Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-14 / 288. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 14. Kertészkedő 19 December 11JANI! IGYEKEZZ BESZEREZNI AZT A FŰRÉSZT, VAGY LEGALÁBB GYERE EL A kert mint terápia (barátság) Jani barátom - 3x12 méteres - virágoskertje (A szerző felvétele) Hosszú éveken át iskola- és padtársam, barátom, aki a múlt század nyolc­vanas éveiben a gimná­ziumi érettségi után a tornaijai mezőgazdasági szakosító iskolát is kijár­ta, ahol is alkatánál fog­va a Gimyó név ragadt rá, Jani barátom az idei ősszel elhagyta magát. BOROSS AMBRUS Vagy őt hagyta el az ereje, vagy az öröme, fene tudja. Ok­tóber elején a következő SMS- üzenetet kaptam tőle: JANI! NAGYON LE VAGYOK TÖRVE, LÉGY SZÍVES, GYERE EL. Tör­ténetünk szempontjából nem fontos, a köztünk levő kapcso­latra nézve viszont annál in­kább, hogy egyikünk sem Jani, de kölcsönösen janizzuk egy­mást, mert amikor barátságunk szövődött, úgy gondoltuk, mi vagyunk a Janik. (Hogy törté­netesen épp akkor magam is eléggé le voltam törve, már végképp nem ide tartozik, leg­följebb a szerepek mindenkori felcserélhetőségére irányíthat­ja a figyelmet.) Jani barátom tapintatára egyébként mi sem jellemzőbb, mint hogy üzene­teket küldözget: tudja, hogy nem érek rá telefonálni, s nem is szeretek. Hetente egy-két üzenetet küld, s kivárja, míg meglátogatom. ♦ ♦ ♦ Midőn tehát október elején fölkerestem, láttam, hogy va­lóban le van törve, ha ugyan a lehangoltságnak, kedvetlen­ségnek, nyomottságnak, csüg­gedtségnek, szomorúságnak, búvalbéleltségnek, számya- szegettségnek a konyhaszéken ülő bánatos halmazára ez a legmegfelelőbb kifejezés. Ker­tészeti szemmel mindenképp hervadtnak látszott. Mivel még sütött a nap, kiültünk a kertjé­be, ha ugyan a háza körülötti elárvult, gondozatlan és évek óta mellőzött derékszíjnyi föl- decskéjét annak lehet nevezni. S mondtam neki: te Jani, hát mért nem ásol, például. Törté­netünk szempontjából mellé­kes, milyen érveket sorakozta­tott föl, elég választékosán és logikusan, aztán hosszasan s hellyel-közzel meggyőzően be­szélt az ásás ellen, azzal kezd­ve, hogy sosem vágyott ásni, végül pedig megjegyezte, nincs is ásója. Kicsit szidtuk a világot, füstölögtünk, kávét ittunk. ♦ ♦ ♦ Pár nap múlva olvasom: JA­NI! BESZÉLNÜNK KELL! VI­RÁGOKAT AKAROK ÜLTETNI A KÖZELJÖVŐBEN LÁTO­GASS MEG! Nem volt teljesen egyértelmű, vajon a közeljövő a virágültetésre vagy a látoga­tásomra vonatkozik-e, de mivel mindkettő időszerű volt, meg­látogattam. Kiderült, hogy a garázsbejáró előtti három ár­nyékliliomot akarja átültetni a kertjébe. Valamint hogy tervei vannak: még több ámyéklilio- mot vásárolni, továbbá horten­ziát, sokat, és a lehető legtöbb kardvirágot. Megegyeztünk, hogy a liliomok átültetéséhez előbb föl kell ásnia a kertet. S hogy hortenziát meg kardvirá­got majd tavasszal ültetünk. ♦ ♦ ♦ A következő reggelen esett az eső, illetve szemerkélt. JA­NI! A KERTBEN MÁR NEM LE­HET DOLGOZNI. Délután vit­tem neki tejet, és kint a kert előtt, a gangon, letörölve az asztalt meg a két széket, élvez­ve a napsütést, olyasmikről be­szélgettünk, hogy milyen jó, ha az ember kint ülhet, de még sincs az utcán, aztán ha van ba­rátja, aki nem lakik túl messze - vagy hogy milyen jó annak, akinek van kertje is, és ásója is. Jani barátom megjegyezte, hogy szeretne egy ásót, majd előadta távlatibb terveit. Míg hallgattam, kicsit gyomláltam, kesztyűt meg sarlót találtam a szerszámai közt, közben kávéz­tunk. ♦ ♦ ♦ Aztán kissé hűvösebbre for­dult az idő, utóbb kiderült, csak átmenetileg, Jani viszont azonnal írt. JANI! NAGYON BÁNT, HOGY AZ IDÉN NEM TUDTAM A KERTET FÖLÁSNI, HA MEGÉREM, AKKOR JÖ­VŐRE MEGÜNNEPELJÜK AZ 50. SZÜLETÉSNAPOMAT. El­mentem hozzá, valamivel jobb színben találtam, mint a hó ele­jén, a kedve is jobb volt, igaz, már nekem is, és együtt szidtuk a kiirthatatlan bodzát meg a szedret. Kéne egy ásó, mond­tam, egy jó kis ásó. Meglátod: egy kis mozgás, nem sok, min­dennap valamicske, és megint formába lendülsz. Közben megmetszettem az orgonát meg a rózsákat, ő meg kihordta a kertből a szemetet, meg kávét főzött. ♦ ♦ ♦ Halottak napjakor, a Ker­tészkedőben épp az ásás dicsé­retéről jelent meg egy cikk, jött az üzenet. JANI, VETTEM ÁSÓT. MÉG NÉHÁNY NAP VE­RŐFÉNYES LEHETNE! Nem tudtam meglátogatni, annyi dolgom volt. De hogy vett ásót, hogy lett ásó - ennek ö'rülget- tem napokig. ♦ ♦ ♦ Pár nappal később: JANI! EGY MÉTERNYIT FELÁSTAM SZÉLTÉBEN, ÉS MÁR LE KEL­LETT PIHENNEM. HA CSAK EGY MÓD VAN RÁ, GYERE EL. KÖSZÖNÖM. Mentem, mert nekem is hiányzott, ő is meg a kertje is. És tényleg, nekifogott, nem csak mondta, hanem va­lóban, és mutatta is, ez itt az ő műve. Föltűnően jó volt a ked­ve. Nevetgéltünk a gangon. November közepe tájt. JANI! NEM SZOKTA A LÓ AZ ÁSÁST! MÉG CSAK A NEGYED KERT VAN FÖLÁSVA, HOLNAP TE­METÉSRE MEGYEK, A SZOM­SZÉDOM 99 ÉVET ÉRT MEG. ♦ ♦ ♦ Két nappal később: JANI! KÉPZELD EL! KI AKAR FOGNI AZ ÁSÁS RAJTAM. LÉGY SZÍ­VES, GYERE EL, ÉS HOZZÁL TEJET IS! KÖSZÖNÖM. Nem sokkal később: JANI! AZ ÁSÓ GYŐZÖTT FELETTEM! Nem értem rá, egy hétig felé se néz­tem. Megint majdnem olyan le­tört volt, mint októberben, nem is borotválkozott. Kertészeti szakszóval: le volt lombozódva. Abban maradtunk, hogy kilenc­venkilenc évig nem biztos, hogy jó élni. Az ilyesmi sok minden­től függ, és még úgy se biztos. Nagyon jó idő volt, kicsit megint sarlóztam, ő meg ásott. Meg kel­lett ígérnem, hogy ha elkészül, lefényképezem, amit fölásott. A gangon kávéztunk. Történe­tünk szempontjából nem fon­tos, de a nyomorúságos életet és a barátság fogalmát árnyalhat­ja, hogy Jani főzi a világ leg­rosszabb kávéját, beleértve azt is, amit az újvári állomáson it­tam a múlt század nyolcvanas éveinek közepén, párkányi csat­lakozásra várva. ♦ ♦ ♦ Egy hétre rá: TE JANI! ÁSÁS KÖZBEN MEGFELEDKEZTEM, HOGY ENNI IS KELL! Ez min­denképp jó jel volt, sőt, nagyon jó jel: a szavak arra vallottak, hogy Jani barátom kedélyálla­pota helyre fog billenni. Még aznap jött az újabb üzenet: JANI! MÉG CSAK A VIRÁGOS- KERT FELE VAN FELÁSVA, DE MÁR MAJD LESZAKAD A DE­REKAM, ÉS IZOMLÁZAM VAN. Örültem ennek is, a hírnek és a fogalmazásmódnak - azért mégis jó dolog a gimnázium (meg a tornaijai fölépítmény, nyilván). JANI! VIRRADAT ÓTA ÁSOK, ÉS FELHÓLYAG­ZOTT A TENYEREM! - szólt a következő üzenet. Lassan ha­ladt, de haladt. Mondjuk, nem volt hova sietni. December volt. JANI! MÁR CSAK 3M AZ ÁSNIVALÓ, DE A TENYEREIM MÁR NEM BÍRJÁK. A KINTI VIZET IS EL KÉNE ZÁRNI, DE NEM MEGY. LÉGY SZÍVES, HA NEM DOLGOZOL A HÉTVÉ­GÉN, GYERE EL. Még ugyan­azon a napon: MÁR CSAK 2M, PIHENŐ. A gangról bevonul­tunk a konyhába, ott beszélget­tünk. Abban maradtunk, hogy nem muszáj az egész kertet fölásni. Végre hát nem is volna logikus, ha csak muszájból áll­na az élet. Jó az ásás, de van jobb is, mondtam. Jobb a ba­rátság, mondta Jani. Jobb ká­vét is főzhetnél, válaszoltam. ♦ ♦ ♦ Akkor kimentünk, ő odaállt a kertje végébe, én meg lefényké­peztem. Mosolyog. Te Jani, ki­áltozza, ha a nyáron valaki azt mondja, hogy így fogok örülni, hát kinevetem. Nem is gondol­tam, hogy ez is lehet jó! És ne­vet. Én se gondoltam volna. Történetünk folytatása szem­pontjából fontos, hogy Jani ba­rátom, tizenhárom éven át osz­tály- és sorstársam, december elején megkért, vegyek egy fűrészt, szükségünk lesz arra is. KÖNYVESPOLC A parasztság dicsérete KENÉZ BORBÁLA A nappalok rövidülésével a kertész is tartalmasabb olvas­nivaló után nyúl. Meg egyéb­ként is oly messze még a ta­vasz, hogy ideje visszanyúlni az alapokhoz. Publius Vergilius Maró munkája mindent össze­foglal, amit a paraszti életmód­ról és boldogulásról tudni ér­demes. „Hogy lesz dús a vetés...” - ezekkel a szavakkal indul (Lakatos István fordítá­sa) a háztáji meg a nagyban termelők és a földművesek bib­liája. Vergilius hét évig írta alig kétezer sort kitevő, árnyalt részletességgel szóló költemé­nyét, melyben a görögök min­den előzetes tudását hasznosí­totta. A mű négy könyvből áll: a földművelésről, a fákról és sző­lőkről, az állattenyésztésről és a méhekről szólóból. Tanköl­temény, ha figyelembe vesz- szük, mekkora gonddal és mi­lyen jó érzékkel okítja olvasóit arra, mit mikor és hogyan ér­demes a földdel, a növényekkel és az állatokkal művelni, hogy abból a jó gazdának a legna­gyobb haszna és öröme legyen. Igaz, akkor - több mint kétezer éve - a paraszt még írástudat­lan volt. Ma viszont, amikor már úton-útfélen mindenki ol­vas, s mindent tud olyannyira, hogy szinte már olvasnia is fö­löslegesnek tűnhet, meglepve láthatja, hogy amit ősei tanul­tak sok-sok tévedés és meg­annyi keserű tapasztalat árán, az ebben a könyvben benne van. S még valami, ami aligha­nem fontosabb minden isme­retnél és fortélynál: a Georgiái a földhöz, a természethez való közelség gyönyörét énekli meg. „Ó, be szerencsés vagy, te paraszt - hát még ha belátnád / jó sorodat!” - olvassuk, s máris megerősítve látjuk, hogy ez a nagy igazság; a földdel való foglalkozás a derűs nyugalom és a csalódás nélküli élet alap­ja. Mert mi sem adhat nagyobb erőt és biztonságot, mint a termésszerző, a horgas ekével hasogatott föld, 'a kapafokkal zúzott anyarög, mondja a vi­lágirodalom páratlan remek­műve. „Szánd meg a dűlőt már feledő falusit velem együtt” - olvassuk még, s arra gondo­lunk, ebben sem változik a vi­lág rendje: elfordulunk a föld­től, el a munkától, a gyümölcs­fáktól, elhagyjuk a háziállato­kat, a szőlőt és a méheket, hogy amikor megint „szorít nyomo­runkban a szükség”, ismét föl­fedezzük azt, ami évezredek óta nekünk adatik. (Budapest, Európa Könyvki­adó, 1981) DECEMBERI MUNKÁK ES TEENDŐK 1. rázogatjuk a tűleve­lűekről a havat, nehogy le­törjön az águk 2. ponyvát húzunk a kerti pihenőnek arra az oldalára, amely felől leginkább ron­gálja a szél vagy a csapadék 3. ha nem járunk a füves részen, rajta hagyjuk a havat 4. megvizsgáljuk a karó­hoz kikötött fiatal fákat, nem éri-e bántódás a törzsüket 5. macskamentes helyre, vékony ágra vagy magas ka­róra bőrdarabkát erősítünk a madaraknak 6. a káros só helyett fa­hamuval vagy homokkal hintjük meg a járófelületek csúszós helyeit 7. nem megyünk a kertbe - rövid időre sem - sapka és sál nélkül, a legjobb, ha eleve kesztyűt is húzunk Ingyenmozi. Előrelátó jó szomszédom megelégelte a válságot és a kiszolgáltatottságot, s amikor húsvét előtt felemelték a tojás árát, beszerzett egy kakast, vett négyfajta kiscsirkét, fajtánként tíz da­rabot, hozzájuk pár kacsát. Mára ilyen szép egyedekké fejlődött az egykori óvodás csibék társasága. Valahányszor megjelenek a kerítés előtt, mind odasereglenek (Kép: Új Szó/Kertészkedő)

Next

/
Thumbnails
Contents