Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-15 / 238. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 15. Vélemény És háttér 5 Boldog népség vagyunk, mert megengedhetjük magunknak, hogy egy Nobel-díjon vigadjunk Az EU békegalambja Miután a Nobel Békebizott­ság múlt heti döntése után minden valamirevaló ítész körberöhögte magát, el­morfondírozott azon, mi­csoda társaságba került (Al Gore, Gorbacsov vagy ép­pen Arafat), aztánmeg­próbálta kitalálni, vajon milyen elvek, elgondolások alapján született meg a döntés. Álljunkmeg egy pil­lanatra és próbáljukmeg komolyan venni az Európai Unió Nobel-békedíját. LOVÁSZ ATTILA UgyeAlfrédNobel végakarata szerint a díjat annak kell kapnia, aki a legtöbbet tette a béke fenn­tartásáért. Itt és most ne arról bölcselkedjünk, érték-e a béke. Hiteltelen lenne, mert a béke, mint érték, nagyon nehezen ér­tékelhető egy olyan kontinen­sen, ahol a lakosság kétharmada még puskalövést sem hallott. Mondjuk a jugoszláv államok lakói talán valamivel több felvi­lágosítást adhatnának arról a helyzetről, amikor nem tudni, lelőnek-e, megerőszakolnak, lágerbe dugnak, vagy csak si­mán éhezünk és félünk. Akinek a béke nem érték, itt hagyja abba az olvasást, mert e sorok íróját lökött demagógnak tartj a majd. Az unió és annak jogelődei alapvetően azért alakultak, mert a II. világháború után néhányjö- vőmodellező államférfi eltöp­rengett azon, vajon a társada­lom haladásának útján feltétle­nül fontos-e egymás öldöklése. Mivel azt szerették volna elérni, hogy a világ legjobb életkörül­ményeit kínáló európai konti­nens (kultúrájával, politikájá­val, ideológiáival) ne legyen vé­res háborúkszíntere, beindult az azóta már sokszor elemzett, di­csért és elmarasztalt integrációs folyamat. Most van EU, feltehe­tően nem egy hosszú időre vál­tozatlan felállásban, s ez az EU bizony komoly garanciája an­nak, hogy nem esünk egymás torkának. Tehát annak is, hogy euroszkeptikus kollegáim nagy valószínűséggel holnap is szkep- ticizálhatnak kedvükre, mert családjuk nem fog gyertyafény­nél fázva és éhezve a harcban el­hunyt apukáért imádkozni. Ennyit azért írjunk az EUjavá- ra, és ne röhögjük ki a Nobel Bi­zottságot, ahol talán mégsem félkegyelmű futóbolondok dön­tenek. Ilyentájt arra sem fölösleges időt és újságpapírt pazarolni, hogy belegondoljunk: a válság által (is) gerjesztett föderációs A béke, mint érték, ne­hezen értékelhető olyan kontinensen, ahol a la­kosság kétharmada még puskalövést sem hallott. szándékoknak van-e jövőjük. A globalizált vüágban, ahol Euró­pa technológiai és termelési fö­lénye a múlté, vajon Kína, az arab világ, a ki tudja mikor feltö­rő India többmilliárdos erejével szemben tárgyalópartner-e a még az erős és gazdag Németor­szág, Nagy-Britannia vagy Fran­ciaország külön-külön. Arról nem is beszélve, mekkora tinta­paca a térképen egy Magyaror­szág vagy Szlovákia méretű kis állam. Félmilliárd ember gazda­sági, politikai, kulturális (ezt kü­lön hangsúlyozva) és katonai ereje viszont számottevő, ko­moly partnernek tekinthető és ezért biztonságot (horribile dic- tu: BÉKÉT) szavatoló tényező. Már akinek a béke érték. Azt se felejtsük el, hogy ki­sebbségi létben mindig nagyobb biztonságban élnek az emberek egy szövetségi, nagy államala­kulat területén, mint egy nem­zetállamban, mert még az auto­nómia oly kívánatos bevezetése sem menti meg a kisebbséget egyrészt az etnobizniszben ga­rázdálkodó önnön képviseleté­től, másrészt pedig a mindenko­ri számbeli többségtől. Ha a ki­sebbségi agenda nem a nemzet­államok belügye, hanem szövet­ségi jogkör lesz, akár Brüsszel­ben, vajon annyira rosszabb lesz e lap olvasóinak? Nem inkább fordítva? Boldog népség vagyunk mi, mert megengedhetjük magunk­nak azt a luxust, hogy tehetsége­inket kikészítsük (ezt csak úgy mellesleg), Nobel-díjasainkat lenézzük (ezt már konkrétan), és most egy Nobel-díjon vigad­junk. Hangsúlyozom, boldog egy népség vagyunk. Míg szánk­ra nem fagy a mosoly.- Akkor se leszünk sokkal jobb helyzetben, ha sikerül kiúsznunk egy görög szigetre. (Peter Gossónyi rajza) Szlovákiában is kötelezővé kellene tenni a rendszeres rákszűrést Saját érdekünkben PÉTERFl SZONYA A statisztikák könyörtelenek: Szlovákiában évente 30 ezer embernél diagnosztizálnak da­ganatos megbetegedést, és saj­nos egy év alatt 12 ezren bele­halnak a kórba. A betegek fele nő, és közülük évente hatezer mell-, vastagbél- vagy méhnyak­rákban hal meg. Pedig ha időben elmentek volna az ingyenes (egészségbiztosítók által térí­tett) szűrővizsgálatra, tovább élhetnének, hiszen a rák kezdeti stádiumban jól gyógyítható. Nem csoda, hogy a Rákellenes Liga idén is a betegség korai fel­ismerésének fontosságára hívja fel a lakosság figyelmét. És mert a WHO szerint a rák járványként terjed, a hagyományos októberi rákellenes hetet rákellenes hó­nappá bővítette. Abban a re­ményben, hogy főleg a lányok, asszonyok, de a férfiak is - saját érdekükben - szűrővizsgálatra mennek. A hazai szakértők szerint évente 790 nő mellrákban (az újonnan diagnosztizáltak száma 2423), 239 méhnyakrákban hal meg (627 új diagnózis), és egyre nő a vastag- és végbélrákosok száma. Évente 1411 új beteg, 796 elhalálozás. Szerintük szer­vezett szűrővizsgálatok beveze­tésével a kedvezőtlen statiszti­kák megfordíthatok. Bebizo­nyosodott ez már számtalan or­szágban, ahol demokrácia ide vagy oda, kötelező a szűrővizs­gálat. Az állami egészségpoliti­káért felelősök ugyanis kiszámí­tották, hogy érdemes pénzt ál­dozni a megelőzésre. És nem csupán a közismerten jóléti északi országokban, hanem Szlovéniában, Csehországban és Lengyelországban is megte­remtették a rákszűréshez szük­séges anyagi hátteret. Nálunk is kötelezővé kellene tenni a szű­rést. Hogy lesznek, akik meg­kérdőjelezik a döntést? Bizto­san. De hát az állam rendeletek­kel, törvénnyel kötelez bennün­ket sok mindenre, az egészség­ügyben pl. arra, hogy évente egyszer felkeressüka fogorvost. A kormány pénzhiányról be­szél, miközben az elemzők sze­rint több tízmilliós megtakarí­tást eredményezne a kötelező rákszűrés bevezetése. De amíg erre sor kerül, gondoljunk arra, hogy a betegségek korai felisme­résével önmagunkat védjük. JEGYZET Jók vagyunk! VERES ISTVÁN Köszönöm, köszönöm, kedves barátaim! Annyi meddőnek tűnő igyekezet után végre észbe kapott a norvég parlament, és odaítélte nekem (is) a Nobel-békedíjat. Pedig az utóbbi időben már kezdtem elbizonytalanodni. Múlt kedden például hideg közönnyel kerültem ki az egyik bevásárló-központ bejáratánál az ak­ciós zoknikkal tömött nejlonszatyron civakodó idős nénit, és az őt ráncigáló biztonsági őrt. Utána a parkolóban szó nélkül elmentem a piros Mazdába beletolató kék Audi sofőrje mel­lett, aki durva szitokszavakat kiabált a másik sofőrnek, ahe­lyett, hogy inkább önvizsgálatot tartott volna. Nehéz kimon­dani, de az utóbbi hetekben már alig érdekelt a kontinens békéje. Épp jókor jött tehát az elismerés - új lendülettel ve­tem magam ismét a béketeremtésbe. Az anyagi elismerés ugyan nem nagy, de mindenképpen hozzátesz az élmény­hez. Meg hát a többiekre is gondolni kell, hisz nem egyedül lakom ezt az uniót. Ha igaz, amit mondtak, hogy a díjjal járó nyolcmillió svéd koronát centekre váltják és repülőgépből szétszórják a tagállamok felett, akkor én még örülhetek is, hogy nekem pont egy ötcentes jutott. Tegnap találtam meg a stadion mellett. Remélem ezzel, hogy mindannyian díjazottak lettünk itt Szlovákiában is, elgondolkodunk valamelyest azon, mit is je­lent nekünk ez az egész Európai Unió, meg hogy a tagjai le­hetünk. Van eurónk, amit könnyebb költeni, mint korábban a koronát, meg vannak uniós alapjaink, amit ugyan kevesel- lünk, de elkölteni a felét sem tudjuk. Ha meg mégis, akkor visszakérik a rossz pályázatok miatt. Meg ott van a schengeni övezet, amelyben lejárt útlevéllel is utazhatunk, mert nem nézi senki.. Meg a zöldségtermeléssel sem kell már bajlód­nunk, hisz behozzák nekünk olcsóbban külföldről. A nádcu­kor a világpiaci árához képest ugyan drága, mert nem va­gyunk jóban Kubával, de hát istenem, mindent azért mi sem akarhatunkjó dolgunkban. De ami a legjobb ebben az egész uniósdiban, az a biztonság- érzet, hogy valaki rajtunk tartja vigyázó szemét. Szegény dédapáink, ha ezt tudták volna, nem hetven, hanem száz­hetven évig élnek örömükben. De hát erre valahogy nem gondoltak. Esterházy Péter szerint azért, mert nem mertek. „.. .aztán, hogy a német után bejön az orosz, arra nem is mer­tek gondolni, arra meg, hogy az orosz után nem jön be senki, mégis majdnem olyan, mintha itt volna valaki, no, arra meg végképp nem” - írja a Harmonia Caelestisben. Most meg egyszer csak megkapjuk a Nobel-békedíjat. Még jó, hogy megmondták, miért, mert magunktól rá nem jöt­tünk volna. De így most már minden oké. Alighanem jók va­gyunk. Nagyon jók! FIGYELŐ Stop Zágrábnak? Az Európai Unió bővítésé­nek leállítását sürgeti a Bun­destag, a német törvényhozás alsóházának elnöke, aki sze­rint Horvátországot sem len­ne szabad felvenni a közös­ségbe. Horvátországnak jövő július 1-jén kellene csatla­koznia. Norbert Lammert a Welt am Sonntagban megje­lent inteijúban hangsúlyozta: szem előtt kell tartani Romá­nia és Bulgária felvételének tapasztalatait, és komolyan kell venni az Európai Bizott­ságjelentését, amely szerint a jugoszláv utódállam „még nem érett a tagságra”. Ugyan­akkor az EU sem alkalmas a bővítésre - tette hozzá. Elő­ször az euróválságot kell megoldani, s utána új tagokat felvenni. A keresztényde­mokrata politikus úgy véli: a válságot az integráció elmé­lyítésével kell kezelni. Vala­mennyi euróövezeti tagor­szágban közös költségvetési- és pénzügyi politikát kell be­vezetni, költségvetési fe­gyelmet és államadósság­csökkentést előíró paktumot elfogadni, és a közösség bün­tetné a tagországok rossz ál­lamháztartásipolitikáját. Cameron hallgat Éles ellentétben a legtöbb európai vezető eufóriájával David Cameron brit minisz­terelnök demonstratív mó­don nem nyilatkozott a No- bel-békedíj odaítéléséről az Európai Uniónak. Megfigye­lők szerint hallgatása tükrözi a britek bonyolult viszonyát Európához és az unióhoz, egyben fényt vet arra a nyo­másra, amely a brit eurosz- keptikusok részéről neheze­dik rá. A konzervatívok egyik euroszkeptikus parlamenti képviselője, Bill Cash utalt ar­ra, hogy Cameron saját párt­jában milyen bírálatokra számíthatna, ha pozitívan nyilatkozna a Nobel-békedíj- ról. A díjjal kapcsolatban azt a hasonlatot említette, mintha egy bukott filmet Oscarral ju­talmaznának. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents