Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-23 / 245. szám, kedd
16 SZÍNFOLK ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 23. www.ujszo.com SZLOVÁKIÁI MAGYAR NÉPVISELETEK Bény környéki viselet MÉRY MARGIT Kémed, Bény, Garampáld, Kődídgyarmat, Kisgyarmat és Bárt községeket viseletűk foglalja néprajzi-kulturális egységbe és az újabb szakirodalom a „kurtaszoknyás hat falu” névvel illeti. Viseletűket az Új Mindenes Gyűjtemény 7. számában részletesebben közöltük 1988-ban. Az egész magyar nyelvterületen sehol nem fordul elő ehhez hasonló viselet. Jellegzetessége a csípőig meghosszabbított derék és a rövid, térdet is alig takaró szoknya. A nagyobb gyermekek viselete megfelelt a felnőtt öltözete szabásainak, azzal a különbséggel, hogy ezeket mosóanyagokból varrták, gyakran a felnőttek elmosott ruháiból. Itt a kisfiúk is szoknyába jártak, csakúgy, mint a kislányok, őket a kalap és a sö- tétebb színű ingek különböztették meg a kislányoktól. Nyáron mezítláb jártak. A férfiak viselete megegyezik a magyar férfiöltözettel, több archaikus vonás megőrzésével. A legények a felnőttekével azonos öltözéket akkor kaptak, amikor már úgy dolgoztak, mint a férfiak. Hajukat rendszeresen nyírták, oldalra fésülték Nyáron a fiatalabbak keskenyebb, az idősebbek széles karimájú „pör- ge” kalapot viseltek. Virág, levél, kalász díszítette. Télen kucsmát tettek a fejükre. A régies ruha itt is vászonból készült. A „juhászos ing” lobogó bő ujja egyenes, kézelő nélküli. Nyaka pánttal szegett, elöl madzaggal kötötték össze. Az újabb fajta ingük vállfoltos, keskeny kézelője gombbal záródott. Előbb vászonból, majd gyolcsból varrták. Régebben gallér nélküli, később keskeny, hegyes gallérú. Vászongatyájuk keskeny, szűk szárú volt, a legények betűrték a csizmaszárba, a nős emberek kívül viselték. Ünnepen a derekára „piros bécsi” kendőt kötöttek. Kötény is illett a gatyához, amely „mángolatlan” festőből készült. A házasulandó férfi esküvőjére kapta a kék, később a fekete posztó zsinórdíszes öltözetet, amely haláláig a legnagyobb ünneplője maradt. Emellett télen vasárnap délutáni és táncba járó is volt. Mindkettőt meleg barhentanyaggal bélelték, hétköznap kifordítva viselték. Az Gyermekek viselete Fiatalok ünnepi öltözetben ing fölött posztómellényt hordtak, ezt is barhenttal bélelték. Téli ruhadarab volt a csípőig érő „dolmány, dómány”, amit podkszőrrel, vagy birkabőrrel béleltek. Régebben ezüstgombokkal, később gombkötő készítette vagy „vitízgobolással” záródott. Guba volt a felsőkabát 1900 előtt, később már csak „kétsoros” posztókabát, meleg barhenttel bélelve. Ünnepi lábbelijük az oldalvarrott „magyar zsinóros” fekete bőrcsizma, ráncos, vagy sima szárral. A lányok ünnepen a hajukat „kifonóba fonták”. Fordított T alakban választották el. A halántékon befonták, majd hátul egy harmadik fonatba fonták a „kifonó” szalag segítségével olyan hosszúra, hogy a szoknya közepéig éljen. A végére kötött színes szalag „tüzespiros, méregzöld, rikító kék, vagy haragossárga” volt. Az I. világháború után a hajat már csak simán hátrafésülték, és egy ágba fonták. A haj tövéhez erősítettek egy rózsaszín vagy világoskék szalagot. A lányok ünnepen télen-nyáron hajadonfőtt jártak. Esküvőre a menyasszony haját „kifonóba” fonták, és a fejére Lány és menyecske nagyünnepi öltözetben, a legény vőlegényruhában, a nős férfi a neki való vászongatyában, amit a csizma felett viselt magas elejű, háromrészes koszorút tettek, amelyet „rezgő pártának” is mondtak. A menyecskék a hajukat ugyanúgy választották el és fésülték, mint régebben a lányok. A hátsó fonatot kontyba tűzték, erre ünnepen a puha alsó főkötő került, amely egybe volt építve a homlokpánttal a „pindivel”. A pintli neccelt csipkéből készült, sűrű ráncokba lerakott, erősen keményített volt. A fiataloké fehér, az idősebbeké fekete. Hátul a kontyra került a kontytok, a „kemény konty” vagy „aranyos konty”, amelyet keménypapírból készítettek és szövettel vagy selyemmel vontak be. A hétköznapit piros vagy „gyenge piros”, rózsaszín selyemmel, az ünnepit „aranycsipkével. Hátul az aranycsipkével borított kontytokról széles, általában piros szalag lóg a szoknya aljáig, föléje áttetsző fehér tüllkendőt tesznek. A két világháború között ez a fejviselet teljesen kiment a divatból, helyét átvette a hátrakötő kendő, ünnepre selyem, hétköznap delin. A vászonpendelyhez testi ruhaként háromféle derékig érő ingvállat ismertek. A sípujjú vászoninget, a munkához való gyolcs léces inget és az ünnepi „fodros inget”. Ennek bevarrott ujját gumival erősítik, és a könyök fölött színes szalagcsokorral díszítik. Az ingujj végének rendkívül hosszú gyári hímzéssel kivarrott fodra leomlik az alkarra. A három szélből varrott pendelyt, az alsó- és felső szoknyákat régebben a vállpánthoz erősített, később a pruszlikhoz varrott farpáma a „pofándli” tartotta. Ezt a csípőre, 15-20 cm- re a derék alá helyezték, s így a test felső részének meghosszabbításával érték el a hosszított derék látszatát. Alsószoknyáikat általában 7-8 szélből varrták, a felső 9-10 szélből is készült. Alul durva gyapjú „szamárszőri’ szoknyát, feljebb vékonyabb posztószoknyákat (moldonyokat) viseltek, melyeknek alját zöld vagy piros gyapjúval szegték, így „szegett allyúnak” is nevezték. A legtöbb szoknya „kétaljú”, belül tenyérnyi széles fodorral, hogy többet mutasson. Hosszú derekú, feszes pruszlikjuk gyakran a szoknya anyagával azonos kelméből készül. Fölötte fodros szélű vállkendőt viselnek, amelynek végeit előbb a hason félkörívben leeresztik, azután hátra vezetik. Ott széles szalaggal összekötik, s ennek végeit ráterítik a kétfelé széthúzott kendővégekre. Szalagokból a lányok nagyon sokat viseltek. A mellen a „begyegőt”, a karjukon a „karravalót”, hátul a szoknyán a „farravalót”, valamenyit szétterítve. Nyakukban a begyegő felett 2-3 soros, illetve 6 gyöngysort is viseltek. Télen ujjast inkább csak az asz- szonyok hordtak, posztóból, báránybőr béléssel, sonkaujjal varrottat. A női csizma oldalt varrott, keményszárú, harmonikarán- cú „roncostorkú, tiklis, csörgős, csikorgós piros csizma”. Sarkára fémdarabkákból csergőt erősítettek. Hétköznapokon és az idősebbek a sárga tűzéses fekete csizmát viselték. A két világháború között az ünepi alkalmakra színes bársonyból készült „csa- tos” félcipő jött divatba. LEMEZAJANLO Rövidesen megjelenik az Ifjú Szivek Táncszínház új nagylemeze - válogatás az együttes eddigi műsorainak zenei anyagából. A pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház a szlovákiai magyar kulturális élet és a magyar néptáncmozgalom egyik jelentős műhelye. Műsorai a Kárpát-medencében élő népek hagyományos tánc- és zenekultúrájából táplálkoznak. Előadásait az teszi egyedivé, hogy az autentikus néptáncot korszerű színházi eszközökkel mutatja be. Az elmúlt bő egy évtizedben, a Hégli Dusán által színpadra állított tizennégy egész estés műsor csaknem száz koreográfiájában fontos szerepet töltött be a zene. A zenekar tagjai a műfaj kiemelkedő képviselői, kiváló muzsikusok, akik a táncszínházon kívül számos más formáció tagjaként meghatározó szereplői a népzenei és világzenei színpadnak. A Pozsonyi táncok válogatás az együttes majd húszórányi zenei repertoárjából. A lemezen az együttes legemlékezetesebb koreográfiáinak zenei anyaga hallható. Mindegyik az Ifjú Szivek Táncszínház egy-egy nagysikerű műsorának címét viseli, (h) 1. Szlovákiái és magyar. 2. az ördög tAnca 3. TÁNC HÚROS HANGSZEREKRE 4. RÉGI SZOKÁS SZERINT 5. BEFEJEZETLEN KÉZIRAT 6 SZÉP ÖREG EMBEREK 7. FELFÖLDI LEVELEK 8. MESTEREINK 9. POZSONYI TÁNCOK »CÔ • HÍGIOO il-ÍL BRÁCSA (2> MÁTÉ . HlCtPÚ (1*3. 5-9>. ttAR.MU.VlKA(S> LE - SRÁCSAd-3. 5-9) KÖZREMŰKÖDNEK; Barcm Zsolt harmonika (5) CSAVÁS ATTILA - KLARINÉT (6.9) ZENE! RENDEZŐ: HÍCU DUSÁN MASTER: CUS£R PÉTER Borító: *moon BIEM'ARTJSJUS FESZCD16 © r-OLKEtíRűrA Kiadó 2012 I POZSONYI TÁNCOK j I TANCE Z BRATISLAVY j j DANCES FROM PRESSBURG í 1 ------------- ------u————————i
