Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-27 / 249. szám, szombat

6 Külföld ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 27. www.ujszo.com ■BH Szaharov-díj: két iráni kapja Brüsszel. Két iráni ér­telmiségi kapja idén az Eu­rópai Parlament (EP) által minden évben odaítélt Szaharov-díjat - jelentette be Martin Schulz, az Euró­pai Parlament elnöke teg­nap Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. Naszrin Szotudeh bebörtönzött iráni ügyvéd és emberi jogi aktivista, aki más ellenzéki aktivistákat és halálra ítélt fiatalkorúakat képviselt. Dzsafar Panahi iráni film­rendező és forgatókönyv­író pedig filmjeiben huma­nista szempontból igyek­szik bemutatni az irániak életét, nem ritkán a gyere­kek, a szegények és a nők nehéz helyzetét állítva a középpontba. (MTI) Netanjahu és szövetségesei Jeruzsálem. Benjámin Netanjahu izraeli minisz­terelnökbejelentette, hogy választási szövetséget kö­tött külügyminisztere, A- vigdor Liberman szélsősé­gesen nacionalista pártjá­val. A Likud és a Jiszráél Béjténu szövetsége közös lista állítását jelenti, nincs szó a két párt egyesülésé­ről. Az izraeli sajtó szerint Benjámin Netanjahu kor­mányfő a megállapodással elejét akarja venni annak, hogy az erősödő Munka­párt centrista blokkot hoz­zon létre a januári előre ho­zottválasztásokra. (MTI) Együtt 2014: megállapodtak Budapest. Együttműkö­dési megállapodást írtak alá az Együtt 2014 választói mozgalom létrehozói teg­nap Budapesten. Az október 23-án meghirdetett együtt­működés alapelveit rögzítő dokumentumot Juhász Pé­ter, a Milla Egyesület elnö­ke, Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület vezetője, valamint Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozga­lom elnöke szignálta. (MTI) Megvont vízummentesség Moszkva. Moszkva no­vember 1-jétől nem hosz- szabbítja meg azt a vízum­mentességet, amelyet az Európai Unió országaiból érkező menetrendszerű légi járatok személyzete számá- raeddigbiztosított-közölte az orosz külügyi szóvivő. Azzal indokolta a lépést, hogy az uniós tagállamok közös álláspontjának hiá­nya miatt halasztást szen­ved Oroszország és az EU szélesebb körű engedmé­nyeket tartalmazó vízum­könnyítési megállapodá- sánakaláírása. (MTI) Törökország határán több mint nyolcezer Szíriái menekült várakozik belépésre Megszegték a felkelők a tűzszünetet MTl-HÍR Bejrút/Ankara. Megszegték a tűzszünetet Szíriában tegnap délelőtt a Damaszkuszi Aleppó- val összekötő autópálya közvet­len közelében, egy katonai bá­zisnál - közölte az Emberi Jogok Szíriái Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civü szervezet. Az OSDH értesülése szerint a fegyveres felkelők megpróbál­ták átvenni az ellenőrzést a kormányerőkhöz tartozó Vádi- Daíf támaszpontnál, amire a Szíriái hadsereg egy közeli falu elleni tüzérségi támadással vá­laszolt. Ez volt a csütörtök éjfél­kor életbe lépett négynapos fegyvernyugvás első komo­lyabb megsértése - emelte ki a londoni székhelyű szervezet. Az íd al-adha ünnep idejére Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbí- zottja kezdeményezett tűzszü­netet a belső erőszak sújtotta Szíriában, és azt a felek elfogad­ták. A támadó csoport számos tagja mindazonáltal helyszíni közlések szerint az an-Noszra Front nevű szervezethez tarto­zott, amely már korábban beje­lentette, hogy nem kívánja be­tartani a tűzszünetet. A hadsereg már csütörtökön jelezte, hogy elfogadja ugyan a tűzszünetet, de fenntartja a jo­got a „visszavágásra”, ha „a terroristák” megtámadják, vagy ha megpróbálják kihasználni a fegyvemyugvást pozícióik javí­tására, erősítés bevonására vagy lőszer beszerzésére, és ak­kor is, ha a szomszédos orszá­gok átengedik határukon a ter­roristákat. Tegnap a közép-szíriai Homsz város felkelők ellenőrizte egyik negyedébe is rakétalövedékek csapódtak be. Damaszkuszban három ember orvlövészek táma­dásának esett áldozatul. Török illetékesek friss sajtó­jelentések szerint azt közölték, hogy az ország szíriai határán több mint 8 ezer szíriai mene­kült várakozik belépésre. Az érintett tartomány, Kilis kor­mányzója ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy csak akkor tudják fogadni ezeket az embe­reket, ha elegendő férőhelyet tudnak teremteni számukra. Az állami televízió tegnap reggel azt mutatta, hogy Bassár el-Aszad elnök is egy damaszkuszi mecsetben imádkozik a muzulmán áldozati ünnepen. A nemzetközi politikai nyomás alatt álló Aszod állítólag könnyed, mosolygós volt, szóba elegyedett a hívekkel is. Aszadot utol­jára egy héttel ezelőtt lehetett látni a televízióban. (SITA/AP-felvétel) 4 év börtönbüntetés Elítélték Berlusconit Róma. Adócsalásért négy év szabadságvesztésre ítélte a milá­nói bíróság tegnap Silvio Berlus- conit. Az általa birtokolt televízi­ós társaságok a közvetítési jogdí­jakkal csalva károsították meg az olasz államot. A bíróság öt évre eltiltotta a közhivataloktól, és 10 millió euró bírság kifizetésére is ítélte a korábbi miniszterelnököt. A 76 éves Berlusconit négy évre, az amerikai producer Frank Ag- ramát három évre ítélték a Ber­lusconi által birtokolt Mediaset televíziós csoport másik két me­nedzserével együtt. Felmentet­ték Fedele Confalonierit, a Me­diaset elnökét. Az ügyészség az­zal vádolta Berlusconit, hogy cé­ge az Egyesült Államokban 470 millió dollár értékben vásárolt amerikai televíziós sorozatokat off-shore cégeken keresztül. A szerződésekben azonban hamis összeget tüntetett föl, hogy elke­rülje az Olaszországban fizeten­dő adót. Az elsőfokú ítélet ellen várhatóan fellebbezni fog a ko­rábbi miniszterelnök, aki ellen több bírósági eljárás zajlott az utóbbi években. (MTI) Az első amerikai elnök, aki élt a korai voksolás lehetőségével Obamát megkérték, hogy igazolja magát Hillary Clinton mégis maradna Washington. Hillary Clinton régóta állítja, hogy egy kor­mányzati ciklus után távozik a külügyminiszteri székből, a bengázi tragédia utórezgéseinek hatására azonban most ar­ra utalt, hogy talán még maradna kicsit - írta a The Wall Street Journal. „Sokan beszéltek nekem a maradásról” - nyi­latkozott a konzervatív gazdasági lapnak az amerikai diplo­mácia vezetője, de konkrétumokba nem bocsátkozott. A kérdésre, hogy a most zajló események miatt nem fog-e ké­sőbbre csúszni távozásának időpontja, Clinton azt felelte, hogy ez „valószínűtlen”, de most első ízben hagyta nyitva az esetleges, rövid időre szóló maradás lehetőségét. (MTI) Diplomáciai bonyadalom bontakozott ki Texasban letartóztathatják az EBESZ megfigyelőit MTl-JELENTÉS Washington. Barack Oba­ma amerikai elnök csütör­tökön, 12 nappal az egye­sült államokbeli választá­sok előtt Chicagóban lead­ta a szavazatát. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Ezzel Obama lett az Egyesült Államok első hivatalban lévő el­nöke, aki élt a korai voksolás lehe­tőségével. A first lady, Michelle Obama szintén az illinois-i met­ropolisban, de már múlt hétfőn leszavazott. A szavazókörzetben Barack Obamát megkérték, hogy igazolja magát. A Fehér Ház jelenlegi lakója, aki kiélezett küzdelmet folytat az elnökségért republikánus kihívó­jával, Mitt Romneyval, azt remé­li, hogy személyes példáját szá­mos híve követni fogja. Áz Oba- ma-kampánystáb egy csütörtö­kön útjára indított televíziós hir­detésben emlékeztetett rá, hogy a 2000-ben megrendezett válasz­tást mindössze 537 floridai sza­vazattal George W. Bush republi­kánus texasi kormányzó nyerte meg A1 Gore demokrata alelnök- kel szemben. A reklámfilm-narráció azokat szólította meg, akik úgy gondol­ják, hogy a szavazatuk „nem fontos” és emlékeztetett rá, hogy annak idején talán épp 537 em­ber gondolhatta ugyanígy. A vá­rakozások szerint november 6-ig több tízmillióan élhetnek a lehe­tőséggel, de számuk elérheti a jo­gosultak akár 40 százalékátis. Az eddig leadott szavazatok­kal kapcsolatban mindkét kam­pánystáb bizakodó. A republiká­nusok szerint Obamának idén nem sikerült meghatározó túl­súlyra szert tenni, mint 2008- ban, a demokraták szerint pedig az elnök biztosan vezet, főleg az egyik kulcsfontosságú „ingaál­lamban”, Ohióban. A tipikus korai szavazó na­gyon sokáig idősebb, ideológiai­lag motivált és politikaüag tájé­kozott fehér, azaz inkább repub­likánus volt. Ezen Obamának si­került változtatnia, amikor 2008- ban nagyszámban, főleg a délkeleti államokban arra moz­gósította a feketéket, hogy élje­nek a lehetőséggel. Floridában például sokan a választás napja előtti vasárnap adták le a szava­zatukat, a helyi egyház szerve­zésében. Washington. Diplomáciai bonyodalmat váltott ki, hogy Te­xas állam letartóztatással fenye­gette meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőit, ha a november 6-i választások során 30 méternél jobban megközelítik a szavazó­körzeteket. A kilátásba helyezett eljárás ellen az EBESZ levélben tiltakozott Hillary Clinton ameri­kai külügyminiszternél. „Az Egyesült Államoknak, mint az EBESZ minden tagállamának kö­telessége, hogy fogadja az ODIHR megfigyelőit” - hangoz­tatta Varsóban kiadott közlemé­nyében Janez Lenarcic, az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatója (az ODIHR felel a választási megfigyelésért). Greg Abbott, a texasi igazság­ügyi tárca vezetője szerint a szer­vezetnek a november 6-i ameri­kai választásokkal kapcsolatos nézetei ,jogi értelemben irrele­vánsak”. A texasi jogi tárca veze­tője visszautasította azt az EBESZ-nek tulajdonított állás­pontot, miszerint „a szavazói iga­zolvánnyal kapcsolatos törvé­nyek akadályt jelentenek a vá­lasztójog érvényesítésében”. „Az EBESZ-nek joga van véleményt alkotni a szavazói igazolvánnyal kapcsolatban, de az önökjogi vé­leménye irreleváns az Egyesült Államokban, ahol a Legfelsőbb Bíróság már úgy határozott, hogy a választói igazolvánnyal kapcsolatos törvények össz­hangban állnak az alkot­mánnyal”- írta Greg Abbott. Vic­toria Nuland amerikai külügyi szóvivő elmondta: az ODIHR vá­lasztási megfigyelői „bizonyos fokú” mentességet élveznek. Ar­ra is rámutatott, hogy az ameri­kai alkotmány értelmében az ál­lamok a saját jogrendjük alapján bonyolítjákle aválasztásokat. „Nem mondhatom meg, hogy kire szavaztam" - jelentette ki a láthatóan jó hangulatban levő Barack Obama a chicagói szava­zóhelyiségben (TASR/AP-felvétel) Ukrajnában holnap tartják a parlamenti választásokat, amelyek szokatlanul nagy figyelmet kapnak külföldön is. Julija Timosen- ko bebörtönzött exkormányfő üzenetében arra kérte az ukrán vá­lasztókat, hogy szavazataikkal akadályozzák meg Viktor Januko- vics elnök diktatúrájának megszilárdulását, és vessenek véget az oligarchikus uralomnak az országban. (TASR/AP-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents