Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-29 / 275. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 29. Iskola utca 17 Szabó Réka másodéves doktoranduszhallgató szekcióelsőként végzett az alcsoportjában Nyitrai diákok a vajdasági TDK-n A nyitrai egyetemistákat öttagú csapat képviselte Szabadkán (Képarchívum) Az Ifjú Szivek Táncegyüttes Kassán Rendhagyó tánciskola TÓTH MÓNIKA Hetek óta nagy lázban égtünk, hiszen öten lehetőséget kaptunk, hogy előadhassuk munkáinkat a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián, amelynek idén Szabadka városa volt a házigazdája. HUSVÉTH VERONIKA Szabómihály Gizella és Pet- res Csizmadia Gabriella tanárnők kíséretében hárman autóval, ketten pedig vonattal vágtunk neki a hosszú útnak. A Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetből hárman vállaltuk a megmérettetést: Rakoncza Anikó (harmadéves, bakkalaureátusi képzés) a Műfajok paródiája Rejtő Jenő A tizennégy karátos autó című művében elnevezésű munkáját mutatta be a nagyközönségnek. Szabó Marietta (elsőéves mesterképzős) Az énkép megkonstruálása Polcz Alaine Asszony a fronton című művében dolgozatával lépett fel. Jómagam, Husvéth Veronika (másodéves mesterképzős) a Műfajok és írói fogások Stephen King regényeiben című munkámat vázoltam. Mindhárman a humán tudományok szekcióban szerepeltünk, és az irodalomtudományi alcsoportban ismertettük kutatásunkat. A Közép-európai Nyelvek és Kultúrák Intézetét két dokto- randusz képviselte. Száméi Petra másodéves doktoranduszhallgató munkája a Márai Sándor művei a filmvásznon címet viselte, míg Szabó Réka, szintén másodéves doktoranduszhallgató „Őfelsége... és a film” című munkájával indult a konferencián. Ók ketten szintén a humán tudományok szekciójába kerültek, ám az ő alcsoportjukban multidiszciplináris tudományágak szerepeltek (bölcsészettudomány, művészeti és művelődés- történeti tudományok, nyelv- tudományok). Hatalmas gratuláció jár Szabó Rékának, aki szekcióelsőként végzett az alcsoportjában. A konferencia kétnapos rendezvényt foglalt magába, hiszen a művészeti szekció előadásait már péntek este megtekinthettük a Kosztolányi Dezső Színházban és az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán. Az előadások este 11 óráig tartottak, majd akinek még volt kedve, megismerkedhetett a szabadkai éjszakai élettel is. A hivatalos megnyitóra szombat délelőtt került sor, amelyet plenáris előadások követtek. A tanári előadást Káich Katalin emeritus professzor- asszony Utazás és hitelesség a művelődéstörténetben címmel tartotta meg. Az ő szavait plenáris tudományos diákköri ülésszakasz követte, ahol a legkiemelkedőbb diákmunkák kerültek bemutatásra. Délután az egyes szekciókon belül folytak a diákok előadásai, amelyet este az eredményhirdetés, majd a TDK-buli követett gazdag svédasztalos vacsorával. Az Ifjú Szivek Táncegyüttes rendhagyó, Magyar tánciskola című előadásán vettek részt a közelmúltban Kassán az alsó tagozat tanulói a Márai Stúdióban. A „tánciskolában” a csintalan diákok énekórával nyitották az előadást, a tanár úr népdalokból feleltetett. Míg a lányok ajkán szép sorjában szebbnél szebb dalok csendültek fel, a fiúk jópofáskodtak, produkálták magukat. Majd gyermekkoromat felidéző gyermekjátékokat láthattunk, például: Elvesztettem zsebkendőmet, Megy a gőzös és a darabbeli „diákok” a közkedvelt gumis ugróiskolában versenyeztek. Ahogy lenni szokott, a fiúk csipkelődtek, a lányok nem hagyták magukat - frappáns, humoros Zobor vidéki csúfolódók hangzottak el. Ezután a fiúk energikus boto- lóst jártak, majd a lányok kari- kázóját láthattuk. Közben az előadás interaktívvá alakult, a táncosok bevonták a nézőket is a produkcióba. A gyerekek megismerkedhettek a hangszerekkel - a hegedűvel, brácsával, bőgővel és az ütőgordonnal, majd a lányoknak alkalmuk nyűt kipróbálni az üveges táncot, a fiúknak pedig a botolóst. Az előadás egyre lendületesebb lett, a hangulat fokozódott, mintha falusi táncmulatságba csöppentünk volna. A magyar folklórvilág különböző táncaival ismerkedhettünk meg. Láthattunk gyímesi csángót, kalotaszegit, gömöri botost, magyarbődi karikást, mátyusföldi és rábaközi ver- bunkot. Nemcsak fantasztikus kulturális élményt szerzett mindannyiunknak az Ifjú Szivek Táncegyüttes, hanem nagyban hozzájárult a magyar népzene és néptánc megismertetéséhez és népszerűsítéséhez is. A POSTA HOZTA A gyerekek is kipróbálhatták a botolós táncot (A szerző felvétele) Fergeteges diáknap a Selye Gimnáziumban November 16-án a komáromi Selye János Gimnázium diákjai átadhatták magukat a szórakozásnak. Andruskó Imre igazgató úr a pénteki napra diáknapot hirdetett. Mint minden évben, idén is ezen a napon tartottuk meg az elsős diákok avatását. A gólyák avatása ki másnak lehetett volna a feladata, ha nem a végzős diákoknak. Ez azt jelenti, hogy a délelőtti program izgalmas, látványos megszervezése a mi dolgunk volt. Ez elég nehéz feladat abból a szempontból, hogy több száz diákot és az egész tanári kart kellett szórakoztatni. Szinte mindenki egyetértett abban, hogy az avatás az elmúlt évtized egyik legsikeresebb története, a Harry Potter regénysorozat köré épüljön. A feladatok megtervezése már nehezebb volt, főleg hogy egy gimnazista színvonalú, izgalmas műsort kellett a rengeteg ötletből összeállítanunk. A végső cél az volt, hogy az elsősöknek olyan felejthetetlen élményben legyen részük, mmt nekünk annak idején. Mint az iskola legidősebbjei, az év eleje óta foglalkoztunk elsőseinkkel, segítettük őket a beilleszkedésben. így, mire közeledett az a bizonyos novemberi nap, már többükkel jó barátságban voltunk. A Harry Potter-láz már a tanév kezdete óta égett, a négy osztályt a regényből jól ismert házakba osztottuk, s elindult a házak pontozása is. Mire elérkezett a várva várt nap, úgy éreztük, minden készen áll egy jó naphoz. A negyedikesek varázslóknak és boszorkáknak öltözve, az elsősök pedig a házukhoz illően öltözve várták a kezdést. A diáknap a hagyományokhoz hűen kezdődött. Mi, diákok „átvettük a hatalmat”, „megszereztük” az Iskola Kulcsát és a témához illően „megalapítottuk” a Roxfort varázsló- és boszorkányképző szakintézményt. A lelkes sereg ezután megindult a sportcsarnok felé. Útközben letáboroztunk a főtéren, és két negyedikes barátunk megtáncoltatta az elsősöket. Az idei év slágerének, a több millió megtekintésnél járó Gangnam Style-nak a koreográfiáját - már ha lehet annak nevezni - tanították meg a fiatalsággal. A helyszínen elsősökből összeállított kórus üdvözölte a megérkezőket. Meg is kezdődött az avatás. Versengtek a Harry Potter negyedik részében lévő Trimágus Tusa versenyszámaiban. Itt az elsősök sárkányt alkottak, így csoportosan kellett helytállniuk, továbbá „úszásban” vetélkedtek, pontosabban gördeszkákon hasalva kellett feladatokat megoldaniuk. A Tusa harmadik próbájában pedig a többi diák alkotta „élő falu” labirintusban kergették egymást. Az ötletet adó műből jól ismert kviddics sem maradhatott ki a programból. Az elsős osztályok válogatottjai seprűvel a lábuk között játszottak egy kézilabdához hasonló labdajátékot. Rendkívüli rátermettségről tettek tanúbizonyságot, mindannyian tudásuklegj avát adták. Gondoskodtunk a fiatalok szellemi fejlődéséről is. Érdekes képrejtvényeket, logikai fejtörőket kellett megoldaniuk. Továbbá a Harry Potter-rajon- gókat a hét kötetből merített kvízzel örvendeztettük meg. Itt már a történet részletes ismeretére volt szükség, de fantasztikusan vették ezt az akadályt is elsőéveseink. Prímósaink nem versenyezhettek négy évvel idősebb társaikkal, de feladataik természetesen nekik is voltak, a történetben pedig a házimanók szerepét töltöttékbe. A legnagyobb sikert az elsősök műsorai aratták. Az elmúlt heteket végiggyakorolták, látszott, hogy óriási munka van mögöttük, ennek eredménye, hogy elkápráztató előadásokat láthattunk. A csarnokban fergeteges volt a hangulat, az I. B osztály műsorát a közönség felállva vastapssaljutalmazta. Az avatás során az egyes próbák, játékok folyamatosan pontozva voltak, a pontverseny eredményét a műsorok végén hirdettük ki. A fődíj egy szép kupa volt, amely örök időkig ékesítheti a nyertes osztályt. Igazából szívem szerint mindenkit az első helyre soroltam volna, de a kupát csak egy ház vihette haza, s ez az I. A lett. Természetesen egyik osztály sem maradt jutalom nélkül. Az elsősök avatása szokásosan eskületétellel ért véget. A napot a tanár-diák foci zárta. A negyedikes válogatott mérettetett meg a tanári kar legjobbjai ellen. Személyes sajnálatomra nagyarányú, 4:l-es vereséget szenvedett a diákok egyesülete. A tanárok jó formában játszottak, megérdemelten nyertek. Egy sikeres napon vágjunk túl. Őszintén szólva nem sikerült minden a tervek szerint, elkövettünk jó pár hibát, személyesen, mint aki kivette a részét a szervezésből, nem vagyok teljesen elégedett. Ezzel szemben badarság lett volna azt képzelni, hogy minden úgy fog menni, ahogy előre elképzeltük, természetes, hogy az alkalom szül érdekes helyzeteket. Szerény meglátásom szerint a problémákat kezeim tudtuk, és a pozitív visszajelzésekből ítélve eredményesen zárult az avatás. Remélem mindenki jól szórakozott, mi mindent megtettünk ennekérdekében. Duba Gergely, IV. A Miről olvashatunk a novemberi Kabócában? Töklámpás és cukorkaboszorkány LAPAJÁNLÓ Halloweent ünnepeljünk vagy a halottakra emlékezzünk az őszi hónapfordulón a legkisebbekkel? A pedagógusok számára is helyenként gond ez újabban a iskolákban, hiszen olyan vidám, gyerekeknek tetsző dolog töklámpással meg mindenféle rémisztő maszkkal ijesztgetni a gyorsan sötétedő őszi estén. Csak hát a mi hagyományaink a halottak emlékéhez kötődnek üyenkor. Erről szól Gyüre Lajos meséje is, A nagyi gyertyái. Az angolszász halloween ünnep jelmezei és hálás cukorkaboszorkánya, aki ajándékot ad az összegyűjtött édességért, a lap angol nyelvi oldalán kerül elő. Z. Németh István mai meséjének boszorkánya viszont nem adni, hanem eladni szeretne, méghozzá a bűbájos tudományától szabadulna, hogy az árán öregkorára egy varrógépet vegyen. A hónap hangulatához és a fő témához illeszkedve a lapban ezúttal még a kifestő és a kinyí- rós játék is boszorkányos, (ka) írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is szívesen váijuk diákok, tanárok beszámolóit iskolájuk eseményeiről, eredményeiről, valamint a tehetséges diákokat bemutató írásokat, melyeket az iskolaut- ca@ujszo.com vagy az ujszo@ujszo.com e-mail-címre küldhetnek el. (ú)