Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-03 / 2. szám, csütörtök
Dr. Horváth Mária okleveles egészségügyi nővér EGY HAZTARTASBAN AZ IDŐS EMBERREL Hagyományos vagy elektronikus gyógyszeradagoló? Jelige: Gyógyszeradagolás. „Nagymamám nemrég múlt 75 éves. Többféle gyógyszert írt fél az orvos neki, s nemrég észrevettük, hogy nem szedi rendszeresen őket Hogyan lehetne elérni, hogy ne felejtse el bevenni a gyógyszereket?" A súlyos, krónikus betegségben szenvedők és azon idősek esetében, akik az agyi elváltozások miatt feledékeny- nyé válnak, súlyos követkéz- ményei lehetnek annak, ha kihagyják a gyógyszert Meg kell említenem egy másik problémát is, amit beteglátogató nővérként tapasztaltam: előfordult hogy a kardiológus és a körzeti orvos egymástól függetlenül ugyanazt a hatóanyagú gyógyszert írta fel csak más néven. A beteg mindkettőt beszedte, s a pulzusa annyira lelassult hogy az intenzív osztályra került Hasznos lenne hát ha bevezetnék a „gyógyszemaplóť, amibe minden orvos beírná, mikor mennyi gyógyszert írt fél a betegének, és azt ellenőrizni lehetne. A betegnek magával kellene vinnie ezt a naplót abba az egészség- ügyi intézménybe, ahol ellátást kap. Mivel Szlovákiában még csak terv az elektronikus adatbázis, jó lenne, ha a krónikus betegeknél lenne aktuális lista a rendszeresen szedett gyógyszerekről és adagolásukról. Ez a lista ugyan a problémát nem oldja meg, ezért próbáljuk megfogadni az alábbi tanácsokat: jól bevált módszer önellátó idős embereknél: készítsük a gyógyszert a hűtőbe a bedobozolt ételre, s írjuk rá: reggeli, ebéd, vacsora. szellemileg ép betegnél használhatunk gyógyszeradagolót; amelyen időskála van. A gyógyszeradagolót helyezzük a beteg keze ügyében lévő óra mellé, súlyos testi vagy lelki beteg embernél az ápoló a felelős a rendszeres gyógyszeradagolásért, kaphatók már különböző elektronikus gyógyszeradagolók is, de be lehet telepíteni az okos telefonba, személyi számítógépekbe. Ám nehezen tudom elképzelni, hogy súlyos agyvérzésen átesett beteg, akinek gondja van a pia tárgyak megfogásával, ki tudja kapcsolni az elektronikus figyelmeztetőt, és ha ki is tudná kapcsolni, nincs garancia arra, hogy ezt követően be is veszi a gyógyszert Nemcsak a gyógyszeradagolás, hanem az emberi kapcsolatok esetében is van egy aranyszabály: ha odafigyelünk egymásra, minden akadály legyőzhető és minden probléma megoldható - így a gyógyszeradagolásáé is. A vekkermentes időszak keservei Néha könnyen, néha pedig nehezen jön az álom. Az egészséges emberek többsége 5-10 percen belül álomba zuhan. A nyugodt alvás felfrissíti a testet és lelket egyaránt. Ám eljön az idő, amikor ez a helyzet gyökeresen megváltozik... z ember a hosszú évek korai ébredései után türelmedenül »várja a nyugodt, gondmentes időszakot, amikor addig alhat, amíg kedve tartja. Amikor aztán eljön a vekkermentes időszak, akkor meglepődik! Hisz a Nap még fel sem kelt, de ő már igen. Az álmatlanság idős korban a leggyakoribb, a népesség 40%-át érinti. Ez megnyilvánulhat az elalvás nehézségében, Az EGÉSZSÉGMAGAZIN ajánlata Altató tea HOZZÁVALÓ: 30 g komlóvirág, 30 g fekete-bodzavirág, 30 g kankalinvirág, 50 g zabzöldje ELKÉSZÍTÉSE: A hozzávalókat keverjük össze, három kanál a gyakori ébredésekben, vagy éppen a túl korai ébredésben. A békés, nyugodt alvás érdekében ki kell deríteni az okot annak ellenére, hogy az álmatlanság és az alvászavar az időskor gyakori kísérői. Idős korban az alvás fiziológiailag is átalakul, ugyanis jelentősen csökken az alvásmeny- nyiség. Az elalvás ideje megnyúlik, és a nappali elalvások is gyakoriak ebben a periódusban. Az alvászavarnak testi és lelki okai lehetnek. A lelki okok közé sorolhatjuk a stresszt, a betegségtől való félelmet, a létbizonytalanság érzését, kimerültséget, bizonyos pszichózisokat. keveréket negyed liter forró vízzel öntsünk le. 10 percig hagyjuk ázni, szűrjük le és lefekvés előtt fogyasszuk el. ALVÁSZAVART OKOZHAT ■ csontritkulás ■ cukorbetegség ■ rosszindulatú daganatos betegségek ■ reumatikus betegségek ■ degeneratív mozgásszervi betegségek ■ krónikus szív- és érrendszeri betegségek ■ magas vérnyomás ■ agyvérzés ■ előrehaladott agyi érelmeszesedés ■ krónikus szívelégtelenség ■ krónikus légzőszervi betegségek ■ tüdőasztma ■ krónikus hörgőgyulladás ■ vizelet- és széklet-visszatartási zavarok * prosztatanagyobbodás ■ emésztőszervi betegségek Bizonyos gyógyszerek is okozhat alvászavart, ezért az alvászavarban szenvedő személy konzultáljon kezelőorvosával, ha új gyógyszert kap. Az álmatlanság okát feltédenül fel kell tárni, és a megfelelő kezelési tervet ki kell alakítani. Idős korban a koffein, az alkohol, a nikotin élvezetét ajánlott a minimumra csökkenteni, vagy ezeket teljesen kiiktatni. A mozgásról sem szabad megfeledkezni! A kevés nappali mozgás, az elszigetelődés, a monotónia, a nyugdíjas életmód befolyásolja alvásunkat. Ha nincs kizáró ok, naponta egy-egy séta, kertészSzakértőnk: Dr. Vincze Zsuzsa belgyógyász diabetotógus kedés nagyban hozzájárul nyugodt álmunkhoz. Idős korban sem javallott azonnal az altatóén nyúlni, semmiképp nem jelentenek hosszú távú megoldást. Az öngyógy- szerezéstől tartózkodjunk, mert ez többet árthat, mint használ. Nem kell feltétlenül elfogadni az álmatlanságot, mint az időskor törvényszerű velejáróját. A megoldás érdekében minél hamarább keressük fel orvosunkat, hogy újból minden este szépet álmodhasson, (ki) Aludjon el gyorsan! Lefekvés előtt egy órával már nyugodt tevékenységet folytasson. Olvasson kellemes könyvet, hallgasson rádiót, végezzen lazító gyakorlatokat, vegyen meleg fürdőt. Alakítson ki kellemes környezetet. Nyugodt, csendes szobában legyen, tompítsa a fényt. Csukja be a szobaajtót, halkítsa fe a televíziót Alakítson ki egyfajta rituálét. Például ellenőrizze, bezárta-e az ajtót, megfelelő-e a szoba hőmérséklete, és gondoljon kellemes dolgokra. Csak olyat tegyen, ami nyugalmat és biztonságot vált ki. Emelkedjen a magasba. Tanuljon meg a megnyugvás érdekében önhipnózist alkalmazni. Képzelje el, hogy minden izma ellazul, a kéz és láb elnehezedik. Kezdje a lábujjakkal és folyatassa egészen a fejig, lehet, hogy mire a végére ér, már aludni fog. Engedje szabadjára fantáziáját. Ha nem sikerül kiverni a fejéből a kellemetlen dolgokat, ne essen pánikba. Halkan énekeljen vagy lelki szemei előtt képzeljen el egy szép képet. Vagy „számolja a birkákat”. Ha már mindent kipróbált és mégsem tud elaludni, akkor szakemberhez kell fordulni. 6 60+ 2013. január EGESZSEGMAGAZIN www.ujszo.com ■ www.vasamap.com ujszo@ujszo.com ■ vasamap@vasarnap.com