Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-09 / 34. szám, szombat
8 Szombati vendég ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 9. www.ujszo.com Mokos Attila: „Nagyon mélyre kellett nyúlnom magamban, megtalálni a kellő adag sérelmet, sértettséget, agresszivitást, sőt kegyetlenséget..." Pályájának egyik koronája lehet III. Richárd Húsz év a pályán, s megszakítás nélkül ugyanany- nyi Komáromban. Mokos Attila színészi élete talán legbonyolultabb feladatára, a drámairodalom egyik legkegyetlenebb alakjának megformálására készül. A testileg torz, lelkileg deformált, életeket és értékeket pusztító III. Richárd az ő olvasatában kel életre február 15- én, a Jókai Színházban. SZABÓ G. LÁSZLÓ Filmbemutatója is volt a napokban. Prikler Mátyás Köszönöm, jól című munkájában egy darabjaira hulló házasság vesztese, de már Miloslav Lutherrel forgat, és szerepet kapott két, nyáron forgó filmben is. Komárom és Pozsony között félúton, miközben ül a volán mögött, hogyan ítéli meg: a földrajzi távolság mellett létezik még szakmai távolság is fővárosi és vidéki színész között? Vagy ez a kérdés már fel sem merül mostanában? Elég régen végeztem el a főiskolát, húsz év nagy idő. Igen, eleinte én is többször éreztem, hogy Komáromtól minden olyan távol van. Pozsony is, Budapest is. Az utóbbi években viszont azt tapasztalom, egyre kisebbek, egyre inkább fogynak, sőt elfogynak a távolságok. Szakmai vonalon összefolynak, elmosódnak. Bizonyára szerepet játszik ebben az is, hogy vendégeskedett már Nyitrán, a legerősebb szlovák társulatok egyikében, és láthatja a pozsonyi közönség is Spiró György Prahjának szlovák nyelvű előadásában. Tehát bent van a szakma sűrűjében. Ezt én is így gondolom, és ez megnyugtató érzéssel jár. A színésznek alapvető problémája lehet, ha besűrűsödik az élettere, ha időnként nem tud kiszakadni a megszokott környezetéből. Nem mindig jó éveken keresztül egyetlen helyhez kötődni. Kellenek az impulzusok. Rendkívül fontos számára, hogy újabb és újabb hatások éljék. Ha nem tud kimozdulni az anyaszínházából, talán rossz a szó, amelyet használok, valahogy mégis mindig ez jön a nyelvemre: beda- rálódik. De fogalmazhatok úgy is, hogy egy olyan salakréteg rakódik rá, amely nem engedi később, hogy mozduljon. Blokkolja őt. Hacsak nem olyan színházi műhely tagja, ahol remekül érzi magát, mivel jeles színházi gondolkodó, stílusteremtő színházi mogul irányítja. Ilyen volt az oroszoknál Ljubimov és Vasziljev, a franciáknál Mnouchkine, az olaszoknál Strehler, de hogy közelebbi példát is mondjak, a cseheknél Krejča. Vagy Ascher Tamás a Katona József Színházban. Ő is erős stüust képvisel. Nagyon izgalmas lehet egy üyen csapatban dolgozni, szerintem minden színésznek ez a vágya. Vagy legalább egyszer belekóstolni egy ilyen helyzetbe. De ahogy figyelem ezt a közeget, és látok különböző történeteket, sokszor azt tapasztalom, tíz-tizenöt év után, még ha művészileg csúcsra is jutottak, akkor is zárt közegben élnek, így törvényszerű, hogy elindulnak egyéni történetek. A színház kollektív művészeti ág, aztán valahogy mégis szétágazódik. Ilyen értelemben nem volt olyan szerencsém, hogy akár egyeden olyan mogullal dolgozhattam volna, mint az előbb említettek, viszont jó néhány nagyon jó rendezővel találkozhattam. Ők mindannyian más és más stílust, világot képviseltek, amivel bővíteni, gazdagítani tudtam a színházról kialakított képemet. Ajtókat nyitottak meg előttem, hogy még teljesebb perspektívából lássak dolgokat, történéseket. Tudna mégis olyan rendezőt említeni, akit képes lenne követni akár éveken át? Egy nevet nem tudok kiemelni, csak többet. Az első fontos rendező még a főiskolán Vladimír Strnisko volt az életemben. Azóta pedig, hogy Komáromban játszom, inkább jóízű előadások, emlékképek maradtak meg bennem. Előfordult már az is, hogy elsőre jól dolgoztam valakivel, a következő alkalommal mégsem volt olyan nagy élmény a közös munka. Mesterének tekint valakit? Inkább fontos rendezőkről beszélnék. Például Martin Hubáról, akivel most a III. Richár- dot visszük színre. Ő igazán jelentős színházi alkotó. Erős intellektuális színész-rendező, aki ért engem, és én is értem őt. Martin Hubát nem lehet becsapni. Sem a próbán, sem az előadáson. Átlát a színészen, ami azért jó, mert a kamu szóba sem jöhet nála. Mert ott a hajlam a színészben, amely a könnyebb megoldás felé viszi? Hogyne! Előfordul. Fáradt, rossz napja van, lelkileg vacakul érzi magát, dehogy kell neki ilyenkor a macerásabb út! Lazábban veszi a dolgokat. Nyilván az is tud működni, de akkor bent marad valami a szerepben. Még egy szín, még egy árnyalat. Martin Huba igényes rendező. Sasszeme van. Mindent észrevesz. Nem ez az első közös munkájuk. Imposztor, A Karamazov testvérek. .. ...A három nővér, Cseresznyéskert. Ad valamit, ami nagyon fontos számomra. Hiheteden alázattal és energiával dolgozik velünk. A tudása, a színészveze- tése is fantasztikus. Mégsem nevezi őt a mesterének. Mert nem tudom azt mondani, hogy nélküle nem érezném magam olyan színészi kondícióban, mint csak vele. Valló Péterrel is ugyanilyen nagy kirándulás a munka. A legutóbbi élményem: Béres Attila. A maga kis pimaszságával, ahogy belenyúlt a Caligulába, ahogy értelmezte, elképzelte, nekem az jó értelemben provokatív volt. Szerettem. A próbáit is, meg a kész előadást is. Izgalmas, tehetséges fiatal rendezőnek tartom. Nagy előadásokat kiktől látott? Krakkóban két Krystian Luparendezést láttam a Teatr Stary- ban. Az egyik, A Karamazov testvérek, nyolcórás előadás volt. Teljesen lenyűgözött. Olyan jelképrendszerre és olyan tiszta színészi játékra épített, olyan színpadi esztétikumra, aminek azonnal a hatása alá kerültem. Andrzej Wajda Menyegzője is hasonló élmény volt számomra. A lengyel színházat nagyon szeretem. Akárcsak a grúzokat. Tbiliszi társulattal láttam a Kaukázusi krétakört és a III. Richár- dot. Mindkét előadás annyira újszerű, annyira energikus volt, olyan vibráló drámaiságot hordozott, hogy azóta is erősen élnek bennem. Miloslav Luther Lépés a sötétbe című, készülő filmjében hogyan kapott szerepet? Felhívta, hogy: ,Attila, láttam A lélek nyugalmában, és örülnék, ha...” Felhívott, és felkért egy szerepre. Nem indokolta, hogy miért. De ő maga hívott fel, személyesen, és nem az asszisztense, mint az esetek többségében.- Innentől kezdve ez egy egészen más kommunikációs csatorna köztünk. Más a helyzet értéke. Miloslav Luther az idősebb szlovák rendezők nemzedékének egyik legjelesebb képviselője, s amitől duplán izgalmas a vele való munka: a kamera mögött az öccse, Igor áll, aki Volker Schlöndorff operatőre volt A szolgálólány naplójában. Egy ilyen testvérpárral dolgozni igazán kivételes lehetőség. A történet az ötvenes években játszódik, egykori partizánok körében. Az én figurám is partizán volt, elvhű kommunista, aki naivan hitt az ideológiában. A harcokban szerzett érdemei elismeréseként egy művelődési ház igazgatója lesz. Aminek külön örülök: játszik a filmben Nádasdi Péter is, aki az öcsém volt a Barackligetben. Az ősszel felvett jelenetekben a hegyekben harcoltunk, a németek elől menekültünk. Most lépünk át az ötvenes évekbe, most kezdődik az agitálás, a forgatás következő szakaszában pedig kineveznek a művelődési ház élére. Két másik filmbe is hívták már. Előreláthatólag mindkettő nyári forgatás lesz. A Ladislav Ballek regénye nyomán készülő Akácokban, amelyet Ondrej Šulaj rendez, Filadelfií játszom, az őrült filozófust, a vüág bohócát, aki az alkohol hatása alatt mindenkit hülyének néz, és bátran odamondja a tutit. Kétnyelvű történet, kíváncsi leszek, hogy a szlovák kollégáim, Milan Lasica, Lukáš Latinák és a többiek hogyan küzdenek meg a magyar nyelvvel. Bandor Évának és nekem e tekintetben könnyebb dolgunk lesz. A másik lehetőség Mundruczó Koméitól jött, és ott már a találkozás is felemelő volt. Nem akarok szentimentálisnak tűnni, de már most úgy érzem, ez a film egy kisebb mérföldkő lesz a pályámon. Egy tizenkét éves kislány volt a partnerem a kamerapróbán, akiről már most elmondhatom: óriási felfedezés a rendező részéről. Két jelenetet improvizáltunk. Az egyikben hentes voltam, aki lopáson csípi a kislányt, virslit akart szerezni a kutyájának, a másikban az apját játszottam, egy traumáktól terhelt elvált férfit, aki annak ellenére, hogy kommunikációs zavar van köztük, két hónapra kapja meg a gyereket. Mindkét esetben nagyon jól improvizáltunk, de Koméi még nem döntötte el, hogy melyik szerepet adja nekem. Ön melyiket választaná? Nem töprengtem ezen, mivel mindkét szerep nagyszerű lehetőség. Elsősorban természetesen Koméinak örülök, aki mindenféle színjátszást elutasít a kamera előtt. Tiszta, egyszerű, autentikus alakítást vár a színésztől, az a kérése, hogy ne játsszak semmit, csak magamat adjam. Nekem ez nagyon-na- gyon rokonszenves. Mivel váltak el a kamerapróba után? Hogy mindenképpen szeretné, ha játszanék a filmben. Most még írják, csiszolják a forgató- könyvet. Színpadi szerepei sorában III. Richárd is mérföldkő lehet, hiszen a drámairodalom egyik legizgalmasabb figurája, aki cselszövő zsenialitásával és egyéniségének dé- monian szuggesztív erejével egész környezetét maga alá gyűri. Ennyire züllött alakot, gátlástalan törtetőt, üyen véres kezű zsarnokot nem is játszott még soha. Bár szörnyű és megdöbbentő, amit III. Richárd művel, nem is szeretném felmentem őt, de el kell, hogy mondjam: ő maga jelenti ki, hogy ha már torz külseje miatt nem játszhatja a szerelmest, akkor gazember lesz. S ennek valóban lelki mozgatórugói vannak. Hogy olyan a járása, a testformája, amilyen, s minden hátrányával, fogyatékosságával együtt bizonyítani akar. Tele van tüskével, traumával, de mert egyébként erős, életképes ember, remek stratéga, komédiás tehetségével és színlelt nyájasságával következetesen halad a célja felé. És így válik a cinikus gonoszság óriásává. Hozzáteszem: ebben a történetben senki sem tiszta. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy itt mindenki gyilkos. III. Richárd eljut a csúcsig, a trónig, a koronáig, ahonnan nincs tovább. Nem lesz hosszasan király, neki a célja az volt, hogy bebizonyítsa a világnak: ő is életképes ember. Az intrika, a gátlástalan manipulálás, a vér tetteinek legtermészetesebb velejárója. Ez a történet a hatalomról szól, és annak mechanizmusáról, de a politikai gyilkosságok változó eszköztáráról is. Arról, hogy a mindenkori hatalommal kapcsolatosan ne legyenek illúzióink, és a jövőnket is nem egy III. Richárd irányítja majd. Sánta, elrajzolt, fonnyadt karú szörny, újak ÜL Richárd- ról. Ez mind segítheti a karakter megformálásában. Shakespeare-szakosok állítják, hogy az első festményeken még nem volt annyira deformált, mint a későbbiekben. Ahogy múltak az évszázadok, annál torzabbnak mutatták. Voltak fizikai rendellenességei, de nem olyan nagyok. Mindennel együtt hatalmas kihívás számomra a szerep. Rengeteg a szöveg, nyolcvan oldal. Hajnalban tanulok, este ismételek. Állandóan jár azagyam. Memorizálok, gesztikulálok. Húsz év koronája lehet egy üyen szerep. Izgulok és örülök. Húsz éve vagyok a pályán, hatvanéves a komáromi színház, itt most minden összejött. Kettős vibrálás van bennem. Dupla remegés. Remélem, izgalmas előadást hozunk létre, és sikerül megtalálnunk a történet igazát. Gondolatokat, mozdulatokat kell hitelessé tennem, hogy pontos legyen minden kép, minden helyzet. Nagyon mélyre kellett nyúlnom magamban, megtalálni a kellő adag sérelmet, sértettséget, agresszivitást, sőt kegyetlenséget, amit az ember a génjeiben, az agyában, a múltjában hordoz. Amitől igaz tud lenni minden mondat, minden cselekedet. De még a düh, a kétségbeesés, a hideg világot elutasító magatartás is.
