Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-19 / 292. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 19. www.ujszo.com RÖVIDEN Az SDKÚ Radičováért kiált Pozsony. Iveta Radičová lenne a legalkalmasabb ellenzéki jelölt a 2014-es államfőválasztáson, vélekedik az SDKÚ el­nöksége. Szeretnék, ha a Népi Platform potenciális jelöltként tekintene a volt kormányfőre. Ján Figel, a KDH elnöke el­mondta, nagyon tiszteli Iveta Radičovát, de ő már többször kijelentette, nem kíván indulni az elnökválasztáson. Simon Zsolt, a Híd alelnöke szerint az elnökválasztás olyan komoly dolog, hogy azzal nem szabad kísérletezni. Jozef Viskupič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek frakcióve­zetője szerint Radičová jó jelöltnek tűnik. Radičová többször is kijelentette: semmi esetre sem akar elnök lenni. (TASR) Ügyészi panasz a Trnka-ügyben Pozsony. Panaszt nyújtott be az ügyészség a Glance Hou- se-ügy kapcsán, amelyben Dobroslav Tmka volt főügyész és jelenlegi főügyészhelyettes is érintett. Az ügyészség a ka­taszteri hivatal azon döntése ellen nyújtott be panaszt, amellyel engedélyezték a tömbház átíratását a CDI cégre. A telekkönyvi hivatal vezetője, Igor S. ellen közfeladat mulasz­tásának gyanúja miatt már eljárást folytat a rendőrség. Trn­ka azért keveredett gyanúba, mert főügyészhelyettesként olyan levelet írt, amellyel lehetővé tette, hogy a cseklészi tömbházat más cégre írják át, holott az ügyben érintett vál­lalkozások közti konfliktus miatt a speciális ügyészség ezt til­totta. (dem, SITA) Jön a digitális tananyag Pozsony. Megveszi az oktatásügyi minisztérium a Tudás bolygója elnevezésű elektronikus rendszert, amely öt tan­tárgy tananyagát és segédanyagait foglalja magába. A ko­rábban sokat bírált projekt árából a tárca lealkudott 1 millió eurót, és állítólag kijavítják a hibákat is - mondta Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter. A rendszer a következő tan­év elején kerülhet az alapiskolákba. A projektet még Ján Mi- kolaj minisztersége idején készítették elő, ám utódja, Eugen Jurzyca a program hiányosságai miatt nem vette meg, emel­lett drágállotta is a projektet, (vps) A Penta honlapja a Gorilláról Pozsony. Egy évvel a Gorilla-aktával kapcsolatos botrány kipattanása után a dokumentumban bőszen emlegetett Pen­ta pénzügyi csoport saját honlapot indított el az aktáról, amelyben a Penta képviselői a saját bizonyítványukat ma­gyarázzák. A pentaokauze.sk oldalon több korábbi privati­zációs ügy, s az egész lehallgatási botrány részleteiről is ír­nak. „Mivel az ügyben indított vizsgálat még nem ért véget, a továbbiakban ezen az oldalon fogjuk közzétenni vélemé­nyünket, nézeteinket” - mondta Martin Danko, a Penta szó­vivője. (dem) Martonyi a Hedvig-ügyről Budapest. Martonyi János magyar külügyminiszter sze­rint a magyar kormánynak az az álláspontja, hogy Maiina Hedvig ügyének megnyugtató és végleges lezárása a magyar-szlovák kapcsolatokat terhelő többi nyitott kérdés rendezésére is kedvező hatással lehet. A magyar kormány és a Külügyminisztérium kiemelt figyelemmel követi Maiina Hedvig ügyét is, és abban mindenekelőtt magának az érin­tettnek az érdekeit, illetve kérését tartja szem előtt - muta­tott rá. Emlékeztetett arra: Maiina Hedvig többször is kifeje­zetten kérte, hogy Magyarország ne tegyen lépéseket az ér­dekében, illetve hogy ügyét ne használják fel politikai célok­ra. Kérését tiszteletben kell tartani - tette hozzá. (MTI) A szlovák püspökök továbbra is imádkoznak a leváltott érsekért, de nem kíváncsiak rá Bezákot a pénz eredete érdekelte, a Vatikán beérte a csekkel Dal Vaúcano, 25 febbraio 2011 N, 13?,503/A BeecHenza Revetendis^ma, in rtlmme alk Sua recent« richiesta di chiarimenti a riguardo di alcuni trasteiíEenti dí denaro ricevuti da codesta Arddioccsi suJ proprio conto presso ima banea di Bratislava, dopo aver esperito le nocessarie verifiche, nu reco a premura dí eomifflicare quanto segue:- la sommá di ÜSS 339 563,50, proviene da un bomfico effcttuato dailo I.O.R. in data 35 gcnuaso 2009, la cui causale indica "acquisto terrene", ed é stalo effcttuato in base ad una nchiesta deli’Aravescovo Bmerito, Sua EcceUenza Rév ma Mans Jan Sokol;- k sommá di US$ 1.615.767,18 si tratia di un borultco bancario, in data 15 febbraio -2008, origmato dalia 1 judová Banka di Bratislava e transitato atäraverso la Volksbank Slovensko Briraa di «sere uccnídiíato sül conic. deü’Arricicwesi di Trnava, senza, pero, averc mdicata la causale; per quanto nguarda ü primo dei suddetti bonífici é possible chíedere una cmferma a Sua EcceUenza Rev.ma Mods Jan Sokol; per ü seeondo, inveee, é difficile ípotizzare una causale Ritengo, pero, che sia preciso diritto di Vostra Eccdienza soilecitare daila Banca dell’Arcidiocesi ognt cbiarimento in merito. In rekzione, poi, agli asaegoi che Ella mi ha trasmesso, noto §u entrambi k didtoa^y’Oip" cbfi, di gQlilo. sia ad indkare mtritoia. aikr.uilai.i _Star, tiiňlí hn.it._ A vatikáni levél, Bezák bizonyítéka (TA3-felvétel Pozsony. Róbert Bezák dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy az USA-ból a küldött rejté­lyes 1,5 millió dollárról értesítette a Vatikánt. A pénzt épp azért nem tud­ta elkönyvelni, mert az érsekségen nem volt semmiféle dokumen­tum, amely az eredetét igazolta volna. VRABEC MÁRIA Mint a leváltott érsek la­punknak elmondta, igaz ugyan, hogy a csekket átvette, de az amerikai társaság isme­retlen volt számára, ezért a Szentszékhez fordult. „Nem akartam olyan pénzt használni, amelynek a származása kétes lehet. És főleg nem akartam sa­ját mellékes alapot létrehozni az ilyen adományokból, ahogy az elődöm idejében bevett szo­kás volt” - mondta lapunknak Bezák, akinek a csekk átadása­kor 2009-ben Ján Sokol egy szót sem szólt az amerikai há­zaspárról. „Ezt a verziót a levál­tásom után hallottam először, a csekken csak a Wells Fargo befektetési alap neve szerepelt. De úgy gondolom, nem is az én dolgom, hogy magyarázatot kérjek, hanem a Vatikáné” - tette hozzá a püspök. Bezák ezért fordult az ügy­ben Tarcisio Bertone szentszé­ki államtitkárhoz, aki levélben azt válaszolta neki, hogy a pénz eredetéről érdeklődjön Ján So­kolnál. „Ez nem az én hatáskö­röm, hanem a Vatikán feladata. Ha Rómában beérik a csekkel és nem kíváncsiak az amerikai házaspár végrendeletére vagy az ajándékozási szerződésre, azon én csak csodálkozni tudok” - mondta Bezák, aki ez­zel lezártnak tekinti az ügyet. „Nem akarok a sajtóban vi­tatkozni a szlovák püspökök­kel, mert ennek semmi értel­me. Olyan horderejű dolgokról van szó, amelyeket csak a Szentszék tud tisztázni” - tette hozzá. Bezák sajtóban tett nyi­latkozatai közül csupán az amerikai pénzről szóló néhány mondatra reagáltak az érintet­tek. Megkeresésünkre sem Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, sem a nagyszombati ér­sekség nem válaszolt. Tegnap a püspöki konferen­cia tagjai a pozsonyi nunciussal találkoztak, hogy megtárgyal­ják a helyzetet, és nyilatkozatot adtak ki. Ebben sem esik szó konkrétumokról, a püspökök megismétlik, hogy elfogadják a Szentatya személyes és alapo­san megfontolt döntését Ró­bert Bezák leváltásáról, ame­lyet azután hozott, hogy Bezák elutasította a lemondásra vo­natkozó felszólítást, amivel megsértette hűségi engedel- mességi fogadalmát. A püspö­kök arról is biztosítják a híve­ket, hogy az egyház vagyonát a törvényeknek megfelelően ke­zelik, és készek ennek felül­vizsgálatánál együttműködni az illetékes szervekkel. Végezetül mindenkit arra kémek, hogy fogadja el a Szentatya döntését és velük együtt kísérje imáiban Róbert Bezákot. Személyesen azóta sem vette fel közülük senki a kapcsolatot a leváltott érsek­kel. Lőttek a nők előnyösebb biztosításainak; szigorúbb bírság a rossz minőségű élelmiszerek miatt Olcsóbb lehet az üzemanyag a farmereknek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. 2013 márciusától a biztosítási díjtételeket már nem annak alapján számítják ki, hogy az ügyfél férfi vagy nő, ehelyett egységesítik a rend­szert - az erről szóló törvényja­vaslatot tegnap a második ol­vasatba utalta a parlament. Szlovákia ezzel az Európai Unióban elfogadott szabályra reagál, amit sürgősen át kell ül­tetni a hazai törvénykezésbe, különben az ország komoly pénzbírság és pereskedések so­ra elé nézhet. A jövőben csak azok a biztosítási tételek mó­dosulnak, ahol figyelembe ve­szik a kliensek nemét (ide tar­tozik az életbiztosítás, a súlyos betegségek elleni biztosítás). „Például a balesetbiztosítás ka­tegóriájában minden változat­lan marad” - közölte Šimon Kollár, a Wüstenrot Biztosító szakelőadója, emellett a módo­sítás csak a 2013 márciusa után megkötött szerződésekre vo­natkozik. Az agrárgazdálkodók szá­mára újra felcsillant a remény, hogy jövőre az őstermelők kedvezményes áron jussanak gázolajhoz - a képviselők ugyanis a második olvasatba sorolták az államilag támoga­tottjövedéki adójú gázolaj for­galmazásáról szóló törvényter­vezetet. Ez azt jelenti, hogy egy liternyi gázolaj után 0,153 euró támogatás jár az Agrárkifizető Ügynökségtől (PPA), hektá­ronként legfeljebb 25,45 liter üzemanyagot dotálnak majd üyen formában. A földművelési minisztérium így szeretne segí­teni a gazdákon, akik idén a kedvezőtlen időjárás miatt át­lagosan 30 százalékos veszte­séget voltak kénytelenek el­könyvelni. A szaktárca az üzemanyag ártámogatására 10 millió eurót különített el, az érintettek 2013. március 31-ig kérelmezhetik a támogatást az Agrárkifizető Ügynökségnél, az erről szóló törvény várható­an március elsején lép életbe. Szintén a második olvasatba került a termőföld védelméről szóló törvénytervezet, amely a járulékok fizetésének megkerü­lését lehetővé tevő kiskapukat szeretné bezárni. Végezetül ugyancsak a második olvasat­ban van már a rossz minőségű élelmiszereket gyártó, terjesztő és értékesítő társaságokat érin­tő törvénytervezet, amely a je­lenleginél nagyobb pénzbírság kivetését teszi lehetővé, továb­bá nagyobb jogkört ad a rendőr­ség és az ellenőrök számára. A tervezet értelmében a pénzbün­tetés felső határa elérheti az 5 millió eurót is, de csak abban az esetben, ha az érintett több íz­ben is szabálysértést követett el. (TASR, SITA, sán) Anton Martvoň smeres képviselő szerint Tomáš Borec igazságügyi IIIIIII3Z.ICI VCglC Piussi filmjéről és amnesztiákról a parlamentben ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Órákon át, reggel kilenctől tárgyalt tegnap a par­lament az igazságügy helyzeté­ről. Az ellenzéki pártok képvi­selői szerint a Smer, s a párt je­lölte igazságügyi miniszter, Tomáš Borec vonható felelős­ségre az igazságszolgáltatás problémáiért. Az ellenzéki pár­tok eredetileg Boreccel szem­beni bizalmatlansági indít­ványról akartak szavazni, vé­gül egyezség született arról, hogy csak vitázni fognak az igazságszolgáltatásról. A felszólalásokban gyakran szó esett Zuzana Piussi A har­madik hatalom betegsége című dokumentumfilmjéről, amely­ben főként olyan bírók szólal­nak fel, akik ellen fegyelmi el­járást kezdeményeztek - töb­ben azt állítják, hogy a bírókat megfélemlítik. A filmet ebéd­időben vetítették Andrej Hrnčiar Híd-képviselő javasla­tára a parlament vetítőtermé­ben. Alig húsz képviselő nézte meg, köztük csak egy smeres. Hrnčiar aztán felszólalása során az ülésteremben is levetí­tett belőle két, körülbelül fél­perces jelenetet. „A bírók féle­lemről beszélnek benne nyíl­tan. Olyan félelemről, amelyet nem 1997-ben, hanem most, 2012-ben élnek át” - mondta. Beszédében kihangsúlyozta, Vladimír Mečiar kormánya és a jelenlegi kabinet kormányzása között nagyon sok a hasonló­ság. A parlamentben vetített film az, amiért Piussit kétéves szabadságvesztés fenyegeti. Egy benne felszólaló bírónő ugyanis beperelte, amiért a ve­le készített beszélgetést az ő engedélye nélkül használta fel a dokumentumban. A filmre a smeres képviselők és Borec sem akartak érdemben reagálni, abban viszont egyetér­tenek az ellenzékkel, hogy az igazságszolgáltatás helyzete nemrózsás; ugyanakkorállítják, nyugalom uralkodik a bíróságo­kon, s az ellenzék egyetlen célja, hogy ezt a nyugalmat megzavar- ja. A Smer kiállt minisztere mö­gött. Anton Martvoň (Smer), a parlament igazságügyi bizott­ságának elnöke ráadásul azt ál­lítja, hogy Borec végre nem ho- meopatikummal, hanem anti­biotikumma] próbálja gyógyíta­ni az igazságszolgáltatást. „Nem az én stílusom, hogy kiabáljak, vagy bombasztikus kijelentésekkel reagáljak. Én mindig korrekt módon próbá­lok nyilatkozni a problémákról is, s számos, gyökeres változást is tervezek, például a polgári perrendtartásban, viszont eze­ket nem lehet az egyik napról a másikra véghez vinni. A parla­menti viták pedig véleményem szerint csak olyan politikai kö­rök, melyeket kötelezően le kell futni” - reagált a miniszter. Pavol Hrušovský, a KDH frakcióvezetője felszólalásában a Mečiar-amnesztiákkal kap­csolatos memorandum elfoga­dását javasolja, amelyben a honatyák leszögeznék, hogy ezek az amnesztiák összeegyez­tethetetlenek a jogállammal, s elfogadásuk megakadályozta, hogy valaha is kiderüljön, ki hurcolta külföldre az akkori ál­lamfő, Michal Kováč fiát. A memorandumról, s minden további, már megvitatott prog­rampontról a parlament ma 17 órakor fog szavazni. Azon prog­rampontokat, melyek megvita­tását addig nem győzik befejez­ni, a januári ülésre teszik át. (dem, SITA)

Next

/
Thumbnails
Contents