Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-30 / 25. szám, szerda

10 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 30. www.ujszo.com Hónapok óta nem történt változás Legalább stoptábla kell BARTALOSÉVA Galánta. November végén adták át a várost tehermentesítő út második szakaszát, ám a Ga­lánta és Kolónia városrész közti kereszteződést már most halál­kereszteződésként emlegetik a sofőrök. Az átadás óta több koc­canásos baleset történt az úton. „A rendőrség a megnyitás óta két balesetet és két káresetet re­gisztrált az említett útsza­kaszon” - tájékoztatott Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A kereszteződés meg­felel az előírásoknak, a balese­teket a vezetők figyelmetlensé­ge okozza. A sofőröket csak egy előnyadásra felszólító tábla fi­gyelmezteti, amikor ráhajtanak az elkerülőre, ezt stoptáblára cserélnék. Néhányan arra pa­naszkodnak, hogy a keresztező­dés nehezen belátható. Mások szerint viszont csak megszokták, hogy az építkezés utolsó szaka­szában a Galántáról Kolinára közlekedőknek nem kellett fi­gyelniük az elkerülő út forgal­mát, akkor még nem közleked­tek rajta járművek, most pedig nem figyelnek arra, hogy a kerü­lő úton közlekedő járműnek előnyt kell adni. December ele­jén, az átadást követő héten a vá­ros polgármestere és a rendőr­ség arról tárgyalt, hogyan tehet­nék biztonságosabbá az útsza­kaszt, már ekkor egy stoptábla kihelyezését szorgalmazták. Csemez Henrietta hivatalvezető elmondta, az önkormányzat te­hetetlen az ügyben, az út a me­gyetulajdona. „Rendszeres leve­lezést folytatunk a kerülettel, de egyelőre eredmény nélkül. Saj­nos csak sürgetni tudjuk az új tábla kihelyezését" - mondta a hivatalvezető. Martin Cicák, a Galántai Járási Rendőrkapi­tányság közlekedésügyi mérnö­ke megerősítette, megtették a szükséges intézkedéseket, kér­vényezték az útjelző tábla cseré­jét, de a tábla kihelyezése a me­gye feladata. Már az építés meg­kezdése előtt sok bírálat érte az útkereszteződést. Felmerült, hogy a Kolóniáról kivezető főút és a városi körgyűrű keresztező­désébe felüljárót vagy körfor­galmat építenének. A beruházó Szlovák Közútkezelő Vállalat (SSC) elutasította a fölüljáró megépítéséről szóló tervezetet, döntését azzal indokolta, hogy megépítése harminc százalék­kal drágítaná a projektet, kör­forgalmat azért nem építhettek, mert az csak egyenrangú utak kereszteződésénél megenge­dett. Az SSC az átadás előtt meg­ígérte, ha balesetveszélyesnek bizonyul a kereszteződés, jelző­lámpákkal teszik biztonságossá. Nagyszombat megye szóvivője, Ivan Krajčovič elmondta, a me­gye csak a végső döntést hozza meg az ügyben. „Meg kell vár­nunk a közlekedési felügyelőség álláspontját, csak azután dönt­hetünk az új útjelző tábla kihelyezéséről” - tájékoztatott Krajčovič. Szálas takarmány, gabona és marharépa található a vadak téli étlapján Nevelik, óvják a vadállományt Galánta. Közel egy hónap­ja hó fedi a földeket, a vadon élő állatok nehe­zen találnak táplálékot a vastag hóréteg alatt, ilyenkor a vadászok gondoskodnak élelme­zésükről. BARTALOS ÉVA Az egész éves törődés eredménye a jó szaporulat A vadász elsődleges felada­ta, hogy nevelje, óvja a vada­kat. Ahhoz, hogy a vadállo­mány egészséges legyen, télen is a legjobb feltételeket kell ne­ki teremteni. A takarmányhoz kevert gyógyszerekkel a vadál­lományban előforduló beteg­ségeket is kezelik. Molnár Bol­dizsár, a Szlovák Vadászkama­ra galántai járási elnöke el­mondta, az etetés menetét nem határozzák meg központilag. „Az etetés a vadászegyesületek feladata, ezt mi nem szabá­lyozzuk, viszont ha valamelyik egyesület elhanyagolja a fel­adatait, akkor elvehetjük tőle a vadászterületét” - mondta az elnök. A vadállatokat szálas és szemes takarmánnyal, kukori­cával, marharépával etetik. „Az őzek lelegelik a repce levelét, ez nem tesz jót a bélmű­ködésüknek. A szálas takar­mány, mint a száraz here vagy a széna felszívja az állat gyom­rában található nedvességet, így előzzük meg a hasmenést”- nyilatkozta Horváth Zoltán, a nádszegi Diana Vadászegyesü­let vezetője. „Csöves kukoricá­val etetjük az állatokat, mert azt nem tudják a földbe tapos­ni, és a hó alól is könnyen kiko- toiják. Az ásványi anyagokat préselt sóval pótoljuk” - teszi hozzá Horváth Zoltán. Talló- son, Vezekényen és Vágán úgynevezett vadföldeket hagy­nak az állatoknak. „Néhány parcelláról nem takarítjuk be a termést, meghagyjuk a vadak­nak, hogy télen is könnyen jus­sanak táplálékhoz. Emellett etetünk is, ahogy a többi va­dászegyesület” - mondta Bakó Rudolf, a tallósi és vezekényi vadásztársaság elnökségének tagja. A takarmányba gyógyszert is kevernek, csak így tudják ke­zelni a vadon élő állatok beteg­ségeit. „Az egyesületet a helyi mezőgazdasági szövetkezet és sok termelő támogatja, a szö­vetkezet járműveivel jutunk el azokra a helyekre, amelyeket terepjáróvá nem lehet megkö­(A Diana Vadászegyesület felvétele) zelíteni. Örülünk, ha valaki csadakozik hozzánk és segíti a munkánkat vagy takarmánnyal járul hozzá az etetéshez. Ami­kor sokáig tart a zord időjárás, elfogy a szövetkezettől és a he­lyi gazdáktól kapott takar­mány, más termelőktől ve­szünk” - mondta Horváth Zol­tán. Az etetésre befektetésként tekintenek a vadászok. Tudják, csak akkor számíthatnak jó mi­nőségű utánpótíásra, ha a po­puláció egészségesen átvészeli a telet. m Hl - TECH Eicme VILLANYSZERELÉS] ELADÁS - SZERELÉS - TERVEK- REVÍZIÓ - GYÁRTÁS- FOTOVOLTAIKUS ERŐMÜVEK TERVEZÉSE ÉS ÉPÍTÉSE • villanyszerelési anyagok eladása • villanyszerelési munkák (magas/alacsony fesz.) • villámhárítók szerelése • áramelosztók gyártása 5000 A-ig • magas/alacsony feszültségű berendezések, villámhárítók tervezése • magas/alacsony feszültségű berendezések, villámhárítók szakvizsgálata, szakbizonyítványok kiállítása (revíziók) • gyengeáramú berendezések szerelése - CCTV, EZS, EPS, PA • fotovoltaikus erőművek tervezése és építése • villamósenergetikai szaktanácsadás • föld- és kubikosmunkák • mérnöki tevékenység • lakáscélú és nem lakáscélú ingatlanok bérbe adása Ádorská 5400, 929 01 Dunajská Streda, hi-techelektro@hi-techelektro.sk tel.: +421 905 301 653, +421 031 551 74 04, www.hi-techelektro.sk Szakrális érték, a Biblia több mint ötszáz utalást tartalmaz szőlőre, borra Szent Vince-napi borünnep Az újbort mons. Bohunicky Jozef, az Európai Borlovagrend papja áldotta meg (Németh Árpád felvétele) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Somotja. A Bartal Családi Pincészet adott otthont január 25-én annak a borszentelőnek, amelyen közel kétszáz borász és borkedvelő gyűlt össze a Kárpát-medencéből. A ha­gyományteremtő szándékkal életre hívott borászfórumot idén ötödik alkalommal ren­dezték meg. A pincészet nagytermében megjelent borászokat, borked­velőket a rendezvény társszer­vezője, Bartalos Gyula borlo­vag, a kismartoni (Eisenstadt) székhelyű Európai Borlovag­rend legátusa, a Szlovákiai Konzulátus alapító tagja kö­szöntötte. „Összejövetelünk célja, hogy együtt örüljünk a természet nem mindennapi ajándékának, a szőlőnek, ület- ve a bornak, amelyet hozzáértő kezek csodálatos színben és íz- vüággal palackokba zártak - mondta. - Filozófiai értelem­ben a bor a múlthoz való kötő­désünk legfontosabb láncsze­me; nehéz lenne röviden össze­foglalni teljes történelmi és szakrális jelentőségét vagy akár gyógyító hatását. Min­denesetre tudatosítanunk kell, hogy a bor mindennapjaink, étkezési kultúránk részévé vált, ezért még jobban meg kell is­mernünk, hogy az emberre gyakorolt pozitív hatásait job­ban tudjuk hasznosítani.” A hagyomány szerint Szent Vince napján a borosgazdák összegyűltek, hogy a levágott venyigéből, az úgynevezett vincevesszőkből megjósolják, müyen hosszú lesz a tél, s mi­lyen termésre számíthatnak. A szentet ősidőktől fogva télűző, tavaszhozó hatalmáért tisztel­ték. Az ide vonatkozó népi böl­csesség szerint „Vince, ki a bo­rok szentje, a telet tanítja rend­re. Mint a jó borok a hideget, Vince úgy győzi le a telet”. A rendezvényen František Slezák borlovag, az Európai Borlovagrend Szlovákiai Kon­zulja is üdvözölte a vendége­ket, majd mons. Bohunicky Jo­zef, az Európai Borlovagrend papja megáldotta az újbort. Az összegyűlt borászok szerint az újbor ízvüágát, savtartalmát tekintve ígéretesnek, zamatos­nak mutatkozik. A borszente- lőn egy igazi különlegességet is bemutattak - a Fekete Péter nevű, fekete ribizliből készült bort. A borünnepnek otthont adó Bartal Családi Pincészet ti­zenhét hektáron termel szőlőt; a minőségi borok előállítása mellett célja egy olyan borkul­túra megalapozása, amely a minőségi nedűket az őket meg­illető helyre emeli, (la)

Next

/
Thumbnails
Contents