Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-02 / 227. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 2. Sport 19 Holnap Szegeden tárgyalnak a szerbekkel Janics ára: 150 ezer euró ÖSSZEÁLLÍTÁS A Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára megerősítette: 150 ezer eurós kivásárlási árat jeleztek a szerbeknek Douchev- Janics Natasa országváltása feltételéül. Ábrahám Attila elmondta, ebből a versenyző szegedi klubját is ki kell fizetni, szerinte jelképes az összeg. Janics áráról még szavaz a sportág elnöksége. „Janics távozása még nem eldöntött tény. Ő kérelmezte, szeretne elmenni, de a kajak-kenu szövetségnek még meg kell adnia a hozzájárulását. Szerintem a szövetség nem fogja automatikusan elengedni a versenyzőt, erről az elnökség szavaz majd” - mondta a főtitkár. ,A szerbek elismerték, hogy a kivásárlásban is gondolkodnak. Valóban igaz, hogy az ottani szövetség vezetőjének 150 ezer eurós kivásárlási összeget jelöltem meg, miután leültünk a szegedi klub vezetőivel, amelyhez Natasát még szerződés köti, s osztottunk-szoroz- tunk, végül ez a nagyságrend jött ki. Ez nem végleges, szerdán tárgyalhatunk Szegeden a szerbekkel. Ez nem alkudozás, nekünk a szegedi klub jogos igényeit is ki kell elégítenünk ebből a pénzből” - ismerte el Ábrahám Attüa a szerb szövetségi elnök közlését. (MTI, ns) Négy győri futballista a magyar keretben Pátkait is behívta Egervári MT1-JELENTÉS Budapest. Pátkai Máté személyében újonc is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor keretébe, amely a következő két vb-selejtezőre, az észtek elleni idegenbeli, illetve a törökökkel szembeni hazai összecsapásra készül. A bajnokságban éllovas Győr középpályása mellett több csapattársa is ott van az együttesben, többek között az a Takács Ákos is, aki még Lothar Matthäus kapitánykodása idején, 2005-ben összesen öt alkalommal szerepelt - és egy gólt szerzett - a nemzeti csapatban. „Takács Ákos a védelemben, Pátkai Máté a középpályán mutatott kiváló formát az elmúlt hetekben, ezért szavaztam bizalmat nekik - idézte Egervári Sándort a Magyar Labdarúgószövetség honlapja. A keret: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz)-Varga József (DVSC), Takács Ákos (Győr), Mészáros Norbert (DVSC), Juhász Roland (Anderlecht), Korcsmár Zsolt (Bergen), Lipták Zoltán (Győr), Kádár Tamás (Roda JC), Halmosi Péter (Haladási-Elek Ákos (DVTK), Gera Zoltán (West Bromwich), Komán Vladimír (FK Kraszno- dar), Hajnal Tamás (Stuttgart), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Gyurcsó Ádám (Videoton), Koltai Tamás (Győr), Szakály Péter (DVSC), Pátkai Máté (Győr), Pintér Ádám (Zaragoza)- Szálai Ádám (Mainz), Németh Krisztián (Roda JC), Szabics Imre (SturmGraz). Cozma-ügy: egy ítéletet súlyosbítottak Részben megváltoztatta a jogerős ítéletet a Cozma-ügyben tegnap a Kúria, és Sztojka Iván harmadrendű vádlott büntetését 8 évről 13 évre súlyosbította. Az első- és másodrendű vádlott jogerősen kiszabott 18-18 éves szabadságvesztését helybenhagyta a legfelsőbb bírói fórum. Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg egy veszprémi lokál előtt, segítségére siető társait, a szerb Zsarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. A tényállás tartalmazza azt is, hogy a három vádlott és társai kifejezetten provokatív szándékkal mentek a szórakozóhelyre, ahol támadóan léptek fel, belekötöttek a vendégekbe, és összetűzésbe keveredtek a sértettekkel is. (MTI) A DAC ifjúsági és diákcsapatainak az edzői a várostól kaphatják a bérüket (Somogyi Tibor felvétele Közel 35 000 eurót utal át év végéig a dunaszerdahelyi önkormányzat Pénzt kap a várostól a DAC-utánpótlás Évvégéig összesen 34 723 euróval fogja támogatni Dunaszerda- hely városa az utánpót- lásfutballt - erről új szerződést köt az önkormányzat az FK DAC 1904 Rt-vel. Az összeget négy részletben kapja meg a klub, a pénz felhasználásához egy megbízott városi képviselő aláírása is szükséges lesz. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Dunaszerdahely városa idén márciusban felmondta az FK DAC 1904 Rt.-vei kötött, a klub finanszírozásáról szóló szerződést (a klubvezetés jogtalannak tekintette a felmondást, így az ügy jelenleg bíróság előtt van), s júniusban letelt a felmondási idő. A költségvetésben azonban szerepel, hogy az önkormányzat támogatja az utánpótlásfutballt, ezt hivatott megoldani a képviselő-testület által múlt héten jóváhagyott és a DAC vezetősége által is elfogadott új szerződés, amelyet hamarosan aláírnak. „Az összeg pontosan 34 723 euró, ezt négy egyenlő részletre osztjuk, és a város év végéig havonta utalná át a pénzt egy külön erre a célra létrehozott bankszámlára. Minden egyes további utaláshoz két fél aláírására lesz szükség, az egyik a DAC részéről, a másik a városi képviselők részéről hagyja jóvá a tranzakciót. A testület erre a feladatra Karaffa Attilát jelölte ki, ő a részvénytársaság felügyelő tanácsának is tagja volt. A szerződés azt is tartalmazza, hogy a várostól kapott összeget csak az edzők fizetésére, utaztatásra vagy sportfelszerelés vásárlására lehet felhasználni, edzőtáborra vagy rezsiköltségre nem” - tájékoztatott A. Szabó László dunaszerdahelyi alpolgármester. Az említett közel 35 ezer euró tulajdonképpen az a pénz, amelyet a város az eredeti szerződés értelmében az utánpótlás támogatására szánt, de a második félévben a szerződés felmondása miatt már nem kapta meg a klub. Érsek József, a DAC alelnö- ke megkeresésünkre megjegyezte, ez az új szerződés csak kényszermegoldás a kialakult helyzetben. „Elfogadtuk a város feltételeit, és nem gördítettünk semmilyen akadályt az útjukba. Arról az összegről van szó, amelyet jóváhagytak erre az évre, csak a felmondott szerződés miatt már nem tudták átutalni. Ez csak az utánpótlást érinti. Egyébként a klub továbbra is jogtalannak tartja az eredeti szerződés felmondását, s az ügyben majd a bíróság dönt.” A. Szabó László szerint sem azt jelenti az új megállapodás, hogy az önkormányzat és a klub közötti fagyos viszony kezd felengedni: „Talán még feszültebb a hangulat, mint korábban. A múlt héten itt jártak a végrehajtók is, a járásbíróság előzetes határozata alapján kérték a várost, hogy kapcsolja vissza az áramot és a vizet a stadionban. Mi azonban a kerületi bíróság határozatára várunk. Ha ez meglesz, okosabbak leszünk.” (bt) Luka Karabatic modell barátnője vallott a fogadásról Őrizetben a Montpellier kézilabdázói Klubjára összpontosít Laluska befejezi a válogatottban Laluska Balázs befejezi szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatottban. A 31 éves játékos ezután csak a klubkarrierjére összpontosít a Veszprémben. Az átlövő 2000-ben mutatkozott be a magyar felnőttválogatottban, amelyben összesen 148 alkalommal lépett pályára. Tagja volt a 2004-es athéni és a 2012-es londoni olimpián egyaránt negyedik helyezett válogatottnak, miközben öt Európa- bajnokságon is szerepelt az együttesben, (ns) ÖSSZEÁLLÍTÁS Párizs. Őrizetbe vették az olimpiai aranyérmes francia kézilabda-válogatott kulcsemberét, Nikola Karabaticot, valamint testvérét, Lukát és több más játékost a francia bajnok Montpellier csapatából. A kézilabdázókkal szemben bundázás gyanúja merült fel, mert a május 12-i Cesson-Sévigné elleni meccsével összefüggésben vizsgálódnak, mivel a találkozóra gyanús fogadások érkeztek. Á mérkőzést aztán nagy meglepetésre elveszítette a Montpellier. A rendőrség a Paris Saint- Germain otthonában rendezett vasárnapi bajnoki mérkőzés után vitte el a játékosokat egy külvárosi őrszobára. Nikola Karabatic, valamint testvére, Luka ügyvédje másnap elismerte, hogy a két játékos valóban kötött fogadást egy mérkőzésre, ám azt tagadta, hogy manipulálták volna a végeredményt. Tehát megsértették a sportszerűség szabályait, de nem követettek el büntetőjogi szabálysértést. ,Ahhoz, hogy az igazságszolgáltatás beleszólhasson az egészbe, bundázás kellett volna, de mivel az nem volt, jogi téren itt nincs semmi” - fogalmazott az ügyvéd, Eric Dupond-Moretti. Ä játékosok nemcsak az ügyészségtől számíthatnak büntetésre. A bajnokság fegyelmi bizottságra hat meccsre eltilthatja, és 15 ezer eurós pénzbüntetésre ítélheti őket. Rémy Lévy, a Montpellier elnöke azt mondta, hogy akár szerződést is bonthatnak azokkal a játékosokkal, akik fogadtak. A kézilabdázókat egyébként valószínűleg Jeny Priez modell, Luka Karabatic barátnője árulta el. „Jeny Priez mindenben együttműködött a rendőrséggel, és már a kihallgatása elején elmondta a tényeket: Luka Karabatic kérésére fogadott a tőle kapott pénzzel” - közölte Antoine Camus, a nő ügyvédje, aki szerint a modell Luka Karabatic egyetértésével vallott. (MTI, ns) ■ Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA, 2. forduló, E csoport - 20.45: Juventus-Sahtar Donyeck, Nordsjaelland-Chelsea. F csoport - 20.45: Valencia-Lille, BATE Boriszov- Bayern München. G csoport -18.00: Szpartak Moszkva-Celtic Glasgow; 20.45: Benfica-FC Barcelona. H csoport - 20.45: CFR Cluj—Manchester United, Galatasaray-Sporting Braga. ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, 0. forduló - 17.00: Poprad-U20.7. forduló -18.00: Košice-Martin. PRIMA COOL, SPORT 1 (magyar) - 20.45: Ben- fica-Barcelona labdarúgó Bajnokok Ligája-csoport- mérkőzés (élő) EUROSPORT - 9.00: Pekingi női tenisztorna (élő) 18.30: Síugró Nyári Grand Prix, selejtező, Németország (élő) EUROSPORT 2 - 12.00, 16.00: Krikett Twenty20 világbajnokság, Sri Lanka (élő) DIGI SPORT 1 (magyar) - 18.00: Szpartak Moszkva-Celtic Glasgow labdarúgó Bajnokok Ligája- csoportmérkőzés (élő) 20.45: CFR Cluj- Manchester United labdarúgó Bajnokok Ligája-csoport- mérkőzés (élő) DIGI SPORT 2 - 20.45: Juventus-Sahtar Donyeck labdarúgó Bajnokok Ligá- ja-csoportmérkőzés (élő) NOVA SPORT - 19.30: Gummersbach-Hamburg német férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés (élő) ČT 4 - 18.30: Kométa Brno-Škoda Plzeň cseh bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 19.00: HV71-Frölunda svéd bajnoki jégkorong- mérkőzés (élő) EGY MONDATBAN ♦ Kassai Viktor lesz a vezetőbíró a holnap esti Anderlecht-Málaga találkozón a labdarúgó Bajnokok Ligájában. ♦ Buzsáky Ákos az angol harmadosztályban szereplő Portsmouth együttesében folytatja pályafutását, a 30 éves középpályást egyelőre egy hónapra szerződtették. Kedd, október 2. Labdarúgó Bajnokok Ligája: 8654. Valencia-Lille 1,62-3,7-5,24-1,12-2,17- 1,23; 8675. Benfica- Barcelona 5,73-3,7-1,57-2,25 -1,1-1,23.