Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-28 / 23. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 28. www.ujszo.com RÖVIDEN Itt a szlovák WikiLeaks portál Pozsony. A Gorilla-iratok közzétételének első évfordulója, szombat este óta látogatható a szlovák Wikileaks honlap. A www.wikileaks-slovensko.org portál az USA pozsonyi nagy- követségéről küldött, Szlovákia politikai és gazdasági életéről szóló, szlovákra fordított jelentéseket tartalmazza. A honla­pot az Emberjogi Intézet (IĽP - Human Rights Institute) alakí­totta ki polgári aktivistákkal közösen. Peter Weisenbacher, az IĽP képviselője elmondta, a szlovák Wikileaks indításának fő oka a guantánamói fogolytábor bezárásáért és Bradley Man­ning szabadon engedéséért indított kampány. Az oldal teg­nap délelőtt néhány órára ugyan elérhetetlenné vált, a Wiki­Leaks Slovensko szerint azonban a kiesést csak a magas láto­gatószám okozta. (TASR, SITA) Kedvezően fogadták a tanársztrájkot Pozsony. A lakosság rendkívül pozitívan viszonyult a tanár­sztrájkhoz, az egészségügyi dolgozók követeléseivel szemben azonban már tartózkodóbb volt - derül ki a Közéleti Kérdések Intézete (IVÓ) és a Focus közvélemény-kutató ügynökség kö­zös felméréséből. A felmérés szerint a válaszadók 60%-a értett egyet az oktatásügyi dolgozók követeléseivel. További 33% el­lenezte azokat. Százból heten nem tudtak érdemben választ adni a kérdésre. Az egészségügyben dolgozók követelései ese­tében a támogatók aránya 48, az ellenzőké 44% volt, 8% pedig nem tudott érdemben állást foglalni az ügyben. (SITA) Bizonytalankodik a U.S. Steel Pozsony. A kormány mindent megtesz, hogy maradásra bírja a kassai U.S. Steel acélművet, végleges választ azonban még mindig nem kaptunk a társaságtól - ismerte el a közszol­gálati televízió tegnapi vitaműsorában Tomáš Malatinský gazdasági miniszter. A tárcavezető információi szerint a U.S. Steel a jövőben az amerikai befektetéseire kíván összpontosí­tani, a külföldi érdekeltségeitől pedig igyekszik megválni. Ivan Štefanec, az SDKÚ parlamenti képviselője felrótta a gaz­dasági miniszternek, hogy csak decemberben 13,5 ezer mun­kahely szűnt meg, és az állástalanok aránya 14,5%-ra nőtt, amire 2004 májusa óta nem volt példa. Az ellenzéki honatya szerint ez nem csupán a gazdasági válsággal magyarázható. „Előbb növelték az adókat és a járulékokat, rontottak a mun­kajogi szabályokon, elűzve a munkáltatókat, most pedig az adófizetők pénzén mennek munkahelyeket vásárolni” - utalt Štefanec a kormány azon tervére, hogy olyan cégeknek is nyújtanának állami támogatásokat, amelyek nem teremtenek új munkahelyeket. (TASR, SITA) Kiderítik, hogy előírást sértettek-e vagy sem Amikor éhesek a rendőrök... ÖSSZEFOGLALÓ járdán parkoltak le, holott erre nem volt joguk. „Több ilyen au- Pozsony. A közúti közieke- tó volt ott, a képet csak azután dés szabályainak szinte mind- készítettem, miután az ebéd egyikét megszegheti egy rend- után két autóval már elmentek őr, ha az elengedhetetlen a a rendőrök” - írta a Sme napi­munkavégzése során. A tapasz- lapnak a fotók szerzője. A fény- talat viszont azt mutatja, hogy képek a napilap honlapján je- az egyenruhások nemegyszer lentek meg. Petra Hrášková, a visszaélnek ezzel a törvény adta Pozsonyi Kerületi Rendőrkapi- lehetőséggel. Főként olyankor, tányság szóvivője sajnálatosnak amikor ebédelni járnak, vagy nevezte, hogy a felvételeket épp valamilyen elintéznivaló- anélkül közölték, hogy erről tá­juk van munkaidőben. Erről ta- jékoztatták volna a rendőrsé- núskodnak azok a fényképek, get. „Mivel jelenleg nem tudjuk, amelyeket a múlt hét végén ké- milyen okból parkoltak ott, s szített több állampolgár. Az mikor, bővebben nem kom- egyik képen látni, amint három mentálhatjuk az esetet. Ha nem rendőrautó egy kínai étterem volt okuk ott parkolni, ugyan- előtt parkolt. A szemtanúk sze- olyan bírságot fognak kapni, rint az egyenruhások ebédre mint bármelyik más sza- álltak meg, gyalogosoknak el- bálysértő” - nyilatkozta érdek­különített zónába hajtottak, s a lődésünkre a szóvivő, (dp) Ha éhesek, bárhol leparkolnak (Fotó: sme.sk) A szövevényes foügyészválasztás története valószínűleg csak márciusban juthat nyugvópontra Hónapokig húzódhat Čentéš ügye Pozsony. A Smer új főügy­észt akar, ám talán nem lesz jelöltje, így legköze­lebb márciusban ejthetik meg a választást. Jozef Čentéš közben az utolsó szalmaszálba is kapasz-. kodva harcol igazáért. MÓZES SZABOLCS Jelenleg két szálon fut a több mint két éve tartó főügyész-vá­lasztási szappanopera. Az egyik a politikai, a másik az al­kotmányos szál. A döntés a Smer kezében van, ám addig nem léphet, amíg nem talál igazán elfogadható jelöltet. Vég nélküli pereskedés Múlt héten Jozef Čentéš meg­választott, ám ki nem nevezett főügyész csatát nyert az Alkot­mánybíróságon (AB), ám hábo­rút még nem. A testület „ellenzéki” tanácsa elfogadta fellebbezését, és új tanács kezé­be adta annak a kérdésnek az el­döntését, hogy az államfő meg- sértette-e az alkotmányt Čentéš kinevezésének elutasításával. Az ügyben döntő szenátusban többségben vannak az „ellen­zéki” alkotmánybírák, ám még így sem biztos, hogy Čentéš kö­zelebb jut kinevezéséhez. Egy­részt az új tanács összetételét a per másik érintettje, az elnök is megtámadhatja. Másrészt, s fő­ként, ha az AB úgy is döntene, hogy Ivan Gašparovičnak a fő­ügyészi kinevezést elutasító in­dokai nem állj ák meg a helyüket, a labda csak visszapattanna az elnök térfelére. Az államfőt a döntés nem kötelezné Čentéš kinevezésére, ezt ismét elutasít­hatná, „csak” új, az alkotmányos kritériumoknak megfelelő in­doklással kellene ezt megtennie. Ha erre sor kerülne, Čentéš is­mét megtámadhatná az elnöki döntést az Alkotmánybírósá­gon, s a történet kezdődhetne elölről - s folytatódna mindad­dig, míg az egyik fél meg nem unná. Vagy amíg olyan tanács nem kapná meg az ügyet, mely Gašparovičpártján áll, s elutasít­ja Čentéš fellebbezését - ez eset­ben már nem lenne több jogor­voslati lehetőség. Ebből is lát­szik, hogy a „majdnem fő­ügyész” kinevezésének esélyei a múlt heti döntést követően sem letteksokkal nagyobbak. A Smer dönt A történetet a Smer zárhatná le gyorsan - ha közben új fő­ügyészt választana, melyet az államfő „postafordultával” ki­nevezne. Eredetileg ez volt Fi- cóék célja, ám a posztra kisze­melt Jaromír Čižnár mindaddig nem akaija jelöltetni magát, amíg az Alkotmánybíróság nem hoz legalább előzetes ítéletet. Az AB-nek ugyanis először arról kell döntenie, hogy a végleges ítélet kihirdetéséig előzetes ha­tározatban megtiltja-e a parla­mentnek a főügyészválasztás megismétlését. Ez egyébként jelzésértékű lesz, ha a szenátus nem rendeli el, akkor Čentéš valószínűleg elveszti az ügyet, fordított esetben viszont jó esé­lye van a győzelemre. Čižnár - és vele a Smer-ffakció - erre az előzetes döntésre vár, ám szinte biztos, hogy ezzel kifutnak a je­löltállítási határidőből. Ezt Pa­vol Paška házelnök eredetüeg január 18-ára írta ki, ám később 29-ére tolta ki. Az AB még azt sem határozta meg, ki lesz a Čentéš-beadvány előadó bírója, erről várhatóan csak szerdán születik döntés. Paška elvileg egy-két héttel még kijjebb tol­hatná a jelöltállítási határidőt, mivel a parlament holnap kez­dődő ülése február közepéig el­tart. Ha ezen az ülésen nem szavaznak a főügyészről, leg­közelebb március közepén vá­laszthatják meg a képviselők. Bizonytalan a jobboldali szavazók között népszerű Radoslav Procházka KDH-s képviselő sorsa Folytatódik az ellenzék további aprózódása MÓZES SZABOLCS Besztercebánya. Radoslav Procházka többet nem indul a KDH színeiben, s valószínűleg kilép a pártból és annak parla­menti frakciójából is. Ezzel újabb húzónevet veszthet a párt. Procházka az MVK friss felmérése szerint a KDH legnépszerűbb politikusa (5,5%), megelőzve a pártelnök Ján Figeft (5,2%) is. Procházka tavaly nyáron, Dániel Lipšic tá­vozása után mutatta be Alfa nevű programját, melyet a szakértők is nagyrészt pozitívan értékeltek. Ezzel akarta megre­formálni belülről a pártot, mi­után a KDH regionális struktú­ráiban nem tudott előretörni. A párt hétvégén Besztercebányán ülésezett Országos Tanácsa vi­szont nem kért az Alfából, ezt követően Procházka bejelentet­te szakítását a párttal. Ezzel mind pártja, mind a várhatóan távozó politikus nehéz helyzet­be kerül. A KDH népszerűsége Lipšic távozása következtében már csökkent, egyes mérések szerint 5-7% közé tehető, Proc­házka lelépésével pedig főként a városi választói bázisa inoghat meg. A párt egyben egy maga­san szakképzett, a médiában gyakran megnyilvánuló arcot vesztei. Másrészt Procházka is lég­üres térbe kerülhet. Saját pártot aligha fog alapítani - jobbközép pártokból már így is túlkínálat mutatkozik, és nincs is körülöt­te csapat -, s kérdéses, melyik párthoz csatlakozna. Elképze­léseihez legközelebb az Új Többség (Nova) állna, ám Lipšicék távozása után azt nyi­latkozta, nem akar hozzájuk csatlakozni, sőt, még bírálta is őket, mert szerinte a KDH-t be­lülről kellene megreformálni. Akik korábban távoztak a KDH-ból 2008 - Vladimír Palkó (alelnök), František Mikloško, Pavol Minárik, Rudolf Bauer 2011 - Andrej Ďurkovský 2012 - Daniel Lipšic, Jana Žitňanská (alelnökök) „Elég skizofrén pozíció. Valójá­ban nincs választási lehetősége. Azt, amit elméletileg létrehoz­hatna, már megalapította Lipšic” - kommentálta a szom­bati döntést Sámuel Abrahám politológus a TASR-nek. Az alkotmányjogász, egye­temi docens Procházkát Lipšic hozta a KDH-ba a 2010-es vá­lasztások előtt, később fokoza­tosan a párt egyik legnép­szerűbb politikusa lett. Az utóbbi években több ismert po­litikus is távozott a mozgalom­ból, ám mindeddig meg tudta tartani 8% körüli támogatott­ságát. A felmérések szerint a KDH stabil pozícióját már Lipšicék távozása is megingat­ta. A pártból fokozatosan kies­tek az új arcok. Ján Figeľ 2009-es pártelnökké választá­sakor három új alelnököt hozott magával. Jana Žitňanská Lipšiccel együtt azóta új pártot alapított, Anton Marcinčint ta­valy már nem is indították a vá­lasztásokon, sőt, az új pénz­ügyminiszter tanácsadója lett. A harmadik egykori új arc, Ivan Uhliarik népszerűségét egész­ségügyi miniszteri ténykedése tépázta meg. A tavalyi parlamenti választá­Nem erről álmodott. Radoslav Procházka dinamizálni szerette volna a KDH-t, de a pártja nem kért belőle. (SITA-felvétel) sokon Procházka a 4. legtöbb preferenciaszavazatot szerezte (20,9%). A tavalyi első ötből hárman már nincsenek a KDH- ban: Lipšic (1.), Procházka (4.) és Žitňanská (5.). A Magyar Közösség Pártja szerint a független jelöltek révén több magyar kerülhet pozícióba Függetlenek felkarolása a megyei választásokon ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Párton kívüli, füg­getlenjelölteket is hajlandó len­ne támogatni a megyei választá­sokon az MKP. Szombaton ülé­sezett a párt Országos Tanácsa, nyilatkozatuk szerint a függet­lenek elősegíthetik, hogy minél több magyar kerüljön a megyei önkormányzatokba. Az ötlet nem új, mondta lapunknak Szi­geti László. ,A parlamenti vá­lasztásokon is alkalmaztuk ezt. Abban az esetben, ha a járások úgy döntenek, hogy a lehetséges mandátumokat nem csak párt­emberekkel töltik fel, akkor erre lehetőségük van” - magyarázta az OT elnöke. Szigeti szerint leg­inkább ott jöhetnek szóba a füg­getlenek, ahol a konkurens párt­tal (elsősorban a Híddal) való egyeztetés nem hoz eredményt, és nem tudnak megegyezni a lis­tára kerülő nevekről. Hogy va­lamelyik járásban konkrétan felmerült volna ilyen igény, ar­ról nem tud. „Célunk, hogy min­den megyében és járásban olyan megállapodás szülessék, amely lehetővé teszi a legtöbb magyar bejutását a megyei önkor­mányzatokba” - szól az OT nyi­latkozata. Az eddigi egyezteté­sek nem mindig tükrözték ezt a hozzáállást az MKP részéről, véli Bastmák Tibor, a Híd Nyitra megyei elnöke. Bastmák cso­dálkozik azon, hogy az MKP el­nöksége azt javasolta a régiók­nak, hogy azokban a körzetek­ben, ahol a magyarság aránya 50 százalék feletti, egyedül indul­jon a párt. .Azokban a járások­ban, ahol biztosak a sikerükben, ott nem hajlandók senkivel kö­zösködni, csak a saját érdekeiket nézik. Ahol viszont nem biztos a győzelmük, vagy pontosabban biztos a vereség, ott szívesen fo­gadják mások segítségéti’ - véle­kedik Bastmák. Szerinte a ma­gyar többségű területeken is kö­zösen kellene indulniuk a biztos siker érdekében, (vps)

Next

/
Thumbnails
Contents