Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-16 / 13. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 16. Sport 21 Még mindig kérdéses a rajt időpontja Végtelen történet: város kontra DAC ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Továbbra is kérdéses, mikor kezdi meg a DAC II. ligás futballcsapata a téli felkészülést, mert a stadi­onban továbbra is szünetel a villany-, a gáz- és a vízszolgál­tatás. Azon megy a kötélhúzás a város és a klub között, hogy kinek kell visszakapcsolni a vi­zet és az energiahordozókat. Érsek József, a DAC alelnöke hétfőn tárgyalt Hájos Zoltán polgármesterrel és A. Szabó László alpolgármesterrel. „A polgármester úr tájékoz­tatta a klub tisztségviselőjét, hogy jó lenne, ha a DAC átven­né a szolgáltatóktól a víz-, a gáz- és a vülanyórákat, és az egyesület fizetné a fogyasztást is. Mivel a város tavaly fel­mondta a DAC-cal kötött 2008-as szerződést, az idei költségvetésben egyáltalán nem szerepel semmilyen összeg a stadion rezsiköltségei­re - mondta lapunknak A. Sza­bó László. - A bírósági döntés­ben szó szerint az szerepel, hogy be kell biztosítanunk a stadionban a víz-, a gáz- és a villanyszolgáltatást. Az viszont nincs benne, hogy nekünk is kell állnunk a költségeket. Sze­rintünk azzal, hogy Dunaszer­dahely polgármestere a 2012. december 5-én kelt levélben tá­jékoztatta a klub vezetését, hogy a város tiszteletben tartja a kerületi bíróság novemberi döntését, s írásban engedélyez­te a klubnak, hogy szerződést kössön az energiaszolgáltatók­kal, eleget tett a határozatnak. A DAC viszont azt szeretné, ha mi kapcsoltatnánk vissza a vi­zet, valamint az energiahordo­zókat, és persze mi is állnánk a számlát...” Érsek József, a DAC alelnöke egészen másképp látja a kiala­kult helyzetet: ,A város nem tett eleget a kerületi bíróság döntésének. Ez tény. Miért, ta­lán be van biztosítva a stadion­ban a víz-, a gáz- és a villany­szolgáltatás? Nem akarunk hi­bát elkövetni, ezért ügyvédek­kel is konzultálunk az ügyben. Csak késő este dől el (jóval lap­zárta után - a szerk. megj.), hogy a csapat mikor kezdi el a felkészülést.” Értesüléseink szerint tegnap Khashayar Moh- seni klubelnök is Dunaszerda- helyen tartózkodott. Radványi Miklós, a sárga­kékek mestere is egyre türel- medenebb: „A stadionban a helyzet változatian, így kedden sem tarthattunk edzést. Remé­lem, hamarosan elkezdhetjük a gyakorlásokat, a játékosok is aiig várják már az első trénin­get. Nem én tehetek a halasz­tásról, de ha a márciusi rajton kikapnánk, biztos, hogy rajtam vernék el a port.” (sz. z.) Carlos Sainz után Nasszer al-Attijah is búcsúzott Jakeš már 4. a Dakaron ÖSSZEÁLLÍTÁS La Riója. Ivan Jakeš a hato­dik helyen futott be a Dakar-ra- li tegnapi 10. szakaszán, ezzel összetettben megőrizte kiváló negyedik helyét. A másik szlo­vák motoros, Štefan Svitko 15. lett az etapon, összetettben a hetedik. A hétfőn késő este véget ért 9. szakasz volt az utolsó az au­tósok között 2011-ben győztes Nasszer al-Attijah számára. A katari pilótának és navigátorá­nak, a spanyol Lucas Cruznak az argentin San Miguel de Tu- cumán és Córdoba között az összekötő szakaszon akadt mo­torgondja az autójával - csapa­tuk közlése szerint egy víz­pumpa hibásodott meg -, emi­att volt kénytelen a páros ki­szállni a versenyből. A katari Red Bull Rally Team másik autójával induló Carlos Sainz (aki 2010-ben nyerte meg a versenyt) műszaki hiba miatt már korábban feladta a versenyt. (MTI, SITA) Jakeš hatodik lett a tegnapi, 357 km-es szakaszon (TASR/AP-felv.) AusOpen: Rybárikovának három meccslabdája is volt, mégis kiesett Kližan gyors búcsúja Klizan hiába erőlködött Brands ellen (TASR/AP-felvétel) Melbourne. Martin Kližan meglehetősen simán, Magdaléna Rybáriková és Babos Tímea nagy csa­tában kapott ki az auszt­rál nyílt teniszbajnokság első fordulójában. Jana Čepelová viszont beju­tott a második körbe Am Gréta legyőzésével. ÖSSZEÁLLÍTÁS „Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést! A végén már azt gondoltam, hogy hosszú idő után végre ismét összejön a győzelem” - nyilatkozta Babos Tímea a francia Kristína Mla- denovic elleni meccset követő­en. Az Australian Open első fordulójában a 19 éves magyar teniszező szerette volna lezárni rossz sorozatát: a tavaly au­gusztusi cincinnati torna óta ugyanis egyesben nem tudott sehol sem bejutni a második fordulóba. Most nem volt ettől messze, de a döntő szett végére elfáradt Mladenovic folyama­tos üldözésében, s közel három óra játék után 6:3,4:6, ll:9-re kikapott a világranglista 98. helyezettjétől. „Pozitívum, hogy az elveszí­tett első játszma után visszajöt­tem a mérkőzésbe és erővel is bírtam. Az ellenfelemnek ked­vezett, hogy a döntő szettben ő kezdett adogatni, így a fogadó­játékoknál lazábban üthetett. Arra azért büszke vagyok, hogy újra a korábbi küzdős Timi volt a pályán, egy pillanatra sem adtam fel” - értékelte Babos pá­lyafutása első főtáblás meccsét azAusOpenen. Ötödször se sikerült Magdaléna Rybáriková már ötödször szerepelt az év eleji Grand Slam-tomán, de ezúttal sem sikerült továbbjutnia - pe­dig még Babosnál is nagyobbat küzdött a spanyol Garbine Mu- guruza-Blanco ellen. A több mint háromórás mérkőzésen három meccslabdája volt, a döntő szettben 3:0-ra és 5:3-ra is vezetett, de nem sikerült idei első győzelmét megszereznie. „Nálam ez általában úgy van, hogy akkor játszok a leg­jobban, hajói adogatok. Ma vi­szont nem támaszkodhattam a szerváimra” - mondta Rybári­ková a 4:6, 6:1, 14:12-re el­vesztett meccs után. Szerinte az aucklandi lábsérülése is rá­nyomta bélyegét a teljesítmé­nyére. „Másfél hétig nem teni­szeztem, többet kellett erősíte­nem, és nem volt önbizalmam a pályán.” Arn fáradt volt Jana Čepelová viszont növel­hette magabiztosságát: köny- nyedén, 6:2, 6:2-re verte Am Grétát. A 33 éves magyar játé­kos nem fejtett ki nagy ellenál­lást a szlovák tini ellen (amiben a selejtezőbeli három meccs miatti fáradtsága is szerepet játszhatott), az első szettben 4:0-ra húzott el Čepelová, a má­sodikban pedig 0:1-ről alakítot­ta 5:l-re az eredményt. „Na­gyon örülök, hogy jól sikerült a nyitómeccsem. Rögtön az ele­jén meglógtam, Arn pedig ide­ges lett. Egyáltalán nem vár­tam, hogy ennyira sima lesz a találkozó” - nyilatkozta Čepe­lová. A második fordulóban a belga Yanina Wickmayer ellen készülhet. „Nem vagyok Djokovics” A férfiaknál folytatta idei gyenge szereplését a szlovák Martin Kližan. A 2013-ban egyesben még nyeretlen 23 éves teniszező az Australian Openen ugyan a kiemeltek között kapott helyet (a 27. volt), de a selejtezőből felju­tott német Dániel Brands 6:3, 3:6, 6:3, 6:4-re tudott nyerni ellene. „Csalódott vagyok, hogy kikaptam, hiába küzdöttem az elejétől a végéig. Az első fordulóban kiesni fájdalmas. Brands végig nagyon jól ado­gatott, nehezen tudtam hosszabb labdamenetekre kényszeríteni - mondta Kli­žan, akit nem aggasztanak idei eredményei. - Nem va­gyok Djokovics, hogy meg­nyerjek egy tornát, a követke­zőben pedig döntőben legyek. A felkészüléssel kapcsolatban semmit sem róhatok fel’ma­gamnak mulasztásként, száz százalékra a tenisznek élek, csak idő kérdése, mikor len­dülök bele újra.” (TASR, SI­TA, MTI) Polgármesterként megkárosította a várost Két év börtön Lecskovnak EGY MONDATBAN ♦ Veronika Velez-Zuzu- lová bukott az első futam­ban a műlesiklók flachaui Vk-versenyén. Szerda, január 16. Labdarúgó Premier League: 3751. Chelsea- Southampton 1,23-5,86- 10,06-1,02-3,7-1,1. MT1-JELENTÉS Szófia. Kétéves letöltendő börtönbüntetésre ítélték Jor­dan Lecskov korábbi 45-szörös válogatott futballistát, a bol­gár szövetség alelnökét. A po­litikusként is tevékenykedő sportember az ítélet szerint visszaélt hatalmával Szliven város polgármestereként, to­vábbá egy helyi projekt kap­csán 280 ezer eurós vesztesé­get okozott. A 45 éves Lecskov - akinek 15 napja van a fellebbezésre - tagja volt annak a bolgár válo­gatottnak, amely az 1994-es, egyesült államokbeli világbaj­nokságon meglepetésre ne­gyedik helyen végzett. Jordan Lecskov msnm ■ Kézilabda FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG, Spanyolország, A cso­port (Granollers) -16.00: Brazília-Tunézia; 18.30: Németország-Montenegró; 20.45: Argentína- Franciaország. B csoport (Sevilla) -15.45: Macedónia-Oroszor- szág; 18.00: Chile-Katar; 20.15: Izland-Dánia. NŐK, WHIL, 14.forduló -17.30: Michalovce-Nitra, Olomouc-Zlín; 18.00: Partizánske-Jindnchűv Hra­dec, Veselí-Písek, Most-Slavia Praha; 18.30: Se- nec-Šaľa. ■ Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 22. forduló - 18.00: Levice- Handlová NŰIEUROKUPA, negyeddöntő, első mérkőzés - 18.00: MBK Ružomberok-Nantes Reze. ■ Labdarúgás ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS - 12.00: AS Trenčín- ViOn Zlaté Moravce. ■ Röplabda NŰI CHALLENGE-KUPA, nyolcaddöntő, első mér­kőzés -18.00: Doprastav Bratislava-Dinamo Krasz- nodar. ■ Labdarúgás SPANYOLORSZÁG, 19. forduló: Getale-Granada 2:2, g: J. Rodriguez (19.), Alcacer (42.), ill. Siqueira (28., 90., mindkettőt tizenegyesből). ■ Kézilabda FÉRFI-VILÁGBAJNOKSÁG, Spanyolország, 2. fordu­ló, C csoport: Szerbia-Fehéroroszország 34:28 (20:13); Lengyelország-Szaúd-Arábia 28:14(14:6). D csoport: Magyarország-Ausztrália 43:13 (20:6), magyar góldobók: Császár 8/3, Szöllősi 7, Krivokapic 6/2, Lékai 5, Vadkerti és Putics 3-3, Harsányi, Ancsin, Mocsai, Zubai és Iváncsik 2-2, Nagy K. 1; Spa- nyolország-Egyiptom 29:24 (16:11). 3. forduló - A csoport: Tunézia—Montenegró 27:25 (11:11). B csoport: Oroszország-Katar 29:22 (16:13). C csoport: Fehéroroszország-Dél-Korea 26:20 (12:10). 0 csoport: Algéria-Egyiptom 24:24 (12:16). A Horvátország-Magyarország mérkőzés lapzárta után ért véget. ■ Kosárlabda NBA: Washington-Orlando 120:91, Boston-Char- lotte 100:89, Chicago-Atlanta 97:58, Memphis-LA Clippers 73:99, Dallas-Minnesota 113:98, Utah- Miami 104:97, Phoenix-Oklahoma City 90:102, Sacramento-Cleveland 124:118. FÉRFI EXTRALIGA, 26. forduló: Prievidza-Astrum Levice 75:81 (13:21,17:24,19:9,26:27), legered­ményesebbek: Harris 24, ill. Fields 19. ■ Tenisz AUSTRALIAN OPEN, női egyes, 1. lorduló: Čepelová (szlovák)-Arn (magyar) 6:2,6:2; Mladeno­vic (francia)-Babos (magyar) 6:3,4:6,11:9; Mugu- ruza-Blanco (spanyol)-Rybáriková (szlovák) 4:6, 6:1, 14:12; Azarenka (fehérorosz, 1 J-NIculescu (román) 6:1, 6:4; Serena Williams (amerikai, 3.)-Gallovits-Hall (romániai) 6:0,6:0; Suárez-Navar- ro (spanyol)-Errani (olasz, 7.) 6:4,6:4; Wickmayer (belga)-Gajdosova (ausztrál) 6:1,7:5. Férfi egyes, 1. forduló: Brands (német)-Kližan (szlovák, 27.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4; Federer (svájci, 2. )-Paire (francia) 6:2, 6:4, 6:1; Murray (brit, 3. )-Haase (holland) 6:3,6:1,6:3; Del Pótra (argentin, 6.)-Mannarino (francia) 6:1,6:2,6:2. ■ Autósport DAKAR-RALI, 9. szakasz, (Tucumán-Córdoba, 852 km, amiből 593 km mért szakasz) - autósok: 1 Roma (spanyol, Mini) 5:36:28; 2. Peterhansel (fran­cia, Mini) +4:11; 3. Terranova (argentin, BMW) +6:54;... 53. Szalay (magyar, Opel) +1:40:56; 80. Se­bestyén (magyar, Toyota) +2:47:03; 81. Pécsik (ma­gyar, Toyota) +2:49:43. Összetett: 1. Peterhansel 24:11:43; 2. de Villiers (dél-afrikai, Toyota) +49:31; 3. Novickij (orosz, Mini) +56:03; ... 26. Szalay +8:58:42; 74. Sebestyén +25:07:56; 75, Pócsik +25:18:36. Motorosok: 1. Despres (francia, KTM) 5:41:36; 2. Barreda (spanyol, Husqvarna) +4:03; 3. Botturi (olasz, Husqvarna) +5:14;... 6. Jakeš (szlovák, KTM) +9:37,12. ifj. Svitko (szlovák, KTM) +18:03. Quadok: 1. Laskawicz (lengyel, Yamaha) 6:26:39,2. Patronéin (argentin, Yamaha) +1:05, 3. Husseini (egyesült arab emírségekben, Honda) +4:53. Össze­tett: 1. Patronéin 29:06:19,2. Casale (chilei, Yamaha) +1:32:28,3. Sonin (lengyel, Yamaha) +2:08:44. Kamionok: 1. Lopraís (cseh, Tatra) 3:18:32,2. Vers- luis (holland, MAN) +7,3. Karginov (orosz, Kamaz) +1:35. összetett: 1. Nyikolajev (orosz, Kamaz) 23:10:20,2. Kolomy(cseh, Tatra) +17:56,3. Margye- jev (orosz, Kamaz)+33:32. 10. szakasz (Cérdoba-La Rioja, 357/353 km)- mo­torosok: 1. Barreda 4:43:14; 2. Despres +1:15; 3. Goncalves (portugál, Husqvarna) +2:44;... 6. Jakeš +8:03,15. ifj. Svitko +13:10. Összetett: 1. Despres 30:47:04; 2. Faria (portugál, KTM) +1:37; 3. López +9:03;... 4. Jakeš +18:21,7. ifj. Svitko +39:22. ■ Sportfogadás KENŐ: 7,14,15,17,18,20,24,25,28,32,34,45,47, 48,50,53,61,63,66,70. Kenő Plusz-szám: 61.

Next

/
Thumbnails
Contents