Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)

2012-12-10 / 284. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. DECEMBER 10. Régió 3 A felújítást a lakosok és vállalkozók adományaiból finanszírozták, a legnehezebb a szigetelés volt Orosch püspök szentelte újra a nádszegi templomot Nádszeg. Vasárnap ünne­pi szentmise keretében szentelték újra a község templomát. A misét Orosch János nagy- szombati segédpüspök celebrálta. BARTALOSÉVA A több mint százéves templom renováláshoz még 2009-ben láttak hozzá a kül­ső vakolat eltávolításával. A munkálatokat szeptember­ben fejezték be. Králik Gá­bortól, az Egyházközösségi Gazdasági Tanács titkárától megtudtuk, hogy a legna­gyobb problémát a talaj fel­ázásának meggátolása jelen­tette. ,A legnagyobb feladat a templom talajának kiásása és kihordása volt. Erre azért volt szükség, hogy a falakat be tudjuk vonni a védővako­lattal. Ezután következett a talaj betonozása, majd a nedvesség- és hőszigetelés” - mondta Králik. A renoválást a lakosok és vállalkozók adományaiból finanszíroz­ták. A munka nagy részét szintén a falu lakosai végez­ték el. „Példaértékű összefo­gásnak lehettünk tanúi, hi­szen aki csak tudott, bekap­csolódott a munkába” - tette hozzá a titkár. Az oszlopokat is szigetelőanyaggal vonták be. A templom talajában fűtőaknákat alakítottak ki, új vezetékeket helyeztek el, és felújították a hangtechnikát is. Az új fűtőrendszer egye­dülálló az országban. A pa­dokat is kicserélték, az ere­detiekből csak a pad végében felvétele) A szentmise az advent jegyében zajlott A templom falait a hagyományok szerint szenteltvízzel hintették meg (Győri Zoltán felvétele) levő díszített kartámasz ma­radt meg. A község 2004-ben ünne­pelte a templom felszelésének századik évfordulóját. Tóth László esperes, a község lelki- pásztora elmondta, az újra- szenteléssel új szakasz kez­dődik a templom történeté­ben. Az ünnepi szentmisén je­len volt Tóth Domonkos nyu­galmazott püspök is. A misét bemutató Orosch János segédpüspök is köszö­netét mondott a hívőknek a munkájukért és az anyagi tá­mogatásért. „Tervezzük a to­rony felújítását is, mert a cse­repek nagyon rossz állapot­ban vannak. Az orgona is fel­újításra vár, de az idén elvég­zett felújítási munkákkal már kimerítettük a számlát” - mondta Králik. EZ ITT A KÉRDÉS Mit szól az új vasúti menetrendhez? Muszka Péter vállalkozó, Királyhelmec Az utóbbi idő- y j$ji1 ritkán utazom toztatásait sem im azonban évek óta kassai iskolában tanulnak, s mint a legtöbb itteni diák, ők is vo­nattal utaznak a megyeszék­helyre. Azt, hogy megint vál­tozott a menetrend, általában csak abból veszem észre, hogy időnként péntekenként, illetve vasárnaponként 5-10 perccel korábban vagy később kell levinnem őket a perbe- nyiki állomásra. Mivel ezeken a járatokon évtizedek óta so­kan utaznak, megszüntetni biztosan nem fogják őket, azt pedig nem értem, hogy a vas­útnak milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ezeknek a vona­toknak is évről évre változtas­sa az érkezési, illetve az indu­lási időpontjait. Gál Mária szociális gon­dozó, Rimaszécs Nagyon sajná­latos dolognak tartom, hogy megszűnnek a személyvona­tok ezen a déli vonalon. Mi ugyan nem jártunk sokat vo­nattal, de a családból többen is naponta utaztak vagy mun­kába, vagy iskolába. Rima­szécs ezentúl el lesz zárva a vi­lágtól! Még azt sem tudni, hogy az iskolába járó gyere­kek hogyan oldják meg a be­utazást, ha nem lesz a reggeli vonat, amellyel eddig iskolá­ba jártak. Az a kevés ingázó is gondban lesz, aki eddig vo­nattal járt dolgozni Tornaijára vagy Feledre. Felháborítónak tartom azt is, hogy semmibe vették a polgárok és a telepü­lések tiltakozását, és egy­szerűen eldöntötték: nem lesz személyszállítás! 140 évig jár­tak itt személyvonatok, most csak úgy eltörölték. Azt is fi­gyelembe kellett volna venni, hogy egy olyan, majdnem kétezer lelket számláló köz­ségben, mint Rimaszécs, túl­nyomórészt hátrányos hely­zetűek laknak, és nincs min­denkinek autója, hogy ezentúl azzal jáijon az olcsó vonat he­lyett. Az biztos, sokan hiá­nyolni fogjuk a személyvona­tokat! Csepregi Zoltán, a Szlovák Autóbusz-közlekedési válla­lat irodavezetője, Párkány Az új menet­rend is azt bi­zonyítja, hogy az íróasztal mellett elter­vezett dolgok nagyon ritkán egyeznek a reális elvárások­kal. Az intervallumos közle­kedés bevezetése szép elkép­zelés, de a menetrend összeál­lításánál elsősorban az utazó- közönség igényeit kellene szem előtt tartani. A szomorú gyakorlat viszont az, hogy a vasút kiad egy menetrendet, amihez minden érintettnek - az autóbusz-közlekedési vál­lalatnak is - alkalmazkodnia kell. Sajnálatos tény, hogy megszüntették a hajnalban közlekedő Štúrovčan gyors­vonatot, mellyel nagyon so­kan utaztak a fővárosba. A szóvivő szerint ugyan pótol­ták a járatot, de ez a pótlás több szempontból nem utas­központú: egyrészt ez a sze­mélyvonat fél órával koráb­ban indul, mint a Štúrovčan, másrészt csak Érsekújvárig közlekedik, ahol át kell szállni a Pozsonyba tartó vonatra, ami fél órával később ér be, mint a megszüntetett gyors­vonat. (leczo, szász, guzsu) JOGITANACS Kinek jár lelépő? 58 éves nő vagyok, 9 éve dolgozom egy cégben. Ok­tóber 30-án 10 kollégám­mal együtt megkaptam a felmondást (a Munka tör­vénykönyve 63/1-es para­grafusa szerint), de nem vettem át. November 2-án megkérdeztem a cégveze­tőktől, nem maradhatnék-e júliusig, akkor korkedvez­ménnyel nyugdíjba mehet­nék. Azt mondták, gondol­koznak rajta, de nem jött vá­lasz. November 15-én átvet­tem a felmondásomat, a felmondási idő esetemben 3 hónap. Mivel csak novem­ber 15-én vettem át a fel­mondást, mikor jár le a fel­mondási idő? Jár-e nekem a 3 hónapos lelépő? Új mun­kahely keresésére jár fize­tettszabadnap? RÍ A felmondást akkor is kö­zöltnek, illetve kézbesítettnek kell tekinteni, ha az átvételt a címzett eluta­sította vagy szándékosan megakadályozta. A munkál­tató októberben adott fel­mondását feltételezhetően olvasónk beleegyezésével visszavonták a Munka tör­vénykönyve (MT) 61. para­grafusának 4. bekezdése sze­rint, így a november 15-ei felmondás vehető alapul. Mivel olvasónk munkaviszo­nya több mint 5 évig tartott, a felmondási idő 3 hónap, mely az írásbeli felmondás közlé- sét/kézbesítését követő nap­tári hónap első napjával kez­dődik és 2013. február 28-án végződik. Olvasónknak ak­kor járna végkielégítés (od­stupné), ha munkaviszonya a MT 63. paragrafusa 1. be­kezdésének a) vagyb) pontja szerint (a munkáltató részle­gének áthelyezése/megszű- nése, létszámcsökkentés) vagy súlyos egészségi okok­ból, közös megegyezéssel szűnne meg. Ha ugyanezen indokból felmondtak neki, a felmondási idő megkezdése előtt kérheti, hogy munkavi­szonya közös megegyezéssel szűnjön meg - a munkáltató e kérésnek köteles eleget tenni. A végkielégítés minimális összege a munkavállaló havi bérének a szorzata annyival, ahány hónap felmondási idő járna neki. Felmondás esetén a felmondási idő alatt végzett munkájáért jár a munkaválla­lónak a rendes munkabére. Sajnos, mivel olvasónk nem érte el a korkedvezményes nyugdíjkorhatárt, az ún. nyugdíjba vonuló végkielégí­tése (odchodné) nem jár ne­ki. Bár olvasónk nem részle­tezi, mi okból kapott felmon­dást, feltételezhető, hogy ha többedmagával mondtak ne­ki fel, akkor átszervezés miatt - tehát a MT 63. paragrafusa 1. bekezdésének b) pontja szerint. Ha a 63. paragrafus 1. bekezdésének a), b) vagy c) pontja értelmében kap a munkavállaló felmondást vagy ezen okok egyikéből egyezett bele a munkavi­szony megszüntetésébe, ak­kor maximum fél fizetett sza­badnap jár neki a felmondási idő minden hetében (a sza­badnapokat össze is lehet vonni). Ha más okból mond­tak neki fel, ugyanannyi fize- tetlen szabad nap jár neki. Ha a munkáltató több mint 20, de maximum 100 munkavál­lalót foglalkoztat, és ha leg­alább tíz munkavállalót bo­csát el egy harmincnapos in­tervallumban, már tömeges elbocsátásról beszélünk, ahol a MT 73. paragrafusában részletezett külön kötelezett­ségeknek kell eleget tennie. Ha ezeket megszegi, az elbo­csátott munkavállalókat to­vábbi, legalább kéthavi mun­kabér illeti meg. Veszelei Viktória jogász Emelik az ingatlanadót és a szemétdíjat Rendeletdömping az idei utolsó tanácskozáson LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A bodrogközi település önkormányzatának idei utolsó tanácskozásán jó né­hány, a város számára fontos ügyben dönteniük kell a képvi­selőknek, a december 13-ai ülé­sen több helyi érvényű rendele­tet fogadnak el vagy módosíta­nak. Kalapos Árpád alpolgár­mester lapunknak elmondta, a jövő heti ülésen sorsolással dön­tenek az Ady Endre utcában épült hat lakás bérbeadásáról, majd a független könyvvizsgáló jelentése kerül napirendre a vá­ros 2011-es zárszámadásáról. A település főellenőrének idei munkájáról, a művészeti alapis­kolában végzett vizsgálatának eredményeiről szóló beszámoló és a jövő évi ellenőrzések tervé­nek kiértékelése után a képvise­lők a 2012-es költségvetés mó­dosításáról tárgyalnak. Számos helyi érvényű rendelet elfoga­dásáról, módosításáról kell dön­tenie az önkormányzatnak. Egy új rendelettervezet értelmében a királyhelmecieknek jövőre magasabb ingatlanadót és sze­métdíjat kell fizetniük, és a lako­soknak ezentúl egy, a különböző adók rendezésére vonatkozó fi­zetési meghagyást küldenek. Új általános érvényű rendeletek készültek a ingatlanadó és a he­lyi adók megállapításának, fize­tésének feltételeiről, módosítják a hulladék tárolásáról és kezelé­séről szóló szabályozást, és a képviselők az oktatási intézmé­nyek finanszírozásával és mű­ködtetésével kapcsolatos rende­lettervezetekről is tárgyalnak.

Next

/
Thumbnails
Contents