Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-22 / 269. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 22. Kultúra-hirdetés 9 Nelson Reguera koreográfiája a Villa Budapest falai között, a Várnegyedben látható A por fénye Valencia James és Nelson Reguera A porban (Szkárossy Zsuzsa felvétele) Majdnem ugyanaz a világ földrajzilag, de ugyanaz a világ táncban. Kubai születésű az egyik, barbadosi a másik. Nelson Reguera és Valencia James most együtt táncolnak Budapesten, méghozzá fent, a Várhegyedben, egy pompás vállában. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nelson Reguera Havannából indult, Sydneyben kezdte a pályáját, aztán Budapesten kötött ki, Frenák Pál társulatában. Valencia James útja Barbados szigetéről Londonba vezetett, majd Budapestre került, és Bo- zsik Yvette csapatához szerződött. Két választás, kétféle stílus. Jó ideig nem is találkoznak, aztán a véletlen mégis összehozza őket. Természetesen Budapesten. „Ha jól emlékszem, 2007-ben történt - meséli a barbadosi táncosnő. - Hallottam Frenák társulatáról, az Instinct volt műsoron a Trafóban, már bent álltam a sorban a jegypénztár előtt. Nagyon sokan voltak, de Nelson is ott várakozott, a barátainak akart jegyet venni. Tudtam, hogy kubai, fotókon láttam őt, odaköszöntem neki, hogy szia, én is Kubában tanultam. Később kiderült, ugyanabba az iskolába jártunk Havannában, csak ő hamarabb végzett. A darab nagyon tetszett. Aznap este nekem Nelson volt a hős. Ilyen erős hatással még soha nem volt rám előadás. Nelson mondta, hogy bemutat Palinak, és meg is szervezte a találkozást. Pali megnézett, improvizáltam neki, közölte, miben kell még fejlődnöm, és biztosított róla, hogy fogunk mi még együtt dolgozni. Azóta minden koreográfiáját láttam, és Nelsonnal is szoros kapcsolatba kerültem.” Hasonlóképp van ezzel a Santa Clarában felnőtt, majd Havannába került Nelson Reguera is. Valenciát Bozsik Yvette alkotásaiban látja, s bár két különböző stüust képviselnek, életfelfogásuk nem ellentétes, Kubától pedig mindketten ugyanazt kapták. „Havannában, az iskolában mindenért meg kellett küzdeni - vélekedik Nelson Reguera. - Valenciának is, nekem is. Ott sem volt minden szép és jó, rengeteg nehézségen kellett túltenni magunkat. Ez itt más világ Budapesten. Itt másfajta impulzusokkal, más energiával töltődik az ember. A vüla is egy ilyen energiaforrás. Történelmi helyszínen áll, pusztulását követően ötven év kellett ahhoz, hogy újjászülessen. Bognár Bo- tond, Valencia barátja szorgalmazta, hogy eredeti tervek alapján ismét felépítsék. Ma ő a villa üzemeltetője, házvezető-: je. Amikor először meghívtak, hogy lássam a helyszínt, mindaz, amit ott láttam, annyira inspirált, hogy úgy éreztem, ezzel a térrel kezdeni kellene valamit. így jött az ötlet. A fotókiállítás, Glázer Attila képei a falon, a videofilm a táncról és maga a koreográfia, amelyet a vüla hangulata, légköre ihletett. A belül még nyers falak, a betonpadló, a por, amelyben ott az építés, a születés energiája. A múlt mellett ez is inspiráló erő, a mindent belepő por. Az ugyanis nemcsak a pusztulást jelzi, hanem a megújulást is. Amikor új, addig ismeretlen helyre érkezik az ember, a levegővel együtt szívja magába mindazt, amit először lát, először érez, először tapasztal. A vülában is van egyfajta varázs, amelyet mozdulatokkal, tánccal is meg lehet fogalmazni. Semmi konkrét, csak egy érzet, amelyet kivált belőled. Szeretem, ha valami még nyers, befejezetlen, természetes valójában mutatja magát. A tökéletes, a befejezett sokszor mesterkéltnek tűnik, elrejt előlem valamit, falat emel a fantáziám előtt. A por, amely az első koreográfiám, és ketten táncoljuk Valenciával, erről is szól, és remélem, sok minden mást is megidéz a nézőben.” A por, Nelson Reguera alkotása csak a Villa Budapestben látható, mostantól fogva akkor, amikor az egyébként Francia- országban élő táncos a Frenák Pál Társulatnál dolgozik vagy fellép valamelyik magyarországi színpadon. Páratlan élmény a két kivételes megjelenésű, erőt, gyengédséget és érzékiséget ugyanazon a hőfokon megjelenítő táncos kisugárzása, szakmai tudása, szug- gesztivitása. Testükön, tenyerükben a por, arcukon a gondolat, mozdulataikban a tartalom a hétköznapi létből emeli ki az embert, a lélek egészen különleges mezsgyéje felé tereli, ahol nincs szó, érvényét veszíti minden földi szabály, elren- deltség. Az ott a legteljesebb szabadság, a legtisztább eggyé válás. Olasz alkotás nyerte az idei Lux-díjat Film az idegenek iránti előítéletek ellen Janiga József: Önportré Kiállítás Janiga József festményeiből A táj változó színei AJÁNLÓ Párkány. Holnap 16 órakor nyitják meg a Barta Gyula Galériában a Janiga József festményeiből rendezett kiállítást. A tárlatot Bauer Edit európai parlamenti képviselő nyitja meg. A megnyitón közreműködik a Kicsi Hang duó. A kiállítás anyagának egyik része azokat az alkotásokat mutatja be, amelyeken Janiga József szülővárosának, Párkány és környékének természeti szépségeit, a Duna menti táj varázsát vitte vászonra. A másik rész pedig a választott családi otthonához való kötődését kifejező, vagyis a csallóközi táj hangulatát, színeit, változásait megörökítő festményekből nyújt válogatást. A tárlat december 14-ig tekinthető meg. (tébé) KÖZLEMÉNY Strassbourg. Andrea Segre filmje, az Io sono Li (Shun Li és a költő) nyerte a 2012-es Lux díjat, az Európai Parlament (EP) filmdíját. Az olasz rendező a bevándorlás és a hagyományos közösséghez való tartozás témáját dolgozta fel, és egy barátság történetén keresztül mutatja be, miként lehet lebontani az „idegenekkel” szembeni sztereotípiákat és előítéleteket. A másik két idei döntős a magyar Fliegauf Bence Csak a szél és a portugál Miguel Gomes Tabu című filmjei voltak. A Lux díj 2007-es alapítása óta idén először az EP minden tagállamban Lux-filmnapokat szervezett, amelynek keretében mind a három döntős filmet bemutatták. Az európai alkotásokat több ezren tekintették meg. Martin Schulz, az EP elnöke a díj átadásakor elmondta: ,A díj hozzájárul a nyelvi és földrajzi akadályok áthidalásához azzal, hogy sokaknak lehetővé teszi, hogy megtekintsék és megvitassák ezeket a filmeket, és ezzel részesei legyenek a közös európai kulturális térnek.” Andrea Segre köszönőbeszédében elmondta, hogy ennek a díjnak fontos szerepe van a független európai filmkészítés népszerűsítésében. Az Európai Parlament a Lux díjjal minden évben olyan alkotást tüntet ki, amely az európai identitáshoz kapcsolódó kérdésekkel és értékekkel foglalkozik, és bemutatja Európa kulturális sokszínűségét. A díj részeként az EP finanszírozta, hogy a Lux-filmnapokra a három döntős filmet az EU mind a 23 hivatalos nyelvén feliratozzák. Az EP biztosítja a forrást ahhoz is, hogy a győztes filmről készüljön egy hallás- és látássérültek számára is elérhető változat, emellett finanszírozza a filmpromóciójátis. (euparl) PENGE Újabb kilátás Amikor a kritika szembesült Gazdag József Küátás az ezüstfenyőkre című kötetének szövegvilágával és íráskultúrájával, azonnal világos volt, hogy ez a kivételes munka nem tipikusan első kötet: a maga világában kész, koherens alkotás, mely olyan nyelvi intenzitással jeleníti meg a létszorongatottság problémáit, ami páratlan a kortárs fiatal magyar prózában. A novellák főhősei mintha folyamatosan az emlékezés csődjével küszködnének, illetve önmaguk szerepeinek autentikusságát vizsgálnák egy olyan horizontból, mely immár következménye valaminek, és ez a következmény maga a nyelvben feltáruló titok. Csakhogy a titok nem tud feltárulni, mert azzal a helyzettel találja magát szemben, amit Az árnyak ki- fürkészése című novella első mondata fogalmaz meg: „...a folytonos emlékezés bénulással jár”. A trauma folyamatosan írható, terápiaszerűen, de nem írható ki soha, hiszen magára a létezésre, illetve a nyelv által közvetített létezésre sincs igazán emberi ésszel megsejthető magyarázat. Gazdag József nem szereti az anekdotát: nem szereti, ha valaminek látszik az eleje vagy a (frappáns, kiélezhető) vége, mert az a bizonyosság jellegét ölthetné magára, s bizonyosságérzettel a nyelvre bízott igazság nem rendelkezhet. Szinte filmszerűen magától értetődő képi világot teremt. Kétségtelen, hogy írásmódjának egyik alapeleme az a barokk poétikára jellemző jegy is, hogy mind az öt érzékszervünkre egyszerre kíván és tud hatni. Van azonban egy kiemelt érzékszerv, ez pedig szerintem a fül. Gazdag prózájánál zeneibb prózát keresve se lelni. Ez a zeneiség olyan, mint a testet behálózó vérkeringés vagy a szívdobogás: a szöveg életelvével azonos, és bámulatosan diszkrét. Kedvemre való az a folytonos korrekciós technika is, mely minden kijelentés igazságtartalmát azonnal felülvizsgálja. Ez a késztetés a nyelvi automatizmusok és a kommunikációs eljárások csapdáinak tudatosítása miatt ilyen erős. E módszer szépsége pedig csakis zenei keretek közt ütközhet ki. Logikailag pedig a detektív agymunkáját idézi: a következtetések szigorú látszatot keltő rendjét. Csakhogy olyan csomópontok sokasága jön létre, melyek mindegyike bizonytalan premisszákra épül. És ki meri mondani azt is, hogy ez maga a személyes hagyomány, az én sóvár vágya megérteni önmagát a nyelv révén, mely belül szólal meg igazán, kívülre csak fecseg. Egy első kötet második kiadására csak a legritkább esetben szokott sor kerülni. 2004-ben is lelkesen olvastam végig ezt a könyvet, és most, a második kiadás alkalmával még lelkesebb vagyok: ráadásul kijelenthetem, hogy ez a mű nem ugyanaz a mű, bárha sorról sorra, betűről betűre megegyezik a korábbival. Itt már az olvasásba belejátszik az a komoly értelmezői hagyományláncolat, mely immár nyolc éve bővül, s az a folyamatos kihívás is, melyet az azóta kialakított prózatrendek provokációja jelent. Gazdag könyve állja a sarat, sőt, évről érve több, mint egykori önmaga. És az efféle gyarapodás csakis a legjobb műveksajátja. (Gazdag József: Kilátás az ezüstfenyőkre, Pozsony, Kalligram, 2012. Második kiadás) Értékelés: Tisztelt szervezetek, magánszemélyek! Jelöljék kedvenceiket a DÍJKIOSZTÓ GÁLAMŰSOR 2013. február 23. Városi Művelődési Központ Dunaszerdahely Információk a www.harmoniadij.sk oldalon MP120695
