Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-06 / 256. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 6. Közélet 3 Ma tüntetést és koncertet szerveznek a fővárosban a szigorú kutyatartási törvény ellen, a minisztérium tervezetére már ez nem lesz hatással Harci ebek töltik meg a kutyamenhelyeket Pozsony. Egyre több ember tart a kutyatartásról szóló törvény tervezett módosításától, a menhelyek országszertejelentik: évekre visszamenőleg nem volt példa arra, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi gazda szabadult volna meg fajtiszta kutyájától. Az elégedetlen kutyatulajdonosok mára tüntetést szerveztek. DEMECS PÉTER A földművelésügyi minisztérium néhány héttel ezelőtt küldte tárcaközi egyeztetésre azt a törvényt, amely az eddiginél jóval szigorúbb kutyatartási feltételeket határoz meg. A jogszabály pontosan kijelöli, mely kutyafajok számítanak veszélyeseknek, melyekre vonatkoznak majd a jelenleginél lényegesen szigorúbb feltételek. A tervezett módosításokat szakértők sora bírálja, ugyanis állítják, nem létezik veszélyes kutyafaj, az eb magatartása a nevelésétől, a gazda hozzáállásától függ. Amióta nyilvánosságra került a minisztérium elképzelése, a kutyamenhelyek országszerte megteltek. „Az elmúlt egy hónapban több mint 30 kutya került hozzánk, nemcsak keverékeket, hanem fajtiszta kutyákat is leadtak. Olyan kutyákról van szó, melyek tartását szigorúbban ellenőriznék a hivatalok” - nyilatkozta Pavla Dugalovi- čová, az Állatok Szabadsága polgári társulás képviselője. Főleg azt furcsállja, hogy a kutyát leadó személyek rendre azt állítják, az ebeket az utcán találták. Egészségi állapotuk ennek ellenére jó, látni, hogy gondoskodtak róluk, nem kóboroltak hónapokon át. „Meggyőződésünk, hogy egy részüket eredeti gazdáik hozták leadni. Az emberek tartanak a tervezett, rendkívül diszkriminatív törvénytől, amelyet még Szlovákiában tilosak a kutyaviadalok, a képen két Tosa eb harcol ugyan el sem fogadtak, de már most azt eredményezte, hogy egyesek kezdenek megszabadulni kutyáiktól” - mondta Dugalovičová. Példaként említett öt, amerikai Stafford terrier kölyökkutyát, amelyeket nagyon jó egészségi állapotban hagytak a pozsonyi menhelyen. Dugalovičová emlékeztetett, a fővárosi menhely már megtelt, több kutyát egyszerűen nem tudnak befogadni, s hasonló állapotról jelent több menhely országszerte. Nemcsak a menhelyek mun(TASR/AP, Fotolia felvételek) katársai, állatvédő szervezetek is bírálják a tervezett törvény- módosítás, a jogszabály szerintük diszkriminatív. A fővárosban ezért kedden nagy tüntetést terveznek a törvény elfogadása ellen. A jogszabályhoz több tucat módosító indítványt fűzött az állatvédő aktivitásairól ismert Pozsony-óvárosi polgár- mester, Tatiana Rosová is. ,A törvény például kifejezetten arra kényszeríti az egyes fajok gazdáit, hogy a kutyákat láncra kötve tartsák, ne hagyják őket szabadon. Viszont mindez növelheti az ebek agresszivitását” -mondta Rosová. A mai tüntetés délután négy órakor kezdődik a parlament előtt és a Hviezdoslav téren ér véget több együttes koncertjével. „Azt akarjuk elérni, hogy a minisztérium törölje a harci kutyafajok listáját, amelyről nyilvánvaló, hogy nem szakértők állították össze. Ugyanakkor elutasítjuk a jogszabály megszegéséért meghatározott szankciókat, például a kutya erőszakos elkobozását vagy el- altatását. Ezek a büntetések bizonyos kihágásokért minden kutyafajra vonatkoznának, nemcsak a tárca szerint harcinak nevezett ebekre” - magyarázta a tüntetés egyik szervezője, Romi Klimeková. Két kategória maradt: a veszélyes kutyák, vagyis azok az egyedek, amelyek már támadtak emberre, illetve a szigorított tartást igénylő fajták A szigorított tartású kutyafajok listáján már csak 14 fajta szerepel ÖSSZEFOGLALÓ A kutyatartási törvényt az elmúlt hónapokban történt tragikus kutyatámadásokra reagálva dolgozta ki a földművelésügyi minisztérium. A heves tiltakozások miatt a törvény- tervezetet már háromszor átdolgozták, viszont még így is több pontban megkérdőjelezhető. A jogszabály egyik vitatott paragrafusa például meghatározza, hogy a kutyákat kivétel nélkül csak szájkosárral lehet az utcán sétáltatni. Magyarán, amint egy csivava kutya küép a lakásból, habár csak félkilós, pofájára szájkosarat kell csatolni. Vitatott lista Az abszurdnak tűnő eredeti javaslatot, mely szerint 33 kutyafajt tartalmazott volna a rendkívül veszélyes kutyák listája, a minisztérium azzal magyarázza, hogy csak egyfajta munkaverzióról volt szó. „Ebbe a változatba a lehető legtöbbet akartuk bedolgozni, hogy később aztán legyen mit kivenni belőle, lehessen még módosítani rajta” - állítja Martin Illás, a földművelésügyi tárca törvény- előkészítő részlegének munkatársa. A törvény végleges változata 14 veszélyes kutyafajt nevez meg. Az eredeti jogszabályban három osztályba csoportosították a kutyákat: veszélyes, nem tanácsolt és szigorított tartást igénylő ebek. Két kategória maradt: a veszélyes kutyák, tehát azok az egyedek, amelyek már valamikor megtámadtak embert; illetve azok a fajták amelyekre szigorított tartás vonatkozik. Ebbe az utóbbi kategóriába került át a korábban veszélyes Szigorított tartású kutyafajták Pittbull terrier, bandog, közép-ázsiai juhászkutya, kaukázusi juhászkutya, délorosz juhászkutya, amerikai Staffordshire terrier, sarplaninac, boszniai kopó (tomjak), brazil fíla, tosa inu, kangal, amerikai buldog, boerboel, moszkvai őrkutya A pitbullterrier sem veszélyes fajta, csak szigorított tartást igényel csoportba sorolt két faj is, a pitbullterrier és abandog. Polgári társulások és állatvédő szervezetek szerint viszont a törvény a megcsonkított jegyzék ellenére is rossz. Például a keddi tüntetést szervező Jeden Meter polgári társulás képviselője, Mirka Brtková elfogadhatatlannak tartja, hogy a törvény bizonyos kihágásokért - például ha ismételten szájkosár nélkül sétáltatják az ebet - lehetőséget ad a kutyák erőszakos elkobzására és elaltatására. „Ez az intézkedés minden kutyára kivétel nélkül vonatkozik majd” - mondta a Sita hírügynökségnek Brtková. A jogszabály szerinte mindennel ellenkezik, amit a kutyafajokról eddig kiderítettek, ezt igazolták a szakértők is. „Találgatásokat, félrevezető információkat tartalmaz” - nyilatkozta Brtková, hozzátéve: bármelyik kutya veszélyes lehet, függetlenül a fajtára. A méhecskék is veszélyesebbek A polgári társulás egy statisztikát is összeállított az elmúlt 11 évben történt kutyatámadásokról, s ebből állítólag kiderül, hogy nem is lenne ok a jogszabály szigorítására. „Az orvosi ellátást igénylő sérüléseket okozó kutyatámadások csökkenő tendenciát mutatnak. 2000 óta 2010-ben volt a legkevesebb ilyen támadás. A statisztikai mutatókból az is kiderül, hogy az ellátást igénylő sérülések szempontjából a méhek, darazsak veszélyesebbek” - pontosított Brtková. A polgári társulás szerint a minisztérium szándéka populista, nincs rá valós társadalmi igény. Akadnak viszont olyanok is, akik túl enyhének tartják a jogszabályt. A törvény az emberek reális problémáival, a lakosok biztonságával nem foglalkozik” - mondta Vladimír Báján. Pozsony-Ligetfalu polgármestere, (dem) ♦ A minisztérium egyetlen kutyafaj tartását sem fogja betiltani. A szigorított tartású kutyák csoportjába a tervezet szerint olyan ebek tartoznak, melyek magatartása agresszív, váratlanul emberre vagy más állatra támadhatnak, komoly sérüléseket vagy halált okozva. Tulajdonosuknak szakvizsgát kell abszolválniuk. ♦ Veszélyesnek a törvény szerint azt a kutyát minősítik, amely már megtámadott embert vagy állatot - ebbe a csoportba bármilyen kutyafajhoz tartozó egyed besorolható. Ilyen kutya tulajdonosának a támadástól számított 30 napon belül le kell tennie a szakvizsgát a kijelölt kynoló- giai központok valamelyikében. Áz ebet a továbbiakban csak olyan magas kerítéssel elkerített helyen lehet nevelni, amelyet nem tud átugrani, (dp) EZEKRE AZ EBEKRE IS VONATKOZNÁNAK A SZIGORÍTOTT KUTYATARTASI FELTÉTELEK Délorosz juhászkutya Amerikai Staffordshire terrier Brazil fila Amerikai buldog Kaukázusi juhászkutya Közép-ázsiai juhászkutya