Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-14 / 263. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 14. Horgász 15 Az ember mindig úgy indul horgászni, hogy nagy és sok halat fog. Aztán vagy összejön a dolog, vagy nem. Küzdelmes pergetés, folyóvízen Embert próbáló dzsumbuj Megyek tovább. Végre egy normális hely, jól megsuhintom a körforgót, és a lehető leglassabban tekrem kifelé. Varázsütés: valami odaver a blinkemek, érzem, nem nagy hal. De hogy ilyen kicsi?! Arasznyi balinocska rabolt rá a színes fémre, mérgesen csapkod, szólja a horog. Magasba emelem, hátha nagyobbnak látszik, de bizony a (A szerző felvételei) fény sem növeszti meg, mehet gyorsan vissza. A következő dobást elhibázom, a fűzfa tetején landol a körforgó, szerencsére sikerül lecibálnom, igaz, nagy zajjal járok. Menjünk tovább egyházzal. A következő útkanyarulat után csodálatosan kinyílik a világ, elfogy az erdő, és végre lehet suhogtatni a pergetőbotot. Bár a hal nem műidig ott van, ahol suhogtatni lehet. Azért csak akad jobbra tőlem egy nagy fűzfa, annak lelógó gallyai alá suttyantom be az időközben lecserélt műcsalit, ezúttal piros hátú, zöldes oldalú voblert. Hátha ráfanyalodik valami. És mit ad isten? Jókora elnehezedést érzek, majd rúg is hal, és elkezdi rázni a fejét. Jesszusom, ez meg süllő! Ezen a leheteden helyen, fényes - bár borongós - nappal? Néhány mozdulattal, rátartással sikerül közel édesgetni, nem tud beugrani az akadóba. Azért veri a vizet becsületesen, nem adja könnyen a pikkelyét. Merítőháló természetesen nincs nálam, így a vízbeesés kockázatát vállalva behajolok a víz fölé, és nemes egyszerűséggel rámarkolok a tarkójára a mintegy kétki- lós halnak. Miután a műveletet sikerül megúsznom sebesülés nélkül, gyorsan magam mögé lendítem, a fűbe, nehogy meglógjon. S mintha az égiek is úgy gondolnák, jóból is megárt a sok, nem engedik, hogy soká örömködjek szeretett folyó- mon; először cseperegni, majd szakadni kezd az eső. Dél van, eddig tartott a mulatság. A víz- hadan kabát természetesen az „állomáshelyemen” maradt, így futva teszem meg a jókora távot, s természetesen bőrig ázok. De bánja a fene! Nem vagyok kifejezetten süllőhorgász, így duplán örülök a nem várt sikernek, és hazafelé tartva már a következő kirándulást tervezgetem. Már jócskán benne jártunk az őszben, amikor egy jó kis folyóvízi perge- tésre szottyant kedvem. Ahányszor a Kis-Dunán horgásztam az idén, mindig fogtam valamit, vagy mámákat, vagy egy-két szebb dévért, ritka magyar bucót, balint, do- molykót, és harcsákhoz is volt szerencsém. KÖVESDl KÁROLY Úgy gondoltam, ideje műfajt váltani. De azért vittem élő csalit és „normális” felszerelést is magammal. Már reggel lehetett sejteni - az időjósok jelentették -, hogy eső közeleg, és lehet, elmossa a szép terveket. Természetesen rá se rántottam, hiszen esőkabát meg gumicsizma is van a világon, meg aztán nem vagyok cukorból. Lecuccoltam, kipakoltam, összeraktam, csaliztam, és elkezdtem - a folyóvízi fenekezést. A fene megette a szép terveket, amikor mindig az a nóta vége, hogy fel a gimyót a kampóra, és zutty, a forgóba a szereléket. Fél óra kapástalan- ság után feleszmélek: hiszen nem ezért jöttem! Kapom a pergetőbotot, szafelé. Mindegy, a terv, az terv. Behatolok egy nyiladékszerű helyre, és sikerül becserkésznem a folyót. Csak épp bedobni nincs hol, mindenütt fűzfák, nyárfák, mindenféle bokrok, iszalagok, tüskék, csalán. Borzalom. Illetve, dehogy! Maga az ősi természet, amely úgy szép, ha békén hagyják. Nagyon remélem, sokáig így marad, feni rá a fogát a betonlobbi. Végre kiharcolok egy könyök- nyi helyet, és bepöccintem a narancssárga, hármas körforgót a sodrásba. Óvatosan emelgetve hagyom sodortatni a lelógó gallyak alá, aztán indítom. Semmi. A következő dobásnál mélyebbre engedem a kütyüt. Az eredmény fél marék fű. Följebb járatom. Semmi. Voblerre cserélek, a figura ugyanaz. Sodortatás, indítás. Elakadás. Nem lesz ez itt jó. Tovább csörtetek, mint egy csallóközi vízidisznó, tiprom magam körül az aljnövényt, míg elbukdácsolok a következő helyig. Itt is rövid terepfelmérés. Hiába, akadó akadó hátán, hogyan lehet itt bedobni? Egy óvadan mozdulatra egy megtermett csuka is megugrik előttem, talán húsz centire a parttól. Hiába, oda még kishalas szereléket sem tudnék bepottyantani. és uccu, belevetem magam az őserdőbe. Az őserdő kifejezés nem túlzás (bár inkább ártéri erdőt illenék használni), hiszen ezen a szakaszon több száz méteren áthatolhatatían erdősáv bújtatja a folyót, és egyszerűen nem lehet a víz közelébe kerülni. Gyalogolok hát szorgalmasan, egy erdei úton, miközben arra gondolok, hogy talán nem ide kellett volna jönni, hanem valami tóra. Az sem vidít fel, hogy amennyit most legyalogolok - miközben jó, ha két-három helyen be tudok dobni -, ugyanannyit kell mennem majd visz- Végszóra jött Görbüljön a bot! A megrögzött pontyhorgászok tisztában vannak vele, hogy az ősz a legjobb időszaka a pontyozásnak. A nyári gatyarohasztó hőségben mindig lutri eltalálni, mikor méltóztatnak táplálkozni az aranyhasúak, ám ilyenkor, ősszel, a téli vermelés előtt egy utolsó nagy zabálási rohamra indulnak a pontyok. Különösen a halastavakon lehetünk eredményesek, ott is az őszi, általában novemberi telepítések után. A vízbe rakott halak ugyanis helykeresésükkel megmozgatják az ott élő - és megmaradt - állományt, így a nagyobb példányokat is. Sokat etetni ilyenkor nem érdemes, sőt nem is tanácsos. A szakírók mindenfélét ajánlanak: színben, ízben, állagban milyen etetőanyagot gyúrjunk az etetőkosárba, vagy dobjunk az úszó köré. Szerintem nem kell cifrázni, mert a halak éhesek, és egy-egy enyhe - esetleg napsütéssel fűszerezett - kora délután csodákra lehet képes. A csali a szokásos lehet: kukorica-csonti szendvics, vagy pusztán kukorica, kissé meglebegtetve, de ezeknél is jobb a tavasszal is nyerő élő csali. Vagyis a harmatgiliszta, trágyagiliszta és az univerzális csonti, pinki. Utóbbi inkább ott, ahol nincsenek túlsúlyban a kárászok, keszegfélék. Merthogy ők is éhesek. A bojlis horgászok is ilyenkor fogják a legnagyobb potykákat, amelyek nyáron hetekig képesek koplalni. Folyóvízen már kissé nehezebb a dolgunk, hiszen a hűlő vízzel lassan elindulnak a halak a mélyebb régiók felé, így a siker nehezen képzelhető él helyismeret nélkül. Általában a mélyebb gödröket, lángokat keressük, de a kövezések, bedőlt fák, akadok mentén is próbálkozhatunk. Talán szükségtelen hangsúlyozni: az őszi peca már nem az „egy helyben ücsörgős” módszerről szól, hanem sokkal inkább a cserkelésről, a halak kereséséről.-köviHETI TIPP Partközeli halvesztés AJÁNLÓ Kollégám hív, hogy kint voltak a gyerekkel a csatornán. S akár a mesében, fogtak is, meg nem is. Pontosabban: akasztott a srác egy két kiló körüli potykát, de leakadt neki partközeiben. Mivel sokadszor meséli ugyanazt a sztorit, kísértetiesen hasonló csattanóval - hol nagy máma, hol amur, hol ponty tépi meg a srác szerelékét, vagy akad le egyszerűen -, elgondolkodom, mi lehet a hiba. A horog jó, a zsinór erős, a bot rugalmas, mondja, a halak mégis egyszerűen meglógnak. Kizárásos alapon, afféle távdiagnosztikával állapítom meg, s közlöm vele a verdiktet A gyerek valószínűleg azt hiszi, ha már partközeiben van a hal, semmi gond vele. Merítőt alá, és kész. Pedig a legtöbb, főleg nagyobb hal ilyenkor táltosodik meg, és mt a farkával érzékeny búcsút. Kezdő horgászok hibája ez, és semmilyen szuper szerelék nem segít rajta, csak a tapasztalat. Amit könnyű elmondani, de nehéz megtanulni. A lényeg, üzenem ifjú barátomnak, hogy akármilyen szigorúan fáraszlja ki a halat, mindig a végén dől el a csata kimenetele. Főleg az amurok viccelik meg a zöldfülű pecást, de más halak is az utolsó pillanatban riadnak meg, és próbálnak menekülni. A megoldás tehát egyszerű: a fárasztás végén lazábbra kell venni a féket, és fel kell készülni, hogy a hal még egy kirohanást produkál. Eközben persze ügyelni kell arra, hogy ne lazuljon be a zsinór, mert akkor akad le a legtöbb zsákmány, és amennyire a terep engedi, magasra kell tartam a botot. Ha megvan a kontaktus a hallal, de a lazábbra állított fék lehetővé teszi, hogy kivédjük a hal utolsó riadalmát, megugrását, nem lehet gond. Ha mégis leakad, akkor a horoggal van a baj, vagy egyszerűen rosszul ült a bevágás. Ázért nem kell kétségbeesni, olykor a halak győznek. Minél tapasztaltabb lesz az ifjú horgász, annál kevesebbszer. (- kk-)
