Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-24 / 20. szám, csütörtök

8 Külföld ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 24. www.ujszo.com RÖVIDEN Diszkriminált olasz diákok Róma. A februári vá­lasztásokon nem szavaz­hatnak az Erasmus-ösz- töndíjjal külföldön tanuló olasz diákok-jelentette be a római ügyvezető kor­mány. Huszonötezer fiatal szavazatáról van szó. Kö­zülük csak az szavazhat, aki a saját költségén haza­tér Itáliába. A diákok fel­háborodottan tiltakoznak a döntés ellen, abszurdnak nevezték, hogy az internet korában nem voksolhat­nak online vagy levélben, ahogyan például a külföl­dön szolgáló olasz katonák teszik. Dennis Abbot, az EU oktatási biztosának szóvivője úgy fogalmazott, hogy az olasz döntés el­lentmond az európai diá­kok számára biztosított mobilitásnak. (MTI) 650 ezer menekült Davos. Több mint 650 ezer szíriai hagyta el hazá­ját a Bassár el-Aszad elnök elleni népfelkelés közel két évvel ezelőtti kirobba­nása óta - közölte tegnap Davosban Valerie Amos, az ENSZ humanitárius ak­cióinak vezetője. A török külügyminiszter ugyanitt elmondta, háborús bűn- cselekménynek kellene minősíteni azt, hogy a szí­riai rezsim saját népét bombázza. Törökország­ban eddig 160 ezer mene­kültet helyeztek el 16 tá­borban, 67 ezer menekül­tet pedig török települé­seken szállásoltak el. To­vábbi 10 ezer menekült várakozik a határon, és már építik számukra a 17. tábort is. (MTI) Phenjan fenyegetőzik Phenjan. Nem lesznek többé a Koreai-félsziget atommentesítéséről szóló hatoldalú tárgyalások, és Észak-Korea védelmi cél­ból erősíteni fogja hadere­jét, beleértve nukleáris erejét is - közölte tegnap a phenjani külügyi szóvivő. Az ok: pár órával korábban az ENSZ BT szigorította az ország elleni szankciókat a december 12-i műhold­fellövés miatt. (MTI) Vérfürdő egy mecsetben Bagdad. Legalább 42 ember veszítette életét és 75-en megsebesültek teg­nap Észak-Irakban, Túz- húrmati város síita mecse­tében, egy gyászszertartás alatt elkövetett öngyilkos merényletben. Ez volt az utóbbi fél év legvéresebb terrorcselekménye Irak­ban. (MTI) Teljes a bizonytalanság a kneszetben kialakult patthelyzett miatt - már meg is kezdték a tapogatózó tárgyalásokat Netanjahu vesztett, Jair Lapid az új izraeli sztárpolitikus ÖSSZEFOGLALÓ Az új politikusgeneráció két markáns személyisége: Jair Lapid és Naftali Bennett. Ez utóbbi lapid- nak az ellentéte, Bennett a ciszjordániai zsidó telepesek ügyét támogatja, elutasítja a palesztin ál­lam létrehozásának gondolatát. (TASR/AP-felvételek) Jeruzsálem. Patthelyzet ala­kult ki az új izraeli törvényho­zásban, miután a kneszet jobb- és baloldali tömbjéhez tartozó pártok egyenlő számú mandá­tumra tettek szert az előrehozott választásokon - jelentette be a központi választási bizottság. Hatalmas meglepetésre má­sodik helyen végzett a Jes Arid (Van Jövő) nevű új párt, amelyet a néhai, magyar származású (szabadkai születésű) Tomi La­pid újságíró-politikus fia, a 49 éves Jair Lapid vezet. Akár még kormányfő is lehet belőle, hi­szen az elkövetkező napok poli­tikai alkudozásai döntik el, van- e esélye Netanjahunak arra, hogy ismét ő alakítson kor­mányt. Netanjahu meg Lapid tegnap délutáni nyilatkozatából az derül ki, hogy mindketten a lehető legszélesebb kormány- koalíciót akarják - bár nem fel­tétlenül egymással. A voksok 99,8 százaléka alapján a jobboldali és vallásos pártok tömbje - amelynek élén Benjámin Netanjahu kormány­fő Likud-Jiszráél Béténu vá­lasztási koalíciója áll - ugyan­úgy 60 mandátumot szerzett a 120 tagú kneszetben, mint a baloldali, centrum- és arab pár­tok tömbje. Ezért Jair Lapid máris királycsinálónak érezheti magát. A központi választási bizott­ság ma reggelre fejezi be a kato­nák és a külföldön szavazók kb. 230 ezer szavazatának össze- számlálását, ez hatással lehet egy-két mandátum sorsára, de a kialakult kép aligha módosul lé­nyegesen. A legnagyobb erő a Netanja­hu vezette Likud-Jiszráél Bété­nu választási pártszövetség lett 31 képviselői hellyel a 120 tagú parlamentben, a 31-ből 20 biz­tosan a Likudé, a Jiszráél Bété- nunak 10-11 mandátuma le­het. Második helyen végzett Jes Atíd, 19 mandátumra számít­hat. „Szektoriális pártként” hir­dette magát, s azt ígérte, hogy a nem vallásos középosztály ér­dekeit fogja képviselni. Ennek érdekében kampányukban pragmatikus lépéseket követel­tek a palesztinokkal és ciszjor­dániai építkezésekkel kapcso­latban. Ez megkérdőjelezi rész­vételüket egy telepeseket tá­mogató koalícióban. A harmadik legnagyobb párt 15 parlamenti hellyel a szociál­demokrata Munkapárt lett. Seli Jehimovics, az új és fiatal párt­elnök azt hangoztatta: pártja nem vesz részt egy Netanjahu vezette koalícióban Az ultraor- todox Sasz párt és a telepeseket támogató vallásos-nacionalista Habájt Hajehudi (Zsidó Otthon) 11-11 mandátumot kapott a vá­lasztóktól. Az ultraortodox askenáziak vallásos pártja 7 helyet szerzett, Cipi Livni volt külügyminiszter Tnua (Mozgalom) nevű új, cent­rista pártja 6-ot, akárcsak a bal­liberális Merec párt. Együtt 12 helye lesz három arab pártnak, és - a még nem végleges ered­mények alapján - átlépte a 2 százalékos parlamenti küszöböt az előző, 2009-es választáson legtöbb szavazatot szerzett Ka- dima, amely 2-3 mandátumhoz juthat. El lehet mondani, hogy a legnagyobb vesztes - Netanjahu mellett-aKadima. (MTI,ú) Túl sok az uniós integráció, a britek nem érzik benne jól magukat Cameron felkavarta az uniós állóvizet London/Párizs. Egyesek szerint David Cameron történelmi beszédet tar­tott London és Brüsszel viszonyáról, mások úgy értékelték, hogy mon­dandója nem tartalma­zott semmi újat, csupán pártpolitikai célokat szolgált. ÖSSZEFOGLALÓ „Nagy-Britannia 2015 után, a következő parlamenti időszak első felében népszavazáson dönthet EU-tagságának jövő­jéről” - szögezte le a brit kor­mányfő, hozzátéve: London újra akaija tárgyalni viszonyrend- szerét az unióval. „Ha erről az új viszonyrendszerről megszületik a megállapodás, azt a brit kor­mány népszavazásra terjeszti, nagyon egyszerű választási le­hetőséggel: a szavazóknak arról kell majd dönteniük, hogy a ki­alkudott új viszonyrendszer fel­tételei alapján továbbra is az EU- ban kívánják-e látni Nagy-Bri- tanniát, vagy inkább kiléptetnék az országot az EU-ból.” A Konzervatív Párt erőtelje­sen EU-szkeptikus parlamenti jobbszámya pontosan olyan - a brit politikai zsargonban in or out (kilépni vagy maradni) né­ven emlegetett - referendumot követel már jó ideje a brit EU- tagSág jövőjéről, mint amüyet Cameron tegnap kilátásba he­lyezett. Mivel a brit választási törvény rögzített, ötéves parla­menti ciklusokat ír elő, a refe­rendumot legkésőbb 2017 végé­ig megtartják, feltéve, hogy a Li­Kinek az egészségére? (TASR/AP) berális. Demokratákkal koalíci­óban kormányzó toryk a 2015-ben esedékes választáso­kat megnyerik. Az ellenzéki Munkáspárt ha­tározottan elveti az EU-tagság- ról szóló népszavazást. Ed Mili­band, a Labour vezetője és mi­niszterelnök-jelöltje „hihetetle­nül veszélyes hazárdjátéknak” minősítette a Konzervatív Párt EU-politikáját. A BBC-nek nem­rég kijelentette: Cameron poli­tikája azt eredményezheti, hogy Nagy-Britannia „holdkórosként kisétál az EU kapuj án”. Cameron tegnap maga is el­ismerte a brit EU-tagság megszűnésének veszélyét, de szerinte ezt nem kormányának politikája, hanem az EU-refor- mok elmaradása okozhatja. Ki­jelentette: ha az EU nem hajtja végre a London által szükséges­nek ítélt reformokat, akkor fel­merül az EU kudarcának veszé­lye, és ebben a helyzetben Nagy- Britannia „a kijárat felé sodródhat”. Úgy látja, az unió fennmaradására a legnagyobb veszélyt nem a változtatások szószólói jelentik, hanem azok, akik az új gondolkodásmódot eretnekségként bélyegzik meg. „Hosszú történelme során Euró­pa már megtapasztalhatta, hogy vannak olyan eretnekek, akikről kiderült, hogy igazuk van.” Mindehhez hozzátette: a brit választók megítélése szerint az EU által célba vett politikai in­tegráció már messze túlmegy azon szinten, amelyben még jól éreznék magukat. „A britek az EU-ban zajló változásokból csak annyit látnak, hogy szerződés szerződést követ, megváltoztat­va a hatásköri egyensúlyokat a tagországok és Brüsszel között, és mindehhez soha nem kérik ki a véleményüket.” Ugyanakkor felhívta, a figyelmet a kilépés kockázataira is: ha Nagy-Bri­tannia kivonulna az EU-ból, az unióban hozott döntések to­vábbra is alapvető hatással len­nének a brit gazdaságra, csak éppen Londonnak már semmifé­le beleszólása, vétójoga nem lenne. Talán a legérdekesebb az azonnali francia reagálás volt. „Tegyük fel, hogy Európa egy fociklub. Miután beléptünk a klubba, npm mondhatjuk, hogy most akkor rögbizzünk” - mondta Laurent Fabius kül­ügyminiszter. Hozzátette: „A napokban brit üzletemberek­kel tárgyaltam, s azt mondtam nekik: ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, mi leterítjük önök előtt a vörös szőnyeget.” így vágott vissza Cameronnak, aki a tavalyi mexikói G20-csúcson francia üzletemberek előtt kije­lentette: vörös szőnyegen váija az új francia adópolitika elől menekülőket. (MTI, ú) Náci vádak Schwarzenbergék ellen Eldurvult a kampány KOKES JÁNOS Prága. Indulatos és nagyon durva lett az elnökválasztási kampány Csehországban a pén­teki és szombati 2. forduló előtt. A csehek többsége úgy véli, ezért elsősorban Miloš Zeman volt szociáldemokrata kormányfő a felelős, mert megalapozatlan vádakkal illette vetélytársát, Ka­réi Schwarzenberg külügymi­nisztert. A Hospodárské noviny szerint a kampány lényegében már akkor „piszkos szakaszába” lépett, amikor Zemannak a múlt hét végén sikerült nyűt vitaté­mává tennie a második világhá­ború után kiadott Beneš-dekré- tumokat, amelyekre a csehköz- véleményjelentós része tovább­ra is nagyon érzékeny. Miután Schwarzenberg azt mondta, hogy a szudétanéme- tek kitelepítését (és a szlovákiai magyarok meghurcolását) meg­alapozó dekrétumok mai szemmel az emberi jogok durva megsértését jelentik, s ha ez ma történt volna meg, akkor Beneš a hágai Nemzetközi Törvényszék előtt találta volna magát, Zeman azonnal csehellenességgel vá­dolta a külügyminisztert, s kije­lentette: egy ilyen szudétané- met nézeteket valló ember nem lehet cseh államfő. A téma azóta is uralja a médiát. És Zeman kampánystábja még ennél is tovább ment: a ná­cikkal való kollaborálással vá­dolta a Schwarzenbergeket. Egy olyan „dokumentumot” is nyilvánosságra hozott, amely szerint Schwarzenberg anyja családjának kastélyában ma is nácizmust dicsőítő képek van­nak. Amikor kiderült, hogy a megnevezett kastélyban ilyen képek nincsenek, sőt az már há­rom évszázada nem is a család birtoka, Zemanék bocsánatké­résre kényszerültek. Egyébként a sajtó élesen bí­rálja Václav Klaus államfőt is azért, mert a családjával együtt nyíltan Zeman oldalára állt és támadja Schwarzenberget. Sőt megkérdőjelezte Schwarzen­berg cseh voltát is. Tisztázták Allen tábornok nőügyét Washington. A Pentagonnál lefolytatott eljárás tisztázta: John Allen tábornok nem sér­tette meg a tárca előírásait a floridai Jill Kelley-vel folyta­tott elektronikus levelezése során. A Pentagon főfelügye­lője már tájékoztatta Leon Panetta védelmi minisztert arról, hogy a tábornok vétlen. Allen és Kelley levelezése a C1A lemondott igazgatója, David Petraeus körül kirob­bant szexbotrány mellékszá­laként lepleződött le. Az ügyön tizenöt nyomozó dol­gozott éjt nappallá téve. A vizsgálat célja annak megál­lapítása volt, hogy történt-e „nem megfelelő” levelezés a tábornok és a nő között. Ma­gyarán: kiszivárogtak-e - a nemzetbiztonságra nézve ve­szélyes - bizalmas informáci­ók. A nős, kétgyermekes csa­ládapa jelenleg az afganisztá­ni amerikai és NATO-erők pa­rancsnoka. A nyomozás ide­jén is a posztján maradt, de az eljárás késleltette kinevezését az európai NATO-erők élére. Most már kinevezhetik. A nyomozás megállapította: a tábornok flörtölt ugyan a hölggyel, de nem vétett a sza­bályok ellen. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents