Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)

2012-10-09 / 233. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 9. Vélemény És háttér 7 Függetlenedési törekvések Skóciában, Katalóniában és Észak-Olaszországban Ami elválaszt Aki azt gondolta, hogy a ré­gimódi nacionalizmus és a nemzeti különbözőségek hangsúlyozása olyan csö- kevényes jelenség, ame­lyen a nyugat-európai poli­tikai fejlődés és gondolko­dás már régen túllépett, meglepetten figyelheti az utóbbi hetek eseményeit. Ismét felkapott, magának az uniónak is gondot okozó téma lett az egyes régiók függetlenségi törekvése. TOKÁR GÉZA A gazdasági válsággal és a régiós nehézségekkel párhu­zamosan felütötte a fejét egy sa­játos jelenség a nyugati orszá­gokban, mutatva, hogy az egyes régiókban nagyon is tudatában vannak a különbségeknek. Skó­ciában a függetlenség kérdése új lendületet kapott az év első felében, most úgy tűnik, pár éven belül népszavazás lesz az ország önállósodásáról. Pár he­te Barcelonában másfél millió­an tüntettek Katalónia függet­lenségéért vagy annak alterna­tívájaként a szélesebb körű gazdasági autonómiáért. A hét­végén Velencében váltak látha­tóvá az országrész önállósodá­sáért tüntetők, és elsőre han­gozzék bármilyen viccesen a ve­lencei állam feltámasztása, Olaszországban az Északi Liga révén állandó politikai téma az északi, gazdag régiók függetle­nedése a szegény déltől. Itt kell megemlíteni Belgium folyama­tos politikai válságát is, melyből az egyik kiútnak az ország szét­választása tűnhet. Részben a régiók közötti gazdasági szakadék indokolja és magyarázza a függetlenedési mozgalmak erősödő népszerű­ségét: azokról a nemzeti vagy regionális közösségekről beszé­lünk, amelyek közvedenül ráfi­zetnek a takarékoskodásra és a helyi adók elvándorlására. A megszorítások és gazdasági ne­hézségek idején azok a témák kerülnek előtérbe, melyek elvá­lasztanak; nem pedig azok, amelyek összekötnek, s ezt a nemzeti mozgalmak ügyesen használják ki. A függetlenségi mozgalmak megerősödése a válság közepén nemcsak az érintett országok kormányait, hanem az Európai Uniót is kellemetlen helyzetbe hozza, hiszen az illetékeseknek valamilyen módon illik kom­mentálniuk a függetlenségi tö­rekvéseket. Meglehetősen sze­Részben a régiók közöt­ti gazdasági szakadék indokolja és magyaráz­za a függetlenedési mozgalmak erősödését. rencsétlen módon teszik ezt: Jósé Manuel Barroso főbiztos szájából egyetlen érdemi kije­lentés hangzott el, gyakorlati­lag az is egyfajta fenyegetésnek felel meg: a portugál politikus a skót, majd a katalán törekvések kapcsán elmondta, egy önálló­sodó állam nem számolhat az unióba történő automatikus felvétellel. Komolyabb követ­kezménye lehet az Európai Par­lament alelnökeként is tényke­dő Alejo Vidal-Quadras meg­jegyzéseinek, aki kimondottan az erőteljes spanyol fellépést szorgalmazta a katalán függet­lenségi törekvések ellen - Mar­tin Schulz, az EP elnöke ennek kapcsán negyvenezernél is több tiltakozó levelet kapott, s vélhe­tően Vidal-Quadras is bocsá­natkérésre kényszerül. A közeljövőben tehát két ér­dekesjelenséget is figyelemmel kísérhetünk. Az első, hogy mi­ként alakítja mondanivalóját az Európai Unió egy olyan témá­ban, amely szöges ellentétben áll a gazdasági problémák meg­oldásaként bemutatott mé­lyebb integrációval. A másik je­lenség Közép-Európával kap­csolatos: miként birkózik meg a régió azzal, hogy az elítélendő­nek és meghaladottnak tartott nacionalizmus a fejlett nyuga­ton nemhogy szalonképesnek számít, de akár még konkrét eredményei is lehetnek?- Most van az idősek hónapja, az apróját hagyd meg neki. (Peter Gossónyi rajza) A magyar kormány maga is igen komoly megszorításokat hajt végre, függetlenül az IMF-től Se veled, se nélküled? HORBULAK ZSOLT Lassan egy éve akar Magyar- ország tárgyalni a Nemzetközi Valutalappal. Annak idején az optimisták már az év végére, a pesszimisták az idei tavaszra várták a megállapodás aláírását. Arra senki sem számított, hogy ennyire elhúzódik a tár­gyalás. Joggal merült fel a ké­tely, hogy az Orbán-kabinet csak időhúzásra játszik. Ebben való­ban van ráció, hiszen a kor­mányzás első fél évében határo­zottan elutasított mindenfajta együttműködést az IMF-fel, a kapcsolatfelvétel így egyértel­műen presztízsveszteséget je­lent. Hogy ezt mégis megtette, akár dicsérni is lehetne, mivel egyéni ambícióm felül tudott emelkedni. A tárgyalások elhú­zódását ismét csak kétfélekép­pen lehet értékelni. Az, hogy az ország képes egyedül lavírozni, valójában azt mutatja, mégsem olyan sürgős a hitelmegállapo­dás. Másrészt be kell látni, hogy a mostam helyzet mégiscsak előnytelen. A piaci kamatok Ma­gyarország számára 6-7% körül mozognak, az IMF 2-3% között tudna tőkét biztosítani. Ennek viszont ára van: beleszólást kö­vetel a gazdaságpolitikába. Te­kintettel arra, hogy Orbán Vik­tor pontosan ezért halogatja az aláírást, mégiscsak a presztízst emeli az ország érdekei fölé. A hitelszerződés ellen általában azzal érvelnek, hogy az IMF csak súlyos megszorítások fejében hajlandó kölcsönözni. Ez a vé­lemény rögződött a közvéle­ményben, való igaz, nem alapta­lanul. Csakhogy a magyar kor­mány maga is igen komoly meg­szorításokat hajt végre, függet­lenül az IMF-től. Például éppen az IMF az, amely a liberális egy­kulcsos jövedelemadó helyett a szociálisabb, többkulcsos meg­oldást javasolja. Ha a kormány ügyesebb lenne, néhány negatív intézkedést az IMF nyakába is lehetne varrni. Újra oda lyuka­dunk ki, hogy az IMF-hitel tulaj­donképpen nem lenne akkora teher, mint ahogyan az állítják. Igen, később vissza kell fizetni, de Magyarország így is vesz fel hitelt, csak éppen drágábban. Románia példája bizonyítja ezt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az IMF nem jószolgálati in­tézmény. Korábban elsősorban csakugyan arra összpontosított, hogy a kiadott pénzt minden­áron visszakapja. Az általa aján­lott reformok jelentős része tényleg megszorítás volt. Ma­napság azonban már jobban fi­gyel a versenyképesség megala­pozására, mint a kölcsön vissza­fizetésének biztosítására. Ennyi hónap tárgyalás után már az je­lentené az igazi kockázatot és presztízsveszteséget, ha mégse sikerülne megállapodni. KOMMENTAR Van itt elég nacionalista NAGY ANDRÁS A felszínes szemlélő akár még fel is lélegezhetett 1 márciusban, amikor Ján Slota és az SNS kima- I radt a parlamentből: végre csökken a naciona- mtr \ lizmus és a magyarellenesség az országban. Sió­iul'' 'S“ ' ■ tamúlthetinyugdíjbavonulásávaleztovábbi T megerősítést kaphatott, de aki egy cseppet is fi- gyeli a közéletet és a szlovákiai politikát, tudja, hogy ez nem így van. Robert Fico miniszterelnökről és a Smerről évek óta tudjuk, hogy a magyar témában pragmatikusan politizál. Ha a helyzet és a koalíciós partnerük úgy kívánta, a szlovákiai magyarok „ügyét” minden gond nélkül másodrendű témává degradálta. Az előző koalíciós kormányzás idején hagyta, hogy koalíciós partnere, az SNS alázza a magyarokat, és a parlamenti dönté­sekkel, legyen szó a beneši dekrétumok megerősítéséről vagy a kettős állampolgárságot tiltó törvényről, különösebb gond nélkül tettek nekünk keresztbe. Az idei választás után a prag­matizmusuk azt diktálta, hogyaSmerkoalíciótajánljonaHíd- nak, és annak elutasítása után végül a kisebbségi kormánybiz­tos hivatalának létrehozásával mutatta meg szebbik arcát. A Smer a magyar témában nem homogén, de egyelőre úgy tűnik, a miniszterelnök féken tartja saját nacionalistáit, így a kormány ésaparlamentitöbbségrészérőlkülönösebbkirohanásoknem várhatók. Ám ahogy a legutóbbi Fico-Orbán találkozó is meg­mutatta, a diplomatikus vállveregetéseken túl látványos pozi­tívlépésekre nem számíthatunk. Asajtóban is gyakran emlege­tett, és a kormányfőn előző ciklusa során gyakran számon kért status quo jobb irányba szinte biztosan nem mozdul el, de egye­lőre a másik irányba sem indult el. Aszlovákjobboldal két és fél cikluson keresztül az MKP, majd a Híd természetes partnerének volt tekinthető, és az elmúlt évek­ben sose intézettnyíltnacionalistakirohanástamagyarokel- len, de ezt inkább köszönhetjüka pártvezérek racionális mér­legelésének, mint mélyrőljövő magyarbarátságuknak. Sajnos mindenjobboldali pártban ugyanúgy létezik az a csoport, amely a magyarokra mint szükséges rosszra tekint. És ez nem­csak a régebbi pártokra, hanem az SaS-re is vonatkozik, senki- neksemkellkülönösebbenbemutatni Dániel Krajcer „áldásos” tevékenységét a kulturális tárca élén. Ám a pragmatikus Smer és a baráti jobboldal nacionalizmusá­nál sokkal veszélyesebbnek tűniklgorMatoviépopulista naci­onalizmusa. Az Egyszerű Emberek vezére egyre inkább ráérez a magyarellenesség ízére, ennek remek példája múlt heti kiro­hanása a Híd ellen. Ennek részleteit most felesleges itt tárgyal­ni, de érdemes észrevenni, hogy most Matovič ugyanazon a szinten beszél a magyarokról, ahogy a többi politikus mondjuk 15 éve. A primitív hozzáállás, hogy a mi magyarjaink remekül érzikitt magukat, csak a politikusaik szítják az ellentéteket, komolyan idézi a küencvenes éveket. A „legegyszerűbb ember” még csak kóstolgatj a a magyar témát, de biztos, hogy nagyon gyorsan ráérez az ízére. Slotát visszasírni senki sem fogja, ám kevésbé primitív és szinte ugyanolyan rosszindulatú növendé­keiből nem lesz hiány. FIGYELŐ Halló, ön nyerte a Nobel-díjat! Néhány perccel azelőtt, hogy Stockholmban nyilvá­nosságra hozzák, ki kapja a Nobel-díjat, a bizottság tele­fonon értesíti a nyerteseket, ám ez sokszor nem is egyszerű - árulta el Astrid Gräslund, az egyik bizottság titkára. A vá- rományosokjó része rendsze­rint nem ül a telefon mellett, hanem alszik. A Nobel-hívá- sok tetemes része ugyanis az Egyesült Államokba irányul, ahol még éjszaka van, amikor Stockholmban a telefonért nyúlnak. „Az is előfordult, hogy rossz számot kaptunk” - emlékezik vissza Gräslund. Nem akarja elárulni, kiről volt szó, egyszerűen Smith-nek nevezi az illetőt. „Miféle Smith professzor és milyen Nobel-díj? Én csak Mr. Smith vagyok” - mondta valaki a vo­nal túlsó végén. Még rosszab­bul jártak tavaly az orvosi­élettani Nobel-díjról döntő bi­zottság tagjai. Telefonhívásuk hiábavaló volt, ugyanis kide­rült, hogy Ralph Steinman há­rom nappal korábban elhunyt New Yorkban. Stockholmban ugyanakkor senki sem tudott erről, a bejelentést pedig meg kellett tenni, hiszen mind­össze pár percük volt. Ennyi idő alatt pedig nem lehet új Nobel-díjast találni. Némi hercehurca után végül eldőlt, hogy Steinman - bár ez ellen­kezik a szabályzattal - posz­tumusz megkaphatja az elis­merést. A bizottságok a tudomá­nyos világból, ismerősök há­lózatán keresztül szerzik meg a tudósok magántelefonszá- mait, lehetőleg titokban. Nem akarják ugyanis, hogy kiderül­jön, Stockholmban „nyomoz­nak ennek meg ennek a száma után”. Csak így maradhatnak titokban az utolsó percig a dí­jazottak nevei. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents