Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-09 / 233. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 9. Sport 19 Gera szerint a sajtó hadjáratot folytat ellenük Egervári: még él a bizalom Arra vezet az út a brazíliai világbajnokságra, mutatja Michal Hipp (jobbra) az újságíróknak, mel­lette Stanislav Griga (TAS R-felvétel) Stanislav Griga nem akarta elárulni, kezdő lesz-e a visszatérő Ďurica Jakubko helyén Hološko MTl-JELENTÉS Telki. Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint együttese a két legfontosabb vb-selejtezőn szerepel pénte­ken Észtország otthonában, négy nappal később pedig ha­zai környezetben Törökország ellen. „A négy pont a verseny­ben maradást jelentené, a hat pont pedig az előnyt, minden további eredmény hátrányosan érintené a csapat esélyeit.” Egervári kitért a hollandok­tól elszenvedett 4:l-es vere­ségre is, úgy vélte, „elsősorban Párizs. Valószínűleg nem Párizsban lesz a befutója a jövő évi francia kerékpáros körver­senynek, a Tour de France-nak. Egy belga napilap értesülései szerint a jubileumi 100. évfo­lyamban megszakad az az 1975 óta élő hagyomány, mely szerint a Champs-Élysées-n Wellington. A hatszoros olimpiai bajnok sprinter, Usain Bolt nem fog távolugrásban versenyezni a közeljövőben, inkább arra készül, hogy Rió­ban megvédje címeit 100, 200 és 4x100 méteren. A jamaicai vágtázó az au­gusztusi olimpia után még arról nem kudarcként, hanem ta­nulságként kellene felfogni ezt az összecsapást.” Hozzátette, a bizalom még él a játékosok­ban, persze nem a végletekig, így a soron következő két ta­lálkozónak nagyon nagy súlya van. Gera Zoltán, a válogatott csapatkapitánya szerint fontos, hogy a legutóbbi találkozón el­követett hibákat kiköszörülje a gárda: „Az elmúlt hetekben a sajtó hadjáratot indított a csa­pat ellen, de mások is futbal­loznak nagy nyomás alatt, nem szabad foglalkoznunk ezekkel a dolgokkal.” ünnepük az aktuális győztest. A Hét Niewsblad című lap sze­rint az utolsó szakasz a L'Alpe d'Hue-re vezet majd fel. A Tour szervezői október 24-én mutatják be hivatalosan az útvonalat, eddig csak az is­mert, hogy - először a verseny történetében - Korzikára is el­látogat a mezőny, ahol az első három etapot rendezik. beszélt, elképzelhetőnek tartja, hogy 2014-től a távolugrást is felveszi a számai közé, tegnap azonban kijelentette: elsődle­ges célja, hogy 2016-ban újra triplázni tudjon a sprintszá­mokban. „Rióban nem akarok új számban szerepelni, inkább meg akarom mutatni, hogy ké­pes vagyok újra a triplázásra” - mondta a 26 éves sztáratléta. Az állkapocstörést szen­vedett Martin Jakubko helyére Filip Hološkót hívta be a Stanislav Gri­ga, Michal Hipp edzőpá­ros a vb-selejtezőkre ké­szülő szlovák labdarúgó­válogatottba. Tomáš Hubočan csak hétvégén csatlakozhat a csapat­hoz, egyelőre a szentpé­tervári kórházban fek­szik gyomorpanaszok­kal. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A szlovák labdarúgó-válo­gatott pénteken a letteket, kedden a görögöket fogadja. „Nagyon fontos mérkőzések állnak előttünk, amelyek meghatározhatják a csoport további alakulását - mondta a csapat tegnapi szenei gyü­lekezőjén Stanislav Griga. - Nem szeretnék a pontokról beszélni, mert az ember so­sem tudja, mit hoz egy mér­kőzés. Ki számított rá példá­ul, hogy Litvániában tíz em­Magyarországon csak az olimpiai érmesek kaphatnak havi járadékot, aki Eb-t vagy vébét nyer, az nem remény­kedhet ilyenben. Ez is motivál­ta azokat a kajakosokat (Paksy Tímeát, Benedek Dalmát), akik országot váltva ezentúl máshol versenyeznek. A rendszert kri­tizáló Deák Bárdos Mihály bir­kózó szerint többen sportolná­nak, ha nem csak egy jó olimpi­ával biztosíthatnák a jövőjüket: „Ha valaki egy világversenyen érmet szerez, az letett annyit az asztalra, hogy megérdemli a já­radékot, ami akkor is nagy se­gítség lenne, ha kevesebb, mint az olimpiai érmeseknek járó összeg. Az erős nemzetközi mezőnyben egy Eb- vagy vb­érem megszerzése is nagy dolog.” berrel kell befejeznünk a meccset?” A szlovákok egyelőre négy pontot gyűjtöttek a vb-selejte­zősorozatban, ezzel a G csoport harmadik helyén állnak. Litvá­niában l:l-es döntetlent ját­szottak, hazai pályán pedig 2:0-ra verték Liechtensteint, de a játék sok kívánnivalót ha­gyott maga után. „Tisztában vagyunk vele, hogy a most kö­vetkező két találkozón is az vár ránk, hogy az ellenfél védekez­ni fog, nekünk pedig valahogy át kell törnünk azt a falat. Ez nem könnyű, de hiszem, hogy jönni fognak a gólok” - jelen­tette ki Griga. A keretben eredetileg három csatár szerepelt: a Plzeň két támadója, Marek Bakos és Mi­chal Ďuriš, illetve a Perm csatá­ra, Martin Jakubko, ő azonban megsérült. „Jakubko a hétvégi, Kazany elleni bajnokin eltörte az állkapcsát, így a Besiktasban szereplő Filip Hološkót hívtuk be a helyére. A csapattal tart Róbert Jež, a Zaglebie Lubin középpályása is. Tomáš Hubočan egyelőre kórházban fekszik Szentpéterváron, mert „A rendszer kiváló” Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára tisztában van azzal, hogy klasszis sportolók olykor nem kapják meg a fizetésüket a klubjukban, de kiemelte, hogy a Gerevich-alapítvány révén az olimpiai éremre és pontszer­zésre esélyes versenyzők és edzőik havi nettó 400 ezer fo­rintos támogatáshoz jutnak, és ebbe a körbe a világbajnokok is automatikusan bekerülnek. ,A rendszer kiváló, és vonzóvá te­szi a sportpályafutást” - szö­gezte le Molnár. „A MOB részé­ről nem merült fel, hogy az Eb- és a vb-győzelmek után is be­vezessék az életjáradékot, de az aranyat nyerő sportolók eredményességi jutalomban részesülnek” - tette hozzá az­zal, hogy sehol a világon nem gyomorpanaszai vannak. A let­tek elleni meccsen biztosan nem számíthatok rá, de a görö­gök ellen már talán bevethető lesz. Az biztos, hogy helyette nem hívunk be mást” - nyilat­kozta Michal Hipp. Közel egyéves szünet után tért vissza a válogatottba Ján Ďurica, a Lokomotív Moszkva hátvédje. Nemcsak a hosszabb kihagyás miatt volt azonban ő a legnagyobb sztár a gyüleke­zőn (minden tévécsatorna vele akart először inteijút készíte­ni), hanem azért is, mert Oroszországból monoklival, szemöldöke felett néhány var­rattal érkezett. „Összefejel­tünk, de nem olyan vészes” - kommentálta a sérülést a vé­dő. Stanislav Griga nem akart arról beszélni, kezdő lesz-e Ďurica a lettek ellen: „Nem fo­gom elárulni a kezdőcsapatot, de ha valaki rendszeresen pá­lyára lép az orosz bajnokság­ban, annak van helye a váloga­tottban. Ez Ďurica esete is, hét­ről hétre remek teljesítményt nyújt a horvát Corluka oldalán a védelem tengelyében.” (bt) becsüli meg annyira a társada­lom az olimpikonokat, mint Magyarországon. Bőkezű szerbek és románok Ennek némileg ellentmond, hogy a szerbiai életjáradék már egy érem után jár, és még az Eb-bronz is az ottani átlagfize­tésnek megfelelő havi juttatást jelent. Romániában hasonló a rendszer, de csak olimpiai sportágak és az olimpia prog­ramjában szereplő verseny­számok érmei számítanak. Szlovákiában nemrég vetette el a parlament a járadékról szóló javaslatot, a nagy sporthatal­mak közül pedig a németeknél és az amerikaiaknál is csak egyszeri jutalmazás van, havi járadékot nem kapnak az olim­piai hősök. (origo) SPORTMENÜ ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, 9. forduló - 17.00: Zvolen-Skalica, Poprad-Mountfield Martin; 17.30: Dukla Trenčín-Banská Bystrica; 18.00: Košice- Žilina, Pieštany-Nitra. I Kosárlabda NŐI EXTRALIGA, 8. forduló (előrehozott mérkőzés) -18.00: Good Angels Košice-Ostrava. ■ Kézilabda NŐK, WHIL, 5. forduló-19.00: Poruba-Nitra. SPORT A TÉVÉBEN SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar) - 19.00: Lev Praha-Dinamo Moszkva jégkorong KHL-mérkőzés (élő) SPORT 1 (magyar), SPORT 2 (cseh) - 21.00: Barcelona-Dallas Mave­ricks felkészülési kosár­labda-mérkőzés (élő) SPORT 2 (cseh) - 18.00: Piešťany-Nitra jégkorong Tipsport Extraliga-mér- kőzés(élő) EUROSPORT - 9.00: Pe­kingi kerékpáros körver­seny (élő) 14.00: Franciaország­Ghána női U17-es vb-elő- döntő (élő) 17.00: Észak-Korea-Né- metország női U17-es vb- elődöntő (élő) 19.00: Linzi női tenisz­torna (élő) EUROSPORT 2 - 13.30, 17.30, 19.00: Krikett, Bajnokok Ligája, cso­portmérkőzés, Dél-afrikai Köztársaság (élő) 16.30, 20.30: Linzi női tenisztorna (élő) NOVA SPORT, DIGI SPORT 1 (magyar) - 10.00: Šanghaji férfi te­nisztorna (élő) 20.10: Löwen-Flensburg német férfi bajnoki kézi­labda-mérkőzés (élő) NOVA SPORT, DIGI SPORT 2 - 8.00: Šanghaji férfitenisztorna (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 19.00: AIK Stockholm- MODO svéd bajnoki jég­korongmérkőzés (élő) EGY MONDATBAN ♦ Először lépte át a fél- milliárd eurós határt a hat legnagyobb európai foci­bajnokságban a mezrek­lámokból befolyó pénz. ♦ Somogyi Gergely 5 pontot dobott a Los Ange­les Lakers színeiben a Gol­den State otthonában ren­dezett, csapata 110:83-as vereségével zárult mérkő­zésen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnok­ság (NBA) előidényében. NIKÉ Kedd, október 9. Hoki Tip- sport Extra­liga: 30844. Zvolen-Ska- -lica 1,77- 4,34-3,3-1,25-1,87-1,15. Zsinórban kilencedszer is megszerezte a ralisport világbajnoki cí­mét a francia Sébastien Loeb (jobbra), aki a monacói Dániel Ele- nával az oldalán hazai pályán gyűjtötte be az újabb elsőséget. A Citroennel versenyző 58 éves pilóta 2004 óta verhetetlen a kategó­riában. (SITA/AP-felvétel) Beszélgetés Novotával Kötetlen beszélgetés vendége lesz Novota János, a Rapid Wien labdarúgócsapatának kapusa október 11-én, csütörtö­kön este hét órakor a dunaszerdahelyi Zerda Pubban. A Mer­re gurul(hat) a labda című beszélgetőest házigazdája Poór Tibor és Kiss Balázs, (ú) Hegyi befutóval végződhet a 2013-as verseny Tour Diadalív nélkül? S1TA-JELENTÉS A riói olimpián is meg akarja védeni címeit Bolt nem vált távolugrásra MTl-JELENTÉS Deák Bárdos szerint többen sportolnának, a MOB nem akar változtatni Járadékot az Eb-győzteseknek is ÖSSZEÁLLÍTÁS

Next

/
Thumbnails
Contents