Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-15 / 289. szám, szombat

o N OD Már karácsony sem lesz? 17. oldal 2012. december 15., szombat, 6. évfolyam, 47. szám r M eretem ezt a ru- . j m hát, mert mindig J Jt ,wi csodás virágcsok­rot vehetek át benne - tréfálko­zott boldogan Csűrös Karola a Ne most, drágám! című darabbeli Mrs. Frencham jelmezében azon a nemrégiben megtartott előadáson, amelynek végén ahhoz gratuláltak neki, hogy immár ötvenedik évad­ját tölti a Madách Színházban. A zsabós felsőrészű, rakott szoknyás fekete-fehér öltözék és a hozzá illő kis tok kalap meg az elegáns bunda volt rajta egy évvel ezelőtt is, ami­kor hetvenötödik születésnapján köszöntötték a Karcsinak becézett színésznőt. — Főiskola után kötelezően vidékre kellett menni, ami csak hasznunkra vált - meséli a kezdetekről az MTI- Pressnek. - Győrben játszottam, egyik nap a Sybillben a szubret- tet, másnap az Egy pohár vízben Abigailt, aztán az Űri muriban Rozikát, majd a Bernarda Alba há­zában Adelát. Kihagyás nélkül pró­báltam és játszottam. Fegyveres kíséret Ráadásul évente százötven tájelő­adást tartottak, vagyis egyik tele­pülésről a másikra vitték a színház repertoárját.- Nagyon romantikus volt - csillan fel a szeme az emlék ha­tására —, már csak az ekhóssze- kér hiányzott. A nekünk jutott szovjet busz bukóablakait nem lehetett becsukni, pedig sokszor három órát zötykölődtünk ben­ne, miközben mínusz tíz fok volt odakint. Máskor Sopron mellé készültünk, határvidékre, de a hófúvásban eltévedt a sofőr, majdnem áthajtottunk a szigorú­an őrzött határon. Gépfegyveres katonák kísértek vissza minket. Kis náthával vagy felfázással túléltük a hitetlen kultúrházban előadott nyári ruhás szerepeket is, elvégre fiatalok voltunk. Három év után hívta a Madách- ba Both Béla igazgató, de előtte elmentek néhányan Győrbe a tár­sulatból, hogy megnézzék, „ki fia­borja” az a lány, és mit tud.- Éppen az Úri muri ment, amelyet ráadásul közvetítettek a tévében. Kevés embernek volt még televízi­ója, de tudtam, hogy akinek van, az a rokonokkal és a szomszédsággal együtt mind nézi az adást. Szeren­csére olyan vagyok, mint a verseny­ló: minél nagyobb a tét, annál in­kább teljesítek - mondja. A Madách Kamarában beugrással kezdett. Mezey Mária és Gábor Miklós oldalán ötvenkét oldalas fő­szerepet kellett átvennie, és egy hete sem maradt a felkészülésre. Később, amikor Schütz Ila megbetegedett, a Vőlegényben Kornél szerepét há­rom nap alatt tanulta meg. Németh László Az árulójából Görgeyné szö­vegének memorizálására egyeden éjszakája volt. — Később is enyém maradt a sze­rep, amikor Ádám Ottó tévéfilmet forgatott a drámából - folytatja. - De először csak a rémület segített a megtanulásában. Németh László Otven év A színházban élte az életét, az esküvője napján is négy előadásban lépett fel a színjátékért rajongó művész, aki nemsokára talán új darabot próbál. |\ f JHI EZf M ^ ■C­W/y .^r A í M/f- í M Bmk ^::ík fXtmgi tt tL í/m^ Wi \ Et.jjjL 6 |ilj A zsabós felsőrészű, rakott szoknyás fekete-fehér öltözék és a hozzá illő kis tok kalap meg az elegáns bunda volt rajta egy évvel ezelőtt is, amikor het­venötödik születésnapján köszöntötték a Karcsinak becézett színésznőt (Fotó: MTI) kacifántos nyelvezete alapos felké­szülést követel, mert ha az ember csak egyszer elakad, soha nem tudja folytami. Pánik a hintán Ilyenkor megnyugtató a súgó je­lenléte. A Madáchban legendás szakember, Tarr Mari teljesítette a feladatot. Csűrös Karola nem sok­szor szorult rá a segítségre, de ami­kor néha mégis, akkor háromszor kellett súgni neki, mert se látott, se hallott a rémülettől.- Az Ahogy tetszik volt műsoron a Madách Kamarában - idézi fel a másik sztársúgó, Mágori Mária által megoldott esetet. - Ott nem volt súgólyuk, oldalt, rém huzatos he­lyen ültek a kollégák. Mária fején, derekán kendő, orrán szemüveg. Nekem, Céliának leeresztenek a zsinórpadlásról egy hintát, amelyet úgy kellett hajtanom, hogy a hete­dik sor fölé is kilengjek. Egyszer a lendület kellős közepén felejtettem el a monológomat. Idegességem­ben izzadni kezdett a tenyerem, már attól is féltem, hogy kicsúszom a hintából. Később mesélték, hogy Mária először súgott, utána kiabált, aztán kitotyogott a sok kendővel a színpadra, és fölordította nekem a szöveget. Csak akkor tudtam foly­tami... Vastapsot kapott, megha­jolt, és visszament a súgósarokba. Én meg vittem neki egy nagy cso­kor virágot. Szamárlétra Hiába volt a háromévnyi főszerep- zuhatag Győrben, a Madáchban újból el kellett indulnia a „szamár­létrán”.- Mezey Mária hamar megszere­tett, mert a példányomba még azt is beírtam, mikor kell figyelnem arra, hogy ne takarjam el előle a rivalda­fényt - jegyzi meg. - A fő partnerem Gábor Miklós volt, akit gyerekko­rom óta csodáltam. Mindig vala­mi okosat akartam mondani neki, hogy lássa, milyen értelmes vagyok, de soha semmi nem jutott eszem­be. Egyszer ő töne meg a csendet: „Karola, maga nem tud bánni a kezével.” Mert csúnya, válaszoltam. És tényleg, egész kamasz koromban rejtegettem a kicsi, tömpe ujjaimat. Megmutatta a maga kezét, amelyet én addig gyönyörűnek hittem. Egy­általán nem volt szép, de mozdu­latokkal kecsessé tudta varázsolni. Megtanított a trükkre. Zseniális pedagógus volt, nagy kár, hogy nem oktatott a főiskolán. A többi „nagy öreg”, Kiss Manyi vagy Pécsi Sándor is „isteni” taná­csokkal látta el a Madách újon­cát. Egy Gogol-darabban viszont majdnem megbukott, mert any- nyira rögzült benne, amikor Dayka Margit jó szándékkal megmutat­ta, ő hogyan alakítaná a szerepet; Márkus Lászlónak kellett folyton figyelmeztetnie, hogy már megint „Daykázik”. Csűrös Karola önszántából ezért inkább csak köznapi tanácsokat ad a kezdő pályatársaknak. Amikor például kurta „jó napottal” köszön­nek, az üdvözlési módok gazdagsá­gára hívja fel a figyelmüket, meg a megszólalást kísérő mosoly fontos­ságára. Rossz szokás Űj keletű rossz szokásnak tartja, hogy közzéteszik a színésznők élet­korát.- Ez nem nekem, hanem a mai kö­zépgenerációnak hátrányos - fűzi hozzá. — Látja a rendező, hogy mi­lyen jól néz ki, kiosztana rá egy fia­talos szerepet, de tudja, hogy elmúlt harminc, és megbíz egy viszonylag tapasztaladan huszonéveset. Nem így kellene hitelesnek lenni. Har­minc és negyven között sok fiatal lányt játszottam el sikeresen, jó királylányt, meg rosszat, bárónőt, grófnét, cselédlányt A színházban élte az életét. Olyan kétszáz-háromszázszor játszott szín­művekre emlékezik, mint a Bolond lány, Karinthy Szellemidézése vagy a Mégis kinek az élete. Ha jó a da­rab, nem lehet beleunni, állítja. Ha rossz volt, ki kellett bírnia. Egyszer vissza akart adni egy szerepet, de a titkárnő elállta az útját az igazga­tó, Ruttkai Ottó ajtaja előtt, és azt mondta neki: „A mai időkben ez nem tehető meg”. Napi két nyugtatóval vészelte át a színésznő a próbákat, de aztán megszerette Tennessee Williams egyetlen vígjátékának néger hősnő­jét, aki egy alkalommal fehér bőrű lett. Akkor, amikor a matiné után, kettőkor volt a művésznő esküvője. Egyébként aznap még három elő­adásban játszott. Mostanában is bírna több fellépést, úgyhogy örül a hímek: talán új da­rabban kap feladatot nemsokára. Addig meg nézőként jár színházba.- Ilyenkor néha hátrány a szakma- beliség - árulja el. - Előfordult, hogy megcsappant a közönség­szám a szünet után, de én csak irigykedtem, hogy ők már vacso­ráznak valahol. Ez persze ritkaság. Többnyire a nézőtéren is boldog vagyok. (MTI-Press)

Next

/
Thumbnails
Contents