Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-14 / 288. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 14. Kertészkedő 19 December 11JANI! IGYEKEZZ BESZEREZNI AZT A FŰRÉSZT, VAGY LEGALÁBB GYERE EL A kert mint terápia (barátság) Jani barátom - 3x12 méteres - virágoskertje (A szerző felvétele) Hosszú éveken át iskola- és padtársam, barátom, aki a múlt század nyolcvanas éveiben a gimnáziumi érettségi után a tornaijai mezőgazdasági szakosító iskolát is kijárta, ahol is alkatánál fogva a Gimyó név ragadt rá, Jani barátom az idei ősszel elhagyta magát. BOROSS AMBRUS Vagy őt hagyta el az ereje, vagy az öröme, fene tudja. Október elején a következő SMS- üzenetet kaptam tőle: JANI! NAGYON LE VAGYOK TÖRVE, LÉGY SZÍVES, GYERE EL. Történetünk szempontjából nem fontos, a köztünk levő kapcsolatra nézve viszont annál inkább, hogy egyikünk sem Jani, de kölcsönösen janizzuk egymást, mert amikor barátságunk szövődött, úgy gondoltuk, mi vagyunk a Janik. (Hogy történetesen épp akkor magam is eléggé le voltam törve, már végképp nem ide tartozik, legföljebb a szerepek mindenkori felcserélhetőségére irányíthatja a figyelmet.) Jani barátom tapintatára egyébként mi sem jellemzőbb, mint hogy üzeneteket küldözget: tudja, hogy nem érek rá telefonálni, s nem is szeretek. Hetente egy-két üzenetet küld, s kivárja, míg meglátogatom. ♦ ♦ ♦ Midőn tehát október elején fölkerestem, láttam, hogy valóban le van törve, ha ugyan a lehangoltságnak, kedvetlenségnek, nyomottságnak, csüggedtségnek, szomorúságnak, búvalbéleltségnek, számya- szegettségnek a konyhaszéken ülő bánatos halmazára ez a legmegfelelőbb kifejezés. Kertészeti szemmel mindenképp hervadtnak látszott. Mivel még sütött a nap, kiültünk a kertjébe, ha ugyan a háza körülötti elárvult, gondozatlan és évek óta mellőzött derékszíjnyi föl- decskéjét annak lehet nevezni. S mondtam neki: te Jani, hát mért nem ásol, például. Történetünk szempontjából mellékes, milyen érveket sorakoztatott föl, elég választékosán és logikusan, aztán hosszasan s hellyel-közzel meggyőzően beszélt az ásás ellen, azzal kezdve, hogy sosem vágyott ásni, végül pedig megjegyezte, nincs is ásója. Kicsit szidtuk a világot, füstölögtünk, kávét ittunk. ♦ ♦ ♦ Pár nap múlva olvasom: JANI! BESZÉLNÜNK KELL! VIRÁGOKAT AKAROK ÜLTETNI A KÖZELJÖVŐBEN LÁTOGASS MEG! Nem volt teljesen egyértelmű, vajon a közeljövő a virágültetésre vagy a látogatásomra vonatkozik-e, de mivel mindkettő időszerű volt, meglátogattam. Kiderült, hogy a garázsbejáró előtti három árnyékliliomot akarja átültetni a kertjébe. Valamint hogy tervei vannak: még több ámyéklilio- mot vásárolni, továbbá hortenziát, sokat, és a lehető legtöbb kardvirágot. Megegyeztünk, hogy a liliomok átültetéséhez előbb föl kell ásnia a kertet. S hogy hortenziát meg kardvirágot majd tavasszal ültetünk. ♦ ♦ ♦ A következő reggelen esett az eső, illetve szemerkélt. JANI! A KERTBEN MÁR NEM LEHET DOLGOZNI. Délután vittem neki tejet, és kint a kert előtt, a gangon, letörölve az asztalt meg a két széket, élvezve a napsütést, olyasmikről beszélgettünk, hogy milyen jó, ha az ember kint ülhet, de még sincs az utcán, aztán ha van barátja, aki nem lakik túl messze - vagy hogy milyen jó annak, akinek van kertje is, és ásója is. Jani barátom megjegyezte, hogy szeretne egy ásót, majd előadta távlatibb terveit. Míg hallgattam, kicsit gyomláltam, kesztyűt meg sarlót találtam a szerszámai közt, közben kávéztunk. ♦ ♦ ♦ Aztán kissé hűvösebbre fordult az idő, utóbb kiderült, csak átmenetileg, Jani viszont azonnal írt. JANI! NAGYON BÁNT, HOGY AZ IDÉN NEM TUDTAM A KERTET FÖLÁSNI, HA MEGÉREM, AKKOR JÖVŐRE MEGÜNNEPELJÜK AZ 50. SZÜLETÉSNAPOMAT. Elmentem hozzá, valamivel jobb színben találtam, mint a hó elején, a kedve is jobb volt, igaz, már nekem is, és együtt szidtuk a kiirthatatlan bodzát meg a szedret. Kéne egy ásó, mondtam, egy jó kis ásó. Meglátod: egy kis mozgás, nem sok, mindennap valamicske, és megint formába lendülsz. Közben megmetszettem az orgonát meg a rózsákat, ő meg kihordta a kertből a szemetet, meg kávét főzött. ♦ ♦ ♦ Halottak napjakor, a Kertészkedőben épp az ásás dicséretéről jelent meg egy cikk, jött az üzenet. JANI, VETTEM ÁSÓT. MÉG NÉHÁNY NAP VERŐFÉNYES LEHETNE! Nem tudtam meglátogatni, annyi dolgom volt. De hogy vett ásót, hogy lett ásó - ennek ö'rülget- tem napokig. ♦ ♦ ♦ Pár nappal később: JANI! EGY MÉTERNYIT FELÁSTAM SZÉLTÉBEN, ÉS MÁR LE KELLETT PIHENNEM. HA CSAK EGY MÓD VAN RÁ, GYERE EL. KÖSZÖNÖM. Mentem, mert nekem is hiányzott, ő is meg a kertje is. És tényleg, nekifogott, nem csak mondta, hanem valóban, és mutatta is, ez itt az ő műve. Föltűnően jó volt a kedve. Nevetgéltünk a gangon. November közepe tájt. JANI! NEM SZOKTA A LÓ AZ ÁSÁST! MÉG CSAK A NEGYED KERT VAN FÖLÁSVA, HOLNAP TEMETÉSRE MEGYEK, A SZOMSZÉDOM 99 ÉVET ÉRT MEG. ♦ ♦ ♦ Két nappal később: JANI! KÉPZELD EL! KI AKAR FOGNI AZ ÁSÁS RAJTAM. LÉGY SZÍVES, GYERE EL, ÉS HOZZÁL TEJET IS! KÖSZÖNÖM. Nem sokkal később: JANI! AZ ÁSÓ GYŐZÖTT FELETTEM! Nem értem rá, egy hétig felé se néztem. Megint majdnem olyan letört volt, mint októberben, nem is borotválkozott. Kertészeti szakszóval: le volt lombozódva. Abban maradtunk, hogy kilencvenkilenc évig nem biztos, hogy jó élni. Az ilyesmi sok mindentől függ, és még úgy se biztos. Nagyon jó idő volt, kicsit megint sarlóztam, ő meg ásott. Meg kellett ígérnem, hogy ha elkészül, lefényképezem, amit fölásott. A gangon kávéztunk. Történetünk szempontjából nem fontos, de a nyomorúságos életet és a barátság fogalmát árnyalhatja, hogy Jani főzi a világ legrosszabb kávéját, beleértve azt is, amit az újvári állomáson ittam a múlt század nyolcvanas éveinek közepén, párkányi csatlakozásra várva. ♦ ♦ ♦ Egy hétre rá: TE JANI! ÁSÁS KÖZBEN MEGFELEDKEZTEM, HOGY ENNI IS KELL! Ez mindenképp jó jel volt, sőt, nagyon jó jel: a szavak arra vallottak, hogy Jani barátom kedélyállapota helyre fog billenni. Még aznap jött az újabb üzenet: JANI! MÉG CSAK A VIRÁGOS- KERT FELE VAN FELÁSVA, DE MÁR MAJD LESZAKAD A DEREKAM, ÉS IZOMLÁZAM VAN. Örültem ennek is, a hírnek és a fogalmazásmódnak - azért mégis jó dolog a gimnázium (meg a tornaijai fölépítmény, nyilván). JANI! VIRRADAT ÓTA ÁSOK, ÉS FELHÓLYAGZOTT A TENYEREM! - szólt a következő üzenet. Lassan haladt, de haladt. Mondjuk, nem volt hova sietni. December volt. JANI! MÁR CSAK 3M AZ ÁSNIVALÓ, DE A TENYEREIM MÁR NEM BÍRJÁK. A KINTI VIZET IS EL KÉNE ZÁRNI, DE NEM MEGY. LÉGY SZÍVES, HA NEM DOLGOZOL A HÉTVÉGÉN, GYERE EL. Még ugyanazon a napon: MÁR CSAK 2M, PIHENŐ. A gangról bevonultunk a konyhába, ott beszélgettünk. Abban maradtunk, hogy nem muszáj az egész kertet fölásni. Végre hát nem is volna logikus, ha csak muszájból állna az élet. Jó az ásás, de van jobb is, mondtam. Jobb a barátság, mondta Jani. Jobb kávét is főzhetnél, válaszoltam. ♦ ♦ ♦ Akkor kimentünk, ő odaállt a kertje végébe, én meg lefényképeztem. Mosolyog. Te Jani, kiáltozza, ha a nyáron valaki azt mondja, hogy így fogok örülni, hát kinevetem. Nem is gondoltam, hogy ez is lehet jó! És nevet. Én se gondoltam volna. Történetünk folytatása szempontjából fontos, hogy Jani barátom, tizenhárom éven át osztály- és sorstársam, december elején megkért, vegyek egy fűrészt, szükségünk lesz arra is. KÖNYVESPOLC A parasztság dicsérete KENÉZ BORBÁLA A nappalok rövidülésével a kertész is tartalmasabb olvasnivaló után nyúl. Meg egyébként is oly messze még a tavasz, hogy ideje visszanyúlni az alapokhoz. Publius Vergilius Maró munkája mindent összefoglal, amit a paraszti életmódról és boldogulásról tudni érdemes. „Hogy lesz dús a vetés...” - ezekkel a szavakkal indul (Lakatos István fordítása) a háztáji meg a nagyban termelők és a földművesek bibliája. Vergilius hét évig írta alig kétezer sort kitevő, árnyalt részletességgel szóló költeményét, melyben a görögök minden előzetes tudását hasznosította. A mű négy könyvből áll: a földművelésről, a fákról és szőlőkről, az állattenyésztésről és a méhekről szólóból. Tanköltemény, ha figyelembe vesz- szük, mekkora gonddal és milyen jó érzékkel okítja olvasóit arra, mit mikor és hogyan érdemes a földdel, a növényekkel és az állatokkal művelni, hogy abból a jó gazdának a legnagyobb haszna és öröme legyen. Igaz, akkor - több mint kétezer éve - a paraszt még írástudatlan volt. Ma viszont, amikor már úton-útfélen mindenki olvas, s mindent tud olyannyira, hogy szinte már olvasnia is fölöslegesnek tűnhet, meglepve láthatja, hogy amit ősei tanultak sok-sok tévedés és megannyi keserű tapasztalat árán, az ebben a könyvben benne van. S még valami, ami alighanem fontosabb minden ismeretnél és fortélynál: a Georgiái a földhöz, a természethez való közelség gyönyörét énekli meg. „Ó, be szerencsés vagy, te paraszt - hát még ha belátnád / jó sorodat!” - olvassuk, s máris megerősítve látjuk, hogy ez a nagy igazság; a földdel való foglalkozás a derűs nyugalom és a csalódás nélküli élet alapja. Mert mi sem adhat nagyobb erőt és biztonságot, mint a termésszerző, a horgas ekével hasogatott föld, 'a kapafokkal zúzott anyarög, mondja a világirodalom páratlan remekműve. „Szánd meg a dűlőt már feledő falusit velem együtt” - olvassuk még, s arra gondolunk, ebben sem változik a világ rendje: elfordulunk a földtől, el a munkától, a gyümölcsfáktól, elhagyjuk a háziállatokat, a szőlőt és a méheket, hogy amikor megint „szorít nyomorunkban a szükség”, ismét fölfedezzük azt, ami évezredek óta nekünk adatik. (Budapest, Európa Könyvkiadó, 1981) DECEMBERI MUNKÁK ES TEENDŐK 1. rázogatjuk a tűlevelűekről a havat, nehogy letörjön az águk 2. ponyvát húzunk a kerti pihenőnek arra az oldalára, amely felől leginkább rongálja a szél vagy a csapadék 3. ha nem járunk a füves részen, rajta hagyjuk a havat 4. megvizsgáljuk a karóhoz kikötött fiatal fákat, nem éri-e bántódás a törzsüket 5. macskamentes helyre, vékony ágra vagy magas karóra bőrdarabkát erősítünk a madaraknak 6. a káros só helyett fahamuval vagy homokkal hintjük meg a járófelületek csúszós helyeit 7. nem megyünk a kertbe - rövid időre sem - sapka és sál nélkül, a legjobb, ha eleve kesztyűt is húzunk Ingyenmozi. Előrelátó jó szomszédom megelégelte a válságot és a kiszolgáltatottságot, s amikor húsvét előtt felemelték a tojás árát, beszerzett egy kakast, vett négyfajta kiscsirkét, fajtánként tíz darabot, hozzájuk pár kacsát. Mára ilyen szép egyedekké fejlődött az egykori óvodás csibék társasága. Valahányszor megjelenek a kerítés előtt, mind odasereglenek (Kép: Új Szó/Kertészkedő)
