Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-07 / 257. szám, szerda
20 Sport ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 7. www.ujszo.com Megnevelik a drukkert Büntetőpontot lopni szigorúan tilos! Düsseldorf. Büntetés vár arra a szurkolóra, aki májusban az osztályozó mérkőzés során ellopta a 11-es pontot a düsseldorfi futballstadionból. A Fortuna Düsseldorf az osztályozó párharc visszavágóján 2:2-es döntetlent ért el a Hertha BSC ellen, így 4:3-as összesítéssel, 15 év szünetet követően kiharcolta a feljutást az élvonalba. A meccs kaotikus körülmények között ért véget: a hazai szurkolók már a játékidő végének hittek egy bírói sípszót, és elözönlötték a pályát, miközben még két perc hátravolt. A rend mintegy 20-25 perc után állt csak helyre, a csapatok ekkor tudták lejátszani a fennmaradó időt. A videofelvételek tanúsága szerint a tumultus közepette egy rajongó kiásta a 11-es pontot a gyepből, és diadalittasan távozott vele. „Nem tervezünk jogi lépéseket, pedig akár 50 ezer eurót is követelhetnénk a tettestől - jelentette ki Tom Koster, a Fortuna szóvivője. - Nevelő jellegű büntetést szeretnénk foganatosítani, hogy megértse, ilyet nem szabad csinálni.” (MTI) Húsz órán át keresték Hulk húga eltűnt, de megkerült Rio de Janeiro. Rejtélyes módon eltűnt, majd megkerült a szentpétervári Zenitben futballozó brazil válogatott Hulk egyik húga a Paraíba állambeli Campina Grandéban. Egy szemtanú szerint a 22 éves Angélica munkahelye, egy étterem előtt egyedül ült egy parkoló autóban, ahonnan vélhetően elrabolták. Az ügyben a rendőrség is nyomozást indított. Húsz órával eltűnése után azonban Angélica előkerült, eltűnésének körülményeit még vizsgálják. (MTI) 26 éve lett a MU edzője Ferguson szobrot kap Manchester. November 23-án leplezik le az Old Traf- ford Stadionnál Sir Alex Fergu- sonnak, a Manchester United labdarúgócsapat vezetőedzőjének szobrát. Az alkotást szintre napra pontosan 26 évvel az után adják át, hogy a csapat élén megszerezte első győzelmét: Fergusont 1986. november 6-án nevezték ki vezetőedzőnek, az első sikert pedig november 22-én a Queens Park Rangers ellen szerezte meg. A 70 éves skót tréner hivatalba lépése óta 12 bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, öt FA-kupát és négy Ligakupát nyert a csapattal, amely jelen pillanatban is vezeti a Premier League-et. (MTI) Feltételes pénzbírságot kaptak a diósgyőriek, Rudolf két hete a csapattal edz, de labdával még nem gyakorolhat Rybánsky nem jutott el Kecskemétre Nyári érkezése óta Rybánsky László számít a diósgyőri futballcsapat első számú kapusának. A sókszelőcei származású hálóőr a magyar bajnokság 12 fordulója során egy percet sem hiányzott a DVTK-ból. Ezért keltett meglepetést, hogy múlt pénteken, Kecskeméten még a cserepadon sem kapott helyet. A 27 éves kapust faggattuk. SZABÓ ZOLTÁN Az edzés utolsó pillanataiban sérült meg Miért nem védett Kecskeméten? Sajnos, a bajnoki meccs előtti utolsó csütörtöki edzésen megsérültem. Már csak percek voltak hátra a gyakorlásból, amikor egy erős lövést hárítottam, ám utána nagy fájdalmat éreztem a hüvelykujjamban. Szerencsére nem tört el a csont, csak kificamodott az ujjam. Pedig nagyon vártam már a kecskeméti meccset, hiszen a KTE-nél kezdtem a magyarországi pályafutásomat, és a hla- fehér drukkerek SMS-ben jelezték, hogy kedves fogadtatásban lesz részem. Sajnos, erről lemaradtam. Mennyi időt kell kihagynia? Az orvosok szerint háromhetes kényszerpihenő vár rám, ám engem kemény fából faragtak, így korábban vissza akarok térni. Úgy néz ki, hogy a pénteki, Pécs elleni bajnokit még kihagyom, ám a jövő héten már mindenképpen védeni szeretnék. A klubvezetés többet várt a csapattól, ezért a Kaposvártól elszenvedett hazai vereség után pénzbírsággal sújtotta a játékosokat. Jelenleg a hatodik helyen állunk, csupán három pont a hátrányunk a negyedik Videotonnal szemben. Ez egyáltalán nem vészes, viszont a mutatott játék alaposan elmarad az elvárásoktól. Elismerem, több meccset is szerencsésen nyertünk meg, a Kaposvár ellen pedig egyértelműen katasztrofálisan futballoztunk. Nem csoda, hogy a klubtulajdonos is egyre türelmetlenebb. De a híresztelésekkel ellentétben csak feltételesen büntetett meg minket, ha hozzuk az őszi idényre tervezett pontszámot, akkor törli a bírságot. Miként reagálnak a gyenge játékra a diósgyőri drukkerek? Sokáig türelmesek voltak, szinte tizenkettedik játékosként segítettek bennünket, de a Kaposvár ellen már füttykoncerttel jutalmazták a gyatra produkciót. Szerencsére botladozásaink ellenére kitartanak mellettünk, továbbra is szép számban látogatnak ki a meccseinkre. Hatezernél még nem voltak kevesebben... Egyre többen bírálják a szeptemberben szerződtetett (d vtk. e u-fe I vétel) Rudolfot, aki állítólag havi 30 ezer eurót keres, de sérülés miatt még egy meccsen sem lépett pályára. Már a csapattal gyakorol a válogatott csatár? Rudolf Gergely sokáig csupán egyéni edzéseket végzett, két hete viszont már velünk gyakorol. De még most sem végez teljes értékű munkát, a labdás gyakorlatokat egyelőre kihagyja. Ezért egy ideig még biztosan nem számíthat rá Sisa Tibor edző... Tizenhét légióst nevezett a Griga-Hipp duó az olomouci mérkőzésre Jakub Sylvestrrel a csehek ellen S1TA-JELENTÉS Pozsony. A szlovák futball- válogatottat irányító Stanislav Griga-Michal Hipp kettős kijelölte húszas keretét a november 14-i, Csehország elleni, Olomoucban sorra kerülő barátságos mérkőzésre. Jakub Sylvestr több mint két év után kapott meghívót a nemzeti csapatba, a Bundesliga II-ben szereplő Erzgebirge Aue csatára utoljára 2010. szeptember 3-án Macedónia ellen öltötte magára a címeres mezt. Rajta kívül nincs meglepetés a keretben, amelyben tizenhét légiós található. Nem hiányzik a csapatkapitány Martin Škrtel, Marek Hamšík és Saláta Kornél sem. A Corgoň Ligából Matúš Putnocký, Lukáš Pauschek (mindkettő Slovan), valamint a zsolnai Viktor Pečovský kapott meghívót. A Lokomotiv Moszkva hátvédje, Ján Ďurica megsérült a legutóbbi bajnokin, s az őszi idényben már nem is léphet pályára, így értelemszerűen hiányzik a csapatból. Michal Bílek, a cseh válogatott szövetségi kapitánya öt Sylvestr két év után tért vissza a válogatott keretbe (Képarchívum) újoncot nevezett a mérkőzésre: a hátvéd Tomáš Kalas (Vitesse), a középpályás Ladislav Krejčí (Sparta), Bofek Dočkal (Rosenborg) és Martin Pospíšil (Olomouc), valamint a csatár Michal Ordoš (Olomouc) Stochék ellen eshet át a tűzkeresztségen. Petr Čech, a Chelsea kapusa ezúttal szabadot kapott, míg Tomáš Rosický (Arsenal) sérülés miatt nincs a keretben. A szlovák válogatott kerete Kapusok: Dušan Kuciak (Légia Warszava), Dušan Pemiš (Pogon Szczezin), Matúš Putnocký (Slovan Bratislava) Hátvédek: Peter Pekarík (Hertha BSC), Michal Breznaník (Amkar Perm), Martin Škrtel (FC Liverpool), Tomáš Hubočan (Zenit Szentpétervár), Saláta Kornél (FK Rosztov), Radoslav Zabavník (Mainz), Lukáš Pauschek (Slovan Bratislava) Középpályások: Vladimír Weiss (Delfino Pescara), Juraj Kucka (FC Genoa), Viktor Pečovský (MŠK Žilina), Ľubomír Guldan (Ludogorec Razgrad), Miroslav Stoch (Fenerbahce Istanbul), Marek Hamšík (SSC Napoli), Marek Sapara (Trabzonspor) Csatárok: Marek Bakoš (Viktoria Plzeň), Michal Ďuriš (Viktoria Plzeň), Jakub Sylvestr (Erzgebirge Aue) A norvégok megfiatalított csapattal érkeznek Huszonnégy játékost nevezett Egervári MTl-JELENTÉS Budapest. Egervári Sándor szövetségi kapitány 24 fős keretet állított össze a magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó mérkőzésére, a norvégok elleni, november 14-i hazai barátságos találkozóra. A keret szinte teljesen azonos a törökök elleni győztes világbajnoki selejtező előtt kijelölt együttessel. „Nagyon jó erőkből álló ellenféllel találkozunk, amit a vendégek világranglistán elfoglalt huszonhatodik helyezése is mutat” - mondta Egervári Sándor. Az ellenfél megfiatalított kerettel készül a meccsre, Egil Olsen szövetségi kapitány három újoncot is behívott: Tore Regi- niussent, Alexander Tetteyt és Vegard Eggen Hedenstadot, akik eddig az U21-es csapatban szerepeltek. Az összecsapást a budapesti Puskás-stadionban játsszák, s 1000 és 2000 forintos áron kaphatók rá belépők. A magyar válogatott kerete Kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz) Védők: Varga József (DVSC), Vanczák Vilmos (Sión), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC), Juhász Roland (Anderlecht), Lipták Zoltán (Győr), Kádár Tamás (Roda JC), Halmosi Péter (Haladás) Középpályások: Gyurcsó Ádám (Videoton), Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Komán Vladimir (FKKrasznodar), Hajnal Tamás (VfB Stuttgart), Szakály Péter (DVSC), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Pátkai Máté (Győr), Koltai Tamás (Győr) Támadók: Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz), Németh Krisztián (Roda JC)