Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-29 / 275. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 29. Kultúra 9 Holnap mutatják be a Komáromi Jókai Színházban Spiró György könyörtelen társadalomrajzát Egyszemélyes közösségek (Kiss Gábor felvétele) Valló Péter, Kossuth -díjas rendező harmadízben rendez Komáromban. Most egy teljesen naprakész történetet állít színre, Spiró György Príma környék című tragikomédiáját, mely az elöregedő társadalom problematikáját boncolgatja meghökkentő, szívszorító módon. VARGA EMESE Ha van kortárs magyar drámaíró, aki nem érezheti a mellőzöttséget s nem mondhatja, hogy nem játsszák a darabjait, akkor az Spiró György. Mit gondol, mi lehet Spiró színházi népszerűségének a titka? Spiró darabjainak megjelenését mindig nagyon komoly viták övezik, mert tradicionális értelemben nem igazi színdarabok, viszont égetően fontos kérdésekről szólnak. Nagyon akkurátusán felkészülő, nagyon nagy ismeretanyaggal dolgozó szerző, komoly hivatkozási apparátus van mögötte, semmi nincs a véletlenre bízva. Égető problémákkal foglalkozik, még mielőtt ezek a problémák perfektuálódnának. Olykor ezek a darabok még a „fantasztikus irodalom” kategóriában vannak, s mire eljutnak a kiadástól a bemutatásig, valósággá vállnak. A Príma környék színpadon talán még a drámánál is pesszimistább, hiszen kiegészül egy világvége-vízióval. Miért hangolta még ború- sabbra az előadást? Változó kormányok közt élem az életem Magyarországon, s az az érzésem, hogy a legégetőbb kérdésekre soha sincsenek válaszok, vagy csak rossz válaszok vannak. Az ember úgy érzi magát, mintha egy gyorsvonaton ülne, mely a semmibe robog... Itt konkrétan az elöregedő társadalom problémáját járjuk körül, ami világ- jelenség, de nálunk még csak elméletben sem született megoldás. Egyik nap emelni akarnak a nyugdíjkorhatáron, de akkor felhangzik egy kórus, hogy mi lesz a fiatalok elhelyezkedésével. Másnap azt mondják, 62 évesen mindenki húzzon el nyugdíjba. De a mai világban, ahol 40 éves nők szülnek 50 éves férfiaknak gyereket, és ott állnak a 60 éves emberek 10 éves gyerekkel. Ha őket elhajtják nyugdíjba, családok halnak éhen... Az elhülyülő társadalom problémája legalább ekkora. A Prah (egy másik Spiró-darab, a szerk. megj.) a végzetesen megosztott társadalom problémájával foglalkozott, ami azóta csak tovább radikalizálódott. Nyilván erre a művészetnek kell legalább a kérdésfelvetés szintjén reagálnia. Mert a politika aktuális, napi célokat görget maga előtt. A térbeli megoldás sem klasszikus. A nézők felköltöznek a színpadra, a vadászok a nézőtéren „garázdálkodnak”. Miért volt erre szükség? A színház vezetésével megegyeztünk, hogy tekintsük ezt egy stúdióelőadásnak. így is nagyon progresszívnek tartom a vezetést, hogy bevállalt egy ilyen darabot. Nagyon sok vidéki színházat ismerek, ahol ezt nem mernék megtenni, mert azt mondanák, hogy nem lesz sikeres. És nagyobb az esély a sikerre, ha egyszerre csak száz- hatvanan nézik, mintha három- százhatvanan. Itt minden fordítva van. A normális az lenne, hogy egy munkában megfáradt idős ember, családja körében, unokái által puszilgatva leéli öreg napjait, elborozgat a diófa alatt, jókat eszik, amit a menye, lánya, felesége főz neki, s derűsen emlékezik a múltra. Na, ebben a darabban ennek épp a fordítottja történik. Ezért én is mindent megfordítottam. Aminek fölfele kéne mennie, az lefele jön, ami elöl van az hátra került... Ebben a vízióban a probléma kivetítődik az egész társadalomra. Ez nemcsak nyolc ember története, ez mélyen be van ágyazva a gondolkodásunkba, nemzetkaraktero- lógiánkba. És erre drámai módon fel akartam hívni a figyelmet, holott sokáig egy vígjátékot nézünk, igaz, tragikus felhangokkal. De ezen problémák szőnyeg alá söprésével az egész nemzet dől össze. De senki nem szól, senki nem tesz semmit, ahogy Spiró szereplői sem... Ők érzik, hogy rettenetes dolog történik, de azt is érzik, hogy egyáltalán nem tudnak jobb megoldást erre. Ilyenek vagyunk. Ez a legsötétebb cinkosság vagy inkább bűnrészesség. Biztos mondhatnánk, hogy a pénz a megoldás, de az egyik darabbéli családnak mondjuk, lenne pénze arra, hogy apukát elhelyezze. A másik esetben sem a pénzen múlik az anya-lánya kapcsolat. Elképesztő a közöny, az elidegenedettség. Egyszemélyes közösségek vannak. Nincsenek kapcsolatok. Nincs felelősségvállalás. Ön szerint, hogy fogadja a közönség ezt a témát? Nem számítok fáklyásmenetre, de nyilván lesz egy szűk kör, amely nagyon díjazni fogja, hogy egy ilyen hang megszólal. A Prahot a mai napig játsszák Komáromban, s nyilván aki azt megnézte, ezt is meg fogja nézni, mondván, ha egyszer nekem ez a világ bejött, másodszor is érdekes lehet. Kell, hogy legyen pár ezer ember, akit ez érdekel, s ha lesz ennyi, akkor elég jól elvagyunk, mert egy olyan „példányszámban” juttatunk el valamit a közönséghez, amit a dráma nyomtatott formában nem tud produkálni... Ennél magasabb áron még nem kelt el Galanda-alkotás - 151 ezer eurót fizettek a képért Mikuláš Galanda: Szeretők kékes rózsaszínben (Képarchívum) Aukciós „világrekord” ÚJ SZÓ-HÍR A minap a párizsi Musée d’Orsay megvásárolta Rippl- Rónai József egyik alkotását, amelyet állandó kiállításán helyez majd el. Úgy tűnik, a műkereskedelemben jó szelek fújnak, hiszen ugyancsak a napokban idehaza született rekord: Mikuláš Galanda Szeretők kékes rózsaszínben című festménye rekordáron, 151 ezer eruróért kelt el a főképpen kortárs, illetve XX. századi művekre szakosodott White & Weiss társaság aukcióján. Az ár világrekordnak számít, mivel ez a mű lett a világon eladott legdrágább Galanda- alkotás. Ugyanakkor ez lett a második legdrágábban elkelt hazai műalkotás ebben az évben, s egyben felkerült a szlovákiai műkincs-kereskedelem legmagasabb áron értékesített hazai alkotásainak tízes listájára. Galanda képe a kikiáltási ár több mint duplájáért kelt el. Mikuláš Galanda az egyik legjelentősebb szlovák képzőművész, a modem szlovák festészet úttörője, a slovenská moderna irányzat egyik alapítója. Szeretők kékes rózsaszínben című festménye alkotói korszakának csúcsán 1931-32- ben született, s a vásznon a modem francia festészet inspirációját érezni. Ritkaságszámba menő, kivételes mű - nyilatkoztak vele kapcsolatban -, hasonló darabok tíz évben egyszer jelennek meg a piacon. Az aukción több értékes mű is új gazdára lelt, egyebek közt a legdrágább hazai alkotók tízes listáján helyet foglaló Jaszusch Antal két műve is, az egyik 12 ezer, a másik 8500 euróért. (tb) PENGE Szapphó, a feminista Finta Éva Szapphó a szir- ten című kötete több szempontból is érdekes, ugyanakkor poétika ilag problematikus szöveg. Érdekes, mert Szapphót afféle női Szókra- tészként elgondolt alakká formálja, akinek eredendő mássága a nő, költőnő, illetve a kisebbségi nőköltő (a szerző kárpátaljai származású) hierarchikus rendszerében nyer értelmet. Basku Anita Andrea a Finta Éva-féle alapállást vetíti vissza az általa elképzelt Szapphó-képre: „Ha úgy vesszük, Szapphó feminista volt, megteremtette a híres nőköltő, kvázi a modem nő alakját, s - legalábbis a kánon manapság hagyományozó- dott változata szerint - nem törődött az elvárásokkal, hol a férfi, hol a nő testének gyümölcseit szakította le...” Természetesen ez az álláspont anakronisztikus: nem Szapphó teremtette meg mindazt, amit a kritikus előszámlál, hanem utókora, a recepció egyik, valljuk be, kissé felületes, de inspirativ ága. Amit Szapphó megteremtett, arról az a töredékes szövegkorpusz tanúskodik. A vágy (főként az erotikus) sem igazítható az „elvárásokhoz”, hiszen a test ösztönös tudásáról szól, mely kijátszhatat- lan, épp ezért lehet tragédiák és traumák forrása. Kijátsz- hatatlan, de tanulmányozható: és ebben a vágymunka - dokumentációban van Szapphó újszerűségének egyik gócpontja. A jó vers is hasonlóan működik: a nyelv ki- játszhatatlan érzékiségét dokumentálja. De miért problematikus mégis Finta Éva kötete? Mert érzéketlenül rideg marad a nyelv erotikája iránt, Szapphóból hol irgalmatlan váteszt csinál („úgy nézek át a tájon / mint isten a nagyvilágon / ki magának teremtette”, illetve: „fellebeg kitharával / egy szikra, egy madár, egy dallam / villámfény női alakban / s lecsap a leszboszi partra”), hol szentimentális, néha képzavarokba vesző lantpengetőt, aki a „szépség végét”, a kiüresedett jelent siratja (Szapphó érintése). A Szapphó a szirten című, lazán kezelt szapphói strófákban írt vers is elszalasztja a Phaon-szerelem intenzitásának megjelenítését, a leukaszi ugrás itt is a dal halála: „összetört dal kőpora ázik árván/tengeredényben”. A kötet hemzseg a patetikus, erőszakkal összeeszkábált szövegektől: pl. „drámát feledő haláltánc égi delejben/ melyben a szív lát”. A szapphói strófa pedig többször is megbicsaklik: különösen zavaró ez az egy szótaggal megnyújtott adoneusokban. Finta ugyan a „mérce hogy lett asszonyi sorsa mellett” alapállásból indul, de a kons- tatálásnál nem jut tovább, mivel neki is, mint szerinte Szapphónak „tüske védi sorsát képzeletétől”, és képzelet nélkül, puszta szószerelge- téssel tényleg nehéz költészetet művelni. (Finta Éva, Szapphó a szirten. (2006-2007), Miskolc, Bíbor Kiadó, 2010.) Értékelés: —OOOOOOO RÖVIDEN Bocsánatot kért a „kicsi” New York. Agnus T. Jones, a Két pasi meg egy kicsi című sorozat egyik főszereplője bocsánatot kért a stábtól, amiért erkölcstelennek nevezte a vígjátékot. A19 éves Jones tíz éve szerepel a sorozatban, és a napokban vallási megvilágosodásával kapcsolatban beszélt arról, hogy sikamlós humora miatt erkölcstelennek tartja a szériát, nem akar benne játszani, és a nézőknek sem ajánlja. Tegnap már úgy fogalmazott: a legmélyebb elismeréssel adózik mindazoknak, akikkel együtt dolgozik, beleértve a Warner Bros. stúdiófőnökét is. (MTI) Értékes fesztiváldíj Budapest. Az MTVA szegedi munkatársa, a komáromi származású Antala Zsuzsa díjat nyert a Szülőföldünk szép határa című rádiós és tévés fesztiválon. A Varga Zs. Csaba vezette nemzetközi zsűri Ill.díjjal jutalmazta az általa rendezett Tenyeremre tettem a lelkem című filmet, amelynek stábja: Szél Zsolt, Kormány Tibor operatőrök, Csepregi János vágó, Tóth Zoltán István hangmérnök, Csányi József és Kiss Antal világosítók és Rózsa Csilla gyártásvezető. A film operatőrei egyben el- nyertékalegjobb operatőri munkáértjáró különdíjat is. (k)
