Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-21 / 268. szám, szerda
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 21. www.ujszo.com RÖVIDEN Meghalt Kovács Apollónia Budapest. Elhunyt 86 éves korában Kovács Apollónia Kos- suth-díjas előadóművész, népdalénekes - tudatta tegnap barátja, Harangozó Teri táncdalénekes. Elmondása szerint Kovács Apollónia szombaton halt meg egy Budapest környéki idősotthonban. Kovács Apollónia 1926-ban született a romániai Volkányban. Kolozsváron tanult színészetet. 1961-ben Erdélyből Magyarországra települt, legnagyobb sikereit népdalénekesként érte el. Kiemelkedő énektudása, gyönyörű hangja a műfaj egyik ikonjává tette. Cigánydalokat is gyűjtött és adott elő. Főbb lemezei: Magyar nóták; Cigánydalok - Székely népdalok; Hej, daládé, daládé; Hosszú útnak hosszú pora. 2000-ben Dankó Pista-díjjal tüntették ki. Tavaly Kossuth- díjat kapott, de személyesen nem tudta átvenni. (MTI) Mednyánszky László rajzai Pozsony. Holnap 17 órakor nyitják meg a Pozsonyi Városi Galéria Pálffy-palotabeli kiállítótermében a Bőröndnyi rajz című kamarakiállítást, melynek alcíme: Mednyánszky László - a rajz mint vizuális napló. A tárlat anyaga a Peter Michal Bohúň nevét viselő Liptói Galéria gyűjteményéből mutat be válogatást. A rajzok zöme 1973-ban rendkívül megrongálódott állapotban került a Liptói Galériába. Az intézmény 2005-től folyamatosan restaurálja a rajzokat, mára 140 alkotást sikerült helyreállítani. A pozsonyi kiállítás olyan műveket tár közönség elé, melyek azért is jelentősek a művész munkásságát illetően, mivel alapul szolgáltak későbbi festményekhez. A kiállítás kurátora Kiss-Szemán Zsófia művészettörténész. A tárlat 2013. február 10-éig tekinthető meg. (tébé) Az éneklés mellett parodistaként is népszerű lett Koós János 75 éves MTl-HÍR Budapest. Ma ünnepli 75. születésnapját a népszerű táncdalénekes, a magyar könnyűzene egyik meghatározó egyénisége, Koós János. Kupsa János néven született a romániai Gyergyószárhegyen. A Zeneművészeti Főiskola oboa szakát végezte el, 1957-től az Országos Pénzügyőr Zenekarban fújta hangszerét. 1960-ban letette az oboát, és énekelni kezdett: első száma egy Vico Torriani-paródia volt. A vámosok így vesztettek egy fúvóst, ő viszont nyert két táncdalfesztivált, és egy ország kedvence lett. A showmanként sem utolsó művész fellépett az Expressz együttessel, parodistaként is megállta a helyét, legendásak voltak Hofi Gézával előadott duettjeik. Játszott színházban, operettben és kabaréban, szere(Képarchívum) pelt a rádióban, és még magyar- nóta-nagylemeze is megjelent. Saját szavai szerint józan életű borivó, bár ma már minden este tejet iszik. Felesége több mint négy évtizede Dé-’ kány Sarolta, akivel gyakran lépnek fel együtt. Koós János megkapta az Ar- tisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. Amatőr zenészeket hallgattam, akik nem lesznek sztárok, de a hamis hangokat nem ismerik Egy szárnyaszegett páva röpte Mester és tanítványa: Túri András és Juhász Bence Zsombor (Horváth Géza felvétele) A Fölszállott a pávát be- melegítőnek gondoltam, de lehűtött. Valami komoly dolgot vártam, még akkor is, ha tudom, az előadó-művészet nehezen pontozható, két, sőt három előadás nehezen összehasonlítható. De azt rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy a népművészetet össze lehet kutyulni egy olyan versennyel, amelynek csak tétje van - havi egymillió pénz egy éven át -, színvonala alig. GRENDEL ÁGOTA A zsűrinek nyilván mindig igaza van, a pontok legalábbis a zsűritagok kezében lapulnak, s meg illene fogadni a véleményüket is, de nem mindig lehet. Főként akkor nem, amikor egy korhatártalan versenyen azzal érvelnek, hogy „te még túl fiatal vagy”. Ami egy laikusnak azt jelenti: neked ezt még nem szabad tudni, hiszen egy legényest nem vagy képes úgy előadni, mint az, akitől - egy-két, akárhány-felvétel alapján ellested. Ne is leselkedj, jobb, ha kitalálod a saját legényesedet. (Hogy más ellesett egy más táncot másoktól, akiknek a nevét értékelés helyett mondja a zsűri, ne zavaijon, egy a páva, más a mérce.) De majd később, ne is reménykedj, hogy itt és most pávai magasságokba repülhetsz. (Az meg érthetetlen, hogy volt olyan versenyző, aki nem is kapott szót, esélye sem volt, hogy fölhívja magára az ítészek figyelmét. Vagy csak az „élő” közvetítésből maradt ki?) Mint ahogy akkor is nehéz megmagyarázni, ki kitől miért mennyit kapott, amikor az értékelés helyett néprajzi ismereteket hallunk - amit valószínűleg praktikusabb lenne inkább a produkció előtt meghallgatni a műsorvezetőktől, de nem, a műsorvezetők más feladatot kaptak, nekik fél ixfaktorosra kellett venniük a vezetést, főként harsányra, mert valakik ezt lesték el a kereskedelmi tévék zenés „tehetségkutató” .műsoraiból, hátha így növelhető a nézettségi index. Szerencsére vannak különbségek: míg az egyik műsorban bárki nyugodtan énekelhet hamisan, elvégre amatőr, a pávában már nem kerülhet képernyőre, akinek alig hangja, alig hallása, alig tehetsége, csak van felmenője, akinek az árnyékából kilépne, akinek olyan, de olyan mentora van, aki menten sírva fakad a dédelgetettjével, ha tovább jut,ha nem. A néptáncosokat (-zenészeket, -énekeseket) más fából faragták, nem könnyeznek, a győztesnek sok sikert kívánnak, és nem menedzselik magukat, emlékezvén a zsűritag intő szavaira: most nem juthatsz tovább, most nem mutathatod meg a következő fordulóban. (Itt nincs Morandi- fíling, nem jön hozzájuk térden állva -, aki legény, az a leglegé- nyebb, emelt fővel jelenti ki: jövőre, veletek, ugyanitt.) Szerencsére van, amiért jó, hogy van a páva, s jobb, mint a mű sztárcsináló, mert itt a legtöbben meg akarják mutatni, mit tudnak, nem a csillivilli a lényeg, bár a színpad és környéke, a zsűri elhelyezése igencsak emlékeztet arra, amilyen közegben a celebgyár működik. A vegyes élményzuhatag után viszont jött egy lemezbemutató Zselízen. A Kincsőről évek óta tudtuk, hogy nagyszerű táncosokat nevel, például van már köztük profi néptáncos az Ifjú Szivekben, de azt csak sejthettük, hogy a zenekaruk is egyre feljebb lépked a minőségi ranglétrán. A Gereben együttes „kényszerből” alakult. Mert kezdetben volt az előadás zenei kísérete lemezről, magnóról. Tíz évvel ezelőtt kezdett a Juhász házaspár, Eszter és Sándor - a Kincső vezetői - azon munkálkodni, hogy saját zenekara is legyen a csapatnak. És ha lehet, ne abszolút amatőr körülmények közt fejlődjön. Kerek tíz esztendeje hordták az együttes tagjait kéthetente az Óbudai Népzenei Iskolába, ahol kiváló zenészek foglalkoztak az ifjú tehetségekkel. A gyümölcs még teljesen nem érett be, hiszen a Gereben tagjai még mindig húsz éven aluliak (egyik-másik bőven!), de odáig már eljutottak, hogy mestereikkel elkészítsenek egy CD-t. (A mesterek: Virágvölgyi Mária - hegedű, Túri András - brácsa és cimbalom, Németh Dénes - hegedű, a tanítványok: Németh Veronika - hegedű, Récsei Noémi-brácsa, ifi. Juhász Sándornagybőgő, Juhász Bence Zsombor - cimbalom, Balia Ádám - furulya, Batár Alexandra, Csicsman Dániel, Csicsman Róbert, Kovács Anita, Kováts Orsolya Sára, Marsai Margaréta, Németh Eszter, Németh Rebeka, Récsei Emőke, Récsei Evelin - ének.) Kéthetente négy órát utazni egy zeneleckéért, ehhez a tehetség mellett kell némi fanatizmus. Mint ahogy kell egy olyan mester is, aki kamaszodó fiatalembereket rá tud bírni arra, hogy kiálljanak énekelni, és miként kell az a háttér is, amelyet a zselízi szülők teremtenek, akik megtöltötték a művelődési házat a lemezbemutatóra, és valamilyen úton-módon, aki tudja, anyagilag, aki nem, lelkileg támogatják ezt a „vállalkozást”, amit úgy hívnak: Kincső, Apró Kincső és Gereben. Hogy el- megy-e még valaha valaki közülük a Fölszállott a pávára, ki tudja. Ők se nem kirakatemberek, se nem vitrinemberek, rájuk nem lehet úgy nézni, hogy „ápolják a hagyományt, mert a hagyományt ápolni kell”. Bár nem úgy születtek, mára már a vérükben van a néptánc és a népzene, tudnak improvizálni, mások örömére és a sajátjukra „népbulizni”. (Részemről tíz pont, bár egyetlen zsűri tagja sem vagyok.) A regény előbb az India északi részén található Mogul Birodalomba, majd pedig a XV. század végének Firenzéjébe vezeti el az olvasót A firenzei varázslónő a történelem és a mese páratlan keveréke SUSLABÉLA A bombayi születésű, de már brit állampolgársággal bíró Salman Rushdie A firenzei varázslónő című regényéről a Financial Times azt írta, hogy a szerző eddigi legjobb könyve. Az Elle magazin eíragadónak, a The Guardian pedig lenyűgözőnek nevezte. A The New York Review of Books ezt jegyezte meg a műről: „A történelem és a mese páratlan keveréke”. Ilyen és ezekhez hasonló méltatásokat kapott Salman Rushdie azon alkotása, melyet ismét megjelentetett a budapesti Ulpius-ház. Szóval mese és történelem ötvözete ez a mű, melynek hőse egy igencsak távolról érkezett ember. Akiről még a végén sem tudjuk, honnan is jött. Azt viszont igen, hogy hol kötött ki: az India északi részén található Mogul Birodalomban, mely a XVI. század utolsó húsz-harminc évében Nagy Akbar alatt élte fénykorát. Akbar egy felvüágo- sult uralkodó, aki minden erejével arra törekszik, hogy az emberek egyenlőek legyenek, hogy a vallási és politikai kérdéseket mindig józanul vitassák, illetve oldják meg. Az épülő Szíkrí város utcáin megjelenik a nagy utazó, s az uralkodóval szeretne beszélni. Ennek érdekében egy cselt vet be: angol követnek adja ki magát. Az idegen cselszövéséről azonban tudomást szerez a titkosszolgálat. A szerző annyit elárul az olvasónak, hogy az idegen Mogor deli' Ámorénak, azaz a Szerelem moguljának, később pedig Niccol Vespuccinak nevezi magát. S tulajdonképpen ezzel kezdődik a nagy szélhámos élet- történetének elbeszélése. A mogul uralkodó udvarába leg- sajátabb kincse miatt érkezett. A regény végére kiderül, hogy Mogor deli' Ámorét is átejtették. Mert amiről egész élete folyamán azt gondolta, hogy igaz, a valóságban másképpen volt. A firenzei varázslónő - akiről a szerző a címet adta regényének - a narrátor édesanyja, elmondása szerint Akbar nagyapjának a húga, lánykori nevén Kara Köz, vagyis Fekete Szem. Ebből eredően Mogor deli' Ámoré nagybátyja lenne a Nagy Akbarnak... Mogor deli' Ámoré kalandos- mesés-valós (?) élettörténetét Rushdie azzal vezeti fel, hogy „kezdetben volt három barát, Niccol il Machia, Agostino Vespucci és Antonio Argalia. Igaz ugyan, hogy a nagy mogul uralkodó nem sokat sejthetett ezen nevek viselőiről, de nekünk két név a három közül elárul egyet s mást: il Machiából Machiavellire, Vespucciból Amerigo Ves- puccira következtehetünk. A regény második része egy teljesen más kömyzetbe kalauzol el bennünket, mégpedig a XV. század végének Firenzéjébe. S itt vonatkoztatható a The Washington Post Book World összegzése a műről, miszerint az „a reneszánsz Itália és a mágikus India találkozása.” A regény szereplői közül ezt igazából Argalia tudja és érzi, hiszen ő mindkét világot megjárta. És szóba kerül az Újvilág is, ami Agostino rokona után az Amerika nevet viseli. Az író a két pólust, a két világot tükörszimmetriával tárja az olvasó elé. A regény legcsodálatosabb metaforája így éppen a tükör. És az író egy csodálatos üzenete valamennyiünknek, hogy az ember életében a változások sorozata végtelen: „De ő, Akbar, életben marad. Ezt jelenti fejedelemnek lenni, képesnek lenni meglovagolni az átalakulásokat. És mivel a fejedelem csupán ugyanaz nagyban, mint az alattvalói, olyan ember, aki csaknem isteni rangra emelkedett, ezt jelenti embernek lenni is. Meglovagolni az átalakulásokat, és továbbmenni.” Éiyf a IRENZEI VARÁZSLÓNŐ $ nat- , SALMAN \ i.RVSIIDIE.. . n$<{ (Salman Rushdie: A firenzei varázslónő. Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2011. Fordította. Greskovits Endre)
