Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-26 / 22. szám, szombat
18 INTERJÚ PRESSZÓ 2013. JANUAR 26. www.ujszo.com Démonok és Megnyerő egyéniség. Közvetlen, természetes, figyelmes. Mély hangja meghódít minden nőt, hát még a szeme, amelyben különös szikra csillog. „Korán” reggel lévén fáradtabban pislog - néhány perccel korábban érkeztem, mint ahogy megbeszéltük, még nem volt ideje reggelizni. Éjjel kicsit elengedte magát, de egy kávé kedvenc pozsonyi fogadójában máris felfrissíti. Marko Igonda szívesen kezd a beszélgetésbe. Előző nap volt a Szeress vagy menj el! című új szlovák film bemutatója, amelyben övé a férfi főszerep. E lőször láttam a filmet, s kellemesen meglepett, kitűnő a rendezői, az operatőri munka, jók a színészi alakítások, az egész környezet, amelyben a film játszódik. Nekem a ma egyre népszerűbb, érzelmekkel teli finn filmeket juttatja eszembe. Kellemesen simogatja az ember lelkét, ha a forgatás végén jó a benyomása. Mert ekkor már, bármennyire szeretne, nem tud változtatni. Tény, hogy színpadon a következő alkalommal másként játszhatok, ezért jó iskola számomra a film. Nem úgy tekintek magamra, mint Marko Igondára, hanem azt a figurát figyelem, akit alakítok, igyekszem felfedezni, mit lehetne még rajta csiszolni, mit túloztam el, mit vettem el tőle, miben lehettem volna pontosabb. Minden filmem tanulmány, mindegyiket kielemzem, s levonom belőle a tanulságokat, hogy előbbre léphessek. Az, hogy megítéljük, mi a jó, s mit csináltunk rosszul, az élet minden területén fontos, nem csak a színészetben. így igaz. Minden szerep alázatot követel, mindegyikben a nulláról indul az ember, s bár betanulja a szöveget, mindig az adott pillanat a döntő. A pillanat csodája. A felesége, Hanka Sevčíková, aki ugyancsak színésznő, látta a filmet? Nem, előadása volt Prágában, a Nemzetiben. A szüleim voltak itt. A mama, aki néhány éve komoly beteg, hogy érzi magát? Hadd kopogjam le, most nincs probléma. Hanka a legszigorúbb bírálója? Azoktól, akik a legközelebb állnak hozzánk, elvárjuk, hogy őszinték legyenek. Egyetértek. Nincs miért és nem is szabad alakoskodni, ez borzasztóan árt az embernek. Hanka pontosan tudja, mit, hogyan és miért. Igaz, az ő meglátása nem mindig egyezik az enyémmel, de épp ez a jó. O nagyon precízen nevezi meg a dolgokat, ezt szeretem benne. Szeretem, ha egy nő intelligens, képes megfogalmazni a fi Iraméi kapcsolatos legfontosabb részleteket, legyenek azok az adott korra jellemzők, történelmi vonatkozásúak vagy a kosztümökkel, a műfajjal kapcsolatosak. Sokszor rákérdez, miért úgy oldottam meg a helyzetet, ha szerinte másképp kellett volna. Fordítva is működik? Hanka praktikusan nevezi meg a dolgokat, azt, amit lát. Én mélyebbre hatolok, ésszerűen keresem a jobb megoldást. Én a szerepből indulok ki, Hanka meg abból, amit lát. Ez nem csak férfi vagy női látásmód? Nem, egyéni megítélés. Sokszor választottam olyan szerepet, amelynek látszólag nem volt esélye a sikerre, de érdekes volt. Az egyetemen fantasztikus dolgokat csináltunk, ráadásul olyan tanárok formáltak bennünket, mint Peter Mikulík, Juraj Slezáček, Emil Horváth. Slezáček nem győzött azon sajnálkozni, hogy elment Prágába. Sokat töprengtem, nem ment könnyen, mert akkor kerültem a Nemzetibe, amikor ő volt az igazgató. Ráadásul még a tanárom is volt, nem volt merszem a szemébe nézni. Amikor ideiglenesen Huba került a helyébe, neki elő mertem rukkolni azzal, hogy elmegyek. Egyébként is ennyire kötődik bizonyos emberekhez? Jézusom, nagyon! Olyan emberekhez, akik valami módon közel kerültek hozzám. Nincsenek sokan, de ők változtatták meg az életemet. Ha válaszúdhoz érkeztem, jelen voltak. Még ha nem beszéltünk is sokszor, létükkel segítettek a helyes döntésben. Ha válaszúthoz érünk, ismereden előtt állunk, arra kényszerülünk, hogy kockáztassunk. Marko Igonda egy ígéretes karriert dobott el azért, hogy - egy kicsit megmásítva az mozikba került film címét - „szeress, és én követlek”. Elment Prágába, nem tartva attól, hogy a kezdeti akadályok megmételyezhetik a kapcsolatot? Lelkileg nagyon nehéz egy ilyen helyzet. Bevallom, óriási problémák vártak rám. Az eszem azt mondatta velem, hogy ez az egyeden megoldás, nem ülhetek két széken, föl kell szállnom a vonatra, mennem kell. Pozsonyban a legrangosabb intézmény tagja voltam, ott már beindult valami, Prágába költözve mindezt eldobtam, s nem ment simán, egy rövid időre el is szálltam. A szüleim húzták meg a vészféket, Archívum és JOJ/Marián Öatko) .válaszutak
