Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-26 / 272. szám, hétfő
2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 26. www.ujszo.com Ficóék újabb ellenséget találtak maguknak Veszélyben a magániskolák ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A magániskolák lehetnek Ficóék második kormányzásának vesztesei. A kormányfő ugyanis úgy véli, semmi sem indokolja, hogy az állam a magániskoláknak is akkora anyagi támogatást nyújtson, mint az államiaknak. Robert Fico szerint a magániskolák tehetnek arról, hogy a középiskolák hálózata sokkal több helyet kínál évente, mint amennyi az alapiskolás végzős. „49 ezer kilencedikesünk van, a középiskolák viszont 75 ezer elsőst várnak. Elszaporodtak a magániskolák” - állítja Fico. Hozzátette: Dušan Caplovič rendet akar tenni a magániskolák rendszerében, s ebben messzemenően támogatja őt. „És miért kapjanak az államtól a magániskolák pénzt, miközben ők a szülőktől tandíjat is kémek?” - teszi fel a kérdést Fico. A kormányfő talán nem tudja, hogy a magániskolák 52 százaléka nem kér tandíjat, emlékeztet Saskia Repčíková. A magániskolák társulásának elnöke szerint a megszűnés vár a magán tanintézményekre, ha az állam csökkenti az eddigi támogatást. ,A magán alap- és középiskolák 92 százaléka kevesebb pénzből gazdálkodik, mint az állam által adott normatívák, vagyis a gyerekek után járó fejpénz” - állítja Repčíková. Egyben emlékeztet, hogy az állam korábban minden magániskola megnyitását jóváhagyta, ezért az oktatásügy helyzetéért nem tehetők felelőssé. (SITA, vps) A belügy hirtelen talált 18 millió eurót Maradhatnak a nyugdíjak UJSZO-H1R Pozsony. A belügyminisztérium a nyugdíjakat fenyegető 19%-os adó hatására 18 millió eurós tartalékot talált, így még a korábban általa javasolt 10%-os járulékot sem kell majd kivetni a nyugdíjakra. Az aktív rendőrök és katonák járulékterhe viszont várhatóan emelkedik majd. A minimális szolgálati idő a jelenlegi 15 évről fokozatosan 25 évre emelkedik. Kivételt képeznek azok a katonák és rendőrök, akik már a törvény hatályba lépése előtt teljesítik a jelenlegi jogszabályban megszabott feltételeket, ők még 15 év szolgálati idővel mehetnek nyugdíjba. Ajogszabály-módo- sítás a rendőrök és a katonák mellett érinti a titkosszolgálat, a tűzoltók, a büntetésvégre-haj- tási intézmények és a hegyi mentőszolgálat dolgozóit, (lpj) RÖVIDEN Fico óvatos Tmka ingatlanügyével Pozsony. A speciális ügyészségnek kell kivizsgálnia a cseklészi (Bernolákovo) ingatlanügyet, állítja Robert Fico. A kormányfő úgy véli, a büntetőjogi szerveknek szabad kezet kell adni ahhoz, hogy mielőbb kivizsgálhassák a történteket. Nem zárja ki azt sem, hogy az ügyről a parlamentben is szó essen, mondta a közszolgálati rádió szombati műsorában. A cseklészi ingatlanügyben Dobroslav Tmka volt főügyész és Marián Kočner ismert vállalkozó is érintett. (TASR) Előzetesben a zólyomi lövöldöző Besztercebánya. Elrendelték annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki csütörtökön lelőtte a zólyomi TC Trade cég három vezetőjét. Az előzetes letartóztatást azzal indokolták, hogy fennáll a szökés veszélye. A lövöldözés csütörtökön reggel történt egy helyi gépgyárban. Az eddigi információk szerint lezáratlan anyagi kérdések vezettek a tragédiához. A gyanúsított, Ivan H. 2012 februárjáig, tíz éven át volt a TC Trade ügyvezetője. (SITA) Rossz hír a kamionosoknak Pozsony. Nem helyes lépés, hogy a jelenlegi helyzetben sztrájkolni akarnak a fuvarozók, véli Robert Fico. „Két lehetőség van. Vagy a II. és III. osztályú utakon fognak közlekedni a kamionok, és ezért útdíjat fognak fizetni, vagy nem fognak ezeken az utakon közlekedni, mert nem a kamionok számára készültek” - szögezte le a miniszterelnök a közszolgálati rádióban. Az önkormányzatok és a megyék azt szeretnék elérni, hogy a kamionok ne közlekedhessenek a II. és III. osztályú utakon. A szlovákiai fuvarozókat tömörítő ČESMAD bejelentette, ha kitiltják a kamionokat a II. és III. osztályú utakról, sztrájkolni kezdenek. (TASR) Čentéš Borecnek is segít Pozsony. Jozef Čentéš megválasztott főügyész a múlt héten Tomáš Borec igazságügyi miniszter egyik szakmai munkacsoportjának tagja lett. A csoport többi tagjával együtt a büntető törvénykönyv módosításán fognak dolgozni. Čentéš már 2000 óta tagja a szakembergárdának, amelyben a főügyészséget képviseli. (SITA) Fico mindenképpen új főügyészjelöltet akar, Trnka állítólag már esélytelen a Smernél Aligha lesz Čentéšbôl főügyész Pozsony. Február 1-jén lesz két éve, hogy Szlovákiának nincs főügyésze, s könnyen lehet, még jó pár hónapig nem is lesz. Robert Fico hétvégi kijelentései után több mint valószínű, az államfő nem nevezi ki Jozef Čentéšt, a parlament által 2011 nyarán legálisan megválasztott főügyészt, s a parlament ezután - decemberben vagy februárban - új jelöltet választ. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A kormányfő szerint olyan embernek kell vezetnie a főügyészséget, aki eddig még nem volt jelölt. Egyvalami biztosnak tűnik, Dobroslav Tmka visszatérése esélytelen - pedig 2010-ben és 2011-ben is végig a volt főügyész volt a Smer egyetlen jelöltje. A Smer elvüeg már az elmúlt fél évben is új főügyészt választhatott volna. A hatályos törvények ugyanis nem tiltják, hogy a képviselők Fico lehűtötte Čentést (Gabriel Kuchta felvétele) újabb főügyészjelöltet válasszanak. így Ivan Gašparovič két jelölt közül választhatott volna. A Smer szerette volna elkerülni az újabb választással járó botrányt, Fico kormányfői kinevezése óta mindig azt mondta, az államfő dolga, hogyan jár el, s el tudja fogadni Čentéš kinevezését is - eddig. Fico jelezte: ha az államfő elutasítja Čentéš kinevezését, nyomban új jelöltet választanak. Ennek kinevezése viszont Čentéš esetleges alkotmánybírósági panaszai miatt késhet. Az Alkotmánybíróság egy hónapja hozott döntése értelmében az államfőnek joga van elutasítani a főügyész kinevezését, ám csak abban az esetben, ha ajelölt nem teljesíti a törvényi feltételeket, vagy egyéb súlyos esetben, ezt viszont meg kell indokolnia. Az előbbi indokkal nem utasíthatja el a kinevezést, mivel Čentéšt legálisan választotta meg a parlament, és teljesítette a jelölés formális feltételeit. Gašparovič valószínűleg valamilyen „súlyos indokot” fog találni. Ám mivel nem ismertek olyan tények, melyek szakmailag vagy morálisan diszkvalifikálnák a megválasztott főügyészt a tiszt betöltésére, szakértők szerint Čentéš könnyedén megtámadhatja az elutasítást az Alkotmánybíróságon. Ebben az esetben újabb hónapokkal húzódna el a történet. (MSz) Az ellenzék szerint nem irreálisak a pedagógusok követelései, a kormány sértegeti őket Caplovič: nagyvonalúak vagyunk a tanárokkal ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az oktatásügyi alkalmazottak bérének ötszázalékos emelésére tett javaslat válság idején nagyvonalú - jelentette ki Dušan Čaplovič oktatásügyi miniszter. Ä TA3 hírtelevízió vitaműsorában elmondta, konjunktúra idején egy ilyen ajánlat nem számítana nagyvonalúnak, válságos időkben azonban annak tekinthető. A miniszter emlékeztetett: az oktatásügyre szánt összeg a válság ellenére is egyre nagyobb, de azt elismerte, hogy nem teljesen az ő elképzeléseinek megfelelően emelkedik. Ne sértegessék a tanárokat! - üzeni Čaplovičnak és Ficónak az SDKÚ. „Örülhetnek, hogy a kormány valamit ad neldk, mert nem kellene adnia végképp semmit? Ehhez fogható arrogancia nincs a szlovák politikatörténetben” - állítja Miroslav Beblavý. A képviselő szerint a kormánynak vüágo- san meg kellene mondania, hogy a pedagógusok nem tartoznak a prioritásai közé. Úgy véli, ha Fico most nem akar több pénzt adni a tanároknak, akkor a következő években sem toldja meg lényegesebben a fizetésüket. A tanárok ezzel a sztrájkkal nem a szülőket és a közvéleményt akarják maguk ellen fordítani, állítja a Híd. „A hosszas és türelmes várakozás után viszont ez az egyetlen lehetséges módja annak, hogy felhívják a figyelmet a problémáikra, és nyílt vitát kezdeményezzenek” - szól a párt közleménye. A 10 százalékos béremelési követelés egyáltalán nem nevezhető irreális kérésnek, szögezi le az MKP. „Talán ha a kezdeti követelések 20%-ról szóltak volna, lehet, hogy a 10% már meglenne” - vélekedik Szigeti László, a párt alelnöke. Hogy a ma reggel 6 órától indult sztrájk meddig tarthat, iskolánként változó. A legtöbb intézményben a helyzet alakulásától függően döntenek a sztrájk befejezéséről, mindemellett valószínű, hogy 2-3 napig biztosan eltart a sztrájk. A tanárszakszervezet adatai szerint a munkabeszüntetésbe az oktatásügy alkalmazottainak 70 százaléka kapcsolódik be. A legnagyobb a hajlandóság Kassa megyében, ahol állítólag az iskolák dolgozóinak 93 százaléka sztrájkol. (TASR, vps) Az új pártok egy témában ugyanazt mondják: regionálisan kiegyensúlyozottabb rendszer kell Procházka is módosítaná a választási rendszert MÓZES SZABOLCS Pozsony. Egyszerű Emberek, Új Többség, Alfa-platform - mind a választási rendszer reformját sürgetik. Legutóbb Ra- doslav Procházka, a KDH legaktívabb, habár külön utakon járó politikusa mutatta be saját elképzelését. A pártján belül Alfa névvel saját platformot alapító politikus szerint a parlamenti választások során figyelembe kellene venni a regionális eredményeket is. Ez egyébként közös az említett három mozgalom elképzeléseiben. Mind úgy módosítanák a rendszert, hogy a helyi döntéseknek nagyobb súlyuk legyen - a pártközpontok rovására. Matovičék azt akarják elérni, hogy független jelöltek is indulhassanak a választásokon, Lipšicék pedig a képviselők felét egymandátumos egyéni választási körzetekben választatnák. Procházka nyolc választási körzetre osztaná az országot, ám azt, hogy egy párt mennyi helyet szerez, ugyanúgy határoznák meg, mint jelenleg. A különbség abban mutatkozna, hogy a konkrét mandátumokat a megyei listák alapján osztanák szét. Azaz, ha pl. egy párt voksainak harmadát Nyitra megyében szerezné, akkor a képviselők harmadát a Nyitra megyei listáról küldené. Gyengülő pártközpontok Procházka és a választási rendszer módosítását kidolgozó Peter Spáč politológus szerint így csökkenteni lehetne a pártközpontok befolyását, a parlamentben pedig kevesebb lenne a pozsonyi képviselő (jelenleg a főváros többszörösen felülprezentált a törvényhozásban). Összehasonlításként: ha 2012-ben ilyen rendszerben választották volna a képviselőket, a Híd 13 tagú frakciójában öt helyen lenne változás. A regionális eredményesség alapján Nyitra megyéből négy, Nagyszombat megyéből három, Pozsony, Kassa és Besztercebánya megyéből pedig két-két Híd-je- lölt jutott volna mandátumhoz. A jelenlegi képviselők közül Andrej Hrnčiar, František Šebej, Érsek Árpád, Ivan Švejna és Csicsai Gábor maradt volna ki, helyettük Vörös Péter, Hégli Dusán, Bóna Bertalan (mind Nyitra megye), Hunyák József (Besztercebánya megye) és Renáta Lenártová (Kassa megye) jutott volna be. A választási rendszer módosítása az utóbbi egy évben merült fel ismételten, a döntés a Smer kezében van. Sőt, nálunk a megváltoztatásához alkotmányos többség sem kell - nem úgy, mint pl. Magyarországon -, így Ficóék akár az ellenzék beleegyezése nélkül is hozzányúlhatnak. ,A módosításról tárgyalni szeretnék a belügyminiszterrel, meg akarom őt győzni a változtatás szükségességéről” - mondta Procházka. A Smer eddig visszafogottan állt a témához. Nem tartja aktuálisnak, ám Kaliňák már nyilatkozott úgy, hogy szükségesnek látja a választási rendszer módosítását. A kormány által szeptemberben elfogadott törvénymódosítási keretterv sem tartalmazza a jogszabályt, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne foglalkozzanak vele.