Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-07 / 257. szám, szerda
CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2012. november 7., szerda 9. oldal Az Energetikai Központ azt állítja, hogy a kliens adta meg az adatait Szerződést kötöttek az ügyfél tudta nélkül Dunaszerdahely. Olvasónk levélben értesült arról, hogy az Energetikai Központ ügyfele lett. A nyugdíjas állítása szerint soha nem járt nála senki az említett cégből. Máig kérdés, ki írta alá a nevében a szerződést. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Mária bonyodalmai április elején kezdődtek, amikor az Energetikai Központ levélben fejezte ki köszönetét azért, hogy szerződést kötött vele a gázszolgáltatásra. „Nagyon meglepődtem, hiszen én semmilyen szerződést nem írtam alá, nálam nem volt senki ebben az ügyben. Május elsején levélben azonnali hatállyal kértem tőlük az ominózus szerződést, amelyet állítólag én írtam alá. Semmit nem kaptam hónapokig, azt gondoltam, mivel kijelentettem, hogy nem írtam alá, minden marad a régiben. A biztonság kedvéért július végén bementem a Szlovák Gázművek ügyfélközpontjába, ahol közölték, hogy mivel más szolgáltatót választottam, a velük kötött szerződésem szeptember végén lejár” - kezdte történetét a 76 éves nyugdíjas. A cég újabb sürgetésre szeptemberben elküldte Máriának azt a szerződést, amelyet állítólag ő írt alá. A dokumentumban helytelenül szerepeltek Mária születési adatai és telefonszáma. A lakcím és a gázóra száma viszont pontos volt. „Újabb levelet küldtünk a cégnek, bizonyítva, hogy a szerződést nem én írtam alá. Kíváncsi lennék, hogy a cég munkatársai a szerződések megkötésénél hogy tölthetnek ki helytelen adatokat, ha rendelkezésükre bocsátják a személyi igazolványokat. Ez is bizonyítja, hogy nálam senki nem járt” - mondja Mária. A cég nem elégedett meg a levéllel, hivatalos bizonyítékot kért Máriától. Egy nyilatkozatot arról, hogy nem ő írta alá a szerződést. Miután a nyugdíjas becsületbeli nyilatkozatot tett arról, hogy nem ő írta alá a szerződést, és mivel továbbra sem állt át az Energetikai Központhoz, a cég elfogadta Mária kérését, és október végén felbontotta vele a szerződést. Kíváncsiak voltunk viszont arra, hogyan köthettek az ügyféllel szerződést az ő tudta nélkül. A cég által küldött szerződésben olvashatatlan a cég képviselőjének aláírása. Alica Uhlíŕová, az Energetikai Központ marketingosztályának munkatársa elmondta, hogy szolgáltatásainak bemutatását és az ilyenkor esedékes szerződések megkötését külső vállalat munkatársai végzik személyes látogatással. Pontos választ viszont nem kaptunk arra, honnan kerültek légből kapott adatok a szerződésbe. ,A születési szám és a személyi igazolvány száma nem kötelező adat a szerződésben és hiánya nincs hatással a szerződés érvényességére. Viszont a cég képviselőjének ellenőriznie kell az érintett személyazonosságát. Nekünk fontos, hogy pontos adatok legyenek a szerződésben, ezért miután megkapjuk a szerződést, telefonon vagy később levélben ellenőrizzük az adatokat” - nyüatkozta Uhlíŕová. Kérdéses viszont, hogyan jutott a cég képviselője olyan adatokhoz, mint a nyugdíjas gázórájának a száma. Alica Uhlíŕová szerint ez csak úgy lehetséges, hogy a díler járt Máriánál, aki személyesen adta meg az adatokat. „Nálunk van egy korábbi elszámolás, amelyet a Szlovák Gázművek küldött a kliensnek, erre szintén szükség van a szerződés megkötésénél” - mondja az Energetikai Központ munkatársa. Máriától viszont megtudtuk, hogy ezt az okmányt már csak utólag küldte el a cégnek, hogy tisztázzák az adatokat. A vállalat ugyan fölbontotta a szerződést Máriával, de továbbra is azon az állásponton van, hogy a szerződést ő írta alá. „A hitelesített aláírás vagy az ügyfél állítása nem bizonyíték arra, hogy a feltüntetett aláírás hamis, így a szerződés érvénytelen, ezt ugyanis csak bíróság jelentheti ki. Adott esetben az információk felülvizsgálata után egyénilég jártunk el a szerződéses viszony rendezésénél és elfogadjuk a szerződés felbontására benyújtott kérelmet” - mondta Alica Uhlíŕová. Az érintett nyugdíjas elmondta, nem fogja bizonygatni igazát, korára való tekintettel nem kívánja bíróságra adni az ügyet. „Rengeteg idegességet és kiadást okozott nekem ez az ügy. Éjjeleket nem aludtam, telefonálgattam, leveleket fogalmaztattam meg, hitelesítettem az aláírásomat, a kiadásaimat már senki nem téríti meg, és az is lehet, hogy a bírósági ítéletet már meg sem érem” - mondta az ügy rendezése után a közel nyolcvanéves Mária, akit rendkívül megviseltek a történtek. Mária ügyének rendezése során újabb panasz érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben egy nagyfödémesi olvasó panaszkodik arra, hogy az Energetikai Központ nem fizette ki az éves elszámolás után visszajáró pénzt, amire májustól vár. Ennek az ügynek is utánajárunk. (bé) A dunaszerdahelyi nyugdíjas csak fél év után tudta rendezni az ügyét szerző felvétele) II Az ember testi, lelki " és szellemi gondjainak megoldása a világhírű ^ MATRIX DROPS segítségével és gyengeségeit. Útmutatást ad gyógyíthatatlan problémáinkra, így jobb. új világ kezdetét váratlan nézőpontból ismerteti velünk. Kovács-Magyar András !?lfl előadó estje az új, világhírű találmányáról, VMK Dunaszerdahely november 19./18,00 belépő: 10 euró MP120705 GALANT Hé-Pé: 7.00-17.00 Szó: 7.00-12.00 IPARI FESTÉKEK • alkid • • epoxi alap • • poliuretán • Színkeverés megvárásra Telefon: 031/555 84 03 E K E C S Fő utca 920. Hétfő estig a sofőrök türelmét kérik Galántán lezárták a vasúti átjárót ÚJ SZÓ-HÍR Galánta. Csaknem egy hétre, hétfő este hat óráig lezárták a Pozsonyi úton levő vasúti átjárót annak teljes felújítása miatt. A forgalom elterelése miatt meglehetősen nagy dugókkal számolhatnak az autósok. A rendkívül rossz állapotban levő vasúti átjáróra már hosszabb ideje többen panaszkodtak. A legutóbbi, szeptember végén tartott képviselő-testületi ülésen is téma volt az átjáró felújítása. Ján PoTakovský, a Galán- tai Városi Hivatal hivatalvezető-helyettese az ülésen arról számolt be, hogy éppen a Szlovák Vasúttársaságnak készülnek levelet írni a felújítás ügyében, ugyanis a társaság nagyszombati részlege közölte a várossal, hogy csak akkor érhetnek el eredményt az átjáró felújításának kérdésében, ha a város is közbenjár. Hétfő estig a személyautók, a 20 tonnánál könnyebb teherautók, valamint az autóbuszok mindkét irányban a II/507-es és a III/561-es úton, Javorinka településrészen keresztül kerülhetnek. Az elkerülő utat közlekedési táblák jelzik. A 20 tonnánál nehezebb teherautókat Szered irányába terelik, azokkal az RI-es gyorsforgalmi úton kerülhetnek. Az útzár miatt Javorinka irányában, Taksonynál szinte folyamatosan alakulnak ki közlekedési dugók, legfőképp a reggeli és a délutáni órákban, itt rendőrök irányítják a forgalmat. A múltban az átjárót már többször újították, de a nagy forgalom és terhelés miatt állandóan romlott az átjáró állapota, mostanra már elkerülhetetlen lett a teljes felújítás. (bé)