Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-15 / 264. szám, csütörtök
20 Sport ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 15. www.ujszo.com Mutatta, mennyi ideje vannak a Bundesligában Megállt a hamburgiak órája MTI-JELENTES Hamburg. Megállt a német labdarúgó-bajnokságban érdekelt Hamburger SV stadionjának Bundesliga-órája, amelyet nem is lehet megjavítani. A különleges időmérő másodpercre pontosan mutatta, hogy mennyi ideje szerepel az élvonalban a csapat. A Hamburger SV az egyetlen klub, amely a Bundesliga 1963/64-es megalapítása óta megszakítás nélkül mindig az első osztályban játszott. „Sajnos az órához nincs tartalék alkatrész” - közölte az egyesület honlapján Kurt Krägel, a stadion vezetője. Arról, hogy üzembe helyezzenek-e egy új órát, a szurkolók dönthetnek. Leukémiás volt az egykori Hertha-csatár Elhunyt Alex Alves ÖSSZEÁLLÍTÁS Harminchét éves korában, leukémiában elhunyt Alex Alves, a Hertha BSC egykori kitűnő csatára. A brazü támadó a Vitória, a Palmeiras, a Juven- tude, a Portuguesa és a Cruzeiro csapatát is megjárta, majd 2000-ben igazolt 7,5 millió euróért a Herthához. Nyolcvanegy Bundesliga- mérkőzésen huszonöt gólt szerzett a Hertha színeiben, kétszer Ligakupát nyert a berliniekkel. Mindkét győztes fináléban betalált a Schalke hálójába. 2000-ben egy csodálatos átemeléssel ő szerezte az év gólját - a Köln ellen, egy középkezdés után. Az ezzel kiérdemelt érmet a Hertha Alex Alves gyógyíttatásának céljára árverezte el. Alex Alvesnél négy évvel ezelőtt diagnosztizáltak leukémiát - már betegen játszott karrierje utolsó szezonjaiban -, de a játékos ezt csak 2012 októberében tárta a nyilvánosság elé. Kemoterápiája sikertelennek bizonyult, (ns) Férfinak nyilvánították a futónőt Újdelhi. Genetikailag férfinak minősítették a nemi erőszakkal vádolt Pinki Pramanikot, aki a 2006-os Ázsiai Játékokon az indiai női futóváltó tagjaként szerzett aranyérmet. A sportolót női partnere jelentette fel, és az orvosi vizsgálat során derült ki, hogy Pramanik genetikailag férfinak tekinthető. Az atléta - akit még június 14-én vettek őrizetbe és azóta húsz napot töltött rács mögött - tagadja a nemi erőszakot és a bántalmazást. (MTI) A spanyol teniszakadémia szakított del Morállal Kirúgták a doppingdoktort MTl-JELENTÉS Madrid. A legjelentősebb spanyol teniszakadémia szakított azzal a sportorvossal, akit az Egyesült Államok Dopping- ellenes Ügynöksége (USADA) örökös eltiltással sújtott, amiért részese volt a kerékpáros Lance Armstrong-féle csalássorozatnak. Pancho Alvarino, a TenisVal Akadémia tulajdonosa kijelentette: mindennemű kapcsolatot megszüntettek Luis Garcia del Morállal, akivel 14-15 éve kezdtek el dolgozni. Hozzátette: az orvos az akadémia játékosait soha nem látta el tiltott szerekkel, a tanítványok szezon előtti vérelemzésében, illetve erőnléti felmérésében segédkezett. Az USADA júliusban életre szóló eltiltással büntette del Morált, mert bizonyítottan közreműködött a hétszeres Tour de France-győztes (és címeitől utólag megfosztott) Armstrong csapatának éveken át tartó szisztematikus doppingolásában. SPORT A TÉVÉBEN SPORT 1 (cseh, magyar) - 2.00 (péntek): Brooklyn- Boston kosárlabda NBA- mérkőzés (élő) SPORT 2 (magyar) -13.00: Novokuznyeck-Habarovszk jégkorong KHL-mérkőzés (élő) DIGI SPORT 1 (magyar) - 16.30: Himki Moszkva-Fe- nerbahce férfi kosárlabda Euroliga-mérkőzés (élő) 18.30: Lietuvos Rytas- CSZKA Moszkva férfi kosárlabda Euroliga-mérkőzés (élő) 20.40: Panathinaikosz At- hén-Real Madrid férfi kosárlabda Euroliga-mérkőzés (élő) DIGI SPORT2-19.30: Füsche Berlin-Croatia Zagreb férfi kézilabda BL-mérkőzés (élő) ČT SPORT - 13.00: A tenisz Davis-kupa döntőjének sorsolása (élő) 19.00: Stfesovice-Chodov cseh férfi bajnoki florball- mérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 17.30: Konstanca-Atlético Madrid férfi kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzés (élő) 19.00: Frölunda-Rögle svéd bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) Abu-Dzabi GP 3. hely, 15 pont 240 Indiai GP 1. hely, 25 pont 215 Koreai GP 1. hely, 25 pont 190 Japán GP 1. hely, 25 pont 165 Szingapúri GP 1. hely, 25 pont Olasz GP, 22. hely, 0 pont 140 Belga GP 2. hely, 18 pont 122 Magyar GP 4. hely, 12 pont no Német GP 5. hely, 10 pont 100 Brit GP 3. hely, 15 pont Európa GP, kiesett, 0 pont Kanadai GP 4. hely, 12 pont 73 Monacói GP 4. hely, 12 pont Spanyol GP 6. hely, 8 pont Bahreini GP 1. hely, 25 pont Kínai GP 5. hely, 10 pont Maláj GP, 11. hely, 0 pont 28 18 Ausztrál GP 2. hely, 18 pont Sebastian Vettel 255 pont A hétvégén Forma-1 -es Amerikai GP Austinban Sebastian Vettel egy lépésre 3. vb-címétől A német Sebastian Vettel a hétvégi Amerikai Nagydíjon megszerezheti harmadik Forma-1-es világbajnoki címét. A Red Bull versenyzője tíz ponttal vezet Fernando Alonso (Ferrari) előtt az összetett pontversenyben. ÖSSZEÁLLÍTÁS A versenyt az austini Circuit of the Americas pályán rendezik, melyet a német Hermann Tilke épített. A pályán sok a szintkülönbség, s az is különleges benne, hogy az óramutató járásával ellentétesen köröznek rajta a versenyzők. A pilóták egyelőre csak szimulátorokról ismerhették az 5,515 kilométer hosszú pályát. Vettel századik GP-je A német Sebastian Vettel századik nagydíján áll rajthoz a hétvégén. ,A százas nagy számnak tűnik, száz Grand Prix, száz rajt, százszor túlélni az első kanyart... De ha visszagondolok, nem tűnik olyan távolinak az Fl-es karrierem kezdete. Ez számomra azt mutatja, hogy az idő repül, ha az ember olyasmit csinál, amit igazán szeret. Szóval koncentráljunk a második százra!” - nyilatkozta a 25 éves német pilóta a Forma-l-es versenysorozat hivatalos honlapjának, az fl.com-nak. Alonso: „Miénk a jobb csapat” Vettel lépéselőnyben van riválisa, a spanyol Fernando Alonso előtt. Még akkor sincs minden veszve számára, ha kiesik Austinban, Alonso azonban Vettel futamgyőzelme esetén csak akkor maradhat versenyben a vb-címért, ha legalább negyedik lesz. „A Red Bulié a gyorsabb autó, de a miénk a jobb csapat. Mindenki olyan fegyverrel harcol, amilyen van neki. Mindenképpen felvesszük a kesztyűt” - idézte a szintén kétszeres világbajnok Alonsót a The Sun. Egy izgalmas szezon A 2012-es Forma-l-es idény hihetetlenül kiegyensúlyozott küzdelmekkel indult: az első hét versenyen hét különböző pilóta győzött. Vettel számára az idény eleje volt gyengébb, de még az Olasz Nagydíj után is Alonso állt jobban (sokkal jobban, a spanyolnak 179 pontja volt, míg Vettelnek csak 140), aztán azonban a fiatal német versenyző zsinórban négy nagydíjat nyert - Szingapúrban, Japánban, Koreában és Indiában. „Jól kezdtem az idényt, Ausztráliában második lettem. Aztán viszont mintha hullámvasútra ültem volna - mondta Vettel az fi .com-nak. - De a mi sportágunkban előfordulhatnak technikai hibák vagy balesetek. Nem mondom, hogy előre kalkulálunk velük, de mégsem érhet minket meglepetésként, ha néhányszor kiesünk. Én és Fernando nagyjából ugyanannyiszor voltunk pechesek, vagyis nem ez fog dönteni kettőnk között. Azé lesz a vb-cím, aki a legjobban megérdemli.” Ki ünnepel a végén? A pontegyenlőség is Sebastian Vettelnek kedvezne, mivel neki van több futamgyőzelme az idény során. Vettel élete első vb-címét 2010-ben a szezon utolsó futamán, a Brazil Nagydíjon szerezte meg, tavaly azonban már októberben, a Japán Nagydíj után ünnepelhetett, holott még négy verseny hátravolt. Az Amerikai Nagydíjat vasárnap közép-európai idő szerint 20 órakor rendezik, a szezon egy héttel később, november 25-én zárul a Brazil Nagy- díjjal. (bt) Vettel már az Amerikai Nagydíjon világbajnok tehet, ha: V nyer, és Alonso legfeljebb ötödik W Ý második, és Alonso legfeljebb kilencedik formu/o* ^ harmadik, és Alonso nem szerez pontot 245 Abu-Dzabi GP 2. hely, 18 pont 111 Indiai GP 2. hely, 18 pont 209 Koreai GP 3. hely, 15 pont Japán GP, kiesett, 0 pont 194 Szingapúri GP 3. hely, 15 pont 179 Olasz GP 3. hely, 15 pont Belga GP, kiesett, 0 pont 164 Magyar GP 5. hely, 10 pont mmm 154 Német GP 1. hely, 25 pont 129 Brit GP 2. hely, 18 pont ■i H ■ ■ m Európa GP 1. hely, 25 pont Kanadai GP 5. hely, 10 pont 76 Monacói GP 3. hely, 15 pont 61 Spanyol GP 2. hely, 18 pont 43 Bahreini GP, 7. hely, 6 pont Kínai GP, 9. hely, 2 pont 37 Maláj GP 1. hely, 25 pont Ausztrál GP 5. hely, 10 pont Fernando Alonso 245 pont