Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-25 / 21. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 25. Sport 21 Ha a Dakar-rali szervezői betartották volna a szabályokat, harmadik helyen végezhetett volna a szlovák Ivan Jakeš „Az utolsó két nap nagyon nehéz volt” OROSKY TAMÁS Ivan Jakeš negyedikként fejezte be az idei Dakar- ralit, minden idők leg­jobb szlovák eredményét elérve a sivatagi versen­gésen. A Štefan Svitko tavalyi ötödik helyét is felülmúló sikerhez Jakeš szerint a jó csapat, egy kis szerencse és az kel­lett, hogy tiszta fejjel tu­dott gondolkodni. A 39 éves motoros hazaérke­zése után készséggel állt a sajtó rendelkezésére. szabályosnak tekintett időha­tár után. Úgy gondolom, éppen azért tették meg ezt, mert Ló- pez így leszorult volna a dobo­góról, holott korábban kisebb dolgok miatt is lefújtak szaka­szokat vagy változtattak az út­vonalon. Hatodszor indult a Daka­ron, de eddig csak egyszer, 2009-ben tudott végigmenni a ralin, amikor 43. lett. Mi­lyen taktikával indult az idei versenyre? Azt beszéltük meg a csapat­tal, hogy az elején igyekszem nem túlpörögni, megpróbálok egy normál tempót menni, majd kb. fél távnál egy kicsit megnyomom. Ezt pontosan így is sikerült kivitelezni. A 8-9. szakasz után, az összetettbeli negyedik pozícóban már érez­tem, hogy tudom tartani az él­menőket, akkor már sajnáltam volna, ha máshogy végződött volna a történet. A11-12. nap­tól már csak a motorra vigyáz­tam. Mi jutott eszébe, amikor közel 44 órányi motorozás, két hét után negyedikként ért be a chilei célba? El sem hittem... Az utolsó két nap nagyon nehéz volt lelkileg, én nem is bíztam benne, hogy a KTM-em végigbírja a strapát. A célban óriási örömet éreztem, egy kis ideig eltartott, hogy föl­fogjam, mi is történt, el is sír­tam magam. Csodálatos volt. Hat év múltán, öt esztendőnyi sikertelenséggel a hátam mö­gött úgy éreztem, megérte a sok küszködés. A4. helyért járó szobrocskával már Pozsonyban (SITA-felvétel Az utolsó szakaszon fejet­lenség uralkodott, különféle hírek érkeztek arról, hogy a chilei López megelőzte-e önt vagy sem. Mi történt ponto­san? Sokáig azt fontolgatták, hogy törlik ezt az etapot, mert rettentően alacsony felhőzet és köd volt, a helikopterek nem szánhattak föl. López ekkor mögöttem állt összetettben, mert 15 perces büntetést ka­pott motorcseréért. Sajnos az­tán mégis elengedték a me­zőnyt, 1 óra 45 perccel a még A homok mellett a megáradt folyókkal is meg kellett küzdenie Jakesnek (TASR/AP-felvétel Volt olyan pontja a ralinak, amikor úgy tűnt, hogy ennyi volt, és nincs tovább, fel kell adnia a versenyt? A harmadik nap volt egy fé­lelmetes esésem, amikor pad­lógázzal haladva minden elő­zetes jel nélkül szinte ledobott magáról a motor. Nem volt egyszerű összeszednem ma­gam, elvesztettem a szemüve­gem, ráadásul ellenkező irány­ban indultam tovább, és csak a szembeérkező spanyol Joan Barreda igazított útba. Szeren­csére nekem és a motornak sem esett komolyabb baja, aztán már nem voltak nagy problé­mák. Összesen négyszer estem, ami abszolút minimumnak számít a Dakaron. Meg tudja erősíteni, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően az első 3-4 sza­kasz volt a legnezebb? A szervezők mindig igye­keznek nagyon igényes szaka­szokat kialakítani a Dakar ele­jére, hogy elváljon a búza a korpától, mert nekik az a legegyszerűbb, ha minél töb­ben kiesnek. Ha a verseny felé­ig kevesen búcsúznak, akkor nagyon lassan tud csak halad­ni a konvoj az egyes állomások között, és egész a rali végéig sok gondjuk van a rendezők­nek. Ezért próbálják „megtisz­títani” a terepet. Három, szintén KTM-es motoros végzett ön előtt (Despres, Faria, López), akik óriási költségvetésre, nagy apparátusra, gyári háttérre támaszkodhattak, ezzel szemben az ön motorja szin­te a gyártósorról került a si­vatagba. Azért mi is erre a viadalra készültünk egész évben, még ha szerényebb körülmények között is. Amikor alapjában sík jellegű volt egy-egy sza­kasz, akkor meg kellett bé- kélnem azzal, hogy nincs esé­lyem elérni az ő tempójukat. Viszont voltak olyan etapok, ahol a jó navigáció számított. Vetélytársaim bolyongtak, mert nagyon gyorsan akartak menni, keveset gondolkodtak, nekem ellenben ez volt az erősségem. A folyókkal öve­zett szakaszokon hoztam be mindig a lemaradásom, amit a többiek azzal nyertek, hogy 20 km/h-val nagyobb volt a csúcssebességük. A KTM-nél pedig biztosan elgondolkod­nak azon, hogy ha nekem egy ilyen eredményre elég egy szerelő és egy edző - akikkel egyébként szuper csapatot al­kotunk -, akkor a topverseny­zőiknek szükséges-e 4-4 sze­relő és 12 millió eurós költ­ségvetés. Már foglalkoztatja a jövő évi Dakar? A 2014-es ralival kapcsola­tos dolgokat majd csak ké­sőbb kezdjük el tervezni, elő­ször még az ideihez kötődő kötelezettségeket kell letudni. Majd meglátjuk, mi lesz, de az időt úgy kell kihasználni, hogy az eredmény még jobb legyen jövőre. A focista szándékosan megrúgta a labdaszedőt Hazard elvesztette a fejét SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY MT1-JELENTÉS Swansea. Bocsánatot kért attól a labdaszedőtől Eden Ha­zard, a Chelsea légiósa, akit szándékosan megrúgott a Swansea City elleni angol Li­gakupa-elődöntőben. A vissza­vágó 79. percében a belga játé­kos szerette volna gyorsan visszaadni a labdát a hazaiak kapusának, ám a labdaszedő fiú - aki a Swansea igazgatójá­nak, Martin Morgannek a fia - elvette előle, majd ráfeküdt. ■ Kézilabda FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG, Spanyolország, elődön­tők - 19.00: Spanyolország-Szlovénia; 21.30: Dánia-Horvátország. ■ Műkorcsolya EURÓPA-BAJNOKSÁG, Zágráb -10.45: női rövid- program; 18.30: jégtánc, kűr. Hazard ekkor rúgta oldalba a fiút. A bíró kiállította a magáról megfeledkezett futballistát, akire várhatóan minimum há­rom mérkőzésre szóló eltiltás is vár. Hazard a lefújás után a Chelsea öltözőjében bocsána­tot kért, és elmondta, a fiú is bocsánatot kért tőle, ezzel pe­dig lezártnak tekinti az ügyet. A Swansea idegenben 2:0-ra nyert, otthon pedig tartotta a gól nélküli döntetlent, így to­vábbjutott a IV. ligás Bradford City elleni fináléba. ■ Labdarúgás AFRIKA-KUPA, 2. forduló, C csoport - 16.00: Zambia-Nigéria; 19.00: Burkina Faso- Etiópia. ■ Jégkorong TIPSP0RT EXTRALIGA, 42. forduló -17.00: Žilina- Piešfany, Nitra-Košice, Mountfield Martin-Skalica; 17.30: Trenčín-Poprad; 18.00: B. Bystrica-Zvolen. Wijk aan Zeeben a hajrához közeledik 2013 első szuper- nagymester-versenye. Az utób­bi időben már túl meglepő Carlsen-dominanciát látha­tunk a versenyen. A norvég vi­lágelső három fordulóval a vi­adal vége előtt másfél pontos előnnyel vezet Anand, Áronján és Nakamura előtt. A többiek érthetően még távolabbról kö­vetik a sakkozás jelenlegi me­gasztárját. Nézzünk egy szép játszmát Lékó Pétertől: Nimzoindiai védelem Világos: Szokolov - Sötét: Lékó l.d4 Hf6 2x4 e6 3.Hc3 Fb4 4.e3 0-0 5.Fd3 c5 6.Hf3 d5 7.0-0 cxd4 8.exd4 dxc4 9.Fxc4 bő 10.Fg5 Fb7 11.Bel hő! (Lékó Péter újítása. Az isztambuli sakkolimpián fájó vereséget szenvedett ebben a változatban Arkadij Naiditsch ellen 11...HCŐ után.) 12.Fh4 Hcő 13.Fd3 Fe7 14.Fbl Bc8 15.Bel Hh5! (Ez az egész sötét koncep­ciónak az alapeszméje.) 16.Vc2 gő 17.Bxeő!? Hf4! (Lékó Péter a parti után elismerte, hogy ez az állás még házi elemzés volt, és tudott róla, hogy ebben a pozíci­óban jelentős előnye van a szá­mítógép értékelése szerint.) 18.Bxe7 Hxe7 19.Vd2 g5 20.He5 Hegő 21.Hxg6 (21.Fxg6 fxgő 22.Fg3 Hxg2 23.Vc2 Ve8! után szintén sötét fokozatosan stabilizálná az állását.) 21...fxgő 22.Fg3 Hxg2 23.Vc2 Vfő 24.Fe5 Vf7 25.a3 Hh4 2ő.Fa2 Vxa2! és világos feladta, mert 27.Hxa2-re Hf3+ 28.KÍ1 Bxc2 29.Bxc2 Faő+ 30.Kg2Hel + nyert volna. 2833. fejtörő Világos indul, és három lé­pésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kc3, Be8, Ff8, gy.: b2, c4, d4 (6 báb). Sötét: Ka4, Va7, Hg3 és h8 gy.:cő (5 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu­rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorso­lunk ki. Beküldési határidő - a 2830., a 2831. és 2832. fejtörőkkel együtt-2013. február 4. SPORTMENU ■ Labdarúgás AFRIKA-KUPA, Dél-afrikai Köztársaság - A csoport, 2. forduló: Marokkó-Zöld-foki Köztársaság 1:1, g.: El Arabi (78.), ill. Platini (36.). Az állás: 1. Dél-afrikai Köztársaság 4 pont, 2. Zöld-foki Köztársaság és Ma- rokkó2(1:1), 4. Angolai. B csoport, 2. forduló: Ghána-Mali 1:0, g.: Wakaso (38., 11-esből). ANGLIA, 19. forduló: Arsenal-West Ham United 5:1, g.: Podolski (22.), Giroud (47., 57.), Cazorla (53), Walcott (54), ill. Collison (18.). ANGOL LIGAKUPA, elődöntő, visszavágó: Swan- sea-Chelsea 0:0 -az első meccsen: 2:0, tj.: Swansea. OLASZ KUPA, elődöntő, első mérkőzés: AS Roma-lntemazionale 2:1. SPANYOL KIRÁLY-KUPA, negyeddönfő, visszavá­gók: FC Valencia-Real Madrid 1:1 -azelső meccsen: 0:2, tj.. Real Madrid; FC Sevilla-Real Zaragoza 4:0 - 0:0, tj.: Sevilla. ELŐKÉSZÜLETI MECCSEK: FC Nitra—Spartak Vráble 8:0 (5:0), g.: Kaspŕák, Moravčík, Dubeň, Šimonek 2, Cleber 2, Kinček; FC Nltra-Šamorín 4:0, g.: Šimončič, Kevin 2, Benčík. ■ Tenisz AUSTRALIAN OPEN - félti egyes, elődöntő: Djoko- vics (szerb, 1 ,)-Ferrer (spanyol, 4.) 6:2,6:2,6:1. Női egyes, elődöntő: Azarenka (fehérorosz, 1.)- Stephens (amerikai, 29.) 6:1, 6:4; Li (kínai, 6.)-Sa- rapova (orosz, 2.) 6:2,6:2. ■ Kézilabda FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG, Spanyolország - ne­gyeddöntők: Dánia-Magyarország 28:26 (18:11), legeredményesebb dánok: Lindberg 10/2, Eggert 5/1, Toft-Hansen 3, Sondergaard 3; magyar góldo­bók: Nagy L. 8, Nagy K. 4, Császár 4/3, Harsányi 4/2, Mocsai 2, Lékai 2, Szöllősi 1, Iváncsik 1. Horvátország-Franciaország 30:23 (13:12), Szlo- vénia-Oroszország 28:27 (14:13), Spanyolország- Németország 28:24 (12:14). NŐK, WHIL -15. forduló: Nitra-Partizánske 24:30 (12:18), legeredményesebbek: Sýkorová 6, Ďurech- ová 5, ill. Minárčiková 10, Šáteková 7. 17. forduló: Zlín-Most 21:29 (9:14), Nudni, Šviráková 5-5, ill. Beňušková 10/4. ■ Műkorcsolya EURÚPA-BAJNOKSÁG, Zágráb - páros, rövidprog­ram: 1. Tatyjana Voloszozsar, Makszim Trankov (orosz) 73,23 pont; 2. Aliona Savchenko, Robin Szol- kowy (német) 70,21; Stefánia Berton, Ondrej Hota- rek (olasz) 64,28. Férfiak, rövidprogram: 1. Florent Amodio (francia) 89,82; 2. Javier Fernandez (spanyol) 88,80; 3. Brian Joubert (francia) 83,93. I Kosárlabda NBA: Charlotte-Atlanta 92:104, Miami-Toronto 123:116 - hosszabbítás után, Chicago-Detroit 85:82, Memphis-LA Lakers 106:93, Houston -Denver 95:105, Minnesota-Brooklyn 83:91, San Antonio-New Orleans 106:102, Utah-Washington 92:88, Sacramento-Phöenix 96:106, Portland -Indiana 100:80, Golden State-Oklahoma 104:99. FÉRFI EXTRALIGA, 29. forduló: Handlová-Komárno 82:91 (18:25,23:24,19:20,22:22), legeredménye­sebbek: Crimmins 26, Vido 22, ill. Thompson 21, Soška 16, Lowe 13; Inter Bratislava-Spišská Nová Ves87:92(16:11,16:23,22:26,21:15-12:17), M. Rančík23, Kyles 18, Sedmák 17, ill. Acker 31, Mandic 19; Levice-Svit 84:81 (29:28,21:10,13:25,21:18), Kemp 20, Fields 19, Simmons 14, ill. George 24, S. Smith 18, McNeal 10; Banská Bystrica-Nitra 94:82 (24:18,20:22,24:16,26:26), Smajlagic 20, Gavran 16, ill. Geiger 24, Cadot 18. NŰIEUR0LIGA, 11. forduló - B csoport: Targoviste (román)-Euroleasing Sopron 57:65; A csoport: Tar­sus (török)-Győr 81:70. NŐI EUR0KUPA, negyeddöntő, visszavágó: Nantes Reze-MBK Ružomberok 57:79 (34:41) - az első meccsen. 56:51, tj.: Ružomberok. I Röplabda NŐI EXTRALIGA, az H0. helyért: COP Nitra-UKF Nitra 1:3. ■ Sportfogadás A TOTÓ 4. heti 1. fordulójának helyes tipposzlopa: X, 1, X, 1, X, 1,1, X, X, 1,1, X, 1 - X. NYEREMÉNYEK: telitalálatos szelvény nem volt. A13 találatosok 823 295, a 12 találatosok 47 500, a 11 találatosok 5665, a 10 találatosok 1690 forintot érnek. GÚLT0TÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatosokra 1725 forintot fizetnek. KENŐ: 3,10,11,15,20,21,25,27,38,50,51,53,54, 60,65,67,68,71,73,75. Kenő plusz-szám: 20. Péntekjanuár 25. Francia futball-liga: 33013. Va- lenciennes- Lyon3,04- 3,06-2,3-1,53-1,31-1,31. Foci Bundesliga: 33014. Dortmund-Nürnberg 1,2- 5,97-12,26-0-4,01-1,1.

Next

/
Thumbnails
Contents