Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-15 / 238. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 15. Sport 19 A romániai Kelemen Zoltán augusztustól honfitársa, Gheorghe Chiper irányítása alatt, remek körülmények között edz Dübendorfban Svájcban készül Szocsira Kelemen Zoltán két új programot állított össze az új szezonra (Johanna Welnicki felvétele - JOLUSKATING) Sokáig mostoha körülmények között edzett, idén nyáron azonban nagyot változott az élete. A romániai Kelemen Zoltán, aki januárban úgy lett 14. a sheffieldi műkorcsolya-világbajnokságon, hogy gyakorlatilag edző nélkül készült fel a versenyre, augusztustól a svájci Dübendorfban, Zürich külvárosában tréningezik honfitársa, Gheorghe Chiper irányítása alatt. A 26 éves versenyzővel a pozsonyi Ondrej Nepela Emlékversenyen beszélgettünk. BŐDT1TAN1LLA Hogyan került Svájcba? Idén tavasszal volt a világbajnokság előtt Luxemburgban egy nemzetközi verseny, amelyen Gheorghe Chiper is részt vett néhány svájci versenyzőjével. Megkérdezte, hogyan készülök otthon, amire azt válaszoltam, hogy egyelőre csak úgy magamtól, ahogyan tudok. Felajánlotta, hogy ha szeretném, kimehetek hozzá Svájcba. Május elején kimentem két-három hétre próbára. Láttam, hogy Dübendorfban minden lehetőség megvan. Nem döntöttem egyből, előtte beszéltem az otthoni szövetséggel, de sokat nem tudtak ajánlani. Tavaly sem ajánlottak majdnem semmit, csak a szállást meg a jeget. Tudtam, nekem ez így nem lesz jó, nem tudok rendesen felkészülni. Átgondoltam a dolgot, s mivel nekem még senki nem ajánlott ilyen lehetőséget, mint Chiper, augusztusban visszamentem hozzá Svájcba. Milyen az összhang kettejük között? Nagyon jó. Az idény első versenye Oberstdorfban nem alakult túl jól, huszadik lettem, de most már kezdünk teljesen egy hullámhosszra kerülni. Nagy reményeim vannak, hogy ő segíthet a kitörésben. Szigorú edző Chiper? Persze. Amikor dolgozni kell, akkor dolgozunk, de máskor lehet viccelni is. Nagyon tisztelem őt. Remek, hogy nem sokkal idősebb tőlem, így tényleg baráti kapcsolatban vagyunk. Főleg úgy, hogy nála is laktam egy jó darabig, amikor közel kerültünk egymáshoz. Rengeteg dologban segített. Most már minden adott a jó felkészüléshez, s már csak tőlem függ, hogy mit hozok ki ebből. Azért lakott Chipemél, mert így volt a legolcsóbb? Nem, nem. Még nem volt meg a tartózkodási engedélyem, de azóta megkaptam a munkavállalási engedélyt is, így november 10-én átköltözöm egy külön lakásba. Nem olcsó, természetesen fogok dolgozni is, hetente kétszer- háromszor napi két-három edzést fogok tartani gyerekeknek. Ebből már azért lehet annyit keresni, hogy ki tudjam fizetni a lakást. Számomra most a korcsolya az első, hogy mit érek el ebben a szezonban, de lassan kell, hogy legyen egy B terv is, mert megöregszünk, és akkor is kell valamihez kezdenünk. A svájci élete valószínűleg összehasonlíthatatlan a romániaival. így van. Svájcban minden nagyon drága, de az életszínvonal hihetetlenül magas. Nem is gondoltam volna, hogy így is lehet élni egy országban. Miben fejlődött a legtöbbet, amióta kint van Svájcban? A második pontszámban. S most másképpen vannak strukturálva az edzések, ennek köszönhetően a kűr végére már nem vagyok kifáradva. Most már csak az kell, hogy két tripla axel legyen benne, és lehetőleg a kisebb hibák tűnjenek el. Mert a kevés apró hiba összegyűlik, s abból aztán lesz egy nagy mínusz. Oberstdorf- hoz képest Pozsonyban 16 ponttal többet kaptam, de a rövidprogram itt sem volt nagyon jó. Nem az ugrások bántanak, mert azok meglesznek, mire kell, hanem a forgások, lépéssorok. Ott nem szabad rontani. Egy forgás nagyon fontos, rengeteg pontot el lehet szórni, én ott vesztem a legtöbbet. Többet edz Svájcban, mint otthon? Több időt töltök a jégpályán. Egy nap nyolcvanöt százalékát csak a műkorcsolyával töltöm, most úgy benne vagyok a sportágban, mint még soha. A múlt szezon kicsit furcsa volt, igazán nem is volt edzőm. Naponta kétszer elmentem a jégpályára, amilyen volt, olyan volt, nem voltam felkészülve. Szerintem azért is sikerült aztán jobban a verseny, mert tudtam, hogy nem vagyok felkészülve, s most már valamit kell csinálni. Úgy álltam oda, hogy ha kijön, kijön, ha nem, nem. Hát kijött. Volt néhány nagyon jó versenyem: Isztambulban értem el a kűrben a 65 pontot a technikában, a rövidben pedig Luxemburgban teljesítettem a 35 pontos szintet. Ez azért fontos, mert az ISU módosított az Eb-, illetve vb- részvételhez szükséges minimális technikai pontszámon, így a férfiak közül csak azok vehetnek részt az Euró- pa-bajnokságon, akik technikai pontszáma a rövidprogramban eléri a 25-öt, a kűrben pedig a 45-öt. A világbajnoki részvételhez a rövidprogramban 35, a kűrben 65 pont szükséges a technikában. Nem jó ez a rendszer, látszik mindenkin, hogy be van ijedve, hogy meg kell csinálni a pontokat, de mégse jön össze, mert túl nagy a nyomás. Nekem szerencsére megvannak a pontok, de vannak olyan korcsolyázók, akik nagyon szeretnének vüág- versenyen részt venni, az országukban nincs ellenfelük, mégsem juthatnak ki. Túlzásba vitték szerintem ezeket a pontokat. Annak viszont örülök, hogy eltörölték a kvalifikációt. Az csak időhúzás és pazarlás volt. Ha a rövidprogram sikerül, ott maradsz, ha nem, mész haza, nemhogy kvalifikáció, rövidprogram, kűr... Egy egész héten át tart a verseny, mint Sheffieldben vagy Bemben... Ajjajj. De arra nagyon kíváncsi leszek, hogy a vüágbajnoksá- gon hányán leszünk, szerintem húszan-huszonhárman összejövünk. Mennyire elégedett eddig a szezonnal? Számomra rengeteg minden új. Most a cipőmet is kicseréltem, többet nem Edeával korcsolyázom, hanem Gráffal. A régi cipőm már három éve megvolt, úgy nézett ki, mint egy zokni. Gheorghe meglátta, azt mondta: te nem vagy normális, hogy lehet ezzel tripla axel-tripla toeloopot ugrani?! A cipőm új, a kosztümöm új, a programok újak. Annál, amit Pozsonyban mutattam, edzésen ötszörösen jobbat tudok csinálni. Nem az van, hogy edzésen semmire sem vagyok képes, aztán versenyen Isten megsegít, és valami kijön. Úgy érzem, egyre jobb a teljesítményem, csak versenyen kell még kicsit összeszednem magamat. A rövidprogramom koreográfiáját Pasquale Camerlengo készítette, nagy élmény volt vele együtt dolgozni. A kűrt pedig Sandra Chiper, Gheorghe felesége állította össze. Müyen nyelven kommunikál egyébként velük? Chiper magyarul is tud egy keveset. Sandrával angolul és németül, Gheorgheval pedig románul. így jobban megértjük egymást. Német nyelvtanfolyamra járok, tanulok Deutsche sprachen, mert ha a gyerekeket kell tanítanom, ők nem tudnak angolul. Meg kell tudnom nekik mondani németül az alapokat: nyújtsd ki, hajlítsd be, egyenesen állj, kelj fel a földről, menj tovább. Mik a legközelebbi céljai? A cél Szocsi. A pontok a jövő évi vb-re megvannak. Addig pedig kitartás. Formába kell kerülnöm-lassan, de biztosan. HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás LIGAKUPA, 4. forduló - A csoport: Honvéd-Haladás 2:0. B csoport: Paks-Siőfok 1:1. D csoport: Kecs- kemét-FTC 2:2. E csoport: Eger-Diósgyőr2:1. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS: Myjava-Galanta 4:1, myjaval gólszerzők: Jastrab, Sládek, Kuračka, Sebek. ■ Jégkorong KHL: UÍa-Slovan Bratislava 3:2 (0:0,0:1,2:1 - 0:0, 1:0), g.: Kolcov (44.), Pihlström (52.), sorsdöntő rávezetés: Hlisztov, III. Bakos (34.), Višňovský (59.). TIPSPORT EXTRALIGA, 10. forduló: Dukla Trenčín-Nitra 4:3 (0:0,1:2,2:1 -0:0,1:0), g.Tybor (40., 45.), Jakúbek (54.), sorsdöntő rávezetés: Lelkes, ill. Stümpel (24.), T. Chrenko (33.), R. Tömének (47.); Piešfany-Mounlfield Martin 2:3 (1:1, 1:1,0:0 - 0:0,0:1), g.: J. Ručkay (11.), T. Melichárek (25.), ill. T. Petruška (20.), J. Perniš (38.), sorsdöntő rávezetés: Markovié. 11. forduló: Trenčín-Martin 4:3 (1:3,0:0,3:0), g.: Petruška (20.), Mikušovič (46.), Beran (50.), Markovié (58.), ill. Bokros (10.), Sojčík (13.), Vaškovič (18.). ■ Kosárlabda FÉRFI MATT0NINBL (cseh bajnokság), 4. forduló: Prostéjov-Astrum Levice 62:78 (16:17, 21:25, 14:19,11:17), legeredményesebbek: Pandula 14, ill. Gottselig 14. NŰI EXTRALIGA, 7. forduló: Piešťanské Cajky-MBK Ružomberok 70:54 (19:9,14:20, 20:12, 17:13), legeredményesebbek: Simon 25, ill. Tetemondová 16; BKŽ Levice-Good Angels Košice 53:116 (17:32, 19:29,8:23,9:32), Melezinková 13, ill. Quigley 27; SBŠ Ostrava-ŠBK Šamorín 75:97 (16:18, 18:27, 26:28,15:24), Minaroviéová 16, ill. Gyurcsiová 18, Suja 17; Petržalka-Poprad 71:75 (15:20, 19:20, 13:14, 24:21), Páleniková 24, Kulová, Pažická 10-10, ill. Draganovská 27, Davis 21, Stohrová 13. FÉRFI EXTRALIGA, 3. forduló: ŠKP Banská Bystrica-Prievidza 90:72 (24:18, 22:22, 25:10, 19:22), legeredményesebbek: Smajlagic 19, ill. Harris 16: Svit-Nitra 73:89 (22:22, 22:28, 14:22, 15:17), Henderson 22, ill. Hašan 22; Handlová- Spišská Nová Ves 79:68 (18:14, 14:17, 23:21, 24:16), Haviar 22, ill. Mandics 21. ■ Kézilabda NŰI BAJNOKOK LIGÁJA, B csoport. 1. lorduló: Györ-Koprivnica 24:19 (11:7), legjobb góldobók: Amorim 5, Görbicz 4, ill. Damnjanovic 9, Z. Covic 4. C csoport, 1. forduló: Dinamo Volgográd-FTC 22:37 (9:23), legeredményesebbek: Hmirova 6, Vegyjohina 4, Grebjonkina 4, ill. Tömöri 8, Szucsánszki 6, Pena 6, Vérten 5, Kovacsicz 4. FÉRFI BL, 0 csoport, 3. forduló: Pick Szeged- Füchse Berlin 22.29 (14:14), legjobb hazai góldobók: An- csin 4, Sulc 3, Larholm 3, Prodanovics 3. FÉRFI EHF-KUPA, a 32 közé jutásért, 1. mérkőzések: Vojvodlna-Balatonfüred 29:25 (12:11); Tatabánya-Elverum (norvég) 23:27 (10:13). NŰI EHF-KUPA, a 32 közé jutáséit, 1. mérkőzés: Go- rodnyicsanka (lehérorosz)-Érd 25:46 (12:26). Visszavágó: Érd-Gorodnyicsanka 31:23 (16:11), tj.: Érd. NŰI KEK, 2. lorduló, 1. mérkőzés: Michalovce-Ve- selí 30:22 (14:10), legjobb góldobók: Tobiášová 10/4, ill. Tomeéková 6/3. WHIL. 5. forduló: Písek-Most 22:30 (7:16), legjobb góldobók: Borovská 7/3, ill. Weisenbilderová 13/5; Zlín-SKP Piccard Senec 25:26(13:11), Brandová 6, ill. Weibelová 8; Jindŕichúv Hradec-Duslo Šaľa 18:25 (12:14), Krupicová 6/5, ill. Porubská 5, Bérešová 5, Szarková 5/1. FÉRFI TIP0S EXTRALIGA, 8. forduló: Nové Zámky- Topofčany 23:29 (10:12), legjobb góldobók: Bokol 6, Monczka és B. Sivák 5-5, ill. Cigáň 6/1, Klaéanský 4/1, Valent, Masaryk és Briatka 4-4; Považská Bystrica-Hlohovec 23:22 (16:13), Zdráhala 6/2, ill. F. Zaťko 7/3; Tatran Prešov-Košice 51:24 (24:11), Anti 10, Cíp 9, ill. Fuňak 9; Modra-ŠKP Bratislava 19:21 (11:11), M. Fázik 6, ill. M. Volentics 9. ■ Röplabda FÉRFI KÜZÉP-EURÚPAI LIGA. 3. lorduló: Humen- né-Kaposvár 3-1 (-21,19,20,20); Mladost Marina Kastela (horvát)-Volley Team UNICEF Bratislava 2:3 (23,-17,-18,27,-16). NŰI KÖZÉP-EURÓPAI LIGA: Post Schwechat-Slávia EU Bratislava 3:1 (21,11,-19,15). FÉRFI EXTRALIGA, 3. forduló: UKF Nitra-Žiar nad Hronom 3:0 (14, 23, 20); Paneurópa Bratislava- Spišská Nová Ves 1:3 (21, -12, -16, -20); Vivus Brati- slava-COP Nitra 1:3 (-12,28, -11, -11); Pezinok-Kež- marok3:0 (17,14,24). NŰI EXTRALIGA, 3. lorduló: Stará Ľubovňa- Prešov 1:3 (-20, -19,21, -20); Žilina-Spartak VKP Myjava 0:3 (-25, -16, -14); Nitra-Svidník 0:3 (-9, -16, -17). I Vízilabda SZLOVÁK KUPA, Nyitranovák: Slávia UK Bratislava-Komárno 23:3 (5:0,4:0,8:2,6:1), Nedbal 4. ill. Balázs, Dekány, Makai; Nováky-ŠKP Košice 7:15 (1:2,3:5,1:3,2:5), M. Tkáč 3, ill. Čipov, Zaťovič 4-4; Komárno-ŠKP Modrí Draci Košíce-Staré Mesto 0:24 (0:9, 0:5, 0:10, 0:0), Kolárik 6; Slávia UK Bratislava-NCHZ Nováky 12:5 (3:1,5:1,1:1,3:2), Nedbal 3, Brezina 3, ill. Baláž 3: Nováky-Komárno 29:5 (7:2,7:2,7:0,8:1), Marek Tkáč 7, ill. Zakaľ 3; ŠKP Košice-Staré Mesto-Slávia UK Bratislava 12:11 (4:4,3:2,2:1,3:4), Veselié 3, ill. Gyurcsi 5. A 3. helyért: Slávia UK Bratislava-Akademik Košice 23:6 (8:0,4:2,5:3,6:1), Nedbal 4, ill. Košík 3. Döntő: ŠKP Košice-Hornels Košice 10:7 (4:1,3:2, 2:2,1:2), Čipov 4, ill. Pakši, A. Nagy, K. Bačo 2-2. ■ Forma-1 DÉL-KOREAI NAGYDÍJ (55 kör, 308,630 km): 1. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:36:28,651; 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +8,231; 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) +13,944; 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +20,168; 5. Kimi Ráikkönen (finn, Lotus) +36,739; 6. Nico Hülkenberg (német, Force India) +45,301; 7. Romain Grosjean (francia, Lotus) +54,812; 8. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) +1:09,589; 9. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) +1:11,787; 10. Lewis Hamilton (brit, McLaren) +1:19,692. A pontversenyek állása 16 futam után (még négy van hátra) - pilóták: 1. Sebastian Vettel 215 pont, 2. Fernando Alonso 209,3. Kimi Ráikkönen 167,4. Lewis Hamilton 153,5. Mark Webber 152,6. Jenson Button (brit, McLaren) 131,7. Nico Rosberg (német, Mercedes) 93,8. Romain Grosjean 88,9. Felipe Massa 81,10. Sergio Perez (mexikói, Sauber) 66. Csapatok: 1. Red Bull 367 pont, 2. Ferrari 290,3. McLaren 284,4. Lotus 255,5. Mercedes 136,6. Sauber 116,7. Force India 89,8. Williams 58,9. Toro Rosso 21. ■ Motorsport GYORSASÁGIMOTOROS-VB, Japán Nagydíj - Mo- toGP: 1. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 42:31,569; 2. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 42:35,844; 3. Alvaro Bautista (spanyol, Honda) 42:38,321. A vb állása (még 3 futam van hátra): 1. Lorenzo 310 pont, 2. Pedrosa 282,3. Casey Stoner (ausztrál, Honda) 197. Moto2:1. Marc Márquez (spanyol, Suter) 42:56,171; 2. Pol Espargaro (spanyol, Kalex) 42:56,586; 3. Esteve Rabat (spanyol, Kalex) 43:05,755. Avb állása: 1. Márquez 283 pont, 2. Espargaro 230, 3. Andrea lannone (olasz, Speed Up) 178. Moto3:1. Danny Kent (brit, KTM) 40:02,775; 2. Maverick Vinales (spanyol, Honda) 40:03,035; 3. Alessandro Tonucci (olasz, Honda) 40:05,127. A vb állása: 1. Sandro Cortese (német, KTM) 255 pont, 2. Vinales 199,3. Luis Salom (spanyol, Kalex) 194. ■ Tenisz OSZAKAI NŰI TORNA, döntő: Watson (brit)-Csang (tajvani) 7:5,5:7,7:6. ŠANGHAJI FÉRFI TORNA, elődöntő: Murray (brit, 3.)-Federer (svájci, 1.) 6:4,6:4; Djokovics (szerb, 2.)-Berdych (cseh, 4.) 6:3, 6:4. Döntő: Djoko- vics-Murray 5:7,7:6,6:3. TASKENTI FÉRFI TORNA, döntő: Ignatyik (fehérorosz)-Lacko (szlovák, 1.) 6:3,7:6. LINZI NŰI TORNA, döntő: Azarenka (fehérorosz, 1.(-Gorges (német, 5.) 6:3,6:4. Páros, elődöntő: Gorges, Záhlavová-Strýcová (német. cseh, 2.)—Hantuchová, Martic (szlovák, horvát) 6:7,6:3,10:3. ■ Sportfogadás L0T0 41. játékhét (vasárnap) -1. húzás: 15,19,25, 29, 41, 44; pótszám: 26. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 9725,30 euró (1 nyertes); 3. díj: 1326,10 euró (11); 4, díj: 25,20 euró (835); 5. díj: 4,20 euró (15 305). JACKPOT: 595 710,47 euró. II. húzás: 11,14,23,32,37,46; pótszám: 2. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1042 euró (14); 4. díj: 23,50 euró (835); 5. díj: 4 euró (16 052). JACKPOT: 300 000 euró. JOKER-szám: 586 787. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. dg: 3 300 euró (3); 3. díj: 330 euró (16); 4. díj: 33 euró (190); 5. díj: 3,30 euró (1803). JACKPOT: 101 584,30 euró. LOTO 5 a 35-ből: 4,18,28,33,34. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 33 012,48 euró (2); 2. díj: 159,75 euró (75); 3. díj: 3,30 euró (2618). KENŐ - szombat: 13,22,24,25,30,31,35,36,43, 46,50,52,53,56,57,64,70,72,75,80. Kenő Pluszszám: 36. Vasárnap: 2,4,13,17,18,22,23,32,35, 40,43,45,56,63,65,66,68,74,76,77. Kenő Pluszszám: 76. A magyar T0TÚ 41. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlopa: 2,2, X, 2, X, 2, X, 2, X, 1,2,1,1 -1. NYEREMÉNYEK: a telitalálatos szelvényre 5 669 400 forintot fizetnek, 13 találatos nem volt, a 12 találato- sokra 51 080, a 11 találatosokra 4135, a 10 találato- sokra 875 forintot fizetnek. GÚLTOTÚ: telitalálatos nem volt, az 5 találatosok 25 285, a 4 találatosok 1325 forintot érnek. ÜTŰSL0TTÚ: 6,23,41,81,85. Nyeremények: telitalálatos nem volt. A 4 találatosokra 1 918 450, a 3 találatosokra 23 040, a 2 találatosokra 1495 forintot fizetnek. Joker-szám: 303 493. HAT0SL0TTÖ: 13,15,18,30,34,37. Nyeremények: a telitalálatos 143 311 070 forintot ér. Az 5 találatosokra 290 230, a 4 találatosokra 6075, a 3 találatosokra 1405 forintot fizetnek.