Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-13 / 262. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2012. NOVEMBER 13. FUTBALLGYILKOSOK 15 (Képarchívum) Benkő Gábor Futballgyilkosokmrész) A magyar bundabatrány - pénz, drogok, prosttk... 12. fejezet (folytatás) Eközben a Porsche anyósülés felő­li sötétített ablaka leereszkedett. Kinyúlt rajta egy finom, kecses női kéz, amelynek mutató- és középső ujja síim cigarettát fogott. Bár a te­repjáróban magasabban ült, Péter így is elég jól meg tudta bámulni a nőt. Carlo nőjét. Tipikus volt. Ha betévedt egy plázába, vagy a meccs előtti bemelegítésnél felnézett a lelátóra, oda, ahol az úgynevezett futballistafeleségek ülnek, többnyi­re ilyeneket látott. Carlo partnere a szőkék csoportjába tartozott, a szájába pumpált és a mellébe pré­selt szilikon a szomszéd autóból is kivehető volt. Fullos kocsi, fiillos nő - magában elismerte, hogy egy ilyesfajta lányt ő is el tudna képzel­ni a kocsija anyósülésén. Mielőtt kínossá vált volna a többiek előtt, hogy a csajt figyeli, gyorsan vissza­zökkent a valóságba. Jókor, mert Carlo épp egy köteg ötszáz euróst nyújtott át Töröknek.-Tessék, tedd el. Kint leszek a sta­dionban, a VIP-páholy közepén. Figyeljetek majd. Ha fehér kabát lesz rajtam, mehet a dolog. Ha ez a fekete bőrdzseki, akkor közbejött valami. Ebben az esetben játszhat­tok rendesen, de a pénzt a meccs után azonnal visszaadjátok - mo­solygott. Péter hosszú percek óta nem szó­lalt meg. De most megint képtelen volt uralkodni a kíváncsiságán. Azt akarta tudni, hogy kiket vesz meg az ellenféltől. Carlo válasz nélkül hagyta. Szó nélkül kiszállt az autóból, és visz- szasétált a Cayenne-hez. Az óriás mellű nő egy utolsót szippantott szupervékony cigarettájából, és könnyed mozdulattal leejtette a csikket az aszfaltra. Pillanatokkal később a Porschének nyoma sem volt. Török szúrósan nézett Péterre:- Te mekkora egy seggfej vagy, baszd meg! * * * Péter megtanulta a leckét. Elég, ha annyit tud egy-egy elcsalt mérkő­zésről, amennyi feltétlenül szük­séges. A tescós affér után Török elmagyarázta, hogy jobban teszi, ha Carlót nem fárasztja felesleges kérdésekkel. Tudniillik ő az egyik legprecízebb szervező a magyar futballban, s mindig ügyel arra, hogy a lehető legkisebb rizikót vál­lalja egy-egy elcsalt mérkőzésen. Kivételes esetnek számított ez a rangadó, ahol mindkét csapatból megvásárolt játékosokat. Ha Péter név szerint nem tudta is ponto­san, rajtuk kívül kik vesznek részt a bundában, ahhoz már volt elég rutinja, hogy tudja, valahol a véde­lemben kell keresni a bűntársakat. A szervezésbe nem csúszott hiba, ám hajszál híján mégis elszúrták a meccset. * * * Váczit értelemszerűen be kellett venni a buliba, a mohóságát is­merve toporzékolt volna, ha nem részesül ekkor haszonból. Hogy nyugalmuk legyen tőle, még az­nap odaadták a részét. Péter este nyugodt lélekkel feküdt le aludni. Pontosan tudta, mi vár rá szomba­ton, az a fajta hullámzó kedélyálla­pot, amit az első alkalommal meg­figyelt önmagán, most nem jött elő. A pénz már nála volt, s meg sem fordult a fejében, hogy valami olyan történhet a másnapi bajno­kin, ami miatt vissza kellene adnia. A kezdő sípszó előtt - a fotó­soknak, a tévékameráknak és a szurkolóknak szóló — kézrázással köszöntötte egymást a két csapat. Péter a tekinteteket fürkészte. Még mindig az foglalkoztatta, vajon kik lehetnek benne az ügyletben a másik csapatból, de semmiféle árulkodó jelet, egy kacsintást vagy biccentést sem vett észre. Látszólag mindenki egy normális mérkőzés­re hangolt. Carlót azonban kiszúrta. Közvet­lenül a kispadok fölötti VIP-szek- torban ült, pontosan ott, ahol ígér­te. Természetesen nem hiányzott mellőle státusszimbóluma, a döb­benetes méretekkel bíró lány sem. Carlo hófehér, szőrmekapucnis kabátot viselt, vagyis kezdődhetett a manőver. Törökkel és Váczival még utoljára egymásra néztek, mi­előtt a bíró a sípjába fújt. Az első félidő nem hozott látvá­nyos futballt. Mindkét fél óva­toskodott, sportközhellyel szólva puhatolózó játék folyt, helyzetek egyik kapu előtt sem adódtak. Csalásra, bármiféle hókuszpókusz­ra utaló mozzanatot jó fél óráig nem is lehetett észrevenni. Péter néha-néha ki is nézett a lelátóra, vajon Carlo nem vette-e le a ka­bátját, de még mindig abban ült. Kevesebb, mint negyedóra volt hátra a szünetig, amikor a hazaiak egyszer csak feltolták a védelmü­ket, ráadásul óriási réseket hagyva a szélső és a középső bekkek kö­zött. Simán be lehetett passzolni közéjük a labdát, ordított, hogy itt a lehetőség végre egy ellentá­madásra. Éppen Péter volt az, aki kihasz­nálva az alkalmat belőtte a védők közé a labdát, amellyel Novák megindult a kapu felé, és betört a tizenhatosra. A védők közül ket­ten üldözőbe vették, de látszott, ha akarnák se tudnák utolérni, a kapus pedig - mit ad isten - kép­telen volt védeni a lapos és egyéb­ként rosszul helyezett lövést. A vezetés megvolt. De a java csak most jött. Összehozni egy gólt az ellenfél­nek nem nagy művészet. Váczi és Török számtalanszor csinált már ilyet, egy helyezkedési hibával, egy kései elrugaszkodással pillanatok alatt teljesíthető a feladat. Ezt a hatvanadik percben el is ren­dezték a fiúk. Tíz perccel később becsúszott egy újabb hiba, és máris vezettek a hazaiak. Aki benne volt a csalásban, megnyugodhatott. A tisztán játszó, pontokért hajtó vendégjátékosok azonban nem adták fel a küzdelmet, és legalább egy döntetlent ki akartak hozni a mérkőzésből. Ennek megfele­lően támadtak is, amennyire a fékektől tudtak. Váczi ugyanis nem sietett a kirúgásokkal, Tö­rök felívelgette ugyan a labdát, mintha sürgetné a támadásokat, de a labdái rendre pontatlanok voltak, Péter is körülményeske- dett, s ügyelt, nehogy véletlenül újabb gólpasszt adjon valame­lyik csapattársának. A hazaiak is jobban védekeztek, olyan zártan, szervezetten, mintha az életük múlt volna ezen a három pon­ton. És ebben alig volt túlzás. A hosszabbítás perceiben azonban valahogy mégis eljutottak a tizen­hatosukra, Novák pedig az egyik védő szorításában látványosan fel­dobta magát. Hátha bejön. Bejött. A 93. percben a bíró habozás nél­kül büntetőt ítélt. A hazai játéko­sok meg akarták lincselni a sporit, egyiküket ki is állította, míg a ven­dégek Novákot ölelgették. Váczi nem rohant előre, a kapujában maradt, és földbe gyökerezett lá­bakkal figyelte az eseményeket. Pé­ter persze nem tehette meg, hogy nem „örül” a többiekkel. Örült is, csak közben arra gondolt, hogy itt a vég, elúszik a pénz, és soha többet nem kapnak munkát. De amitől még jobban megrémült, hogy a dolognak komolyabb kö­vetkezményei is lehetnek. Legbelül az anyjába küldte Novákot, minek dobálja magát a barma, és bosz- szankodott, amiért nem szervezték be a bírót is. Carlóra nem mert ki­nézni, nem akarta látni a fehér ka­bátjában, és valahogy már a nagy mellekre sem volt kíváncsi. Inkább Törököt figyelte, mintegy ments­várként nézett rá, miként reagál a váratlan fordulatra. Úgy tűnt neki, a védő nem esett pánikba. Vere­gette Novák hátát, pacsizott a töb­biekkel, sőt még a játékvezetőt is megtapsolta, hogy volt bátorsága befújni a büntetőt. Péter egy pil­lanatra abban reménykedett, hogy talán rosszul figyelt a Tesco-parko- lóban, és tulajdonképpen a bíró mégis benne van, és a meccset is döntetlenre kell hozni. Csakhogy ez süledenség volt. Óriási bajban voltak. Főként, mert a büntető végrehajtása Novák fel­adata volt minden esetben, ha a pályán tartózkodott. Márpedig a csatár a két kezébe vette a labdát, és elindult a tizenegyespont felé. Lassú léptekkel, és még lassabb, megfontolt mozdulattal helyezte le a labdát a mészfoltra. És Török ekkor az utolsó szalma­szálba kapaszkodva valami olyas­mit tett, ami Pétert tökéletesen vá­ratlanul érte. Odament a büntető elvégzéséhez készülődő csatárhoz, és mondott neki valamit. Futballpályáról jól ismert, min­dennapos jelenet volt ez. Adhatott volna tanácsot is. Mondjuk, jól is­meri a kapust, aki mindig jobbra vetődik. Mondhatta volna, hogy maradjon higgadt, ne érdekel­je, hogy a lövés szinte időn túli, és most ezen múlik az egy pont. Mondhatott bármit. Bármit. Nor­mális esetben. Csakhogy ez nem volt normális eset. Péter feszülten figyelt. No­vák háttal állt neki, az ő arcát nem látta, de Törökét igen. Hogy pon­tosan mit beszélnek, miről pus­mognak, azt persze nem mdta. De volt egy sejtése. Egy megalapozott sejtése. A bíró odaszólt Töröknek, hogy engedje elvégezni a büntetőt a csa­pattársának, mire a védő komor tekintettel visszasétált a tizenhatos vonalára. Látszólag a kipattanóra várt, de valójában arra, hogy No­vák hibázzon. A bíró belefújt a sípjába. És Novák, a megbízható tizen- egyes-rúgó, aki a szezonban eddig az összes büntetőjét értékesítette, most jó három méterrel a jobb ka­pufa mellé lőtte a labdát. A játékvezető véget vetett a talál­kozónak. A fővárosi rangadót 2-1- re megnyerte a hazai együttes. Iz­galmas, fordulatos kis meccs volt, annyi szent. 13. fejezet- Mennyi? — kérdezte Váczi. Lát­szott rajta, hogy mindjárt szétveti az ideg.- Egy tízes - jött a válasz Török­től. - Össze kell dobnunk. Ez van, gyerekek. Ennyiért vállalta. Elmesélte, hogy amikor odabal­lagott Novákhoz, és látszólag teljes nyugalommal felajánlotta, hogy ha elrontja a büntetőt, még ma ad neki ötezer eurót, valójá­ban majdnem összeszarta magát. Végigfutott az agyán, hogy ezzel mindent elronthat. Benne volt a pakliban, hogy ott helyben kap egy büdös nagy pofont Nováktól, aki még le is buktatja, a klub ki­rúgja, rosszabb esetben feljelenti, véget ér a karrierje, és még Car- lónak is tartozni fog néhány mil­lióval.- Nagyon meleg szituáció volt, azt hittem, soha nem ad választ, pedig csak pillanatok teltek el — elevení­tette fel az esetet. - Aztán kinyög- te, hogy az kevés. Adjak tízet. Mit tehettem volna? Mondtam, hogy oké, és gyorsan otthagytam. Ö meg ellőtte a labdát a picsába.- Az két és fél millió forint, em­ber! Mi dolgoztunk meg ezért a lóvéért. Péter kivett a hűtőjéből három do­bozos sört. Egyet Váczinak, egyet Töröknek, egyet magának.- Ö meg direkt kihagyta a tizen­egyest - reagált Váczi szavaira, és fáradtan leroskadt a konyhaszék­re. Már nem zavarta, hogy általá­ban nála verődik össze a társaság. Amúgy is szívesebben beszélt ezekről a dolgokról a saját ott­honában, mint egy kávézóban, vagy ami még rosszabb volt, kint a pályán.- Inkább annak örüljünk, hogy nem csúsztunk el a banánhéjon, és nem húztuk ki a gyufát Carló- nál. Nem akarom megtudni, mi lett volna, ha kiegyenlítünk. Mel­lesleg, már az is valóságos csoda, hogy Novák néhány másodperc alatt felfogta, miről van szó. Én nem is tudom, mit csináltam vol­na, ha engem így avattok be. Amint befejezte a mondatot, meg­szólalt a kaputelefonja. Török rá­nézett.- Megadtam a címedet. Engedd be, essünk túl rajta - mondta. Péter felemelte a kagylót, be­mondta, hogy második emelet tizenkettő, és egy gombnyomással kinyitotta a kaput. Novák klubcí­meres melegítőben érkezett azért a két és fél millió forintnyi euróért, amit a kihagyott tizenegyesért kért cserébe.- Szevasztok.- Szevasz. Gyere be - udvariasko- dott Péter. - Iszol valamit?- Kösz, nem. Megvan a pénz? Na, baszd meg, ez nem sokat tö­köl, gondolta magában Váczi, és legszívesebben ököllel ütött volna csapattársa képébe, amiért van pofája ennyi pénzzel lehúzni őket. Még mindig nem akart beletörőd­ni, hogy a gázsija egy részét oda kell adnia ennek az embernek. De pró­bált nyugalmat erőszakolni magára. Tudta, nincs más választása.- Megvan. Fiúk? - Török jelezte, itt az idő, dobják szépen össze, amit kell, és tegyenek pontot az ügy végére. Ráadásul vállalta, hogy ő egy ezressel többet ad a közös­be, így a többieknek csak három­háromezret kellett kicsengetniük. Novák felmarkolta az asztalra kitett pénzt. Biztos, ami biztos, megszámolta, majd tréningmac­kója zsebébe csúsztatta. Csak ez­után kérdezte meg, hogy mikor csinálják a következő balhét. Bejött, amire számítottak. Novák tehát mostantól részt akar venni a csalásokban.- Még nem tudjuk. Ha jön valami ajánlat, szólok. Rendben? - egyez­kedett Török Novákkal, aki csöp­pet sem tűnt tapasztalatlannak e téren.- Kivel dolgoztok? Oszvaldékkal?- kérdezte.- Inkább a Carlóval meg a Dragannal - felelte Török.- Oké. Mellesleg, annyira tudtam, hogy vannak fékek a csapatban. Váczi, rólad gondoltam, mert ami­lyen gólokat kaptál néha, barátom, az röhej. Az is érdekes volt egyik­másik meccsen, hogy amikor lőt­tem egy gólt, percekkel később már kaptunk is egyet. Gondolom, ilyenkor belerondítottam a dol­gokba. Csak hát máskor volt idő­tök korrigálni. Mekkora mázlim van, hogy az utolsó pillanatban hoztam össze ezt a tizenegyest. Kerestem... mennyit is... úgy két és fél miilát. Néhány másodperc alatt. Nem is rossz üzlet, mi? Nováknak jó kedve volt, az tény. A többiekre ez egyelőre nem ragadt át. Még szokniuk kellett a gon­dolatot, hogy mostantól négyen vannak. (Folytatás a jövő héten!) A Futballgyilkosok-at a DUNA International Könyvkiadó Kft. hozzájárulásával közöljük. Szerkeszti: Gazdag József (jozsef.gazdag@ujszo.com) ■ Tördelés: Toronyi Xénia ■ Munkatársak: Grendel Ágota, Kiss Tibor Noé, Kiss László ■ Megjelenik minden kedden.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents