Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-03 / 2. szám, csütörtök

14 Utazás ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 3. www.ujszo.com UTAZÁSI HÍREK Nem akarnak a repülőn netezni A Qantas bejelentette, hogy Airbus A380-as gépein - az ér­deklődés hiánya miatt - egyelőre szünetelteti az idén márci­usban bevezetett internetes szolgáltatást - írja hírlevelében a TTG Hungary. Az ausztrál nemzeti légitársaság elsőként a Londonba és Los Angelesbe közlekedő járatain tette lehető­vé, hogy az utasok repülés közben wifihozzáféréssel hasz­nálhassák a fedélzetre felvitt elektronikus eszközeiket. A próbaidőszakról készített felmérés azonban lesújtó ered­ménnyel zárult, mivel a Qantas szerint mindössze az utasok öt százaléka vette igénybe a most leállított szolgáltatást. Mindez azért is érthetetlen, mivel szakmai elemzők egybe­hangzó véleménye szerint 2015-re már a világ légitársasága­inak több mint egyharmada szereli fel flottáját vezeték nél­küli internettel, és a repülőgépek fedélzetén nyújtott wifi szolgáltatások az évtized közepétől akár már hasznot is ter­melhetnek. Bár az legalább négy-öt évbe is beletelhet, hogy az ezzel kapcsolatos beruházások költségei megtérüljenek, de ezt követően már a rendszerek akár szerény mértékű pro­fitot is termelhetnek majd. Krumplival tesztel a Boeing Kilencven mázsa krumpli közreműködésével tesztelte az amerikai Boeing repülőgépgyár a drót nélküli internetes kapcsolatot repülés közben. A krumplik passzívan működtek közre, ők voltak az utasok. A nagyobb légitársa­ságok már jó ideje szolgálnak utasaiknak sok járatukon ne- tezési lehetőséggel, ám a kapcsolat akadozó. Hogy tökéle­tesítsék a szolgáltatást, a Boeing chicagói mérnökei próba­repüléseken igyekeztek felmérni a gyenge pontokat a gé­peken. Ehhez telt házas utastérre volt szükségük, csakhogy mégse kérhették seregnyi embertől, hogy napokon át ücsö­rögjön moccanás nélkül, míg méricskélnek. Ezért esett a krumplira a választás. A gumók magas nedvességtartal­muknál fogva az emberi testhez hasonlóan nyelik el és ve­rik vissza a rádióhullámokat, így remek légi utasok lettek. A burgonya amúgy versenyben nyerte el a kitüntető megbíza­tást, 14 más zöldséget és gyümölcsöt utasított maga mögé. A Boeing összesen 9 tonna krumplit vásárolt a netteszthez. A fáradozás nyomán végrehajtott térerőjavulásnak kö­szönhetően immár három Boeing-gépen jobb a wifijel: a 777-es, a 747-8-as és a 787-es repülőkön. X S r A budapesti repülőtér csarnoka (Képarchívum) Ingyen wifi a budapesti reptéren A budapesti repülőtér teljes induló utasforgalmi terüle­tén elérhetővé vált a vezeték nélküli internetkapcsolat az utasok számára. A 2A és a 2B terminál indulási szint­jén, valamint a SkyCourtban mostantól ingyenes inter­netelérést biztosít a Budapest Airport - közölte a Turiz­mus Online-nal a reptér. Ezzel összesen több tízezer négyzetméteren vált elérhetővé a wifi szolgáltatás a bu­dapesti repülőtéren. Mostantól érdemes lesz a telefo­nokkal, laptopokkal és táblagépekkel a repülőtéren is keresni az internetet, a bud:free wifi és a bud:skycourt free névre keresztelt hálózatokon ingyenes szolgáltatást nyújt a Budapest Airport az utasok számára. A kiválasz­tott hálózaton egy, a reptér által üzemeltetett honlap tölt be, amelyen a felhasználási feltételeket elfogadva két óráig akár megszakítás nélkül intemetezhet a fel­használó. Ez egy utazás alkalmával bőven elegendő, a terminálokon várakozással eltöltött idő átlagosan alig több mint egy óra. A fejlesztés egyelőre csak az elutazó utasok útvonalain és váróhelyiségeiben elérhető, tapasz­talatok szerint az érkező utasok a lehető legkevesebb időt töltik a repülőtéren. (TTG, MTI) New York a csúcson. Az amerikai nagyvárosban tavaly 52 millió turista fordult meg - 41 millió belföldi mellett 11 millió külföld­ről érkezett. Az évtizedek óta roppant népszerű metropolis 2012-es statisztikái szerint a látogatók száma 2,2 százalékkal nőtt, és fo­lyamatosan emelkedik a turizmusból származó bevétel is: ez tavaly közvetve és közvetlenül 55 milliárd dollárt tett ki. E hatalmas összegből 37 milliárd folyt be a turisták költekezéséből-kiadásaiból. A bevételek jelentős részét a szállodaszektor adja: a város 91 500 szállodai szobájának értékesítéséből 504 millió dolláros adóbevétel származott a varosnak. A foglaltsági adatok is roppant ked­vezőek: egész éves átlagban 87 százalékot tettek ki. A hazai és külföldi látogatók együttesen 29 millió vendégéjszakát töltöttek a Nagy Alma szállodáiban - ezzel New York őrzi első helyét a legnépszerűbb amerikai turisztikai célpontok között. A szektorban - be­leértve az éttermeket, kávézókat, szórakozóhelyeket és múzeumokat is - 356 ezer embert foglalkoztatnak, akiknek átlagkeresete évi 52 ezer USA dollár volt 2012-ben. (Képarchívum) Az érdeklődőknek a kiolthatatlan kalandvágy mellett nem árt, ha a pénztárcájuk sem üres Legénybúcsú az Északi-sarkon Egy angol utazási iroda a világon elsőként szervezne legénybúcsúval egybekö­tött utazást az Északi-sark­ra. Az ötnapos túra napon­ta több mint 3300 euróba kerülne. ÖSSZEFOGLALÓ „Egy extrém legénybúcsú azoknak, akik történelmet akarnak írni” - ezzel a szlogen­nel hirdeti minden eddiginél furcsább utazási ajánlatát egy legény- és lánybúcsúk szerve­zésére specializálódott angol cég. A Last Night of Freedom nevet viselő társaság ugyanis nem máshová, mint az Északi- sarkra csábítja a nagy nap előtt álló vőlegényeket és barátai­kat. Bár eddig is sok külföldi helyszínen, például Las Vegas- ba, a spanyol tengerpartra vagy épp Budapesten szerveztek bu­likat, a mostani ajánlatuk min­den eddiginél meghökkentőbb. Az Északi-sark vidéke nem tartozik épp a felkapott turista- célpontok közé, a Telegraph beszámolója szerint évente kö­rülbelül ezer ember fordul meg itt. Ezért az angol cég úgy szá­mol, ez lesz az első alkalom, hogy utazási iroda az Északi­sarkra viszi egy legénybúcsú résztvevőit. Az érdeklődőknek a kiolthatatlan kalandvágy mellett nem árt, ha a pénztár­cájuk sem üres: az extrém, öt­napos utazás ugyanis mintegy 15 ezer angol fontba (18 ezer euró) kerül, fejenként. Ez az összeg magában foglalja a re­pülőjáratokat, egy tapasztalt, sarkvidéki túravezető útmuta­tásait, helikopteres fuvarokat, az ételfogyasztást és a -35 fo­kos hidegnek megfelelő meleg öltözetet. Az út első lépéseként a részt­vevőknek a norvégiai Longye­arbyenbe kell repülniük, ahon­nan helikopterrel viszik őket tovább észak felé. Öt kilomé­terrel a célállomás, vagyis a vi­lág legészakibb pontja előtt te­szik le őket ismét, innen már síelve megy tovább a csoport. Éjszakára tábort vernek, és ka­viár, illetve pezsgő kíséretében kezdődhet az ünneplés. Ezt kö­vetően a csoportot helikopter­rel szállítják vissza Norvégiába. Hogy mekkora sikere lesz ennek az útnak, még nem tud­ni, mindenesetre a cég ügyve­zető igazgatója büszke arra, hogy ehhez fogható utat rajtuk kívül más nem kínál, (o) A látogatók nem hagyhatják el a várost, további útjukat is csak onnan folytathatják Vízummentes utazás Pekingbe és Sanghajba MTl-HÍR Január 1-jétől 72 órás ví­zummentes tartózkodást lép­tetett életbe Peking és Sang­haj 45 ország, köztük Szlová­kia állampolgárai számára. Az intézkedéstől a turizmus fel­lendülését váiják a kínai ható­ságok. Azok, akik egy harmadik or­szágba beutazási engedéllyel és repülőjeggyel rendelkeznek, a pekingi nemzetközi repülőté­ren, valamint a sanghaji Pu- dong és Hongqiao nemzetközi repülőtéren kérvényezhetik a vízum nélküli tranzitot. A külföldi látogatók a 72 órás időszakban nem hagyhat­ják el a várost, további útjukat is csak onnan folytathatják. Az érintetteknek 24 órán belül je­lentkezniük kell a rendőrsé­gen, de a kereskedelmi szál­láshelyen a szállásadó jelenti be őket. Sanghajban egyéb­ként már érvényben volt egy 32 ország állampolgáraira ér­vényes hasonló - 48 órás - ví­zummentességi lehetőség, ezt bővítették most ki. Az intézkedés célja a turizmus ösztönzése - közölte korábban Csi Li-hszia, a külföldiek ki- és belépéséért felelős ellenőrzési szerv helyettes igazgatója. A fő­város ezzel összefüggésben több - két-három napos - turisztikai szolgáltatást kínál majd, és bőví­ti a vámmentes üzletek számát is arepülőtéren. Pekinget évente körülbelül ötmillió külföldi turista keresi fel, és a hatóságok arra számí­tanak, hogy részben az új in­tézkedésnek köszönhetően a következő három évben szá­muk megduplázódik. Az eddigi tapasztalatok szerint a külföldi utazók átlagosan három napot, négy éjszakát töltenek Peking- ben, s nagyjából ezer dollárt, vagyis kétszer annyit költenek, mint a hazai turisták. A térségben Tokió és Szöul a két nagy nemzetközi tranzit­központ, de a szakemberek ar­ra számítanak, hogy Peking is hamarosan felzárkózik mellé­jük. Értesülések szerint több külföldi légitársaság készül pe­kingi megállással növelni csat­lakozójáratainak számát.

Next

/
Thumbnails
Contents