 burgh 3:4. A magyar TOTÓ 7. játékhete 2. fordulójának helyes 14. Blackpool 32 10 10 12 50:47 40 14. Lierse 27 3 11 13 24:49 20 10. Groningen 23 7 5 11 22:35 26 DOHAI NŐI TORNA, döntő: Viktorija Azarenka (fetipposzlopa: X, 1,1,1,2,1, X, 2, X, 1,1, X, 1 -1. 15.Charlton 32 10 10 12 41:44 40 15. Beerschot 27 5 5 17 25:54 20 11. AZ Alkmaar 23 6 7 10 34:40 25 TIPSPORT EXTRALIGA, 49. forduló: Zvolen-Piešhérorosz, 1 J-Serena Williams (amerikai, 2.) 7:6,2:6, NYEREMÉNYEK: telitalálatos szelvény nem volt. A13 16.Bobon 31 9 11 11 44:45 38 16. Cercle Brügge 25 3 5 17 27:52 14 12. NAC Breda 23 6 6 11 25:40 24 fany 4:3 (0:0, 2:1,1:2 -1:0), g.: P. Zuzin (25 ), 6:3. találatosok 18 579 755, a 12 találatosok 91 560, a 11 17. Birmingham 32 9 11 12 41:52 38 13. RKCWaalwijk 23 5 8 10 25:31 23 Skvaridlo (32.), M. Jurik (57.) Brabenec (65.), ill. J. _ találatosok 8810, a 10 találatosok 2440 forintot ér18. Ipswich 32 10 8 14 34:52 38 FRANCIAORSZAG, 25. forduló: Lille-Rennes 2:0, 14, Heerenveen 23 5 8 10 32:44 23 Ručkay (38.), Peško (42.), Bučka (49.); KošiceMARSEILLE-I FÉRFITORNA, páros, 1. forduló: Julinek. 19. Huddersfield 31 9 10 12 33:51 37 Marseille-Valenciennes 1:0, Lorient-Évian 2:1, 15,Zwolle 23 5 8 10 25:37 23 Trenčín 3:4 (1:2,1:1,1:11-0:0,0:1), g.: Jokeľ(10.), an Knowle, Filip Polášek (osztrák, szlovák, 3,)-David GÚLTOTÚ: Telitalálatos és 5 találatos szelvény nem 20. Sheffield Wed. 31 10 6 15 38:47 36 Montpellier-Nancy 1:0, Bastia-Nice 0:1, Toulouse16.Roda 23 4 10 9 32:45 22 Štrbák (28.), R. Jenčík (49.), ill. Otóenáš (5., 11.), Guez, Josselin Ouanna (francia) 6:2,6:2. volt. A négyesekre 26 595 forintot fizetnek. 21. Wolves 32 9 8 15 37:45 35 Troyes 2:2, Bordeaux-Lyon 0:4, Reims-Saint-Eti17,Venlo 23 4 7 12 27:49 19 Marosz (25.), sorsdöntő rávezetés: Lelkeš; MountfiKENŐ; 8,24,29,30,33,38,39,40,41,44,49,56,58, 22. Bamsley 31 9 7 15 36:47 34 enne 1:1, Brest-Ajaccio 1:1, Sochaux-PSG 3:2. 18. Willem II 23 2 8 13 21:50 14 eld Martin-Nitra 1:5 (0:2,0:2,1:1), g.: T. Petruška DUBAJI NŐI TORNA, páros, 1. forduló: Julia Görges, 59,63,66,67,75,76,77. Kenő Plusz-szám: 41.