Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-28 / 274. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 28. www.ujszo.com Kaníkot Žitňanská váltja a frakció élén Frakcióharc az SDKÚ-ban ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az SDKÚ-n belül tovább dúl a belharc. A párt frakciója tegnap váratlanul leváltotta vezetőjét, Ľudovít Kaníkot, helyette Lucia Žitňanskát választották a képviselők frakcióvezetőnek. Az új gárdával szemben nyert a régi - kommentálta a döntést Karúk. Žitňanská szerint érdemes lenne megvizsgálni, ki a régi és ki az új, utalva arra, hogy ő később jött a politikába, mint leváltott frakcióvezető. Kaníkot csak Pavol Frešo pártelnök támogatta - számára a tegnapi döntés kínos vereséget jelent. Az SDKÚ-ban a tavaszi elnökcsere óta tart a belharc. Frešóékkal szemben egy erős csoport áll szemben, a frakció nagy része a pártelnök konkurensét, Žitňanskát támogatta a tavaszi elnökválasztáson. Az ellentétek a párt november 17-i programalkotó közgyűlésén mutatkoztak ki teljes valójukban. Akkor a párt régi vezetése, Mikuláš Dzurin- dával az élen kemény kritikával illette Frešóékat, akiket Žitňanská sem védett meg. Kérdéses, Frešo veresége után hogyan fog működni az SDKÚ. Korábban arról érkeztek hírek, hogy egyesek elhagynák a pártot. (MSz) Kiska nagyon elégedett a második hellyel Focus: Fico nyerné az elnökválasztást ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Robert Fico nyerné a két év múlva esedékes államfőválasztást a Focus közvélemény-kutató ügynökség kedden ismertetett reprezentatív felmérése szerint, amely az egyik elnökjelölt, Andrej Kiska megbízásából készült. A november 7-e és 13-a közt, 1013 személy megkérdezésével készült közvélemény-kutatás adataiból kitűnik, hogy Fi- córa 19 százaléknyian voksolnának. Öt követné Kiska 10 Kiska szerint fantasztikus a tíz százalék (Képarchívum) százalékkal. A további sorrend: Pavol Hrušovský (KDH) 7,5 százalék, Ján Čarnogurský (polgári jelölt) 5,7 százalék, Martin Bútora 5 százalék. Iveta Radičová neve nem szerepelt a lehetséges válaszok között, mert az előző kormányfő korábban többször is kategorikusan kijelentette, hogy nem indul a köztársaságielnökválasztáson. Száz megkérdezettből hét nem akart válaszolni a feltett kérdésre. 22,4 százaléknyian biztosan nem élnének a választójogukkal, további 23,4 százalék pedig nem tudta megmondani, kire szavazna. Kiska lapunk kérdésére azt mondta: fantasztikusnak tartja az eredményt. „Júniusban 4,1 százalékot mértek nekem, a mostani 10 százalék, és ezzel együtt a második hely nagyon jó eredmény” - véli a jelölt. Októberben ennél is többet mértek neki, ám akkor a neve mellett feltüntették, hogy ő a Jó Angyal alapítója - ez is hozzájárult jó szerepléséhez. A felmérés során nem kérdeztek rá, hogy a 2. fordulóban kire voksolnának az emberek. (MSz, SITA) RÖVIDEN Az adókról tárgyal a parlament Pozsony. A 2013-as költségvetés elfogadása a parlament 11., kedden kezdődő ülése előtt álló legnagyobb falat, de tárgyalnak Tomáš Borec igazságügyi miniszter leváltásáról is. A jövő évi költségvetés a deficitet 2,94 százalék alatt szeremé tartani, 3,059 milliárdos hiánnyal számolva. A képviselők az adótörvényről is tárgyalnak, mely a jogi személyek adóterhét a jelenlegi 19-ről 23 százalékosra növelné, valamint évi 5040 euróbán maximálná a vállalkozók számára érvényesíthető 40%-os átalánykiadásokat. A természetes személyek esetében a létminimum 176,8-szorosát meghaladó jövedelem esetében 25 százalékosra emelné az adót. (TASR) Van, akinek nem kell az erotika Pozsony. A médiaügyi bizottság aztjavasolja, hogy ne fogadják el Branislav Škripek tervezetét, amelyben a napilapokban megjelenő erotikus képek ellen veszi fel a küzdelmet. Skripek tervezetét egyedül a KDH támogatja, igaz ők is fenntartásokkal. „A tervezet szövegével és megfogalmazásával nem vagyunk elégedettek, de tudjuk, hogy lépnünk kell ez ügyben. A második olvasatban készek vagyunk módosításokat benyújtani”-mondtaPavolAbrhanaKDHképvíselője. (SITA) Leghamarabb 2014-ben lehetnek kétnyelvűek a vasúti állomásnevek, ha megegyeznek Nincs előrelépés a vasút kétnyelvűsítése ügyében Pozsony. Féléves egyeztetés után a közlekedési tárca tegnap bemutatta, hogyan kétnyelvűsítené a vasúti állomásokat. Az eredménnyel rajtuk kívül senki sem elégedett. A tárgyalások folytatódnak. MÓZES SZABOLCS Lenne is meg nem is - nagyjából így írható le a minisztériumjavaslata. A tárca két javaslattal állt elő, ám egyik sem oldja meg az alapprobémát: az állomások és megállók nevét nem imák ki magyarul. Ám lapunk kérdésére meglebegtettek egy lehetőséget: jövőre módosíthatják a vasúti törvényt is. Az egyik változat szerint a kétnyelvű táblát egy állomáshoz közeli parcellán állítanák fel - ha kémé az önkormányzat. A másik változat szerint az állomás épületében tüntetnék fel a kisebbségi elnevezést - informatív táblaként -, a szlovák névvel együtt. Ám ezek mind a települések nevei lennének, tehát nem állomásnevek - gyakorlatilag olyasvalami, amiket most is kitehetnének a települések. Mindkét megoldás sajátossága, hogy nem kell hozzá törvényt módosítani, a kiadások pedig az önkormányzatokat terhelnék. A javaslatokról - közel fél éve - egy szakértői csoport egyeztet, melynek a tárca munkatársam kívül a kisebbségi biztos és a vasutak képviselői a tagjai. A magyar pártok és szervezetek elfogadhatatlannak tartják a javaslatot. „Ez nem megoldás” - mondta lapunknak Bugár Béla, a Híd elnöke, aki szerint tovább folynak a tárgyalások. „Megtehetjük, hogy politikai akarat híján beterjesztjük a saját javaslatunkat. Előre megmondták nekünk, hogy nem fogják megszavazni” - nyilatkozta Bugár. „Újra az önkormányzatokra akarják hárítani olyan feladat megoldását, melyet a kormányzat képtelen hatásosan kezelni” - nyilatkozta lapunknak Őry Péter, az MKP alelnö- ke. Szerinte különbséget kell tenni a lehetőség és a kötelezettség között. „Kötelezni kell a vasutat vagy az útkarbantartó vállalatot, hogy a kétnyelvűség érdekében megfelelő lépéseket tegyenek” - tette hozzá. „Törvényi rendezést sürgettünk és továbbra is ezt szorgalmazzuk. A most bemutatott megoldási alternatívák nem megoldások, hiszen nem teljesül a vizuális kétnyelvűség, illetve az önkormányzatokra hárítják a felelősséget” - nyilatkozta lapunknak Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője. A vasúti táblák kétnyelvűsítése azért gond, mert a kisebbségi nyelvtörvény csak a településnevek kisebbségi használatát tartalmazza. Az állomásnevek viszont más kategóriát képeznek - hivatalosan nem településnevek, mégha gyakorlatilag az esetek 90%-ban azok is ezek kétnyelvűsítéséhez a vasúti törvényt is át kellene írni. Lapunk megkeresésére a tárca szóvivője azt mondta, a jogszabályt jövőre módosítanák, ám a részletekről egyelőre nem akart nyilatkozni. Á módosítás - ha el is fogadják - csak 2014-ben lépne hatályba. A kérdésben meg kívántuk szólítani a kisebbségi biztost is, ám lapzártánkig nem tudtuk elérni. Minden valószínűség szerint a szenei kataszteri hivatal kezében marad a Fekete Péter Trnka hibázott, de marad ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Dobroslav Tmka főügyészhelyettes nem okozott anyagi kárt senkinek, senki sem tett szert indokolatlan anyagi előnyre és a büntetőeljárást sem befolyásolta, ezért posztján maradhat, jelentette ki felettese, Ladislav Tichý, a főügyészséget jelenleg irányító első főügyészhelyettes. Tichý tegnap reagált azokra a hírekre, amelyek szerint Trnka levélben engedélyezte egy peres ügyben zárolt ingatlan, egy cseklészi többlakásos lakóház, a Glance House átruházását a felperesre. Az ügyben a speciális ügyészség jár el, amely zárolta a vitatott ingatlan, de a felperes Jana Šlachtová többszöri kérvényének eleget téve Tmka engedélyezte az ingadan átruházását a Šlachtová tulajdonában lévő CDI cégre. A cég a lakóházat továbbadta a felszámolás alatt lévő Ga- peja Kft.-nek, amely Marián Kočner, a maffialistán is szereplő vállalkozó érdekeltségi körébe tartozik. Tmka tegnap is elismerte, hogy jó barátja Marián Kočnernek, ugyanakkor cáfolta, hogy az ismeretségük miatt engedélyezte volna a lakóház átruházását. „Ebben az ügyben engem az életben nem keresett meg, erről a témáról sohasem beszélgettem vele” - jelentette ki tegnap Tmka a parlament védelmi bizottságának ülésén. A levél megírását azzal indokolta, hogy segíteni szeretett volna az épületben lévő lakások jövőbeli tulajdonosainak, akik már az előleget kifizették az eredeti beruházónak. Tmka magyarázatát nem fogadta el Dániel Lipšic (NOVA), aki szerint nem véletlen, hogy az ingatlan Marián Kočner érdekeltségi körébe tartozó Gapeja társaság tulajdonába került. Tmka állítólag a botrány miatt megfontolja lemondását. Tichý ugyanakkor kijelentette, hogy nem ért egyet Trnká- nak a levélben kifejtett jogi álláspontjával. „Visszavontam az ingatlan átruházásába való beleegyezést, álláspontunk szerint az ingatlan átruházásának korlátozása továbbra is érvényes” - tájékoztatott a főügyész első helyettese. Szerinte a tulajdonváltás ügyében egyértelműen a szenei kataszteri hivatal hibázott, nem lett volna szabad az ingatlanra a Gapeja cég tulajdonjogát bejegyezni. Emiatt a főügyészség tiltakozást nyújtott be a kataszteri hivatalba, kérve a második tulajdonosváltás semmissé tételét. „A tiltakozásunknak megfelelően az ingatlannak vissza kell kerülnie a CDI tulajdonába” - jelentette ki Tichý. Az ügyben egyébként R. Č. és A. Č., a Glance House ingatlanfejlesztő társaság, az azonos nevű épület eredeti tulajdonosa, két ügyvivője ellen folyik büntetőeljárás, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis felhatalmazás alapján jutottak hozzá a társaság tulajdonjogához. (lpj, TASR, SITA) Az idénymunkát vállaló diákok havi 155 euró alatt csak 1,05 százalékos járulékot fizetnek Nem minden diáknak kell biztosítást fizetnie ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szociális biztosításról szóló törvény módosító javaslata értelmében, melyet a múlt héten fogadott el a parlament szociális bizottsága, az idénymunkát vállaló diákok kevesebb társadalombiztosítási járulékot fizetnek januártól, mint a többi, megbízási szerződés (dohoda) alapján dolgozó munkavállaló. A18 év alatti diákok havi 66 eurós bevételig bérük, pontosabban a kivetési alap 1,05 százalékát fizetik be a Szociális Biztosítóba, a 18-26 év közötti, nappali tagozatos diákok 155 euróig fizetnek ugyanekkora arányú járulékot. Ez csak a garancia- és baleset- biztosítás, ők nem fizetnek nyugdíjbiztosítást. 155 euró kereset felett a diákok kötelezően nyugdíjbiztosításijárulékot is fizetnek, összesen tehát 29,8 százalékot, de csak abból a részből, amely a 155 euró felett van, ez lesz a kivetési alap. A módosító javaslat további része, melyről a jelenleg folyó ülésen tárgyal a parlament, hogy a 155 eurót minden évben valorizálják, azaz magasabb lesz az az összeg, ami alatt a megbízási szerződésre dolgozó diáknak még nem kell nyugdíjbiztosítást fizetnie. A felső határt a minisztérium a két évvel korábbi országos átlagbér 19,72 százalékánál húzta meg. Minderről tegnap egyeztek meg a közép- iskolás és egyetemista diákok képviselői és a szociális minisztérium, egy memorandum aláírásával, (sán) Még jövőre sem lesz legális megoldás