Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-12 / 286. szám, szerda

Horgász 15 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 12. A horgászatban nagy szerepe van a tervezésnek, de azért az sem baj, ha hozzánk szegődik a szerencse A dévérek nem olvasnak szakirodalmat Nyári folyóparti csendélet (A szerző felvételei) Sokszor megfogadtam az évek során, hogy a rögtönzött horgászat he­lyett gondosan megter­vezem, hová, milyen hal­ra és milyen csalival in­dulok pecázni. Aztán vagy sikerült, vagy nem. Hogy a helyválasztás né­ha mázli, néha meg ta­pasztalat kérdése, azt az alábbi két eset is jól szemlélteti. KÖVESDl KÁROLY Nyári rekkenő hőségben indultunk a Kis-Dunára bará­taimmal, péntek estefelé. A folyónak az általunk látogatott szakasza langós, korhadt tus- kókkal, gallyakkal tarkított, erősen hínáros, s éppen ezért sok halat tart. Nagy pontyok, amurok, mámák szoktak itt kutakodni, nem beszélve a ta­karmányhalak mennyiségéről, melyek közt durranós rablással vág rendet egy-egy csuka, ter­metes balin, a frászt hozva az emberre. Dévérek a húzósban Barátaim a kigyúrt helyet vá­lasztották, ahol sokan szoktak horgászni, míg jómagam lejjebb mentem vagy száz méterrel, és egy húzós szakaszon etettem be. Folyóvízről lévén szó, ala­posan megszórtam a vizet kon- zervkukoricával, majd felrakva a világítópatront a bot spiccére, esőgilisztával csalizva ejtettem be a szereléket alig tíz méternyi­re, a sodrásba, kevéssel az etetés alá. Az első bedobás után kissé Kis ember nagy bottal Téli álom AJÁNLÓ Megjött a hamisítatlan tél, s ilyenkor a legtöbb horgász „szögre akasztja” a szereléket. Akadnak persze, akik ilyenkor is horgásznak - legalábbis ott, ahol a víz nem fagy be, tehát a nagyobb folyókon -, és ilyen­kor is eredményesek. A többség azonban beéri a tavaszvárással és az álmodozással, illetve a horgászszerelékek karbantar­elméláztam, cuccaim rendez­gettem, egyszóval pepecseltem. El is rontottam az első kapást, üresen tekertem ki a horgot. Ettől fogva résen voltam. Talán még feneket sem ért a követke­ző bedobás, máris pöccent a vi­lágítópatron a bot végén. Nagy erővel küzdött a megakasztott hal, befelé húzva a mederbe, miközben angyalian muzsikált a zsinór, s a puhára állított fék is meg-megreccent. A dévér, mert az volt, futott vagy két-három kört, mire alá tudtam tolni a mentőt. Fajának termetes pél­dánya, palaszürke hal volt. Kis­vártatva ugyanekkora jött, majd egy máma jelentkezett. Mivel spórolni akartam az esőgilisz­tával, a következő bedobáshoz csonticsokrot raktam fel a ho­rogra. Ekkor ért a meglepetés, kisebb csalira még nagyobb hal jött! Akkora mámát akasztot­tam, hogy az első pillanatokban azt hittem, harcsa iramodik a folyó közepe felé. A harcsa jel­legzetes, kaszáló mozgása he­lyett azonban durva erő vitte a zsinórt az orsóról. Élvezet volt a javából. Aztán trágyagilisztát próbáltam, az eredmény nem kisebb, másfeles dévér, majd egy akkora szilvaorrú keszeg, hogy alig ismertem fel. És ez így ment hajnalig! A legjelleg­telenebbnek tűnő helyen egy­más után fogtam a szebbnél szebb halakat, míg barátaim - a „menő” helyen csak söröz­tek. Mikor a felkelő nap sugara kezdett átszűrődni a nyárfák lombján, és szétterült a víz fö­tásával. Elorgokon, zsinórokon, úszókon, egyéb apróságokon nincs mit javítgatni, legfeljebb elrendezhetjük őket. A horgász­láda általában egész évben ren­detlen, hiszen pecázás közben nincs időnk takarítani. A botok, orsók azonban akkor szolgálnak bennünket jól, ha egész évben törődünk velük, és óvjuk az ál­lagukat. Sokan tehát úgy vélik, hogy télen szét kell szerelni az orsókat, és meg kell tisztogatni, lőtt a sárgáspiros ragyogás, a halak behúzódtak a mederbe, és véget ért a varázs. Az eredmény döbbenetes volt: alig bírtam fel­emelni a teli szákot a benne rug- dalózó mámákkal, dévérekkel, jászkeszegekkel. Hogy a hely- választásban mekkora szerepe volt a tudatosságnak vagy a szerencsének, nem tudom. A szakirodalom szerint a dévérek a lassú vizet kedvelik, ezen a helyen pedig erős volt a sodrás. A tanulság tehát az, amit komá­romi horgászismerősöm szokott mondani: a dévérek nem olvas­nak szakirodalmat. Part menti pontyok A tavi pontyozást a legtöb­ben úgy művelik, hogy jól teli­gyúrják az etetőkosarat, meg­suhintják a botot, és lehetőleg száz méteren alul nem adják. Mindenki a tó közepében sejti a halat, és úgy hiszi, minél mesz- szebb dob, annál biztosabb a si­ker. Hogy ez néha fordítva van, az alábbi példa szemlélteti. Szomszédommal és annak barátjával ügettünk ki egy fővárosközeli halastóhoz, éjjeli pontyozásra. Két társam a fent leírt, „klasszikus” módszert eről­tette. Kissé odébb húzódtam tőlük, mert a partközeli úszózás­nak nem feltétlenül a székzörgés és a sörösdobozok pattogása nyújtja a legjobb hátteret. Az ete­téssel nem nagyon cifráztam, két maréknyi kukoricát hintettem be magam elé. Világítópatronnal ellátott, pávatollas úszóm alig zsírozni őket. Avatadan kézzel ne tegyük! Illetve csak akkor, ha valóban értünk is hozzá. Az anyós varrógépolaja, gépzsír stb. nem mindig megfelelő ke­nőanyag, és több kárt okozhat, mint hasznot. Ráadásul nem biztos, hogy össze is tudjuk rakni, amit ügyesen szétszed­tünk. Az orsókkal akkor bánunk megfelelően, ha év közben óv­juk őket a sártól, homoktól (ez a legnagyobb ellenségük), a fél méterre bóbiskolt a parttól, amikor egyszer csak emelkedni kezdett, majd lebukott, és elin­dult oldalra. A bevágás után két kiló körüli potykát szákolt meg a szomszéd, aki nagy csörtetéssel érkezett segítem. Aztán vissza­ballagott, és a beálló éjszakában hallottam a pusmogásukat, mek­kora barom szerencsém van, míg nekik kapásuk sincs. Fél óra múlva megismédődött a jelenet: ezúttal valamivel kisebb tükröst sikerült a szákba terelni, s a pus­mogás tovább folytatódott. Éjfél után tettem fel a pontot az i-re, amikor a megtermett esőgilisztát egy háromkilós tőponty találta mennyei falatnak, és vesztett raj­ta a horgomon. Azonnal beköny­veltem a másnapi fogást, és némi kárörömmel hallgattam, hogyan szöszmötölnek barátaim a szom­szédban, babrálják a kapásjelzőt, dobálnak, etetnek, csúzliznak, bottal akkor, ha nem koccant­juk oda egy fa törzséhez, nem „gyúijuk be” a kocsi csomagtar­tójába, nem hagyjuk rászáradni az etetőanyagot, nem dobáljuk be a botzsákba hevenyészve, és nem rakjuk el vizesen (kü­lönösen a teleszkópot), hanem száraz ronggyal megtörölget- jük őket. Különösen eső után. A drága orsót jobban tesszük, ha szakemberre bízzuk, az olcsó tekerő pedig nem biztos, hogy és vátják a kapást, egyre türel- medenebbül. Kisvártatva elbó­biskoltam, és csak a pirkadatkor érkező kapás riasztott fel. Furcsa szerzet a horgász. Ha be van dobva a szerelék, úgy alszik, mint a házőrző kutya, fél szeme nyitva. Sőt, csukott szemmel is megérzi a kapást. Megjött hát a második nap második pontya is, s ezzel számomra a peca véget ért. Szomszédom és barátja üres kézzel - és szákkal - füstölögtek, és nem értették, mit csinálnak rosszul. Tanulság helyett Aztán, amikor már maga­san járt a nap, megmutattam nekik a tőlem balra, a víz fölé hajló bokor alatt hűsölő hala­kat, amelyek közt akadt amur, ponty, süllő és egy jókora ba­lin. Aztán elmondtam nekik a titkot, ami természetesen nem titok. Mivel a tó vize hirtelen mélyül, a halak a part mentén korzóznak, különösen éjszaka. Ott remélik a vízbe pottyanó kaját. A többség persze kagy­lók, férgek és más kaja után kutakodik a mederben, de ki­kilátogatnak a part közelébe is, ahol a lelógó ágakról, nádszá­lakról is be-bepottyan valami ehető. Ez esetben tehát a tuda­tos választás jött be a vaktában való dobálás helyett. *** Mivel a Horgász melléklet­nek idén ez az utolsó kiadása, hadd kívánok minden horgász­társunknak, ismerősöknek és ismeretleneknek sok sikert és nagy fogásokat az új évben. Re­mélhetőleg túléljük a népbutító világvégét, és jövőre is nagy tervekkel ügethetünk a vízpart­ra, hogy szeretett hobbinknak hódoljunk. Mindenkinek kí­azért nyiszorog, mert elha­nyagoltuk, hanem egyszerűen azért, mert olcsó, fém helyett műanyagból készült, és a csap­ágyak száma is csekély. Tehát kevesebbet bírnak ki, mint a márkás, gondosan gyártott da­rabok, amelyekre akár 2-3 év garanciát is ad a gyártó cég. A téli karbantartás helyett tehát inkább év közben ügyeljünk a szerelékre. Amely meghálálja a gondoskodást. (- kk -) Görbüljön a bot! Hogy kinek hányszor, és mennyire görbült év közben a bot, ilyenkor derül ki, amikor lassan összegezzük a fogási napló bejegyzéseit, és felelevenítjük a nyári él­ményeket. Sok ismerősöm mondja év végén nevetve - vagy keserűen -, hogy szinte üres fogási naplót ad le januárban. Vagy azért, mert nem volt ideje horgászni, vagy azért, mert Fortuna istenasszony nem fogadta a kegyeibe, és elke­rülték a halak. Márpedig a horgászat a halakról szól, bármennyit is ragozzuk a természet szépségeit, szerelmes hobbink lélek­nyugtató, gyógyító hatását. Kevesen engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy hetente többször ki­ülhetnek etetett helyükre, és szakmánybán foghatják a szebbnél szebb halakat, vagy akik éves szabadsá­gukat kihasználva akár két- három hetet is pecázással tudnak tölteni. Mert ugye, a munka, a taposómalom, a drága üzemanyag, meg a család igényei. Meg a kevés hal, meg a száraz­ság, az apadó, áradó víz, a rendszeresen betörő hideg- és melegfront, a csillagok állása, az eső meg a napsütés... De kezet a szívre: vajon hány horgász veszi a fáradságot, hogy kissé „beletanuljon” a halak biológiájába, hogy megismerje szokásaikat, élettani rendszerüket? Az internetes honlapok beszélgetőrovatai is jobbára arról szólnak, ki, hol, mit fogott, miközben a magazinok felvételein a fényképezőgép lencséje elé tolt halóriások fényképei hergelik őket. Egyet tudok ajánlani horgásztársaim­nak: használják ki a téli nyugalmat arra, hogy kissé tanulmányozzák a halak életét. Mert nem mellékes, hogy milyen etetőanyag­csodákkal és világverő aromákkal próbálunk túljárni a halak eszén, ha például nem tudjuk, mikor, hol keressük őket. Ha fo­galmunk sincs arról, mivel táplálkoznak a folyóvízben. Ha azt hisszük, hogy a pontyfogás legfontosabb kritériuma, hogy százhúsz méterre tudjuk bedobni a szereléket. Miközben a haj­nali derengésben szinte az orrunk előtt esznek a halak. Szóval olvassunk, tanul­junk, mert a horgászfilmek készítői sem fognak mindig halat. Tízből nyolc esetben pihen a kamera, kövi Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. A Horgász melléklet legközelebb 2013. január 2-án jelenik meg. vánjuk: görbüljön a bot! HETI TIPP

Next

/
Thumbnails
Contents