Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-28 / 274. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 28. Régiósport 19 Bujko György, a zsigárdiak gólzsákja őszi eredményessége után az V. liga felé kacsingat Háromszor rúgott öt gólt Bujko (a labdával) már magasabb osztályban is futballozott (Képarchívum) Huszonegy találattal csapata és a nyitra-vág- sellyei területi labdarúgó-bajnokság III. A osztályának őszi gólkirálya. Tizenegy bajnokin három alkalommal talált be ötször az ellenfél kapujába. Bujko György közben már az V. liga felé kacsingat. Góljairól, pályafutásáról, a listavezető zsigárdiak játékáról beszéltem a mátyusföldi csatárral. J. MÉSZÁROS KÁROLY Volt már olyan őszi idénye, amikor 21 gólt rúgott? Amikor a királyrévieknél játszottam a galántai területi bajnokság első osztályában, 2010 őszén ugyanennyi vagy talán eggyel több gólt szereztem. Pontosan már nem emlékszem a számra, de azt tudom, hogy az egész évadban végül harminchárom találattal zártam. Teljesítményét fokozza, hogy csoportjukban mindössze tizenkét őszi bajnokit játszottak, tehát a szokottnál kevesebb mérkőzésen volt ilyen sokszor eredményes. Kinek rúgta a legtöbb gólt? Még pontosítanám a kérdést, hiszen csak tizenegy bajnokin szerepeltünk, a tizenkettediket játék nélkül nyertük 3:0-ra, mert a Drážovce nem jött el a mérkőzésre. Ami pedig a meccsenkénti legtöbb góljaimat illeti, háromszor is rúgtam ötöt egy összecsapáson. Egészenpontosan ötször találtam be a Stefanovičová, a Šurianky és a Dolné Lefantovce hálójába. Csak két mérkőzésen nem rúgtam gólt: a Kynek és vágvecseiekellen. Volt felejthetetlen találata is a huszonegy között? Nehéz lenne kiragadni egyet közülük. A legtöbbet lábbal rúgtam, egy esett tizenegyesből. Sok szép gólpassz előzte meg találataimat, és szabadrúgásból is berámoltam néhányszor a labdát a kapuba. Számolja a góljait? Nem. Tizenöt éves koromtól játszom felnőtt csapatban, már több helyen megfordultam, s huszonhét évesen azt mondhatom, hozzávetőleg száznegyven gólnál tartok. Más is felfigyelt az eredményességére? Több ajánlatom is van. Voltam már próbajátékon az V. ligában, de ennél többet nem árulok el. Korábban futballoztam magasabb osztályban, én is részese voltam a perediek IV. ligás szereplésének. A zsigárdi csapat 61 őszi góljából ketten negyvenet szereztek. Ön huszonegyet, fiatalabb csatártársa, Szőcs Tamás tizenkilencet. Magukra játszott az egész csapat? Nem mondanám. Mi ketten is sokszor hoztuk egymást helyzetbe. Szőcs Tominak én is adtam számos gólpasszt, de tőle is sokszor kaptam jó labdát, akárcsak Szombathy Mikitől és Ambrus Petitől. Ősszel jól zárt a zsigárdi védelem is, hiszen otthon gólt sem kaptak, és idegenben is csak hármat. Olyan jól védett Bujko Imre a kapuban, vagy a védekezés volt szinte hibátlan? Bátyám, Imre valóban jól védett, de a védelem is a helyzet ura volt. Legidősebb játékosunk, Győri Kálmán jól irányítja a hátsó sorokat. Harmadik éve akar a zsigárdi tizenegy magasabb osztályba kerülni. Ezúttal Darázs Róbert irányításával az őszi idény után négypontos előnnyel veretlenül áll a tabella élén. Kétszer nem sikerült a feljutás, harmadszorra összejön? Reméljük. Hiszen három a magyar igazság. Kele Géza lett az első szlovákiai magyar versenyző, aki túljutott a három számjegyű határon A futónagykövet századik maratonija ZSÉLYl ZOLTÁN Egy maratoni futótáv 42,195 kilométer. Az ember (legalábbis én) ilyen szám hallatán egyből keresi az összehasonlítást - a közelébe eső városok közti távolságokban. Müyen hosszú is az a 42 kilométer? Rimaszombat- Fülek 30 km, Bodrogszerda- hely-Nagykapos 38 km, Gúta- Dunaszerdahely 39 km. Maratoni viadalon ezeknél is hosz- szabb távot kell lefutniuk a versenyzőknek. A legtöbb ember még gondolatban sem engedi meg magának, hogy legyalogoljon ennyi kilométert. Kele Géza dunamocsi hosszútávfutó pedig ezt a távot Trencsénteplicben 2012. november 18-án már 100. alkalommal futotta le. Ezzel a teljesítménnyel ő lett az első szlovákiai magyar maratonfutó, aki a hivatalosan vezetett versenyek listáján átlépte a százas küszöböt. Nagy volt az ováció a célba érkezésénél! Szlovák futók népes tábora mellett a mi, számban szerényebb, de hangadásban erősebb csallóközi csapatunk is gratulált az ünnepeknek. Elmondta, hogy nagyon nehéz volt a pálya, és a nyomás is nagy volt rajta. Mi lesz, ha pont itt, a 100. maratoniját lesz kénytelen feladni, ismételte verseny alatti gondolatait. Betegségből kilábalva jött el futni, de küzdött a kilométerekkel, és ismét diadalmaskodott fölöttük, mint előtte kilencvenkilencszer. Nem ért el olyan jó időt, mint 1989- ben a Kassai Békemaratonon, amikor is csak 3 perc és 29 másodperc választotta el a 3 órán belüli időtől, de ez a verseny most nem is erről szólt. Negyvenhét évesen a maratoni távot még most is olyan iramban futja, hogy sok fiatal egy-két kilométer megtétele után már nem tudna vele lépést tartani. Ki is ez a Kele Géza? Kétgyermekes családapa, a sport szerelmese. A futballozást nemrég hagyta abba, most járási szinten van a szervezői között. A futás tekintetében ő Magyarország akkreditált futónagykövete hazánkban. Főszervezője a június végi dunamocsi futófesztiválnak, ihletadója volt a Lábatlan- Karva, a Dunaszerdahely-Győr és a gútai maratoninak. Komáromban edzéseket szervez, futóverseny kis régiónkban nélküle már elképzelhetetlen. De nemcsak a futásban van otthon, táncolni is szeret. Egy alkalommal egyik futótársunk felesége meg is jegyezte, hogy „mi mellette csak tapogunk, mint gólya a salátában“. Igaza volt. Születés- napi bulijai sem szokványosak. Csak az részesül a gulyásból, aki részt vesz az ebéd előtti dunamocsi szőlőparcellája körüli 500 méteres futóversenyen. Arra a képzeletbeli dobogóra, amelyre csak azok állhatnak fel, akik a futásért a legtöbbet tették Dél-Szlovákiában, én Magyar Imre (Zsitvabesenyő-2011-ben Szlovákia maratoni és félmaratoni bajnoka) és Bőgi Sándor (Dunaszerdahely - ultramara- tonfutó, háromszoros spártai hős, többszörös hosszútávfutó világcsúcstartó) mellé Kele Gézát állítanám. Géza, megtiszteltetésnek veszem, hogy barátod lehetek, de ne feledd: nyomodban vagyunk, és üldözünk. Ho- dossy Péter (Csallóközkürt) már 70, én pedig a 64 lefutott maratoninál tartok. Most azonban a csallóközi futótábor nevében gratulálunk. (Képarchívum) Kele Géza a tiszteletére készült felirat előtt A bírókról szólt a naszvadiak vendégjátéka Vereségek az idényzárón UJ SZO-ERTESULES Vereséggel zárták az őszi idényt a dél-szlovákiai csapatok a női I. kézilabdaliga 9. fordulójában: a naszvadiak Pozsonyban az Inter otthonában, míg a csallóközaranyosiak Se- nicán húzták a rövidebbet. A naszvadiak tudták, nem lesz leányálom a fővárosi találkozó, megpróbáltak mindent megtenni a siker érdekében, ám ezt a játékvezetők másképp gondolták, így nem jöhetett össze a bravúr. Végül az Inter nyert 29:25-re. „Minden szándékunk az volt, hogy megmutassuk, nem véletlen a csapat előkelő helyezése, de ebben a törekvésben a találkozó játékvezetői nem voltak partnerek. Nagyon sajnálom, hogy róluk szólt a mérkőzés. Nekünk a győzelemhez 150 százalékos teljesítményt kellett volna nyújtani” - jegyezte meg a pozsonyi mérkőzés kapcsán Miškovič György, a naszvadiak edzője. A csallóközaranyosiak esélyesként utaztak ellenfelükhöz, de a mérkőzésen jóformán semmi sem sikerült nekik, míg a senicaiaknak minden bejött, és 29:24-re győztek. „Bár mi voltunk a bajnoki esélyesei, sajnos ebből nem tudtunk sikert kovácsolni. Elsősorban azért, mert rengeteg jobbnál jobb helyzetet puskáztunk el. Ráadásul a kapusaink sem remekeltek. Ahogy üyenkor az lenni szokott a hazai csapat ráérzett, hogy van keresnivalója, és ezt ki is használta” - nyilatkozta harmadik vereségükről Peter Talár, a csallóközaranyosiak edzője. (pint) HIRK0SAR ■ KézUabda NŐII. LIGA. 9. forduló: Bernolákova Košíce-Bánov- ce 31:24 (16:14); Močenok-MIchalovce jun. 24:49 (11:26); Senica-Zlatná na Ostrove 29:24 (17:12), csallóközaranyosl góldobók: Dohnanec 7, Turza 5, Szabó 4, Kasznár 4, Rísová 3, Gogh 1; Banská Bystrl- ca-Sereď37:25 (17:15): Inter Bralislava-Nesvady/ Imeľ 29:25 (14:12), naszvadi góldobók: Szabó 7, Bí- zik6, Haris Edina6, Klučková3, Molnár 2, Sután 1. Őszi végeredmény: 1. Michalovce, jun. 2.Inter 3. Nesvady/lme( 4. Zlatná nA). 9 8 0 1 337:251 16 9 7 1 1 277:236 15 9 6' 1 2 256:222 13 9 4 2 3 218:205 10 5. B. Bystrica 6. Senica 7. Bern. Košice 8. Močenok 9. Bánovce 10. Sered 5 268:285 8 5 260:284 8 6 238:272 6 6 257:296 6 7 225:258 4 8 211:263 2 ■ Birkózás IDŐSEBB DIÁKOK KÖTÜTTFOGÁSÚ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGA, Bős -38 kg: f. Kálmán Marcell (marcelházai): 47 kg: 1. Széllé Gábor, 3. Heizer Erik; 53 kg: 2. Bürsöly Gergely (bősiek), 3. Buga Attila (dunaszerdahelyi); 59 kg: 1. Gaál Attila (dunaszerdahelyi), 3. Szatmári Róbert (kassai); 85 kg: f. Papp Lajos (madari), 2. Érsek Róbert (komáromi), 3. Hegedűs Bence (bó'si); 100 kg: 2. Benkó Igor (bösi). (ái) A bősi bajnokságon remekelt ifj. Gaál Attila Széllé diadalmenete ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Bős/Dunaszerdahely, Madár. Tizenegy súlycsoport szerepelt a versenykiírásban, tízben került sor szőnyegcsatákra, s az indulók alacsony számára való tekintettel csupán nyolc súlycsoportban avattak bajnokot kötöttfogásban az idősebb diákok Bősön zajlott országos egyéni bajnokságán. Tizenhét honi klub hetvenkét versenyzője a Du- na-parti nagyközség szlovák tannyelvű alapiskolájának tornatermében zömmel színvonalas meccseken igazolta, hogy több kimagasló tehetség bontogatja szárnyait országszerte. A hazaiak négy elsőséget reméltek hat versenyzőjüktől, de közülük csupán Széllé Gábor diadalmaskodott súlycsoportjában. „Bürsöly Gergely a döntőben maradt alul, Hegedűs Bence bronzérmet szerzett, Rohály pedig az ötödik helyen végzett súlycsoportjában. Kellemes meglepetést keltett a korosztályát tekintve még fiatalabb diák Heizer Erik, valamint Benkó Igor dobogós helyezése, mindketten hosszabb kihagyás után ismét rivaldafénybe kerültek. Négy bajnoki aranyérmével, a mindkét fogásnemben jeleskedő Széllé Gábor lett idén klubunk legsikeresebb versenyzője” - értékelte a Duna- partiak helytállását klubelnök- főedzőjük, Meton Krisztián. A dunaszerdahelyi birkózóklub üdvöskéje, ifj Gaál Attila teljesítményével meglepte a szakembereket. „Csoportjában sikerrel vette a kassai, a marcelházai és a bősi ellenfele alkotta akadályt, majd pontozásos győzelmet aratott a válogatott kerettag Szatmári ellen, a fináléban pedig tusolta nyitrai ellenfelét, Mihálikot. Megjegyzem, mi a szabadfogásra szakosodtunk” - büszkélkedett Hakszer Roland, a dunaszerdahelyiek klubelnöke. „Felfelé ívelő pályafutásának első bajnoki címét gyűjtötte be versenyzőnk, Papp Lajos. Méghozzá a legerősebb mezőnyben, ugyanis súlycsoportjában négy országos bajnok vetélkedett az elsőségért” - kommentálta védence diadalát Kohút Milán, a madari birkózóklub elnöke. A 38 kilós súlycsoportban a marcelházai Kálmán Marcell ellenfél nélkül szerzett elsőséget. Érsek Róbertnek köszönhetően a komáromi Spartacus- nak is jutott érem, somorjai versenyző ezúttal nem került a dobogóra. A csapatvarsenyben győztes kassaiak alig előzték meg a hősieket. „Sajnos, nem sikerült otthon tartanunk a legeredményesebb kollektívának a támogatónk által felajánlott Russel-kupát. A kassaiak ugyanis két ponttal megelőztek bennünket a csapatversenyben. Megjegyzem, a Hemád- partiak tizenegy, mi viszont csak hat versenyzőt állítottunk csatasorba” - kommentálta a nóvumnak számító trófeaosztást Meton Krisztián, (ái)