Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-15 / 12. szám, kedd

8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 15. www.ujszo.com Emeli Sandé és a Mumford & Sons lehet a befutó BRIT Awards - a vártnak megfelelő jelöltlista PUHA JÓZSEF Tíz nappal az 55. Grammy Awards után, február 20-án tartja legnagyobb ünnepét a brit zenészszakma. A BRIT Awardsot, a legrangosabb brit könnyűzenei díjak átadóját 33. alkalommal rendezik meg. A jelöltek listája már ismert. A legtöbb nominációt, négyet Emeli Sandé kapta, ám legjobb esetben is csak három díjjal tá­vozhat a gáláról. A skót sztár a Legjobb brit női előadó és az Év brit albuma mellett két szerzeménnyel szerepel az Év brit dala kate­góriában. A Next to Me című slágerét és Labrinth zeneszá­mát, az ő közreműködésével készült Beneath Your Beauti- fult is jelölték. Ebben a kategó­riában nem a zsűri, hanem a közönség dönt, s mivel arrafe­lé is elsősorban a tinédzserek szavaznak, a legesélyesebb Oily Murs Flo Ridával készített Troublemaker című slágere tűnik. A másik két kategóriá­ban viszont Emeli lehet a befu­tó. Tavaly ő értékesítette a leg­több nagylemezt az Egyesült Királyságban a februárban Emeli Sandé négy jelölést ka­pott három kategóriában (Képarchívum) forgalomba került Our Version of Events című első albumá­ból, 1 millió 393 ezer pél­dányt. A Legjobb brit női elő­adók között jelölték a 2011. jú­lius 23-án elhunyt Amy Wine- house-t is a 2011. december elején megjelent Lioness: Hid­den Treasures című posztu­musz nagylemezéért. A ko­rong nem ért el kimagasló pél­dányszámot, ezért szinte ki­zárt, hogy Amyt hozzák ki győztesnek. Három-három ka­tegóriában indul a Mumford & Sons (Legjobb brit zenekar, Év brit albuma, Legjobb brit kon­certelőadás) és az Alt-J (Leg­jobb brit zenekar, Év brit al­buma, Legjobb brit újonc). Az előbbi akár mindhárom nomi- nációját is díjra válhatja. Ha mindenképpen meglepetést akarunk találni a listán, akkor az Alt-J jelöléshalmozása tu­lajdonképpen annak nevezhe­tő. Az együttes nincs az élvo­nalban, viszont novemberben megnyerte a Mercury Prize-t - a szakma a májusban kiadott An Awesome Wave című első nagylemezét kiáltotta ki az előző egy év legjobb brit al­bumának. Szintén három jelö­léssel büszkélkedhet a koszo­vói albán származású Rita óra. A Legjobb brit újonc mel­lett két dallal szerepel az Év brit dala kategóriában: a Tinié Tempah-val készült R.I.P. cíművel és DJ Fresh slágeré­vel, a Hot Right Nowval, amelyben ő énekel. A nemzet­közi kategóriákból ezúttal há­rom van: Legjobb nemzetközi férfi előadó, Legjobb nemzet­közi női előadó és Legjobb nemzetközi zenekar. A londoni 02 Arénában megrendezésre kerülő gálán fellép Emeli Sandé, Ben Ho­ward, Robbie Williams, a Mumford & Sons, a Muse és a One Direction. Konferencia a Cézanne-tárlathoz Budapest. A Szépművészeti Múzeum a nagy sikerű Cézanne és a múlt című kiállítás alkalmából január 28-án nemzetközi konferenciának ad otthont. A tudományos tanácskozás olyan témákra, kérdésekre helyezi a hangsúlyt, amelyek a tárlat keretében csak érintőlegesen vagy egyáltalán nem ke­rülhettek bemutatásra (Cézanne és az ókor, Cézanne és Courbet stb.). A meghívott előadók - mind nemzetközileg el­ismert szakértők - új megvilágításból, különleges megköze­lítésből gondolják tovább Cézanne és a múlt problematiká­jának kérdését. A magyar elődadó, Dr. Rényi András előadá­sában Cézanne Caravaggio Sírbatétele után készült másola­tait vizsgálja majd. A tanácskozás nyilvános. A Szépmű­vészeti Múzeum Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotó­erő című kiállítása február 17-ig látható, (k) Golden Globe a 2012-es év szinte minden gyakran emlegetett filmjének jutott Az Argo-akció fénylett legjobban Los Angeles. Az Argo-akció című fűmnek, Dániel Day- Lewisnak és Jessica Chas- tainnek ítélték oda a leg­fontosabb kategóriákban a Golden Globe díjat Los Angelesben, helyi idő sze­rint vasárnap éjjel. ÖSSZEFOGLALÓ Meglepetésekben bővelke­dett a vasárnapi Golden Globe díjátadó gála: a hét kategóriá­ban esélyes Lincoln csak egy dí­jat kapott, Jennifer Lawrence megelőzte Meryl Streepet, a forgatókönyvírói trófeát elnye­rő Quentin Tarantino pedig ba­rátait méltatta. Az Argo-akció, amely egy - az 1979-es teheráni túszdráma idején végrehajtott - amerikai mentőakció történetét dolgoz­za fel, lett a legjobb drámai al­kotás. A film rendezője, Ben Affleck is Golden Globe-ot ka­pott, három nappal azután, hogy ebben a kategóriában nem sikerült elnyernie az Os- car-jelölést. „Ki törődik a díjjal, ha a nevét ilyen társaságban olvassák fel? Ez életem rendkí­vüli pillanata!” - szólalt meg a színész-rendező, aki vitathatat­lanul az est főhőse volt. Az Argo-akció mellett a má­sik nagy győztes A nyomorul­tak volt, amelyet a Hollywood­ban akkreditált külföldi tudósí­tók a legjobb musicalnek ítél­tek. A Jean Valjeant megsze­mélyesítő Hugh Jackman kapta a legjobb színésznek járó elis­merést a musical/vígjáték ka­tegóriában, ugyanebben a műfajban pedig a Fantine-t alakító Anne Hathaway vitte el a legjobb női mellékszereplő­nek járó díjat. Az influenzával küzdő Jackman rögtön ki is je­lentette, hogy már sokkal job­ban van. A legjobb drámai filmszí­nésznek járó elismerést Dániel Day-Lewis nyerte el a Lincoln elnök életéről Steven Spielberg rendezésében készült alkotás címszerepéért. Az est nagy vesztesének Spielberg filmje tekinthető. A 12 Oscarra jelölt Lincoln, amelyet a Golden Glo- be-on hét kategóriában terjesz­tettek fel, és amelyet maga Bili Clinton volt elnök konferált fel a díjkiosztó gálán, vasárnap ezt az egyetlen díjat kapta. Ugyan­csak elmaradt a várakozásoktól a Pi élete című film, amely My- chael Dánná komponista jóvol­tából csak a legjobb filmzene kategóriában győzött. A legjobb drámai filmszí­nésznőnek Jessica Chastaint, Quentin Tarantino, a legjobb forgatókönyvíró és Michael Haneke, a legjobb külföldi film rendezője „Ez életem rendkívüli pillanata!" - mondta Ben AJfleck Jennifer Lawrence öröme: „Meg- Anne Hathaway vertem Merylt!" (TASR/AP-felvételek) az Oszama bin Laden likvidálá­sáról szóló Zero Dark Thirty fő­szereplőjét találták. Musical és vígjáték kategóriában a höl­gyek közül Jennifer Lawrence lett a díjazott, a Napos oldal című film női főszerepéért. A tavaly Az éhezők viadalával a legnépszerűbb sztárok közé emelkedett Lawrence a díjat átvéve azt kérdezte: „Mit jelent ez? Megvertem Merylt!” - utalt viccelődve arra, hogy a mezőny jelöltjei között volt Streep is az Amit még mindig tudni akarsz a szexről című komédiával. A Django elszabadul című western rendezője, Quentin Tarantino a történet forgató­könyvéért vehette át az arany földgömböt, a filmben szereplő osztrák Christoph Waltz a leg­jobb mozifilm-mellékszereplő lett. Tarantino a film szereplő­inek és barátainak köszönte meg az elismerést. Mint a kö­zönségnek elmesélte, baráti körén teszteli, amit ír, de nem azt váija tőlük, hogy kritizál­ják. .Amikor felolvasom nek­tek, a ti fületeken keresztül hal­lom, amit írtam, és abból tu­dom, hogy jó úton járok” - kö­szönte meg a támogatást. A legjobb idegen nyelvű fümnekjáró Golden Globe díjat az osztrák Michael Haneke ve­hette át a Szerelem című, öt A GOLDEN GLOBE NYERTESEI ■ A legjobb film - Dráma Az Argo-akció ■ A legjobb film - Musical vagy vígjáték A nyomorultak ■ A legjobb rendező Ben Affleck (Az Argo-akció) ■ A legjobb forgatókönyv Quentin Tarantino (Django elszabadul) ■ A legjobb színész - Dráma Daniel Day-Lewis (Lincoln) ■ A legjobb színész - Musical vagy vígjáték Hugh Jackman (A nyomorultak) ■ A legjobb színésznő - Dráma Jessica Chastain (Zero Dark Thirty) ■ A legjobb színésznő - Musical vagy vígjáték Jennifer Lawrence (Napos oldal) ■ A legjobb férfi mellékszereplő Christoph Waltz (Django elszabadul) ■ A legjobb női mellékszereplő Anne Hathaway (A nyomorultak) ■ A legjobb külföldi film Michael Haneke: Szerelem Oscarra jelölt alkotásáért. A ka­tegóriát - Sylvester Stallone társaságában - Arnold Schwar­zenegger, Haneke honfitársa konferálta fel. A várakozásoknak megfele­lően Adele és Paul Epworth Skyfall című Bond-betétdalát ítélték a legjobbnak. Jodie Fostert színész-rende­zőt a gálán Cecile B. DeMille- életműdíjjal tűntették ki. Be­szédében volt szerelmének mondott köszönetét, a holly­woodi elit előtt nyíltan vállal­va, hogy meleg. A hollywoodi díjszezon feb­ruár 24-én ér a csúcspontjára az Oscar-díjak átadásával. (MTI) Melléklet a Vasárnap legújabb számában! Keresse az újságárusoknál!

Next

/
Thumbnails
Contents