Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-28 / 23. szám, hétfő

12 EZ-AZ Egészség ■ 2013. januar 28. www.ujszo.com Allergiás a tejre S zerencsésnek érzi magát. Madár Veronika fogalmaz így, s ezt arra a lehetőségre érti, hogy szerepet kapott a Jóban-rosszban című sorozatban. A két diplomát - egyiket a bölcsészeten német, másikat TV-film, illetve elektronikus sajtó szakon - szerzett hölgy játssza a kór­ház recepciósát, Gyöngyit, aki rabja az ezotériának. Az alakító­jára ez nem ennyire jellemző, ő a jóistenben, az isteni gondvi­selésben hisz, és igyekszik úgy élni, ahogy a lelkiismerete dik­tálja. Az asztrológia területén főleg az ásványok erejében hisz, gyakran visel ametisztet, rózsakvarcot, opált vagy smaragdot. A tejallergiáját viszont ez sem szünteti meg. Ha tejet iszik, nem érzi jól magát, fáj a gyomra, és kellemetlen emésztőszervi pana­szok kínozzák. Sokáig nem tudta, mitévő legyen, mert nem akarta teljesen kiiktatni táplálkozásából a tejet, tudván, hogy az fontos tápanyagokat tartalmaz, míg végre sikerült saját magán kikísérleteznie, mi lenne a jó megoldás. Szója- és rizstejet iszik a tehéntej helyett, s ez nem okoz neki semmilyen kellemetlen­séget. Arra is rájött, hogy joghurtot és sajtokat is fogyaszthat, azzal sincs semmi baja. Elkoptak az alkatrészekvert a szíve... M indenütt on van, ahol történik valami. Táncol, fogadásokra jár, s hokimeccekről sem hiányoz­hat. Jozef Golonkának, aki nemrégiben ünnepel­te 75. születésnapját, zajos az élete. Ha az egyko­ri híres jégkorongozó leáll, akkor valami baj van. Reparálni kell az elkopott „alkatrészeket”, amelyek a jégen töltött évek során sokat szenvedtek. Nagyon sokszor sérült, 310 varrás „díszíti” a testét. Az utóbbi időben mindkét válla rakoncátlana­don, folyton érezte a fájdalmat. Tavalyelőtt megműtötték az egyi­ket, tavaly ősszel a másikat. Az első operáció simán zajlott, a má­sodiknál, amely több órán át tartott, viszont komplikációk léptek fel, így a hoki nagymestere az intenzív osztályon kötött ki. Alaposan ráijesztett szeretteire, no meg az orvosokra is, mert hir­telen 42-re csökkent a pulzusa. Másnapra helyreállt a rend, s Golonka mindjárt hokizott. Igaz, csak a tévét nézve. „Halaszthatadan volt a műtét - mondta. - Fiatal korban siettet­tük a gyógyulást, ami azt jelentette, hogy noha még nem épül­tünk fel teljesen a sérülésből, már visszamentünk a jégre. Ennek a következményeit nyögjük ma. Az utóbbi időben tűrhetetlen fáj­dalmak kínoztak már akkor is, ha öltözködtem. Másnaponként az osztrák Kismartonba jártam kezelésre, de már az sem segített. Ezért döntöttem úgy, hogy ráfekszem a műtőasztalra.” Ami pedig a pulzusát illeti, újra ideális - nyugalmi helyzetben 64... Siker és depresszió A kettő sok esetben kéz a kézben jár egymással. Megtapasztalta ezt a fiatal énekes-színésznő, Demi Lovato is, aki öt esztendeje, akkori 6 évesen 1,9 mil­lió dollárért vásárolt villát Toluca Lake-ben. Az ame­rikai X Factor szőke zsűritagja, akit a tinik imádtak, mint a Disney tévécsatorna hercegnőjét, kinőve a szerepből ko­moly pszichikai problémákkal küzdött, 2010 végén lelkileg telje­sen összeomlott, s egy pszichiátriai klinikán kötött ki. Táplálkozási zavarokkal, öngyilkosság veszélyével került kórházba, s mint kiderült, komoly volt a baj, s nem új keletű. Demi orvosai a kezelés közben megállapították, hogy a lányuknál nyolcéves ko­ra óta fennáll a probléma. Néhányszor megpróbálkozott öngyil­kossággal, megesett, hogy a vörös szőnyegen bekötözött csuklóval vonult végig, s az sem volt ritka, hogy testén vágott sebek ékte­lenkedtek. Két hónapot töltött el a kórházban, s tavaly év elején tért vissza családjához. Egy közeli barát szerint az elmúlt eszten­dőben jól tartotta magát, erős akarattal és az orvosok segítségével sikerült legyőznie a betegségét. Kezelése után felszedett néhány kilót, s a karrierje is egyre biztatóbban alakul. Zenét komponál, dalokat ír, ezeket maga adja elő, s albumai sikeresek. Mindezek mellett több jótékonysági akcióhoz is nevét adta. EGY HET A SZEPASSZONNYAL Január 28. - a Hold az Oroszlán jegyében van Egyenesedjen ki, a vállát nyomja lefelé és hátra Enyhén paskolja meg az ujjhegyeivel a mellcsont­ját. Éjfél előtt menjen aludni, egy óra alvás éjfél előtt kétszer annyit ér, mint egy óra éjfél után. Most alkalmas az idő a haj vágásra Január 29., 30. és 31. - a Hold a Szűz jegyében van A Szűz a hasnyálmirigyet, a vé­kony- és vastagbelet, valamint az emésztést befolyásolja. Reggel igyon meg rendszeresen egy pohár citromos vizet, serkenti a reggeli kiválasztást. Vegye figyelembe a szervi órát, minden kellemeden- ségre ez a legjobb gyógyír. A vas­tagbél 5 és 7 óra között dolgozik a legjobban (ezután következik a ki­választás), a hasnyálmirigy és a lép 9 és 11 között (a vérben a legma­gasabb a cukorszint), a vékonybél pedig 13 és 15 óra között (a tisz­tulás ideje). Ilyenkor hatá­sos a beöntés, amellyel ' a belek megtisztulnak azoktól az anyagok­tól, amelyek negatí­van hatnak a bél­falra. Beöntést ne végezzen túl gyak­ran, mert a belek el­lustulnak, a bélmozgás lelassul, és meggyengül a bél mikroflórája. Ne sajnálja megvásárolni a jó minőségű élel­miszereket. Azt a pénzt, amit ma megspórolna, holnap gyógyszerre költi. Február 1. és 2. - a Hold a Mérleg jegyében van A Mérleg a vesére, a vértisztí­tásra és a testnedvek egyensú­lyára hat. Februárban a ve­sét kell erősíteni. Tanuljon meg többet inni! Mindig legyen az asztalán egy pohár víz. A vese 17 és 19 óra között dol­gozik a leginten­zívebben. Serkentse a mérgező anyagok távozását a szerve­zetből. Vegyen a kezébe egy pohár vizet, és képzelje el ben­ne a napsugarakat, a patako­kat, a virágokat és a kertet... Meglátja, hogy mennyire ízle­ni fog a víz. Igyekezzen na­ponta petrezselymet enni, lú- gosító hatása van, ami fontos a vér lúgosságának fenntartásá­hoz. Segít az egészséges bőr, a szép fogak és a jó szem megőr­zésében. Február 3. - a Hold a Skorpió jegyében van A Skorpió a nemi és a kiválasz­tó szervekre, a húgyhólyagra, a végbélre és a szexualitásra van hatással. Masszírozza meg a térd alatt néhány centiméterre a láb belső oldalán található pontot. Serkenti az emésztést és a kiválasztást. Egyen nyers sár­garépát, segíti a kiválasztást. (www.krasnapani.cz) A jövő heti Élelmiszerek, amelyek segítenek koncentrálni Télen sokkal fáradékonyabbak vagyunk, és nehezebben tu­dunk koncentrálni is. Hisszük vagy sem, de táplálkozásunkkal fokozhatjuk koncentrációképességünket. Jövő heti számun­kból megtudhatják, mely élelmiszerektől leszünk frissebbek. A mellékletet szerkeszti; Kovács Ilona, ilona.kovacs®ujszo.com; 02/59 233 461 Reklámmenedzser: Csáder Zsuzsa 0908/354 953, fotók: Fotolia, képarchívum Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 ÖSSZEÁLLÍTOTTA:

Next

/
Thumbnails
Contents