Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-24 / 271. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 24. Régió 5 Kétnyelvű értesítést kapnak a komáromi polgárok az ingatlanadóról és a szemétilletékról Csökkentenék az önkormányzati képviselők számát Komárom. A testületi ülé­sek tárgyalási rendjének módosítására tett javas­latot az önkormányzat legutóbbi ülésén Ke- szegh Béla (független) képviselő. V. KRASZN1CA MELITTA Határozatba szerette volna foglaltatni egyrészt azt, hogy az ülések legfeljebb 8 óra hosszáig tarthassanak, és ha nem sikerül minden napirendi pontról tár­gyalni, a polgármester javaslata alapján a testület határozzon a következő ülés időpontjáról. Másrészt, hogy a polgármester legkésőbb egy órára hívja össze az üléseket, harmadrészt pedig, hogy a tervezhetőség érdeké­ben a polgármester fél évre elő­re terjessze be az ülések idő­pontját. Indoklásként elmond­ta, hogy a maratoni, éjszakába nyúló, nemegyszer 12-14 órán át tartó ülések vége felé már nem tudnak összpontosítani. Anton Marek polgármester ép­pen az elhúzódó ülések miatt a megszokott 13 óra helyett né­hány alkalommal reggel 9-re hívta össze az ülést, ami viszont a képviselőknek nem felelt meg. A vitában többen elmondták, hogy az ülések idejének megha­tározása polgármesteri jogkör, amit a testület nem írhat felül. Éppen ezért a többség nem is támogatta ezt a javaslatot. A polgármester szerint a képvise­lőknek inkább az ülések haté­konyságának növelésére kelle­ne koncentrálniuk és nem hosszas, órákig tartó interpellá­ciókkal húzni az időt. Novák Tamás alpolgármester hozzá­tette: Losoncon mindössze 4 óráig, míg Rimaszombatban nemegy esetben két napig tar­tanak az ülések. Elnyerte viszont a testület nagy többségének támogatását Keszegh Béla egy további indít­ványa, amely szerint a lakosok­nak kézbesített, az ingatlan­adóról és szemétületékről szóló értesítések legyenek kétnyelvű- ek. Novák Tamás ezzel kapcso­A képviselő határozatba szerette volna foglal­tatni, hogy az ülések legfeljebb 8 óra hosszá­ig tarthassanak. latban megjegyezte: a hivatalos levelek, nyomtatványok fordí­tásán már dolgozik a hivatal, amihez kérte a Gramma nyelvi iroda segítségét is. Keszegh Béla azt is bejelen­tette, hogy a legközelebbi ülés­re elkészíti a képviselők számá­nak csökkentésére vonatkozó javaslatát. Mint mondta, azért szól előre, hogy az egyes frakci­óknak legyen idejük átgondolni a kérdést. Komáromban az ön- kormányzati törvény értelmé­ben - a lakosság számából adó­dóan - 15 és 25 között lehet a képviselők száma; most a vá­rosnak maximális számú, azaz 25 képviselője van. Keszegh el­árulta, ő 21 tagú testületet java­sol majd. Andruskó Imre (Híd) szerint túl korai erről tárgyalni, a választás előtt, a körzetek kije­lölésekor időszerű ez a kérdés. Keszegh Béla viszont azzal ér­velt, hogy közvetlenül a válasz­tás előtt már nincs olyan párt, amelyik támogatná a képvise­lők számának csökkentését. Nemrégiben Horváth Árpád, Gúta polgármestere jelezte: jö­vő év elején kezdeményezni fogja a jelenleg 19 tagú testület 17 vagy akár 15 tagúra csökken­tését. Gútán egyébként a tör­vény szerint 13 és 19 között le­het a képviselők száma. A védőügyvéd szerint a rendőrség egy szálon folytatott nyomozást, kizárva más lehetőségeket Felmentették a gyilkossággal vádolt férfit Nagy erőkkel indult a nyomozás Beketfa határában 2010 novem­berében - a tettes továbbra sem ismert (Fogas Ferenc felvétele) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely. Az osztrák bíróság november 22-én fel­mentette azt a férfit, akit egy koszovói nő meggyilkolásával vádoltak. Az áldozat oszlásnak indult holttestét a Dunaszerda- helyi járásbeli Beketfa határá­ban, egy trágyadombon talál- tákmeg2010. november 21-én. A gyilkos brutális kegyetlen­séggel végzett áldozatával. A nyomozás kezdeti szaka­szában a holttest azonosítása nem kis fejtörést okozott a rendőrségnek, mígnem az egyik nyomozótiszt olyan in­formációhoz jutott, hogy oszt­rák kollégái egy hasonló testfelépítésű személy eltűnése ügyében folytatnak vizsgálatot. „Miután felvettük velük a kap­csolatot, a Beketfán talált bio­lógiai nyomokat összehasonlít­hatták az eltűnt személy édes­anyjának DNS-mintájával. Ez megerősítette az azonosságot, majd a hozzátartozók az el­hunyt személyi tárgyai alapján is azonosították a holttestet” - közölte lapunkkal korábban Both Péter dunaszerdahelyi já­rási rendőrkapitány. A helyszí­ni vizsgálat, illetve a törvény­széki szakértők megállapítot­ták, hogy a 28 éves nőt gyilkosa kötéllel fojtogatta, majd nej­lonzacskót húzott a fejére, tes­tét pokrócba csavarta, gyúlé­kony folyadékkal lelocsolta és felgyújtotta. Az osztrák nyo­mozóhatóságok 2011 júliusá­ban Ausztriában őrizetbe vet­ték a 45 éves Gerhard N.-t, aki az ügyész szerint féltékenység­ből követte el a gyilkosságot. A bíróság életfogytig tartó sza­badságvesztésre ítélhette vol­na, ám védőügyvédje szerint a rendőrség alapvető hibát köve­tett el azzal, hogy kezdettől fogva egy szálon, kizárólag vé­dence irányában folytatott nyomozást, míg más változa­tokat figyelmen kívül hagyott. Az esküdtek ezt meggyőzőbb­nek találták, mint az ügyész­nek azt az érvelését, hogy a vádlott a kihallgatások során félrevezette a nyomozókat az alibijét illetően. A 28 éves koszovói szárma­zású, francia állampolgárságú, ám huzamosabb ideje Bécsben élő, pincémőként dolgozó két­gyermekes nő 2010. október 16-án távozott otthonából, azt követően már nem adott élet­jelt magáról. (ORF, TASR, la) A mozgáskorlátozottakat is érinti a szigorítás (A szerző felvétele) Emelték az ingatlanadót, behajtják az ebadót Emelkedik a szemétdíj, csökken a kedvezmény SZÁZ ILDIKÓ Vágsellye. A legutóbbi ön- kormányzati ülésen öt száza­lékkal emelték az ingatlan­adót a városatyák, a vállalko­zóknak negyven százalékkal magasabb szemétdíjat kell fi­zetniük. A lakóházakban és a családi házakban élők ingatlanadójá­nak emeléséből 816 ezer eu- róval több bevétele lehet a vá­rosnak. Változásokat vezetnek be a kutyaadóval kapcsolatban is, ám ezek csak a Vágsellyé- hez tartozó Hetmény és Kilics tanyán élőket fogják érinteni. Nekik eddig nem kellett eb­adót fizetniük. A városatyák évi három euróbán határozták meg ezt az illetéket. A járási székhelyen a családi házban élő állattartók továbbra is egy­ségesen évi 6 euró ebadót fog­nak fizetni, a lakótelepi laká­sokban élők ennél jóval töb­bet, évi 30 eurót. Szigorították a képviselők az egészségkárosodottakat érintő rendeletet is. A mozgás- sérülteknek járó évi parkolási kedvezményt az eddigi 75-ről 50 százalékra csökkentették. Újfajta javaslattal állt elő a novemberi önkormányzati ülésen Jozef Mečiar alpolgár­mester az egy éve érvényben lévő önkéntességről szóló tör­vényre hivatkozva. Vágsellyén 138 regisztrált önkéntes dol­gozót tartanak nyilván, szá­mukra kért adó- és illetékked­vezményeket, ám a képviselők körében ez a javaslat nem ta­lált kedvező visszhangra. Nincs kedvezmény az önkénteseknek Jozef Mečiar alpolgármester úgy gondolta, jövőre városi rendeletben fektetnék le az önkénteseknek járó kedvezmé­nyek feltételeit. A városatyák ezzel a javaslatával nem értet­tek egyet. Azzal érveltek, hogy a lakosok ilyenfajta megkü­lönböztetése számos félreértésre adna okot. (száz) Malek Andrea és Korpás Éva gyermekalbumának bemutató koncertje nagyszerű családi program - fellép a Balogh Kálmán Trió, a Dresch Quartet is Népzene, dzsessz, világzene a komáromi Fonográf Fesztiválon A Magna Cum Laude koncertje vasárnap 18 órakor kezdődik (Képarchívum) ÚJ SZÓ-AJÁNLÓ Komárom. A kassai Thália Színház Színházkomédia című nagy sikerű előadásával nyi­tott tegnap az I. Fonográf Fesztivál, ma és holnap pedig már a zenéé lesz a főszerep. A korábban Rév Fesztiválként ismertté vált esemény új név­vel, de a szervezőktől megszo­kott magas művészi színvona­lú, igényes programokkal vár­ja a közönséget. Ma két világklasszis formá­ció lép színpadra, az egyik a Ba­logh Kálmán Trió, a másik a Dresch Quartet. Balogh Kál­mánt a világ egyik virtuóz cim­balmosaként taiják számon, ezúttal Lakatos Róbert hegedű­és brácsaművésszel, valamint Novák Csaba bőgőssel lép szín­padra 18 órától a Rév - Magyar Művészetek Házában. A trió nemrégiben amerikai turnén járt ezzel a produkciójával. „Dresch Mihályt a magyar dzsessz megtestesítőjeként jel­lemezném, ő egyszerre népze­nész és dzsesszzenész: e két zenei világ ötvözetével egészen különleges hangzásvilágot ala­kított ki. Zenekarának külön érdekessége, hogy cimbalom is helyet kapott benne, ami nem tipikusan dzsesszzenekarokra jellemző hangszer” - mondta Lakatos Róbert főszervező. A Dresch Quartet koncertje 20 órakor kezdődik, ugyancsak a Révben. Vasárnap délután három órakor családi programra invi­tálják a nézőket, Malek And­rea és Korpás Éva a városi művelődési központban mu­tatja be tavasszal megjelent Az ördögfióka és a tündér című gyerekalbumát. A lemezen kortárs költők - köztük Lackfi János, Varró Dániel, Z. Né­meth István - megzenésített versei szerepelnek. A koncert vendége lesz Lackfi János, aki meglepetéssel is készül. A fesztivál záróeseménye a Vi­déki sanzon, a Pálinkadal, a Színezd újra és további népszerű slágerekről jól ismert Magna Cum Laude vasárnap esti koncertje a városi műve­lődési központban. (PR, vkm)

Next

/
Thumbnails
Contents