Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-22 / 269. szám, csütörtök
14 Háttér-hirdetés ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 22. www.ujszo.com Ezer milliárd euróról döntenek az uniós tagállamok vezetői, a tét, hogy mely országnak mennyi jut a következő hétéves közös költségvetésből Uniós csúcs - aligha lesz „egyéjszakás kaland” Garantáltan drámai uniós csúcs kezdődik ma: az állam-, illetve kormányfők csak este nyolckor kezdik a hivatalos találkozót, vagyis biztosítva van, hogy pirkadatig egyezkedjenek. Folytatás holnap, a tét pedig óriási: a következő hét év uniós költségvetése. MTl-ELEMZÉS A hajnalig tartó tárgyalás lehet akár a menekülési út is: ha nincs megegyezés, mikorra „a gyertyák csonkig égnek”, aligha lenne bölcs dolog, hogy a halálosan kimerült, a számoszlopoktól zúgó fejű, elkínzott politikusok - merthogy ők is csupán emberek - összecsapják a döntést ezer milliárd euró sorsáról, csak azért, hogy elmondhassák, eredménnyel jártak. Akkor inkább alszanak rá néhányat, hiszen van még egy kis idő, a költségvetésnek 2014. január elsején kell életbe lépnie. Az álláspontok mindenesetre olyan távol vannak egymástól, hogy a siker korántsem, csupán az „erőfeszítés” biztos. Kupaktanács a szeparéban Hogy mennyi az a kevés idő, amit még alkudozással lehet tölteni, azt egyebek közt a német belpolitikai naptár határozza meg. Az EU legnagyobb nettó befizető államában jövő ősszel parlamenti választások lesznek, Angela Merkel kancellárnak tehát kész helyzetet kell teremtenie, le kell zárnia az ügyet. Úgy hallani, hogy a mostani csúcs várható lebonyolítási módja is eltér a szokványostól. A különböző érdekek mentén rendeződő országcsoportok vezetői párhuzamos „kupaktanácsokat” is tartanak, és a „szepa- rék” álláspontját a plenáris ülésen igyekeznek összecsiszolni. Adilemma: egyes uniós tagállamokban a válság miatt kénytelenek takarékoskodni, és a tehetősebb tagországok szerint ugyanígy kellene tenni uniós szinten is. A kedvezményezett országok - amelyek több pénzt kapnak az EU-kasszából, mint amennyit befizetnek - ezzel szemben úgy vélik: éppen a válságból történő kilábalás érdekében lenne szükség arra, hogy legyen elég pénz a támogatásokra. Aszegények varázsszava: kohézió Különösen élesek az ellentétek a második legnagyobb tétel, az úgynevezett kohéziós - vagyis felzárkóztatási - forrásoknak az ügyében. A kohéziós alap a fejlettségbeli különbségek ki- egyenlítését célozza, és mélyen Hét szűk esztendő? Jósé Manuel Barroso (jobbra), az Európai Bizottság elnöke a kohézió barátaival. A tä, hogy mennyi uniós pénz jut a következő időszakban a szegényebb tagországoknak. (TASR/AP) megosztja a tagállamokat. A gazdagabbak csökkenteni akarják saját forrásaik átáramoltatá- sát a szegényebbekhez, és a csökkentést csak az mérsékelheti, ha meggyőző érvek szólnak amellett, hogy az áramoltatással az egész közösség nyerni fog. A „a kohézió barátai” néven emlegetett államok - közéjük tartoznak a szegényebb, közép-kelet- európai országok - ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy a kohéziós támogatás segíti új munkahelyek létrejöttét, ami ma az EU egyik legégetőbb teendője. Másfelől - teszik hozzá - a kohéziós támogatásból megvalósított beruházások nagy részét a gazdagabb tagállamok nagyvállalatai valósítják meg, a haszon tehát „visszavándorol”. Az egyik „varázsszó” a „better spending”, ami a kohéziós programok jobb megtervezését és hatékonyabb végrehajtását jelenti - vagyis azt a célt, amellyel senki nem tud nem egyetérteni, viszont mindenki mást ért alatta. „A spórolás barátai” A költségvetési kiadások visszafogásának legharciasabb követelője David Cameron brit miniszterelnök - lényegében erre kötelezte őt a brit konzervatívok euroszkeptikus szárnya. A képszerű megfogalmazásokért rajongó újságírók úgy beszélnek Cameronról, hogy „hatalmas késsel” érkezik Brüsszelbe, amivel majd „lefaragja” a 2014 és 2020 közötti időszak uniós költségvetését. Szintén „a spórolás barátai” közé tartozik a másik két nagy tagállam, Németország és Franciaország. Mellettük leginkább Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország tartozik szilárdan ebbe a táborba. ,A szorító másik sarkában” tömörülnek a kohézió hívei: Bulgária, Csehország, Észtország, Görögország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia .Velük azonos álláspontot vall a jövőre minden bizonnyal EU-taggá váló Horvátország. Ciprus most az EU-elnökséget adja, így neki a megállapodás létrejöttén kell dolgoznia. Belgium, Írország és Luxemburg nem sorolható be egyértelműen egyik csoportba se. Az olaszok álláspontja, hogy az elmaradottabb déli országrészeknek szükségük lenne kohéziós pénzekre, ugyanakkor Itália a legnagyobb uniós költségvetési fejezet, a mezőgazdasági csomagnak második legnagyobb kedvezményezettje ("Franciaország után). Kérdés, mennyire elégíthető ki az agrártámogatások és a kohéziós támogatások egyidejű igénye. Valamelyest hasonló dilemmákkal küzd Franciaország, amelynek szocialista kormányzata szerint a tranzakciós illetékből kellene növelni az EU bevételeit. Ez enyhíthetne a francia befizetési terheken, miközben megőrizhetővé tenné az agrártámogatási szintet - remélik Párizsban. Atomerőmű, agrárium, régiófejlesztés és sztrádaépítés Szlovák és magyar prioritások HÍRHÁTTÉR Az Európai Unió következő hétéves (2014 és 2020 közötti időszak) költségvetési keretéről ma kezdődő uniós csúcstalálkozón Szlovákia a kohéziós támogatások megőrzésén túl három prioritást tűzött ki: több pénzt szeretne kapni az agrárágazat dotációjára, nagyobb anyagi forrásokat a Jaslovské Bohuni- ce-i atomerőmű két blokkjának leállítására, továbbá a régiófejlesztési tervek kivitelezésére. Robert Fico kormányfő közölte: a két atomerőműi reaktor leállítására az Európai Unió költség- vetésében 115 millió eurót különítettek el, miközben a teljes költség400 millió euróra tehető. Jelenleg úgy tűnik, a következő 7 éves ciklusban a hazai gazdák legfeljebb az uniós átlag 80 százalékának megfelelő dotációt kapnak, ami kedvezőtlen versenyhelyzetet teremt, ezért e téren Pozsonynak keményen lobbiznia kell. A jelenlegi, 2013 végén lejáró időszakban Szlovákia együttesen 11,5 milliárd euró uniós forrást hívhat le, a következő ciklusban a régiófejlesztések és a sztrádaprogram finanszírozása érdekében 14,5 milliárd eurót szeretne kiharcolni. Ez nem lesz könnyű, mert az unió legnagyobb befizetői a 7 évre szóló, 1 billió euróra rúgó büdzsét 200 milliárd euróval vágnák vissza. Martonyi János magyar külügyminiszter szerint nagyon nehéz a helyzet, „valóban bűvészmutatvány kell ahhoz, hogy valaki összehozza a megállapodást”. Martonyi szerint az uniós költségvetés célja a foglalkoztatás, a növekedés serkentése, a versenyképesség növelése, aminek hagyományosan nagyon erős eszköze a kohéziós politika, amelynek forrásait 9-10%-kal tervezik csökkenteni, döntően a kevésbé fejlett régiók rovására, ahol átlagosan 23% lenne a csökkentés mértéke, ha a javaslatot a jelenlegi formájában fogadnák el. Magyarország pedig még ennél is rosszabbul járna - mondta a külügyminiszter. Rámutatott, hogy Magyarország azok között a tagállamok között, amelyeknek a hazai összterméke nem éri el az uniós átlag 75%-át, az egyetlen, amelynek ennyivel kevesebb pénzt juttatna a javaslat. Ez ellentmond a gazdasági ésszerűségnek és az uniós szerződésnek - vélekedett a külügyminiszter, (só, MTI) KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ A magyar Messiások Mivel Ady Endre születésének évfordulója a romániai választási kampány idejére esett, ő sem maradhatott ki belőle. Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) külön szervezett megemlékezést, az RMDSZ délelőtt tartott érmindszenti zarándoklatot, a néppárt képviselői a délutáni órákban látogattak el a költő szülőházához. Az RMDSZ rendezvényén Sógor Csaba úgy fogalmazott: nem szabad hagyni, hogy az enyészeté legyen az Ady-kúria, majd bejelentette, sikerült megoldást találni a műemlék megmentésére. A néppárt megemlékezésén Tőkés László beszédében úgy fogalmazott, a világiasság háttérbe szorítja a hitet. „Ezért is vágyik vissza mindig lelkünk az Érmellék híres falujába, Érmindszentre, ahol a tisztaság forrásánál lelkünk megnyugodhat” - mondta. Ezután megjegyezte: eredetileg a Holnaposok-szo- borcsoportnál (az Ady által alapított nagyváradi Holnap irodalmi társaság tagjainak szoborcsoportja - a szerk. megj.) akarták tartani a megemlékezést, de a helyet megszentségtelenítette az RMDSZ saját kampánynyitó rendezvényével, (maszol.ro) CG & o •53 Q) < 0> g A «A pn *W Megrendelhető a következő szelvénnyel, Vasárnap- és Új Szó-előfizetőknek kedvezményes áron: • Vasárnap-előfizető vagyok [_] ........................... 9,90 + postaköltség.....................Q darab • Új Szó-előfizető vagyok Q................................. 9,90 + postaköltség .....................Q darab • Nem vagyok előfizető Q......................................13,90 + postaköltség .....................Q darab (3 példány felett a nem előfizetőkre is érvényes a kedvezményes ár) Vezetéknév:..................................................................Keresztnév:................................................... Utca:..............................................................................Házszám:...................................................... Településnév (szlovákul is) ........................................Postai irányítószám:.................................... Telefonszám:................................................................E-mail cím:................................................... A megrendelőt a következő címre küldjék: Redakcia Vasárnap szerkesztősége, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. E-mail cím: vasarnap@vasarnap.com