Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-07 / 5. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 7. Autó-motor 7 Az utak ugyan biztonságosabbak, de még így is sok volt a tragédia (TASR, SITA, Somogyi Tibor felvételei) Csupán négy kerületben csökkent a közúti balesetek során elhunyt személyek száma, a nyitraiban 2011-hez képest 10 emberrel több halt meg Tavaly kevesebb ember halt meg gépjárműben Pozsony. Szlovákia azt ígéri Brüsszelnek, hogy idén még a tavalyi rekordévnél is biztonsá­gosabbak lesznek az utak. Az eddig uniós normát, mely szerint egy évben nem lehet 305 ha­lálos áldozatnál több az utakon, már teljesítette a szlovák rendőrség. DEMECS PÉTER Annak ellenére, hogy az év utolsó két hetében 14 ember halt meg közúti balesetek so­rán, biztonsági szempontból rekordévet zártunk. A rendőr­ség 1966 óta készíti el évente a baleseti statisztikákat, azóta egyetlenegyszer sem sikerült 300 alá csökkenteni a karambo­lok során elhunyt személyek számát, csak tavaly. 2012 végéig 296 ember halt meg, a legtragikusabb évben, 1998-ban 819 halálos áldoza­tot követeltek a karambolok. Az utak 2009-től évről évre biztonságosabbak. Akkor lépett hatályba az új, közúti közleke­WKMBJnHM ♦ Szigorú közúti közle­kedésről szóló törvény. ♦ Jóval szigorúbb bírsá­gok. ♦ Biztonságosabb autók. Jobb minőségű utak. + Több rendőr a baleset- veszélyes szakaszokon. + Csökkent a rendőrök lefizetésének lehetősége, egy adott kihágásért konkrét bírságot kell adni. + A mentóalakulatok gyorsabban kiérnek a helyszínre. ♦ Válság idején már nem olyan sűrű a forgalom. désről szóló jogszabály, amely több radikális módosítást is be­vezetett. Például községekben 60-ról 50 km/órára csökkentet­te a legmagasabb megengedett sebességet. Ugyanakkor jóval szigorította a közúti kihágáso­kért járó bírságokat, s a rend­őröket arra kötelezte, hogy a balesetveszélyes útszakaszo­kon a megszokottnál gyakrab­ban tartsanak közúti ellenőrzé­seket. Robert Kaliňák belügy­miniszter szerint viszont a rendőrök, a mentők és a tűzoltók korszerű technikája, jobb felszerelése is hozzájárult ahhoz, hogy több ember életét sikerült megmenteni. ,Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az elmúlt években sok új, biztonságos útszakaszt, sztrá­dát és gyorsforgalmi utat sike­rült átadni a forgalomnak” - fűzte hozzá a belügyminiszter. Példaként említette az RI-es gyorsforgalmi utat Nyitra és Garamnémeti között. Nyitra Pribinával is a legrosszabb A LEGTÖBB HALOTT A NAGYSZOMBATI KERÜLETBEN VOLT Tavaly 13 935 baleset történt, ami 1066 karambollal kevesebb, mint 2011-ben. Az utakon 28 emberrel kevesebb halt meg, 296. / ♦ balesetek száma 2012-ben (változás 2011-hez képest) áldozatok száma 2012-ben ________’ (v áltozás 2011-hez képest) Trencséni kerület / Pozsonyi kerület 2404 (-380 i) t 26 (-11) t 1244 (-1911) 32 (+1T) Nyitrai kerület Nagyszombati kerület 1315 (-541) f 49 I (+2T) A • Fonás: 0RFK; grafika - SME/SŠ Besztercebányai ' kerület / 1487 (-1171) ■ 37 I (-131) Zsolnai kerület Eperjesi kerület ' y 1967 JT 2175 (-2081) (+55T) ■ 42 n 30 1 (0) * (’Hl) ^ J . J Kassai kerület / 1666 (-1341) Bár az egész 46 kilométeres, Pribina elnevezésű útszakasz a Nyitrai kerületben található, mégis ebben a megyében tör­tént 2011-hez képest a legtöbb halálos kimenetelű közúti bal­eset. 10 emberrel több halt meg a megye útjain, összesen 42 ha­lálos áldozatvolt. Božena Bruchterová, a Nyit­rai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője szerint erről főleg az alacsonyabb osztályú utakon történt balesetek tehetnek, fő­ként az Érsekújvári járásban. Az Európai Unió ismét nyo­mást gyakorol a tagállamokra, még biztonságosabbá kell tenni az utakat. Az új célki­tűzés: 2020-ig legtöbb 172 ha­lálos áldozat. A belügyminisz­térium bízik benne, hogy ezt a határt sokkal korábban sikerül elérni. Ehhez hozzájárulhatna az objektív felelősség elve, amelynek kivitelezésére a jog­szabályok már lehetőséget adnak, pénzt viszont még nem sikerült találni a kellő mennyiségű sebességmérő radar kihelyezésére. Még nem postázzák a bírságot Bár tavaly nyártól objektív a felelősség a szlovák utakon, a rendőrség még a gyakorlatban nem használhatja a rendszert. Mindeddig nem tudtak elég ra­dart venni, s azt a szoftvert sem sikerült még beszerezni, amely a szabálysértő sofőrt, vagyis a gépkocsi tulajdonosát az autó rendszáma alapján kikeresi, s automatikusan postázza neki a bírságot. „A rendszer tesztelése során egy útszakaszon két ra­dar egy hónap leforgása alatt 20 ezer szabálysértést észlelt. A sofőrök több mint 20 százaléka túllépte az előírt sebességet” - mondta Ľubomír Ábel, az or­szágos rendőrfőkapitány he­lyettese. A radarok által bemért sza­bálysértőket manuálisan is ki­kereshetnék a rendőrség adat­bázisában, ehhez viszont nincs elég alkalmazott. A legoptimis­tább becslések szerint a rend­szer teljes mértékben csak 2015-től lesz működőképes. A nemzeti közlekedésbizton­sági központtal sem történt elő­relépés. Ennek lényege az len­ne, hogy a sofőrök egy honla­pon megtaláljanak minden fon­tos, közlekedéssel összefüggő információt. A150 millió eurós beruházás megvalósítása vi­szont a vártnál sokkal lassúbb tempóban halad. A közleke­désügyi minisztérium bízik benne, hogy a projekt megvaló­sítására szóló tendert idén év végén vagy jövő januárban vég­re kiírják. Figyelni kell Szakértők egyetértenek ab­ban, hogy a kedvező statiszti­kákhoz sokban hozzájárulnak a jobb minőségű utak, de a korszerű biztonsági rendsze­rekkel ellátott autók is. Egyre több olyan gépkocsi van olyan intelligens rendszerrel felsze­relve, amely figyeli a forgal­mat, s nem engedi, hogy a so­főr nekihajtson az előtte hala­dó autónak. Egy autópályán képes lelassítani az autót az előtte haladó gépkocsi gyorsa­ságára, vészhelyzetben telje­sen le is állítja a gépkocsit, megelőzve ezáltal a karam­bolt. Természetesen ahhoz, hogy a rendszer megfelelően működjön, be kell tartani a szükséges követőtávolságot. Jozef Drahovský közleke­désbiztonsági elemző díjazta, hogy a rendőrök gyakran ügyelnek a közlekedésre a balesetveszélyes szakaszokon. A forgalom sűrűsége is csök­kent, hiszen igazolható, hogy a gazdasági válság idején, amikor egyre drágább az üzemanyag, ritkábban hasz­nálunk autót. Alapkövetelmény, hogy aki volán mögé ül, az teljes mér­tékben a közúti forgalomra összpontosítson. Kocsisorok­ban haladva be kell tartani a követőtávolságot, nem csak az autó elé, az autó mögé is gyak­ran kell nézni.

Next

/
Thumbnails
Contents