Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-24 / 271. szám, szombat
8 Szombati vendég______________________________________________________________________ ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 24. www.ujszo.com Tóth Orsi: „Kell, hogy legyen egy határ. Ha nem találnék a szerepben valami olyat, ami nekem fontos, biztos, hogy nem vállalnám el..." Minden szerepében bántják és megalázzák Mundruczó Kornél Proton Színházával most épp a Coetzee-regény alapján született Szégyennel utazgat a világban. Nobel-dí- jas dél-afrikai író hőse: Lucy, a feketék által megerőszakolt fehér lány. Legelőször Bécsben játszotta a szerepet, legközelebb Rómában. SZABÓ G. LÁSZLÓ Másik író, másik regény, másik rendező: a Svájcban élt, franciául írt Ágota Kristóf A nagy füzet című írásának kopro- dukciós változatában, Szász János irányítása alatt egy süket és vak asszony „kutyabarát” lánya, Nyúlszáj, akit csak az állatok szeretnek. Tóth Orsi most újabb felkérésekre vár. De amíg nem hívják, civil életet él. Gyerekekre vigyáz. Volt idő, nem is olyan rég, amikor felszolgálóként keresett mellékest. Egy pesti vendéglőben dolgozott, ahol főzött is, takarított is, ha kellett. Semmilyen munkától nem fél. Kicsi nő, de erős lány. A legjobban természetesen játszani szeret. Diplomás színésznő, komoly szakmai elismerésekkel. Hogyan éli meg a megkín- zásoknak, a megalázásoknak azt a fokát, amellyel a Szégyenben kell szembenéznie? Miféle lelki védőbástya szükséges ahhoz, hogy ott legbelül ne sérüljön? Vagy elég a profizmus? Az elején nagyon nehéz volt. Óriási kérdőjelek voltak bennem. Féltem is egy kicsit. Napi tíz órában azt néztem, hogyan próbálja ugyanezt a szerepet Láng Annamária, mert ketten, felváltva játsszuk Lucyt. Hol ő, hol én. És ahogy néztem őt, éreztem a veszélyét, hogy a gesztusai rám ragadnak. Messzebbről indulnék. Elolvasta ezt a kegyetlen történetet. Mit érzett? Hogy a szerep kapcsán sok mindent ki tudok mondani, ami bennem van, ami foglalkoztatott az elmúlt években. Ezek belső titkok, amelyeket lezártam már magamban, s azóta, hogy elkezdtem ezt a pályát, nem is töprengtem rajtuk. A próbák alatt azonban minden eszembe jutott, de ami még ennél is fontosabb: nekem a Szégyen vízválasztó előadás. Színházban egyszer kaptam ilyen jellegű súlyt. A Nemzetiben. Pentheszileia, az amazonok királynője. Heinrich von Kleist írta, Zsótér Sándor rendezte. A Szégyenben ő az apám. Valahol mindig összeérnek a szálak. Kornéltól színházban most kaptam először ilyen nagy feladatot. Filmben jobban terhelt, színházban nem volt benne biztos, hogy ekkora ívet át tudok fogni. A film más. Leál- lunk, újravesszük, részleteiben csináljuk meg. Egy harmincnapos forgatáson másképpen kell koncentráltnak lenni, mint a színpadon. Ez most tényleg nagy kihívás. A Szégyen sok mindent tisztázott bennem. Szakmailag is. Már nem kell feltennem magamnak a kérdést, hogy van-e nekem keresnivalóm a színpadon, hogy képes vagyok-e elvinni ekkora felelősséget? Ez a szerep most visszaigazolt valamilyen szinten. Filmben sem volt még annyi szövege, mint most, a Szégyenben. Es borzasztó erősen hat a nézőre, amit sugall. Ezért újra csak azt kérdezem: mennyire forgatja fel lelküeg egy ilyen durva, barbár történet? Végül is négyen megerőszakolják. Ezt nyilván megszenvedi az ember. Első körben. Aztán technikai kérdés, amelynél észnél kell lenni. Amikor már tudom, mit hogyan kell tennem, hogy olyan legyen, mintha tényleg, akkor valamilyen szinten már el kell engednem a technikai részt, s akkor megtörténik a dolog. De kikapcsolni nem lehet. Eléggé balesetveszélyes a jelenet. Rengeteg múlik azon, hogy ki az a négy ember, aki ott van. Ez bizalom kérdése is. Tudtam, hogyan fogják csinálni, hogy ne legyen baj, és érzem is végig minden alkalommal, hogy vigyáznak rám. Nekik egyébként még nehezebb, mint nekem. Ott egy törékeny kis nő... ... és még bántaniuk is kell. Úgy, hogy a néző sajnáljon. Vagyis rendesen. Az én dolgom az, hogy hagyjam magam. Hogy minden általuk, tőlük történjen meg. Bizonyára a legelső előadás volt a legnehezebb. Akkor voltam a legfeszültebb. Délután egykor indultam el Pestről Bécsbe, a színházi fesztiválra, és este, már a helyszínen derült ki, hogy be kell ugranom Annamari helyett. Stresszes voltam. A kép tiszta volt, mindent értettem, de hogy én ezt meg- csinálom-e úgy, ahogy a fejemben van, ki tudom-e mondani, képes leszek-e pontosan megfogalmazni mindent úgy, hogy az a néző számára végig érthető legyen, ebben nem lehettem biztos. A végére nagyon sok variálás is történt az előadásban, amit fejben én „lematekoztam”, s az nem kis agymunka volt. De hogy mit vált ki bennem, és hogy fogom megjeleníteni, azt tényleg nem tudtam. Minden pillanata igaz és hiteles a darabban, minden gesztusával az elevenébe hatol a nézőnek. De még a partnereinek is, akiket szemmel láthatóan magával ránt. Mo- nori Lili például valósággal megszenvedi, amit a színen lát, ahogy ott áll a történések után „véres” combokkal. Lili zseniális színésznő. Mundruczó Kornél filmjében, a Deltában a lánya volt. Mellesleg ott is kapott rendesen. Pofonokat Polgár Tamástól. Szorokin darabjában, A jégben viszont, amelyet a Krétakör mutatott be, majd a társulat feloszlása után a Nemzeti repertoárjára került az előadás, nem kell szenvedni miattam. Én azért arra sem mondanám, hogy ez már a mennyország. Kornél ismeri a képességeimet, és ez alkati kérdés is. Mégsem lehetek én a másik oldalon. Ez fizikailag elképzelheteden lenne. Az iráni és az osztrák filmben is ugyanezt a képet mutatja: drámából jeles. Minél inkább tiporják, bántják, alázzák, annál több sebből vérzik. Ehhez kellenek a többiek is. Nagyon kevés olyan hely van, ahol ezt meg lehet csinálni. Azokkal az emberekkel, akiket én játszom, működik a dolog. Ott nincs illusztrálás. A Nehéz istennek lenniben, amelyet szintén Kornél rendezett, akár a többi lány, én is kamionos kurva vagyok, akiről a darab során kiderül, hogy terhes. De én vagyok az egyetlen, aki ép bőrrel megússza ezt a történetet. Monori Lili mondta a Szégyen után, hogy nem kellene már engednie, hogy minden szerepében a megkínzott nő legyen. Mert a Deltában is az volt. Ott a mostohaapja erőszakolta meg. Ebből a szerepkörből kellene kitörnie. Nem lehet örökké áldozat. Főleg, hogy az életben sem az. Vagány, karakán lány, jellemezte Lili, tud magáért küzdeni. Válogatni viszont nincs miből. Nincs annyi színészi lehetőség, hogy azt mondjam, ezt igen, azt nem. Annyi felkérést nem kapok. A prágai Michal Dočekal rendezésében, a Pesti Színház nagy sikerű Mikvéjében egyetlen szó nélkül játssza végig a darabot. Egy sérült lelkű bakfis, aki némaságba burkolózik, miközben tisztán látja, mi zajlik körülötte. Sokat dolgozom külföldi rendezőkkel. Nekem ez nem okoz gondot. Ráadásul én is kívülálló voltam a történetben, mint Michal. Vendégként játszom a csapatban. Magyar rendezőkkel színházban ritkán dolgozom, tehát elég nyitott vagyok az ilyen munkákhož. Szöveges és szöveg nélküli szerep között pedig nem látok különbséget. Aki a létezést. a szöveggel akarja kiváltani, vagy csak akkor érzi jól magát, ha beszélhet, s azáltal próbál elmondani valamit... én nem szeretnék így megfogalmazni egy szerepet. Nem hiszem, hogy könnyít, vagy nehezít a feladaton, ha nincs szöveg. Ettől függetlenül kell felépíteni a szerepet, bekapcsolt aggyal. A szöveg nem helyettesíti azt a folyamatot, nem biztos, hogy azt jelenti, amit elmondok, amit általánosságban jelent egy mondat. Hogy én azt miképpen töltöm meg a saját gondolataimmal, az rólam szól. Mint az, ha nem mondok semmit. Voltak az életében nagy nevek, akik az alakításaikkal a színészi pálya felé terelték? Nagyon keveset jártam színházba. Moziba sem gyakran. Nem igazán ismertem ezt a részét a dolognak. Tizennégy évesen nem ez izgatott. Nem is voltak olyan nagy, meghatározó filmélményeim. Sokat gondolkoztam, arra emlékszem. Folyamatosan kattogott az agyam. Aztán ez lett a vége. A színészet. Tehát zárkózott, befelé forduló bakfis volt? Nem tudom. Nekem az volt a normális, ahogy voltam. Nem éreztem magam zártnak. Nem voltam nagy dumás, de magamba forduló sem. Azoknak, akik fontosak az életemben, köny- nyen megnyíltam. Lili, Monori Lili felé is nagyot nyitott. Nyüván rokon- lelkek. Nem keresek magyarázatokat. Biztos volt egy pont, ahol találkoztunk. A Deltában dolgoztunk együtt először. Az mindenkinek nehéz volt. Lilinek is, nekem is. De lehet ez kémia is köztünk. Megnéztem őt nemrég Bereményi Géza filmjében, A turnéban. Nem hittem el, hogy vele játszom. Börcsök Enikő anyukája a filmben, indul a lánya otthonról, kikíséri őt a kocsihoz... nem csinál semmi különöset, mégis annyira jó! Ágota Kristóf regényét, A nagy füzetet milyen érzéssel tette le? Kemény volt. A film is az lesz, Szász János rendezése? Jaj! Annyira? Börcsök Enikő volt az anyám, Molnár Piroskával volt egy pici jelenetem, a legtöbbet az ikrekkel játszottam. Jó volt velük. Abból építkeztem, ami a helyszínen adott volt. A történés, az erős szituációk. Nyitottan kellett reagálnom mindenre. Természetes kapcsolatban kellett lennem a gyerekekkel. Tizenhárom évesek voltak. Mindent tudtak. Nyáron az avignoni színházi fesztiválon vendégszerepeitek a Szégyennel. Hogyan fogadta a nemzetközi közönség? Szerették. Hat előadást játszottunk egymás után, bírni kellett energiával. Nem fáradhattunk el. Egy ilyen előadást amúgy sem lehet megúszni. Rengeteget utazik a világban. Ha nem valamilyen külföldi produkcióban forgat, akkor Kornél színházi rendezéseivel utazik. , Nagyon szívesen játszanék itthon. Kifejezetten utálom a sok röpködést. Itthon sajnos nincs annyi lehetőség. Ha csinálni akarom, mennem kell. Oda, ahova hívnak, vagy ahova visznek. Ebben is nyitottnak kell lennem. Amúgy meg rapid a dolog. Megérkezünk, szálloda, próba, előadás, pakolás, irány haza. Ausztráliában tíz napot töltöttünk, ott láttam is valamit, sőt még fürödtem is az óceánban. Nagy ajándék volt, szeretem a vizet. És most? Mi következik? Két kisfiúra vigyázok. Pénzért. A számlákat ki kell fizetnem. Meglepné, ha a sok drámai szerep után jönne végre egy romantikus szerelmi történet? Nem tartom magam alkalmasnak bármire. Nem azért, mert nem akarom, hanem mert nem vagyok az a típus, aki mindféle szerepre megfelel. Meg is lepne, ha például egy kosztümös filmbe hívnának. De aki még sosem kóstolta a csokit, nem tudja, mit hagy ki. Ez vagyok én. Egyébként vonz is, meg félnék is tőle. Dobják akkor inkább farkasok közé? Azt azért ne! Azt kihagynám. Kell, hogy legyen egy határ. Különben sem vagyok mazochista. Ha nem találnék a szerepben valami olyat, ami nekem fontos, nem vállalnám el. De üyen még nem volt.
