Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-21 / 17. szám, hétfő
12 EZ-AZ EGESZSEG ■ 2013. JANUAR 21. www.ujszo.com Sztárok életmódja Könnyen veti a cigánykereket G yerekkora óta szívesebben rúgta a labdát, mint hogy főzőcskét játsszon a barátnőivel. Mária Pietrovát, bár művészi család sarja - Miloš Pietor filmrendező unokája - a sport jobban érdekelte: tornázott, míg nem jött egy sérülés, ami miatt idejekorán félbeszakadt aktív pályafutása. A sporttól viszont nem vett búcsút, még egyetemista korában a szexis szőkeség mondta be az állami tévében a sporthíreket, később pedig a Markíza tévéhíradójának moderátora lett. Bár ma már nem edz, a spárga vagy a cigánykerék ma sem okoz gondot neki. Az alakjára sem kell különösebben vigyáznia, a szépsége természetes, egyelőre nincs szüksége semmilyen trükkre. A titka egyszerű: elegendő alvás, sok folyadék, s hetente legalább kétszer-há- romszor rendszeres mozgás. Az a rusnya mogyoróbokor Z oltán Erika sikeresen megküzdött a rákkal. Az énekesnőnek méhnyakrákot diagnosztizáltak, 1993-ban és 1995-ben egy kisebb és egy nagyobb műtéten esett át, a második alkalommal egy pulykatojás nagyságú daganatot távolítottak el az orvosok, s az egyik petevezetékét is el kellett kötni a biztonság kedvéért. Férje, Robi is nagyon megijedt, nem tudták, lehet-e még gyerekük. Aztán megszületett Zoé, s a pár megnyugodott. Erika hálából ma már másokért is harcol — gyógyult betegként csatlakozott az Egészséges Ifjúságért Alapítvány anya-lánya programjához. Tavaly Erikánál pajzsmirigy-alulműködést állapítottak meg, s kezeltetnie kell magát. Zoénál kétéves korában pedig allergiás tünetek jelentkeztek, s rövidesen a mamánál is. Szakemberhez fordultak, de az orvosok a szűrővizsgálatok után mindenre gondoltak, bár kizárásos alapon próbálták megközelíteni, semmi olyan nem igazolódott be, ami a környezetükben gondokat okozhatott volna. Többször felvetődött a macskaallergia, de mivel nem volt cicájuk, és ilyen állatokkal nem is érintkeztek, ezt az eshetőséget kizárták. Csak mikor elköltöztek Agárdról, akkor jöttek rá a dolog nyitjára. Az allergia egyszerre elmúlt, így könnyebb volt megtalálni a „tettest”. Mogyoróbokor-sövény okozta a bajt, agárdi kertjükben ez olyan magas volt, hogy falat vont a kerítés mentén. Sok mindenre gondoltak, de erre bizony nem. Utálja az alkoholt, de szeret részeg lenni A z elektropop úttörője, Gary Numan mostanában rengeteget iszik, írták a lapok az elmúlt nyáron. A hír azért is okozott óriási sokkot, mivel a népszerű zenész maga mondta a Daily Mailnek, hogy „szeretek részeg lenni, viszont utálom az alkoholt. Ezért gyorsan bedobok egy tripla whiskyt, majd azonnal leöblítem kólával, hogy megszabaduljak attól a borzalmas íztől”. Köztudott ugyanis, hogy Numan Asperger-szindrómában szenved - ez nem egyéb, mint az autizmus egy enyhébb formája. Betegsége miatt kerülte az alkoholt, nehogy az ital miatt súlyosbodjon az állapota. Hogy miért kezdett mégis italozni, nem mondta el, de bevallotta, egy ideje igyekszik teljes mértékben átadni magát az élménynek. Ez persze, nem túl biztató, rossz vége is lehet. Numan 16 éves kora óta járja a pszichológusokat, azóta különböző gyógyszerekkel kezelik, a 80-as évek közepén, illetve a 90-es évek elején mégis nagyon komoly problémák merültek fel, s a zenész élete is veszélybe került. Függetlenül attól, hogy ismert a betegsége, gyakran baráti társaságban is nehezen értik a viselkedését, mert mint maga mondja, „az agyam egyszerűen másképp működik”. EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL Január 21. - a Hold a Bika jegyében van A gargalizálás a száj üreg fertődení- tésének és a megfázás megelőzésének egyszerű módja. Gargalizáljon illóolajjal (eukaliptusz, szántál, tree tea). Az ínygyulladás és más szájüregi gyulladás hatással van a szív- betegségre, mert a baktériumok a véráramba kerülhetnek. Január 22., 23. és 24. — a Hold az Ikrek jegyében van Az Ikrek a tüdőre, légcsőre, légzésre, vállra és a kézre hat. A légzés öntudadan tevékenység, de tudatosan lehet rá hatni, ami nagyon előnyös. A keled mozgástechnikák, mint a jóga és a tajcsi a mozgás és a légzés közötti összhangból indulnak ki. A légzés tükrözi érzelmeinket, tehát a tudatos légzés hatással van a testí és a lelki harmónia megteremtésére. Hunyja be a szemét és összpontosítson a ki- és belégzésre. Végezzen kézmasszázst: húzogassa meg az ujjait, pas- kolja meg az öklét és az egész kezét. Igyon csipkebogyóteát mézzel, megvéd a megfázástól. Házi módszer légcsőre: almaecet mézzel. Egy pohár vízbe tegyen két kanál almaecetet és mézet. Naponta háromszor igya. Január 25. és 26. - a Hold a Rák jegyében van A Rák a gyomorra, a nyombélre, a mellkasra, a tejmirigyekre és az emésztésre van hatással. Az, amiteszünk, az egészségünket vagy a betegséget erősíti. Ne mindig ugyanazt az ételt egye, fedezzen fel új vagy elfeledett ételeket, mint például a bulgur, kuszkusz, piros lencse, csicseriborsó, szójatermékek stb. Törekedjen a változatosságra. Szeretettel készítse el az ételt és kóstolja meg. Ne egyen sietve, men így mindig az az érzése lesz, hogy még kell valamit harapnia. A máj legerősebben 1 és 3 óra között dolgozik, a gyomor 7 és 9, az epe 23 és 1 óra között Az emésztés segítésére igyon pitypangvagy csalánteát. Január 27. - a Hold az Oroszlán jegyében van Az Oroszlán a szívre és a vérkeringésre van hatással. Ha böjtölni akar, készítsen tervet, mit fog enni és inni. Próbáljon meleg, sőt forró vizet inni, megtisztítja a szervezetet. Félóránként vagy óránként igyon 2-3 kortyot úgy, hogy kellemes legyen. (www.krasnapani.cz) Gyógyszer helyett: zöldség és gyümölcs Egyre többet olvashatunk a természetes gyógymódokról, keressük, tanuljuk a módját, miként kerülhetnénk el a gyógyszerek használatát. Mit tegyünk például a fáradtság ellen? Megtudhatják jövő heti számunkból. A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, ilona.kovacs@ujszo.com; 02/59 233 461 Reklámmenedzser: Csáder Zsuzsa 0908/354 953, fotók: Fotolia, képarchívum Levélcím: Egészség, Petit Press Rt., Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 I ÖSSZEÁUÍTUUA: urbán